Nógrádi Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 51-59. szám)
1958-07-09 / 53. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÖGRÄD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA III. ÉVFOLYAM 53. SZÁM ÁRA: 60 FILLÉR ____________1958. JÚLIUS 9. 0 szövetkezetek szép sikereket, gazdag eredményeket értek el — Ünnepség a Szövetkezetek Nemzetközi Napja alkalmából — JCidáutjok az -Ipohj partján ,OOOGOQO®eOCHXODOO(XOOaXXXCOOOCOOCOC<XyXOOOOOOOCXXXXXXX>OC^^ Gépállomásaink teljesítették félévi tervüket Szombaton, vasárnap tartották meg megyénkben a Szövetkezetek Nemzetközi Napját. Salgótarjánban szombaton került sor az ünnepségre. Az ünnepség színhelye a városi művelődési ház volt. Az ünnepségen részt vettek a MÉSZÖV, a KISZÖV, a MÉK, a Salgótarjáni Földművesszövetkezetek Járási Központja, a Salgótarjáni Földművesszövetkezet és a Salgótarjáni Kisipari KTSZ-ek dolgozói. Eljöttek az ünnepségre a környező községek tsz-elnökei és a tsz-tagság képviseletében néhányan. Képviseltették magukat az ünnepségen a párt, az állami és tömegszervek is. A Szövetkezetek Nemzetközi Napja alkalmából rendezett ünnepségen Pilinyi László elvtárs, a MÉSZÖV vezetője tartott ünnepi beszédet. Beszédének első részében foglalkozott a nemzetközi szövetkezeti mozgalom jelentőségével. Elmondta, hogy a nyugati tőkés államok igyekeznek a szocialista országok szövetkezeteit kiszorítani a nemzetközi szövetkezeti szervezetből. Rámutatott, hogy ma már mindenki előtt világos, hogy a szövetkezet nemzetközi szervezete célkitűzésével, elveivel ellentétben áll, hogy a szövetség nem tárja ki kapuját a békeszerető népi demokratikus országok szövetkezeti mozgalmai előtt. Ezekben az országokban a társadalmi rend alapja a munka, ezek az országok következetesen vallják a népek közötti barátság és békés együttműködés elveit. Helytelen és igazságtalan tehát minden olyan törekvés, amely Évtizfedes álma az etesi és karancslapujtői lakosságnak egy kultúrház létesítése. A nagy munkához a tekintélyes állami összegen kívül .nagyszabású társadalmi munJúlius 5-én zajlott le Egerben a IV. egri dalosünnep, 34 kórus 1700 dalosa részvételével. Megyénket két salgótarjáni kórus képviselte. Az acélárugyári férfi és a pedagógus szakszervezet vegyeskara. Végeztek az árpa aratásával A felsőpetényi Szabad Föld Termelőszövetkezetben befejezték 30 katasztrális holdon az ősziárpa aratását — írja levelében Vidovszky András, a községi tanács elnöke — A termelőszövetkezeti tagok munkáját aratógép és kombájn könnyítette. Az aratógép 12 katasztrális holdon vágta le az árpát, míg a kombájn 18 katasztrális holdon dolgozott. Az eddigi becslések alapján a mostoha időjárás ellenére is közepes átlagtermés várható. ezeket az országokat távol akarja tartani a szövetkezetekbe tömörült dolgozók nagy világszervezetétől. Ezután a szövetkezeti mozgalomról szólott. Elmondta, hogy a Nemzetközi Szövetkezeti Nap egyben számadás is. Ezzel a számadással büszkén állapíthatjuk meg, hogy a magyar szövetkezeti mozgalom a felszabadulás óta eltelt tizenhárom esztendő alatt hatalmas eredményeket ért el. A beszerző, értékesítő tevékenységükön túl elismerést vívtak ki a szövetkezetek, a dolgozó parasztság termelő munkájának segítésében. A magyar szövetkezeti mozgalom hazánk felszabadulása utáni esztendőben virágzásnak indult és ma már igen szép sikerekre és gazdag eredményekre tekinthet vissza. A szövetkezetek bonyolítják le az ország kiskereskedelmi forgalmának 28 százalékát. Kiemelkedő szerepet töltenek be a parasztság termékeinek értékesítésében. Fontos munka hárul rájuk a kivitel, elsősorban a zöldség, gyümölcs, gyógynövény, méz lőtt vad zavartalan leibonyolításában. Igen jelentős az a munka, amellyel a szövetkezeteik a különböző szőlőtermelők, tej, takarék, méhész, zöldségtermelő szövetkezetek termelését segíti. Ezek után a kisipari termelőszövetkezeteket említette, amelyek kiváló minőségű munkákkal exportképes termékeikkel, bel- és külföldön komoly megbecsülést szereztek a magyar kisiparnak. Ismertette, hogy megyénk területén a föld- művesszövetkezetekben jekával is hozzájárulnak az etesi és a karancslapujtői dolgozók. Terveik szerint, ha az időjárás is engedi, augusztus 20- án ünnepélyesen avatják fel új létesítményüket. lenleg 