Nógrádi Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 51-59. szám)

1958-07-02 / 51. szám

nógrádi népújság 1958. július 2, Betölti*® hivatását a rétsági tanács pártalapszervezete A járási tanácsi pártalap- szervezetekre ezekben a na­pokban különösen nagy fela­dat hárul. Jelentős munkát, kell vállalni az alapszerveze­tek tagjainak a mezőgazdaság szocialista átalakításáért vég­zett munkában, részt kell ven­niük a szervezésben, a nagy­üzemi mezőgazdaság előnyei­nek propagálásában. Jelen­tősnek kell lenni annak a harcnak is, amelyet egy-egy járás lakóinak materialista nevelése érdekében tenni kell, elsősorban a pártalapszerve- zetek tagjainak példamutatá­sával. De ott kell lenni annak a feladatnak is, hogy a járási tanácsok pártalapszerveze- tének tagjai fejlesszék poli­tikai, társadalmi tudásukat, hogy a párttagokra váró nagy munkában részt tudjanak vál­lalni. Mert akár a nagyüzemi gazdálkodás, akár a materia­lista világnézet terjesztésében csakis akkor érhetnek el ered­ményeket, ha tudnak érvelni, agitálni, ha szavuk meggyő­ző. Egyszóval: ha fel vannak vértezve a marxi-lenini ta­nokkal. De vajon így van-e ez megyénk járási tanácsi pártalapszervezeteiben? Erre a kérdésre kerestünk választ Rétságon, a járási tanács párt- alapszervezetének munkáját vizsgálva. Elöljáróban le kell szögez­ni: a járási tanács pártalap­szervezete nem tölti be hiva­tását. Túlságosan hivatali szellemben élnek a párt tagjai, szívesebben vitatkoznak „hi­vatalból” adódó személyi ügyek felett, mint mondjuk akár gazdasági, vagy politikai jellegű kérdésekben. Persze a jelenlegi körülmények kö­zött sokkal többet nem is le­het a pártalapszervezet tag­jaitól várni, hiszen a „kénye­sebb” problémákról, mint mondjuk a mezőgazdaság szo­cialista átszervezése, vagy a materialista világnézet ter­jesztése nem igen szívesen vitatkoznak. Egy-egy taggyű­lésre — melyet ugyan rend­szeresen megtartanak — rá­nyomja bélyegét, hogy az elv­társak túlnyomó többsége vi­dékről, távolabb eső közsé­gekből jár a munkahelyre. S hiába kezdik meg a tag­gyűlést hivatalos idő alatt, az elhangzott beszámolók felett vitát már nem kezdhetnek, mert „...megy a vonat”, megy az autóbusz felkiáltással ott­hagyják a taggyűlést. Ezért arra szorítkoznak, hogy a tit­kári beszámoló után úgy „ál­talánosan” megszabják ugyan a tenni valót, de külön-kü- lön konkrét feladatot nem kapnak az alapszervezet tag­jai. így érthető is, hogy a j'á- rási tanács pártalapszerveze- tének munkája nem sugárzik a járásban, megmarad a hi­vatal falai között. Pedig az ellenforradalom fegyveres leverése után né­hány hónapig nagyon is ak­tív volt egy-egy taggyűlés. Az elvtársak szívesen vitat­koztak mondjuk a konszoli­dációról, vagy egyes emberek viselt dolgairól, személyi prob­lémákról. Most azonban mintha megelégedtek volna az eddigi munkájukkal, gé­piessé válik egy-egy taggyű­lés. Van olyan párttag is, mint Teplánszki Józsefné, aki hónapok óta átüli a taggyű­lést, de soha nincsen vélemé­nye, soha nincs hozzászólása sem a beszámolóhoz, sem pe­dig a vezetőség, vagy akár a párttagság végzett munkájá­ról... Sipos János elvtársat úgy könyvelik el a tagok, hogy csak „suttog”, de soha nem beszél. Elmondja ugyan vé­leményét a szomszédjának, de a nyilvánosság előtt nem fejti ki nézetét. Pedig Sipos elv­társ véleményére, mint a já­rási tanács mezőgazdasági osz­tálya vezetőjének meglátására, véleménynyilvánítására ki­váncsiak a párttagok, kiván­csiak arra, hogy Sipos elvtárs hogyan látja például a me­zőgazdaság szocialista átszer­vezésének lehetőségeit, hogyan képzeli