Nógrádi Népújság, 1958. december (14. évfolyam, 95-103. szám)
1958-12-20 / 100. szám
1958. december 20. NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG 3 Alkalom szüli a tolvajt Ahol vannak és ahol nincsenek szarkák címmel fo ;- ialkoztunk az üzemi tolvajokkal a niagylbátonyi bányavidéken lapunk december 10- i számában. Mint akkor írtuk, sok helyen a szarkák •előtt a gondatlanság, a nem- •törődömség nyitja meg az utat. Cikkünkben egyik szereplő Baranyi József volt, •akinél több mint 10 000 forint értékű szerszámot talállak. A szerszámok kivétel nélkül mind üzemi tulajdont képeztek, melyet szeptember 3-án leadott a kányási bányaüzemben. S amiről eddig nem került szó, hogyan volt lehetséges ennyi szerszámot összegyűjteni? Nem kell magyarázatért messze menni, ■elég, ha Kányáson maradunk. Gyakori dolog, hogy a karbantartó iparosak a számukra kiadott üzemi szerszámot egy-egy leltározás alkalmával nem tudják felmutatni. S mivel hiány mutatkozik, így nem restek egymásét eltulajdonítani. Am a hiány valahol, valakinél csak jelentkezik, s ezekre az emberekre mondják, hogy gyámoltalanok. Az évvégi leltár már az üzemben elkészült, s most arra kerestük a választ, mi történt azzal a 10 000 forintot érő szerszámmal, amely Bárányból került az üzemhez. Az átvétel szeptember 3- án történt meg. Az akkor készült jegyzőkönyv egyik mondata így hangzik: „ amelyeket a kányási bánya üzemi leltárába teszünk át...” Az aláírók a gépészet vezetője és az üzemegység vezetője. Az üzem tulajdonéiba kerülő szerszámok között nem voltaik részlietezve a különféle reszelők, a vil- láskulcsok, a csapágyak. Ezek összefoglalva egyéb gyűjtőnév alatt szerepeltek csak. Az éves leltár már Kártyáson is elkészült. S most keressük a leltárban az ellenőrző feszmérőt, az indikátor órát, a ford ulti! atszám •mérőt, a regisztráló feszmérő órát, légfúrógépet, és villamos fúrógépet. Legnagyobb csodálkozásunkra ezek az értékes műszerek nem szerepelnek az üzem leltárában. A műhelyben megtudjuk, van ott egy villamos fúrógép, de mint Lőrincsilk elvtárs mondja, az nem szerepel leltárban. Amit mégis sikerült a leltárban fellelnünk, azok a korábban említett egyéb dolgok a reszelők, a kulcsok, stb. S ezelkután ioggal vetődik fel a kérdés: hogyan lehetséges az, hogy csak a filléres dolgoík szerepelnek a leltárban? Távol álljon tőlünk a gya- nusítgatás, de megmondjuk őszintén, a megtörtént eset nem vall a népvagyon szilárd őrzésére. Bár még megvannak a műszerek, de ha valaki eltulajdonította volna hivatalosan, nem üzemi tulajdont lopott. Mert az üzemi tulajdon a leltánbavé- tel után történik. Súlyos hibát követett el Adorján elvtárs, a gépészet vezetője, ám nem mentes Simon elv- társ bányavezető sem. A bányavezető megfeledkezett az ellenőrzésről, nem kevésbé a főkönyvelő is. S ezzel szabad teret nyitották az üzemi tulajdon esetleges el- herdáíláaánaík. Két alkalommal keltett volna a szerszámokat, műszereiket leltárba venni. Egyszer mikor az üzem tulajdonába került, s másodszor most, midőn az éves leltárát készítették. Pár napja voltak kint a revizorok a tröszttől, s feljegyzésük szerint a leltározást rendben találták, melyet aláírásukkal igazoltak. Pedig a leltár nem volt rendben. Közel 8 000 forintot érő műszer hiányzott. S az új éviben már ezeket a műszereiket bárki eltulajdoníthatta volna, sőt az üzem még csak nem is kereshette volna hatósági segítséggel, mert a már említett műszerekből hivatalosan egy sem képezte az üzem tulajdonát. A leltárba vétel csak ott jártunk után történt meg. Röviden ez a története a Baranyáktól leadott szerszámoknak. S most nézzük az ügy tanulságát. Mindenekelőtt javasoljuk a tröszt