47 000 tag van. Az elmúlt másfél év során több mint 7 000 taggal szaporodott a számuk. A földművesszövetkezetek áruforgalmára jellemző, hogy amíg 1949-ben a földművesszövetkezetek 32 millió forintos forgalmat bonyolítottak le, addig 1957-ben az áruforgalom elérte a 450 millió forintot. Ezután részletezte megyénk földművesszövetkezeteinek munkáját. tevékanyéségét, majd foglalkozott a nemzetközi helyzettel. Beszédét a hallgatóság tetszéssel fogadta. Majd a beszéd után ünnepi műsor következett. Vasárnap a járási központokban és községekben tartottak a földművesszövetkezet dolgozói a lakosság érdeklődése mellett ünepsége- ket. Mint arról hírt adtunk, a csehszlovákiai Kékő bányától a Nógrádi Szénbányászati Tröszthöz négy tagú küldöttség érkezett, amely több napig tanulmányozta a szénmedence viszonyait. Elutazásuk előtt Pékár Béla elvtársat, a delegáció egyik tagját kértük meg, mondja el, mit tapasztaltak látogatásuk során. — Igen hasznos volt számunkra e négynapos tapasztalatcsere. Több olyan dolgot láttunk, amelyet a mi üzemeinkben is bevezetünk. így többek között a kányási víztelenítés berendezéseit némi módosítással mi is megvalósítjuk. Igen nagy problémánk vízveszélyes helyeken az előrefúrás. Ugyanis mi kézifúróval, csak négy-öt méter hosszúságúra tudtunk kutató fúrást végezni. Most ez a problémánk megoldott, mert az itt alkalmazott szintes előrefúrást (clérius) vezetjük be. Megnyerte tetszésünket a biácsi csillefogó is, amelynek bevezetését üzemünknél szintén javasolni fogjuk. A látottak alapján hasonlóan az itteni módszerhez, a jövőben a légcsövek összeszerelésénél a csavaros rögzítés módját vezetjük majd be. Ha csak ezeket a bevezetendő dolgokat nézzük, amelyek munkánkhoz nagy segítséget adnak, látogatásunk már akkor is eredményesnek mondható. rében. Az újító hónap megindulásától még csak néhány nap telt el és máris 17 újítási javaslatot nyújtottak be dolgozóink. Ezek közül 10 javaslat a műszaki dolgozóké és 7 javaslat a fizikai dolgozóké. A 17 javaslat közül figyelemre méltó az Enreiter István, a huzalmű javítóműhely üzem- ágvezetője és három társa által beadott újítási javaslat, amely a szegverő üzemben lévő Wafios gépek kaJúnius 30-ával befejeződött a tavaszi kampány gépállomásainknál. Tavaszi tervét megyénk mind a nyolc gépállomása teljesítette. Lemaradás csupán a szántásnál mutatkozik, mintegy 310 katasztrális hold. A gépállomások közötti versenyben a tolmácsi gépállomás lett az első. — Gusztáv-aknán és Kánya-on a bányát járva sok wwgfo „r elvtárssal, fizikaiakkal és műszakiakkal beszélgettünk. E beszélgetések és a látottak arról győztek meg bennünket, hogy nincs különösebb hiba a műveléseknél, biztosításoknál és a munkafegyelemnél. Ottjár- tunkkor kedvesen fogadták küldöttségünket, s látogatásunk tovább mélyítette a csehszlovák és magyar nép A tavalyi évhez hasonlóan megyénk területén ez évben is beindítják az ifjúsági cséplő munkacsapatok versenyét. A verseny célja az ez évi gabonatermés határidő előtti, szemveszteség nélküli elcsép- lése. A versenyben részt vehet a megye területén minden gépállomási és állami gazdasági cséplőcsapat, mely tagjainak 60—70 százaléka 30 éven aluli. Külön versenyt indítanak a gépállomási és az állami gazdasági cséplőcsapatok részére. A verseny értékelése az alábbiak szerint történik: 1. Egy dobmilliméterre jutó elcsépelt mázsa. 2. A szemveszteség ne pacitásának növelésére irányul. A javaslat lényege, hogy a Wafios gépek, amelyek eddig középméretű szegeket gyártottak átalakíthatok legyenek apró szegek gyártására is, abból a célból, hogy a megnövekedett igényeket kielégíthesse a gyár. A 17 benyújtott javaslat lényeges fejlődést mutat a múlt hónapban benyújtott javaslatokkal szemben, ugyanis június hóban összesen 48 javaslatot terjesztettek be. Nem sokkal maradtak mögötte Erdőkürt és Szécsény sem. A leggyengébb munkát tavasszal a berceliek végezték. Értékelték a gépállomások között folyó párosversenyt is. Tolmács, Erdőkürt, Szécsény és a pásztói gépállomások bizonyultak a legjobbaknak. A tavaszi feladatok befebányászainak barátságát. Bízunk abban, hogy nem ez volt az utolsó látogatásunk, amelyet a nógrádi szén- medencében töltöttünk el, hanem a jövőben ezeket a hasznos tapasztalatcseréket tovább folytatjuk, örömmel várjuk mi is a nógrádi bányászok látogatását üzemünkben és hisszük a látogatás eredményes lesz. — fejezte he nyilatkozatát Pékár elvtárs. haladja meg a megengedett mennyiséget. 