el a meglévő termelő- szövetkezetek megerősítését. Sipos elvtárs hozzászólásával feltétlenül hasznos segítséget tudna adni ahhoz a munká­hoz, amelyet a pártalapszerve­zet tagjainak a járás közsé­geiben ezen a téren kellene kifejteni. Hasonlóan passzív lett Nagy Sándor elvtárs, pe­dig mint az ipari osztály ve­zetőjének a véleményére kí­váncsiak a kommunisták. Feltétlenül szólni kell arról is, hogy az alapszervezetnek nincs meg az a kellő kapcso­lata a dolgozókkal, amelyre a jó munkához feltétlen szük­ség lenne. A párttagok, de a pártonkívüliek is nem úgy mennek Berki Mihály, vagy Csernák József elvtársakhoz, mint az alapszervezet titkárá­hoz, vagy a pártszervezet ve­zetőségi tagjához. Berki elv­társat inkább mint a járási tanács elnökhelyettesét, Cser­nák elvtársat pedig inkább mint a tanács vb. titkárát ke­resik fel a dolgozók. Éppen ezért helytelen, hogy az öttagú vezetőség kö­zül kettő a hivatalvezetés élén is áll. Arról persze már nem is szólva, hogy Berki elvtárs­nak még legalább öt fonto­sabb funkciója is van, amely feltétlen a pártszervezetben végzendő munka rovására hat. Csakis így történhetik meg, hogy a határozatok végrehaj­tásának ellenőrzésére már nem kerülhet sor. Pedig az elvégzett munkáról, a párt- megbizatás teljesítéséről a já­rás területén végzett munkáról feltétlen be kell számoltatni párttagjainkat, hogy érezzék: felelősségteljes munkát bízott rájuk a párt. Járási tanácsi pártalapszer- vezeteinkre — mint elöljáró­ban is hangsúlyoztuk, — ko­moly feladatok végrehajtása vár. A járások területén vég­zett politikai, gazdasági mun­ka feltétlen visszatükrözi a tanácsi alapszervezet műkö­dését is. Éppen ezért nem elegendő az, hogy a járási tanácsi alapszervezetek egyes tagjai legfeljebb okta­tásokat tartanak a községek­ben, ellenőrzik a taggyűlése­ket, politikai oktatásokat — mint a járási pártbizottság aktivistái, hanem mindennapi munkájukban tenni kell a nagyüzemi mezőgazdálkodás megteremtéséért, a materia­lista világnézet elterjesztésé­ért stb. A járási tanácsi párt- alapszervezetek munkája sa­játos munka, csaknem min­denben eltér a termelőüze­mek, sok esetben még a hiva­tali pártszervezetek munká­jától is. A tanácsi pártszer­vezetek munkájának elsősor­ban a községekben kell érződ­ni úgy, hogy a párttagok egy- egy feladat végrehajtására — mint mondjuk, az adófizetés, a sikeres felvásárlás, de nem utolsósorban a községfejlesz­tési tervek maradéktalan végrehajtására mozgósítanak a mindennapi feladatok elvégzése mellett. Ehhez pedig nemcsak a sze­mélyes példamutatás, hanem az is szükséges, hogy e fel­adatok végrehajtásának szük­ségességéről győzzék meg a községekben élő kommunis­tákat, a járási tanácson belül dolgozó becsületes pártonkí- vüll dolgozókat. Éppen ezért nem elég az, hogy a járási tanácsi párt- alapszervezetek munkája a havi rendes taggyűlések, vagy műsoros estek és rendezvé­nyek szervezésében merüljön ki. Harcolni, dolgozni kell a párt politikájának maradék­talan teljesítéséért. Ennek vég­rehajtásához pedig elenged­hetetlenül szükséges; bízzuk meg párttagjainkat komoly, felelősségteljes munkával; szá­moltassuk be őket a hozott határozatok végrehajtásáról; kísérjük figyelemmel párttag­jaink politikai és társadalmi fejlődését. A kommunisták csatasorba állítása egy sikeres harc kez­detét jelenti. Ezt a harcot a rétsági járásban is meg kell nyerni. Somogyvári László A MAGYAR-SZOVJET MŰSZAKI NAPOK ELŐADÁSAIBÓL Együttműködés a kohászatban és a gépiparban A magyar-szovjet napok ke­retében Szőes Gyula elvtárs, a Salgótarjáni Acélárugyár mérnöke