Nógrádi Népújság, 1958. szeptember (3[14]. évfolyam, 69-76. szám)

1958-09-27 / 76. szám

* VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK I lOGRlBI MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÄC8 LAPJA XIV. ÉVFOLYAM 76. SZÄM ARA: 60 FILLÉR 1958. SZEPTEMBER 27. Egységes állásfoglalás a mezőgazdaság szocialista átszervezésében — Ülést tartott a megyei tanács — A Nógrád megyei tanács ^szeptember 25-én délelőtt Salgótarjánban, a megyei ta­nács székházának dísztermé­ben ülést tartott. Az ülés napirendjén a 3004/1958. sz. kormányhatározat alapján elkészített közős párt és ta­nácsi végrehajtó bizottsági határozat végrehajtásának je­lenlegi állása szerepelt. En­nek előadója Tóth Béla elv­társ, a megyei tanács mező- gazdasági osztályának veze­tője volt. Tóth elvtárs beszámolójá­ban a többi között ismertet­te: A Magyar Szocialista Munkáspárt és a forradalmi munkás-paraszt kormány gaz­dasági politikáját két alap­vető célkitűzés egyidejű meg­valósítása határozza meg. Ezéknek a céloknak meg­valósítására a párt és a kor­mány az utóbbi időben több nagyjelentőségű határozatot hozott, amely részben már a meglévő termelőszövetke­zetek megszilárdítását, rész­ben a számszerű tovább­fejlesztését van hivatva elő­segíteni. Ezek közé a határo­zatok közé tartozik a kor­mány 3004-es számú határo­zata is, amelyben megálla­pítja. hogy a termelőszövetkezetek az ellenforradalom okozta megrázkódtatás ellenére is >az 1957-es évben jelen­tős sikereket értek el. Ahhoz, hogy a legközelebbi években még jobban kibon­takozzék a szövetkezeti gaz­dálkodás fölénye és a terme­lőszövetkezetek korszerű, sok árut termelő szocialista me­zőgazdasági nagyüzemek le­gyenek, az szükséges, hogy emeljék a vezetés színvonalát tovább javuljon a tagok mun­kafegyelme és a közös gaz­daság fejlesztése érdekében fokozódjék a saját erőből va­ló beruházás. Majd ezeket mondotta: — A kormányhatározat megjelenése után megyénk­ben is hozzáláttunk a megyei sajátosságokat figyelembe véve a legfontosabb felada­tok megszabásához. A járási és termelőszövetkezeti gazda­ságok felülvizsgálása alap­ján a megyei tanács végre­hajtó bizottsága és az MSZMP mezőgazdasági osztályai, a párt és a tanács közös ülése elé terjesztették a megyére vonatkozó legfontosabb fel­adatokat. A vita alapján az elhangzott kiegészítésekkel a feladatokat határozatként rögzítette a közös vb. — A határozat megelége­dést váltott ki a termelő- szövetkezetek tagjai között. Általános vélemény, hogy a mozgalom kezdete óla nem hoztak még ilyen megfontolt, a termelő­szövetkezeti gazdálkodást és fejlődést hatásos mód­szerekkel és helyes irány­ban elősegítő határozatot. A végrehajtás eddigi ta­pasztalatai már igazolják, hogy a termelőszövetkezetek ez évben újahb, a korábbi­akat meghaladó eredmények­kel fogják igazolni a szocia­lista nagyüzem fölényét, az egyéni kis parcellás gazdál­kodással szemben. Az eddigi út mérlege Tóth Béla elvtárs ezután számokkal igazolta a ter­melőszövetkezeteik újabb eredményeit. A növényter­melés területén például a talajerő visszapótlás alkal­mazásával míg 1957-ben 15,8, addig 1958-ban mér 16,6 szá­zalékra emelkedett a vörös­here, lucerna, baltacin vetés- területe. Ha az egyéb évelős pillangósokat —- fehérhere, szarvaske.rep — is számoljuk, úgy 21.1, sőt ha figyelembe vesszük a kiszántásokat és az évekig történő felülveté- seiket, ez az arány 32,7 száza­lékra fog emelkedni. Emel­kedés tapasztalható a katasz­teri holdankénti műtrágya felhasználásában is. Míg 1958 —57-ben az egy kataszteri holdra eső műtrágya felhasz­nálás csaik 35 kg volt, addig az 1957—58-as gazdasági év­ben ez a felhasználás 100 kg fölé emelkedett termelő­szövetkezetként. A határozat kedvező ha­tása mutatkozik abban is, hogy a termelőszövetke­zetek a belterjesség felé haladnak. A számok