illetékes osztálya felé, hogy a mulasztókat vonja felelősségre. Ez annál is inkább jogos, ment két alkalommal mulasztották el a léltártoavéibelt. S bizony módfelett furcsa volt az indok a felelős személy részéről: — elfelejtettem. S az egész ügy tanulsága, hogy még mindig nem válit, elsősorban a gazdasági ve zetőinknél, elsőrendű feladattá a társadalmi tulajdon védelme. Lopni a nép vagyonát, ott 'lehet a legjobban, ahol laza az ellenőrzés. A példa azt igazolja, a zsilipnek még sok csapja van nyitva, ahol elfut a népvagyon. S elmondhatjuk, hogy a lopásokat, a szarkák számának növekedését leghathatósaibban a gazdasági vezetés segíti. Mert sorolhatnánk a korábbi példát, mely szintén a kányási gépészet nemtörődömségét igazolja. Aat midőn egy teljesein úi huzatógép motorja került ki az irénbányai meddőhányóra. S felmerül a jogos kérdés. Mi a biztosítéka annak, hogy nem születik Hányáson olyan szarka, aki több ezer forint értékű szerszámot, műszert eltulajdonít? Bevalljuk, nincs biztosíték. Ezt 'bizonyította az anyagok helytelen kezelése. A szorospataki, a magytbá- tonyd és a többi üzemeik példái azt bizonyítják a szarkák nem örökóletűak. Az is igaz, azonban, hogy ezért elsősorban az üzemvezetésnek kell harcolni. Ma is áll a régi közmondás: Alkalom szüli a tolvajt. Mi azonban bízunk abban, hogy az alkalom kiküszöbölésével megszűnnek a tolvajok Hányáson is. —tob— KISZ-hrigádok éwégi számvetése A KISZ brigádok ez év végére érve eltelt munkájukról komoly eredményekről számolhatnak be. A szorospataki üzemegységben 8 KISZ- brigád dolgozik. Az elért eredményeikre méltán lehetnek büszkéik. Terven felül az év végéig 9174.5 tonna szemet küldtek a felszínre. Elővájáson pedig terven felül 43,5 folyóméterrel segítették a feltárási munikálato- köt A 8 KISZ brigád között különösen szép eredményt ért el Barabás István brigádja 3256,7 tonna szenet termeltek terven felül, a szeptember 6 aknában Kossuitih lejtősön a legjobb munkát Gácsi Ferenc brigádja végezte. Eredményük 2.310,9 tonna szén terven felül. Míg északi tárón László Dezső KISZ brigádja jeleskedett 190,2 tonna szén terven felüli kitermelésével. MEGTÖRTÉNT A MŰSZAKI Átvétel a nagybAtonyi kenyérgyárban Tegnap, pénteken történt meg az új, magybátonyi kenyérgyár műszáki átadása és átvétele. Ennek alapján a több mint 3,7 millió forintos körtsógsel készült létesítmény rövidesen kenyeret ad megyénk lakosságának. Teljes kapacitás kihasználás esetén naponta mintegy 105 mázsa . kenyér termelésére képes az üzem. A kezdeti időszakban azonban csak egy műszakiban folyik maid a termelés, később térnek át a két, majd a három műszakos munkára. Több mint 50 százalékkal csökkent a frontátszerelés Tiribes aknán A szénmedencében először alkalmazták december első napjaitól Tiribes aknán az acéltámos biztosítást. Az itt dolgozók korábban Balinkán és Dudaron nézték meg az új rendszerű biztosítási elemek alkalmazását, s ennek eredménye, hogy már ma Ti- ribesen is kiválóan tudják alkalmazni. Az új biztosítás a 64 folyóméter hosszú frontfejtésen nyert alkalmazást. A vastámok a fellépő kőzetmyomásnak jól ellenállnak. Probléma eddig az omlasztás- nál mutatkozott. Nem sikerült kellően biztosítani eddig a vastámok visszanyerését. A napokban egy új eljárást vezettek be, rablásnál egy nagyteljesítményű Bammert típusú vitlát alkalmaznak. A gépi rablás segítségével az eddigi frontszerelési munkálatok 20 óráról 8 órára csökkentek. A szocialista ipar fejlődése megyénkben Az elmúlt esztendő is az újabb sikerek éve volt megyénk iparában. Az alábbi négy grafikon kézzelfoghatóan szemlélteti szocialista iparunk újabb eredményeit. A szocialista ipar teljes