előadást tartott a magyar-szovjet tudományos együttműködésről a kohászat­ban és a gépiparban. Előa­dásából az alábbiakban rész­leteket közlünk : A Szovjetunió és Magyar- ország között a gazdasági és műszaki segítség nyújtásról szóló szerződést közel 10 éve, 1949-ben kötötték meg. El­mondhatjuk, hogy a szerző­dés egész iparunk fejlődésé­hez hozzájárult, nincs ipa­runknak olyan területe, ahol ne éreznénk hatását. A Szov­jetunió segítsége nyomán az egyik döntő iparágban, a szerszámgépgyártásban a kisipari módszerről modern nagyipari mód­szerre tértünk át. Áttértünk a műhely rendszerű gyártásra, a zárt ciklusokra. A felszabadulás előtt ha­zánkban nem lehetett be­szélni autóiparról. Nyolc év­vel ezelőtt műszaki emberek hónapokon át tanulmányoz­ták a moszkvai ZIS autógyá­rat. Ezután került sor a Cse­pel Autógyár létrehozására. Itt valósult meg hazánkban először a diszpécser rendszer, itt dolgozták ki az első mű­szaki-szervezési intézkedési tervet. Szovjet segítség alanián kezdtük el gyártani 1951- ben az arató-cséplőgépe­ket. Azt hiszem nem kell ennek jelentőségét különösebben aláhúznom. A Szovjetunió messzemenő segítségével végeztünk kor­szerűsítést erősáramú ipa­runkban. Az automatizálás területén elég megemlíteni a ..Dunai Vasmű 1700 köbméter nagyolvasztóját, amelynek Megtárgyalta negyedéves tervét a TIT Új helyiségében tartotta meg elnöki ülését a TIT. Ezen beszámolók hangzottak el, s megvitatták az új mun- katervet is. A munkaterv sokat Ígér. Számításba vet­ték Salgótarjániban az Iro­dalmi Színpad létrehozását és az Ismeretterjesztő mozi beindítását. Szerepel a mun­ikatervben még: megyei dia­filmek készítése; kirándulá­sok szervezése; közhasznú és közismereti tanfolyamok, to­vábbá népfőiskolák szerve­zése. A munkaterv sokat igér, most már a megvalósításon a sor. automatikáját teljesen szov­jet segítség nyomán készítet­tük. Segítséget kaptunk a kábeliparban is. így verseny­képesebbé váltunk a világ­piacon. Jelenleg is a hét millió rubeles külön kábelex­porthoz gyárt a Salgótar­jáni Acélárugyár 500 tonna hidegen henge­relt acélszalagot. Az egész magyar ipar szem­szögéből rendkívül fontos a gördülőcsapágy gyártása. A felszabadulás előtt a kapita­lista államokból drága pén­zen szereztük be ezt a lénye­ges cikket. Fejlődésünk azon­ban nem tűrhette sokáig ezt a függő helyzetet. Műszaki szakembereink hónapokon át tanulmányozták a Moszkvai Gördülőcsapágygyárat. A Szovjetunió tervezte a deb­receni első magyar ilyenirá­nyú üzemet. Szovjet szak­emberek készítették el többek között a különböző csapágy- típusok művelettervét, a ké- szülékezést és a szerszámo­zást. Ma már korszerű hazai gördülőcsapágy gyártásról beszélhetünk. Termelvényeink nem csak itthon, de külföldön is meg­állják helyüket. Szovjet segítséggel indult meg hazánkban a módszeres műszerkutatás. Első ötéves tervünk szülötte az elektroni­kus műszerek és mérőkészü­lékek gyára, amely szovjet segítséggel szerzett világhírt, a magyar munkásnak és mérnökinek. A híradástechni­kában is a felszabadulás után beszélhetünk korszerű fejlő­désről. Szovjet tanulmányok kapcsán szerkesztették meg szákembereink a biztonságos bányatelepet. Szovjet segít­séggel teremtettük meg a magyar televíziót. Különösen szembetűnő a Szovjetunió támogatása a vaskohászatban. 