3. Ha az elvégzett munka után minőségi kifogás nem merül fel. A versenyből való kizárást vonja maga után, ha 1. Baleset fordul elő gondatlanságból, 2. Tűzeset, mely a tűzrendészet! előírások megszegéséből adódik. A versenybe a benevezési határidő 1958. július 21, mely időpont után benevezést nem fogadnak el. A versenyben legjobb eredményt elérő 3—3 cséplő munkacsapatnak az alábbi jutalmat adják: Gépállomásoknál: 3500, 2500 és 2000 forint. Állami gazdaságoknál: 3000, 2000 és 1000 forint. A verseny végső értékelését szeptember 15-én hozzák nyilvánosságra. A Nemzetközi Szövetkezeti Nap előtti héten 8 géphasználati társulás alakult a pásztói járásban. Négy község 2—2 dűlőjében társultak a gazdák arra, hogy egy géppel egyidő- ben végeztetik el a tarlóhántást és az őszi mélszántást. Ez több okból is előnyös számukra. Egyrészt nagyüzemi szántásnak számít, tehát olcsóbb, másrészt bizonyos, hogy így kellő időben lesz a földjük megművelve. A gépállomás számára azért, előjezése egybeesik a nyári idény munkák beindulásával. A takarmány betakarítása mellett, megyénk területén már megindult az aratás is. Július 3-ig mintegy 300 katasztrális hold aratását végezték el az aratógépek. Ennek több mint a felét a tolmácsiak aratták le. A nagyobb munkaszakasz tehát most következik a mezőgazdaságban, melynek végrehajtása megalapozott, szervező munkát kíván. A munkacsapatok szervezése terén azonban nem megy minden rendben. A megyében mindössze 167 munkacsapattal kötötték meg gépállomásaink a szerződést. Az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan a imukálatok mielőbbi befejezése érdekében az idén is ki kell alakítani a helyes versenymozgalmat. A gépállomások főigazgatósága ez évben is meghirdette a kombájnvezetők versenyét. A versenyfeltételek között szerepel a learatott terület nagysága, a szemveszteség és a cséplési eredmény. A legjobban dolgozó kombájnvezetőket 800, 600, illetve 400 forintos pénzjutalomban részesítik. Kitüntetést csak azok a kombájnvezetők kapnak, akiknek a termelőszövetkezet írásban igazolja, hogy munkájuk valóban kifogástalan. Egészségügyi előadásokat tartott a Vöröskereszt Megyeszerte egyre folyik a vöröskeresztes tagok szervezése. A szécsényi járásban például ez év első negyedében 8 csoport létesült 338 taggal. A második negyedévben csak eggyel nőtt a csoportok száma, viszont a taglétszám 495-re emelkedett. A vöröskereszt szervezet rendezésében több egészségügyi előadást is tartottak. Dr.Gazsi József körzeti orvos Rimócon, Vans ány ban, Szécsényben és Nógrádsipeken a tbc, trachoma és tífusz elleni védekezésről, Dr. Pál Endre a tbc-ről tartott előadást Nógrádszakál és Hollókő dolgozóinak az elmúlt hónapban. nyös, mert nem lesz szükség a sok üresjáratra. A négy községben 79 gazdának 129 holdat szántanak meg így. Elutazott Moszkvába 48 Nógrád megyei KISZ fiatal Hétfőn éjjel utazott el Salgótarjánból az a 48 KISZ fiatal, aki részt vesz az Expresz Ifjúsági Utazó Iroda szervezésében egy kéthetes Szovjetunió-beli kiránduláson, Értékes jutalmai- hoztak haza kórusaink az egri dalosversenyről Mindkettő nagy sikerrel szerepelt a dalosversenyen. A kórusverseny egyik jelentősége az, hogy a résztvevő kórusok igazolták, hogy nem kihalóban, hanem fejlődőben van az országos kórusművészet. Néhány nap alatt, 17 újítási javaslat a Salgótarjáni Acélárugyárban Alig egy pár nap telt el azóta, hogy a Salgótarjáni Acélárugyáriban ismertették a vállalat vezetőség, pártbizottság, szakszervezeti bizottság és a KISZ-bizotteág verseny- felhívását augusztus 20 és a vállalat fennállásának 90. évfordulója alkalmából. A felhívásban többek között újító hónap rendezése is szerepel, amely július 1-től július 31-ig tart. Ez a felhívás nagy visszhangra talált mind a fizikai, mind a műszaki dolgozók kö---------------------------------------Au gusztus 20-án kultúrházaf avatnak Etesen és Karancslapujtőn „Hasznos tapasztalatokat szereztünk a nógrádi bányákban“ A csehszlovák bányászküldöttség tagjának nyilatkozata Ifjúsági cséplő munkacsapatok versenye Nyolc géphasználati társulás alakult