termelése 1957—58, I-Iíl. negyedévében az 1956-os azonos időszakot 100 százaléknak véve. A párt és kormány határozatai alapján növekedett a termelékenység is. Egy munkás egynapi termelése ez év első háromnegyed évében 2,8 százalékkal volt magasabb, mint 1956 azon«» időszakában. XtAxL BL t io r* -f* 1 'te s ( fost, [í. á. -te *IKÍ 7őárűm qetutúeié Riportsorozat a Salgótarjáni Üveggyárból ii. második generáció az 1920-as években kapcsolódott be a gyár munkájába. A háborút követő ínség, a Tanácsköztársaság utáni ellenforradalmi terror a munkások amúgyis nehéz helyzetét még nehezebbé tette. Ez alatt az idő alatt nem bővült a gyár újabb gépekkel, sőt a meglévőket sem tudták kellően kihasználni, mivel nem volt piac, amely a gyár termékeit igényelte volna. A piac hiányának elsősorban az üvegesek látták kárát, ám ők ezen nem tudtak segíteni. Akiknek azonban jobban fájt a pangás, ezek az új tulajdonosok az SKB. RT. részvényesei voltak. De hát hogyisne, nem dagadozott a zsebük. Megoldást az új tulajdonosok 1929-ben találtak, amikor is megkezdték az exporttevékenységet. Az exporttevékenység megindulása fellendülést jelentett, a gyárban egyre több munkást tudtak foglalkoztatni. A munkáskérdés, a jól begyakorolt szakmunkások azonban nem kis problémát jelentettek. Az elmúlt tíz év alatt az üveges szakmunkások zöme elvándorolt Tar- jánból: Pestre, Tokodra, Sa- jószentpéterre, sőt még Erdélybe is jutott belőlük. Egyszóval: ott voltak mindenütt, ahol munkát találtak. S erről a problémáról a gyár történetében ez áll: „... A személyzet kérdését külföldi mesterek vezetése mellett helybeli fiatalok betanításával oldották meg...“ S ekkor kezdett egyre nagyobb ütemben kifejlődni a második generáció. Az SKB. RT. elődjének, a cseh céghez hasonlóan a dolgozók helyzetével semmit sem törődött. Az utolsó mun- káslakásokat még az első tulajdonos, az Egyesült Magyarhoni Üveggyárak építette. jóllehet azóta több mint 30 év telt el, ám a telep nem növekedett. így természetesen telepi munkásokról nem lehet beszélni. Akik a gyár kötelékében dolgoztak, azoknak vállalmiok kellett a barakkban való lakást, meg a naponkénti több órás gyaloglást. Az igaz, hogy az üvegesek nem kerestek rosszul, ám munkájuk sosem volt állandó jellegű. Az export megindulásával nemcsak a munkások száma gyarapodott, hanem a kizsákmányolás is növekedett. A magas akkordok miatt a legjobb szakmunkások tiltakoztak, s az igazgatót felkeresve alkuba bocsátkoztak. Igaz, ebben az időben már új gazdája volt a gyárnak, s a gyár neve a nyomtatványokon már így szerepelt: Salgótarjáni Üveggyár RT. S ez az új tulajdonos volt a leghosszabb életű, mert a birtoklása 1945-ig tartott. ezekben az időkben itt látni János bácsi legidősebb fiát, Klauber Jánost. A fiatal üvegfúvó két és félévi erdélyi tartózkodás után került Tarjánba, mert hozzá is eljutott a hír: ismét van munka. Neve a legjobb szakmunkások között szerepel, ám keresete pár pengőnél alig több, s bizony a négy gyermek nevelése egyre nagyobb gond. Így kerül fia ,Jósika is 193tebon azl üvegolvasztó kemence mellé, ahol apja nyomdokaiba lép, s ő is elsajátítja az üvegfúvó- szakmát. De hiába voltak üvegesek a családból ketten, örültek, ha élelemre telt, ruhára bizony ritkán jutott. Az export megindulásával azonban már festőkre és csiszolókra is szükség volt. Ilyen szakmunkásokkal a gyár nem rendelkezett, s a szakmunkásokat pénzért vásárolták meg úgy külföldről, mint belföldről. Í gy került az 193Ű-as évek elején Salgótarjánba Valenta Gyuri. Szakmáját még apjától tanulta, aki szintén csiszoló volt. Igaz ugyan az is, hogy a szakma jelentős része titok volt, melyet nem egyszer úgy kellett ellopni. A fiatalember a legjobb szakmunkások közé tartozott, nem hozott szégyent feketeerdői szüleire. S dolgozott reggel 6-tól sokszor éjfélig, ám az anyagiakat szűkén mérték. Az évek múlásával már nem talál kiutat Tarjánból s itt telepedik meg véglegesen. Stadler József Is üveges család sarja s már 14 éves korától apja nyomdokaiba lép, elsajátítva az üvegcsiszolás mesterségét. A fiatalember 20 éves korában változtatni akar során, jobban akar élni, mint apja, így Ausztriába vándorol. Sorsa elől azonban nem tud elmenekülni, mert apja itthon a távol lévő fiút leszerződteti a gyárba, akinek haza kell jönnie. Nem volt munkanélküli sohasem, ám életében jelentős változás mégis csak 1945 után történt. A munka hírére jött ismét Tarjánba vissza Erdélyből az Oó-család is. Az apa már nem dolgozott hosszú időt, az átkos hajrá idő előtt felőrölte szervezetét. Fia, Lajos szaporítja tovább a gyár urainak jövedelmét, aki azonban már nem az üvegfúvást, hanem a csiszolás mesterségét sajátítja el. Nagy szorgalommal tanult, mert csak a szorgalom tudta helyettesíteni azt, amit nem kaptak meg a mesterséget féltő oktatóktól. A tanonc napi munkaideje 12 óra volt, s nekik, inasoknak is ott kellett dolgozni az egészségtelen műhelyekben, ahol apáik, hozzátartozóik gürcöltek. gyár fejlődésével mind több és több munkáskézre volt szükség. A gyárban dolgozók s a közelben lakó üveges családok mellé a környékről új emberek kerülnek az üzembe. Ez a története a Gritz-család üveges ágának is. Gritz Sanyi az 1930-as évek végén Különösen szembetűnő a munkások életszíiivonalának alakulása: 31,6 százalékkal magasabb, mint 195G-ban volt, de ez az emelke- dés még nem foglalja magában azt a közel 26,5 millió forintot, amelyet az év elején, mint nyereségrészesedést osztottak ki. Az ellenforradalom következtében jelentkezett ideiglenes munka- nélküliség ma már a múlté. A szocialista iparban foglalkoztatott munkások száma majdnem 2 százalékkal magasabb, mint 1956-baa volt. lépte át először a gyár kapuját. Apja már korábban ott dolgozott és így ő is a többi proletár gyerekekhez hasonlóan megpróbált köny- nyíteni a család sorsán ré- hányfilléres keresetével. Több nem volt, hisz ebben az időben a gyermek munkáért csak fél bért fizettek. A 14 éves Plenczner Jóska már kenyérkereső volt. Apja, a kőbányász korán elhalálozott, s a családnak élni kellett. S hogy miért lett a kőbányász fia üveges? Azért, mert itt volt csak felvétel és később már az üveg rabja lett, nem találva kiutat a gyárból. A II. világháború előszele s a háború kitörése nagymértékben növelte a gyár kapacitását. Erre az időre tehető a gyár törzsgárdái á- nak kialakulása is. Ebben az időben már szép számmal voltak telepi munkások. Lehet, hogy a második generáció tagjainak élete talán jobb lett volna, ha más iparágban dolgoznak. Az igaz, hogy már történt ez alatt az idő alatt némi gépesítés, ám ennek ellenére is talán sehol nem volt annyi tüdó- bajos ember, mint itt. S ez nem volt csoda, hiszen a gyár urainak addig kellett a dolgozó, míg saját hasznukat tudták növelni. A munkás ha megbetegedett, tőlük akar felfordulhatott. Rendszeres orvosi ellátásról, megelőző vizsgálatokról, szanatóriumokról még álmodni sem mertek. A munkásgyermek sorsa a füstös, gázos műhely lehetett, hiszen a tőkéseknek nem volt érdekük a munkás- gyerekek taníttatása. Hiszen buta embert könnyebb volt kizsákmányolni. | agyon találó a híres francia regényírónak, Zolának mondása, mely ráillik az üveggyáriak akkori életére is: „A munkások egyetlen öröme a sörözés.“ Ez az élet csak 1945 után változott meg.' S erről szól riportunk harmadik része. Hortobágyi András— Pádár András