1952-ben szovjet szakemberek tanács­adása révén a Lenin Kohászati Mű­vek 700 köbméteres nagy kohóját 2.5 év helyett 11 hónap alatt építették fel. Szovjet szakemberek másik csoportjának útmutatása nyo­mán a kohó-átépítés munká­ja 220 nap helyett, 21 napra csökkent, ami egy évre ve­títve 50 000 tonna nyersvas többlettermelést jelent. A kohóinknál bevezetett menet- rendszerű termelés eredmé­nyeképpen 234 tonnával nö­vekedett a napi termelés. Nemcsak az országban, ha­nem itt Salgótarjánban is megismerhettük Paskov elv­társ útmutatása nyomán a gyorshúzás, a gyorshengerlés előnyeit. Nálunk ezek alkalmazásával mintegy 30 százalékkal emelkedett a termelé­kenység. Lényeges megtakarítást ho­zott a kemencék javításának és karbantartásának létesíté­se, ésszerűsítése. így például csak tűzállótéglából évi 10 000 tonnával csökkent a felhasz­nálás. Gyárunk hideghenger­művének rekonstrukciója is szovjet tapasztalatok alapján készült el. Mint ismeretes, a korábbi években 110 millió forintos beruházási munka indult meg. A szovjet segítség itt is sok-sok millió forintos megtakarítást eredménye­zett. Meg kell még említenem első szocialista városunk, Sztálinváros és a Dunai Vas­mű építéséhez nyújtott szov­jet támogatást. Bátran mond­hatjuk, hogy anélkül hozzá sem foghattunk volna. A szovjet generálterv 40 hatal­mas kötetben foglalja össze a vasmű és az acélkombinát tervét. A gépek és berendezé­sek jórészét is maga a Szov­jetunió szállította és szállítja. Csak legutóbb kaptunk a Szovjetúniótól 300 millió hosszúlejáratú hitelt. E hatalmas összeg kétharma­dát a kohászat és a gépipar kapja. Először is ebből te­remtjük meg a hengereltáru termelés gazdaságosságát. A jövőben fokoznunk kell a nemzetközi munkamegosz­tás elve alapján a további lehetőségek feltárását. Fejlő­désünk főiránya nyilván csak egy lehet: minél előbb elhagyni az egy főre jutó termelésnél a fejlett kapitalista álla­mokat. Az elmúlt 10 év csak kezdeti lépéseket jelent az együtt­működésiben, de már ez is világosan mutatta a Szovjet­unió részéről, hogyan kell értelmezni és alkalmazni a proletár internacionalizmus, szellemét. MUNKÁSOKRÓL Kulturális győzelmek — kitárult jövő Nagyaktíva ülést tart a Vöröskereszt Szécsényben Nagy aktíva-ülést tart a kö­zeli napokban a Vöröskereszt szécsényi járási szervezete. Az aktívaülésen a járás vö­röskeresztes dolgozói, vezetői vesznek részt. Szoó elvtársnő a Vöröskereszt megyei szer­vezetének vezetője tart elő­adást a Központi Vezetőség határozata alapján. Az aktívaülésen megtár­gyalják a vöröskereszt előtt álló feladatokat is. irsck és Franck RT” — ez a felirat állt valamikor a gyár, idővel megrozzant kapuján. A fából épített po­ros, egészségtelen öntőcsar- nokra lassan-lassan már alig jut hely az emlékezésben. Az üzem sokféle hasznos gyártmányán, háztartási ké­szítményén kívül arról volt még nevezetes, hogy a mun­kásak megaláztatottsága, a nyomor, az elmaradottság — a bányászok után — talán itt volt a legszembetűnőbb a salgótarjáni iparmedencében. A maximális profit utáni hajsza minden átka, minden öröksége egy csomóba fogva akkor került a legjobban fel­színre, amikor 1948 tavaszán ez a gyár is a népé, a dol­gozóké lett. Emlékszem rá, sokat megfordultam akkor a gyárban, hogyan ízlelgették itt is a munkások a hata­lom ízét, hogyan vitatkoztak, döntöttek és alkottak nappa­lokon és éjszakákon át. Mi­kor kezükbe került — ami az övék — az üzemet, néze­gették, mint fiatalember a menyasszonyt. — S hogy ki­mutatták szeretetüJket. Bár ez a menyasszony nem volt akkor olyan szép. De jócskán voltak olyanok, ákiik már akkor a távoli jövőbe láttak, terveztek — s olyannak lát­ták ,a gyárukat, amilyen majd 10-20 év múlva lesz! öntöde és Tűzhelygyár a ne­ve, nem tőkés részvénytársa­ság, hanem a nép államáé. Termelése az 1938-as színvo­nalnak a kétszeresét is meg­haladja. Létszáma? Bizony