azt igazolják, hogy míg 1957-ben az ossz. terü­letnek 33,9 százalékán ter­meltek kenyérgabonát, 1958- ban 27,7 százalékra csökkent ez az arány. Az állattenyésztés területén is jelentős a változás. Ezen belül is elsősorban a szarvas­marha-tenyésztés számszerű növelése és minőségi javítá­sa észlelhető. A termelési terveikben termelőszövetkeze­teink 211 szarvasmarha vá­sárlását irányozták elő, félév végéig azonban 274-et szál­lítottak le. Így a szarvas­marha-sűrűség a félév végé­ig az éveleji 14.1 darabról, 16.5 darabra, ezen belül a tehénállomány 6,9-ről 7.6-ra Virágcsokorral fogadták a bujáki fiatalok a kínai if­júság küldötteit. ► növekedett. A sertéstenyész- £ tés vonalán is kedvezően £ éreztette hatását a határozat. ► A vásárlásra betervezett 120 ► sertéssel szemben a félév > végéig 121-et szállított le a ► Tenyószállatfongalími Gazdat- fc sági Iroda. Ezen túl még £ mintegy 140 darabos igényt ► kellene kielégíteni. Ugyan £ ilyen kedvező a változás a £ juh és a baromfi-tenyésztés £ területén is. Juhtenyésztésnél £ az előirányzott háromezres £ létszám emeléssel szemben a £ félév végéig 4 ezerrel nőve- £ kedett a tsz közös juhállo- £ ménya. Míg az elmúlt évben ► termelőszövetkezeteink úgy- ► szólván egyáltalán nem fog- ► lallkoztak baromfi-tenyésztés- ► sei, ez évben közel 30 ezer ► napos és előnevelt baromfi- ► va'l foglalkoztak a közös ► gazdaságokban. A termelőszövetkezetekben emelkedésit mutat az áruter- mélés is. A javulás szemlél­teti a múlt évvel való össze­hasonlítást. 1957-ben az egy munkaegységre eső készpénz­részesedés 36.5, a természet­ifolytatása a 2. oldalon). N r E P H A D S E R E G NAPJA 1958. szeptember 29. LUAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAaU A mizserfaiak ve-senyre szólítják a bányászokat november 7-e tiszteletére A mizserfai üzemegység bányászai szerdán röpgyűlé- sen tárgyalták meg a Salgó­tarjáni Acélárugyár dolgozói­nak veisenyfelhívását a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 41. évfordulója tiszte­letére. A mizserfai bányá­szok csatlakoztak a felhívás­hoz és versenyvállalásukban, amelyet megküldték a szén­medence összes bányaüze­mének, többek között ez áll: „Mi, mizserfai bányászok felhívjuk a szénmedence min­den egyes becsületes dolgo­zóját, csatlakozzon felhívá­sunkhoz és indítsunk harcot az eddig elért eredményeink tovább fokozására, éves ter­vünk határidő előtti teljesí­téséért. Vállaljuk önköltségi tervünk 96 százalékra való csökkentését, ami azt jelenti, hogy egy torma szén kiter­melési költségét átlagosan 4 forinttal csökkentjük. Az összüzemi teljesítményt 60 kilogrammal növeljük. Kalória tervünket 100,5 szá­zalékra teljesítjük. A bal­eseti gyakorisági számunkat az első félévhez viszonyítva 2 százalékkal csökkentjük. A vállalt pontok teljesítése nem lehetetlen. Igazolja ezt bányászaink lelkesedése, munkájukhoz való jó viszo­nya és az üzem röpgyülé- sein tanúsított magatartásuk. A vállalt pontok teljesítésére kötelez bennünket a nógrádi bányászok harcos múltja. Felszólítjuk a szénmedence valamennyi szénfejtő bányá­szát, karbantartó iparosát, kisegítőt, szállítómunkást, műszaki és adminisztratív dolgozóját, hogy csatlakozza­nak felhívásunkhoz és indul­junk harcba az eddig elért eredmények továbbfokozására november 7 méltó megünnep­lésére és a közelgő válasz­tás sikeréért.” Téli előkészületek a szénmedsncében A szénmedencében már megkezdték a téli felkészülési munkálatokat. Különösen nagy súlyt fektetnek a mun­kásmelegedők (váróhelyisé­gek) állapotára, mivel a bá­nyászok jelentős része na­gyobb távolságról jár mun­kahelyére. A váróhelyiségek felülvizsgálása már a napok­ban megkezdődött, s így le­hetővé válik a javítási mun­kálatok elvégzése a hideg idő beállta előtt. Ma kezdődik Salgótarjánban a Szervezett Dolgozók napja — ekkor rendezi meg a szer­vezett dolgozók napját Sal­gótarjánban. Az ünnepségek szombaton délután a szovjet hősök em­lékművének megkoszorúzásá­val kezdődnek, majd a bá­nyász kultúrotthonban idős és fiatal szervezett dolgozók 16 díjat nyert megyénk a Mezőgazdasági Kiállításon Nógrád megye 16 díjat ka­pott a Mezőgazdasági Kiállí­táson. Nyolc nagyüzemi gaz­daság és nyolc egyénileg dol­gozó paraszt gabonáját, bur­gonyáját, dohányát és állata­it találta kitűnőnek a bíráló bizottság. S ha azt vesszük figyelembe, hogy megyénk földterületének még túlnyo­mó részén egyénileg dolgozó parasztok gazdálkodnak, ^ közös gazdaságok előretöré­se, ahogy a kiállításon sze­repeltek nagyszerű eredmény. Őszi búzáért harmadik dí­jat kapott a Szécsényi Tan­gazdaság, és Kovács László nagylóci dolgozó paraszt. A Szügyi Tangazdaság a bemu­tatott rozzs'al a második dí­jat hozta el. Ugyancsak má­sodik díjat kapott őszi árpá­jáért a Szécsényi Tangazdaság és Sümegi János szécsényi dolgozó paraszt. Első díjjal jutalmazták a Szécsényi Tan­gazdaság tavaszi árpáját és ugyanezen növényféleségért Mester Lajos kis, ludányha- lászi gazda a harmadik dí­jat kapta. A honti Győzelem Termelőszövetkezet 10 ka- tasztrális holdon termelt burgonyát. A termésátlag holdanként 189 mázsa. Nagy­szerű eredményéért a bíráló bizottság az első díjat Ítélte a termelőszövetkezetnek. Ta­kács József nagylóci egyéni­leg dolgozó paraszt burgo­nyája a harmadik díjat kap­ta. Eredménye egy kataszt- rális holdon 165 mázsa bur­gonya. Híre szalad az or­szágban az érsekvadkerti Di­mitrov Termelőszövetkezet dohányának is. 15 holdas táb­lájuk átlagosan 12.2 mázsát adott katasztrális holdan­ként. A kiállításon az első díjat kapták, míg Csizmarek Károly, debercsényi gazda dohánya a harmadikat. Zöldségtermesztésben má­sodik díjat hozta el az ipoly- tarnóci szakcsoport és Mes­ter Lajos ludányhalászi gaz­da. Állattenyésztési vonalon a tenyészüszők nagydíját is nógrádi gazda, Kovács Gá­bor héhalmi dolgozó paraszt nyerte a 192/6-os Gyopár ne­vű magyar-tarka vemhes üszőjével. Emellett a 190-es Szekfű nevű tehene harma­dik díjat kapott, még a szé­csényi II. Rákóczi Ferenc Termelőszövetkezet kosa a másodikat. A díjkiosztási ünnepély szombaton délelőtt lesz Bu­dapesten, ahol a nyertes nagyüzemek képviselői és egyéni gazdák személyesen veszik át a díjakat. A LOTTÓ E HETI SORSOLÁSÁNAK NYERŐSZÁMAI: 9 20 23 56 90 találkozójára, este 8 órakor oedig ünnepi kultúrműsorra kerül sor. A kultúrműsor után hajnalig tartó tánc lesz. Vasárnap, reggel 7 órakor zenés éhresztő, majd délelőtt 10 órakor ünnepi nagygyűlés a kollégium mögötti téren. Nádasdi András elvtársnak, az SZMT elnökének ünnepi megnyitó ja után Várkonyi István elvtárs, a SZOT el­nökségének tagja, a Nép­szava főszerkesztője tart be­szédet. A gazdag kultúr- és sportműsor már délben meg­kezdődik. Egy órakor az SBTC ifjúsági és a mátrano- váki ifjúsági bajnoki labda­rúgó mérkőzésre kerül sor a SSE Stadionban. Nagy érdeklődésre tarthat majd számot a há­romnegyed négykor kezdődő nemzetközi mérkőzés, amely­nek során a Salgótarjáni Bá­nyász és a Besztercebánya körzeti szlovák válogatot­tak mérik össze erejüket, es­te 7 órakor pedig a Salgótar­jáni Bányász kultúrotthon színháztermében észt rád műsor nyújt majd bőséges szórako­zást. A gyárak, bányák, hivata­lok és intézmények szakszer­vezeti bizottságai és dolgozói már napokkal ezelőtt meg­kezdték a készülődést erre a nevezetes eseményre. Dolgo­zóink 50 %-os vasúti ked­vezménnyel utazhatnak a megye bármely területéről Salgótarjánba. Megyénk szervezett dolgo- - zóinak nagyszabású meg- a mozdulására kerül sor szép- \ tember 27-én szombaton és 28-án vasárnap. A Szakszer- < vezetek Nógrád megyei Ta- ‘ »ácsának Elnöksége hasonló- ’ an az ország más megyéihez >

Next

/
Thumbnails
Contents