állandóan 2-300-zal magasabb, mint a tőkés világban a leg­erősebb üzemeltetés idején volt. Ma nem emészti vált- ság, munkanélküliség a gyá­rat, egyenes, magabiztos a fejlődése. S írhatnék arról, hogyan változott meg a termelés ké­pe, a műszaki-technikai fej­lődésről, a különböző milliós beruházásokról. Az új, ha­zánk legkorszerűbb öntőcsar­nokáról, az új gyártmányok­ról, új gépekről, új eljárások- ró... Sorolhatnék adato­kat, kimutatásokat a gyár gazdasági életének gyorsüte­mű fejlődéséről. De essen in­kább szó arról a munkáról, amelyet az elmúlt hetekben a gyári pártbizottság végzett, s amelynek során 1147 dol­gozóval beszélgettek a párt­aktivisták, kutatva, s kimu­tatva a munkások kulturális felemelkedését, műveltségé­nek növekedését. Sajnos csak igen kevés összehasonlító adat áll itt rendelkezésre. Am mégis egy sor tény mu­tatja, hogyan változott az ember, a munkás tudatában, gondolkodásában, életmód j á­ban és igényeiben, tervében Igen, ma Salgótarjáni Vas-és mindennapi életében. Takács István egykori gépformázó négy elemivel került a gyárba, ő is, mint annyi sokan mások, a hata­lom megragadásának tényé- ből nemcsak azt a tanulságot vonta le, hogy most már a mi utcánkban van ünnep, hanem főleg azt, hogy a jó vezetéshez több tudásra van szükség. S a munka mellett beiratkozott az iskolába. El­végezte a nyolc általánost, utána a technikumot. Ma művezető. Egy egész oldalon lehetne sorolni azok neveit, akik állami iskolákban, vagy hosszabb-rövidebb szakmai tanfolyamokon tovább fej­lesztették képzettségüket. Akiknek valamikor a min­dennapi megélhetés volt a legfőbb gondjuk, ma közülük sokat az az elhatározás fog­lalkoztat, hogy elvégezzék a 7-8 általánost. Ez a törekvés pedig arra is utal, hogy nem szándékoznak itt megállni, magasabb végzettséget kíván­nak szerezni. És ha még nem is kielégítő, de egyre több az olyan munkáscsalá­dok száma, amelyek gyer­meküknek már többet akar­nak nyújtani a tudásiből, mint amennyit nékik mód­jukban volt megkapni. Ma­gában az a tény is sokat­mondó, hogy a gyár dolgozói­nak túlnyomó többsége 6-8 elemivel rendelkezik, de a jövőre nézve még jelentő­sebb, hogy jelentkezik egy egészséges türelmetlenség, a jobb iskolázottság, a maga­sabb műveltség érdekében, amelynek az egyre mélyülő felelőségérzet az alapja. Szó- vátesziik, ha az iskolák álla­pota kifogásolható, ha a ne­velési munka nem kielégítő, ha a gyermekeknek sokat kell gyalogolmiok az iskoláig. I, alálkoztam a gyárban egy munkással — Palócz József­nek hívják — akinek bizony hosszabb idő kellett ahhoz, amíg elmondotta, milyen új­ságok, folyóiratok előfizetője, és olvasója. Tíz darabot so­rolt fel, — bár meg kell hagyni, hogy keresete nem tartozik a kimagaslók közé. Sőt Palócz elvtárs példája nem általános, mindössze ket­ten vannak a gyárba ilyen „notórius” újságolvasók. Ám ha összevetjük, hogy az el­lenforradalom előtt a dolgo­zók fele sem volt rendszeres újságolvasó, ma pedig a meg- kérdg||ett 1147 dolgozóból 936, tehát közel 80 százaléka, igen sokat forgatja a szép­irodalmi és szakmai könyve­ket — akkor egyre inkább igaz az, hogy a munkások itt is olvasó emberek lettek. 862 családnak van rádiója, amely megfelelő szorzattal azt jelenti, hogy elenyésző azok száma, akik nem élvezik a technikának ezt az áldását. A megkérdezettek közül 942-en rendszeresen látogat­ják a mozit, több mint 300- an pedig a különböző szinhá- zi előadásokat. Havonta több mint 600-an cserélnek köny­vet a könyvtárban. Persze a művelődési igé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents