Nógrádi Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 35-42. szám)

1958-05-17 / 38. szám

4

NÓGRÁDI NÉPÚJSÁG

1958 május 17

Az országgyűlési képviselő jegyzetfüzetéből. . .

K

is, piroskötésű füzetet •vesz elő. Kérdésemre ebből adja meg a választ.

— Hogy mennyi a munkája az országgyűlési képviselőnek? — adja meg kérdésben kérdésemre a választ. — Sok. Nézzük sorjában . . .

És amíg Bódi Jánosné, — megyénk egyik országgyűlési képviselője jegyzetfüzetében lapozgat, keresi a fontosabb problémákat, én egy percre visszaforgatom az idő kerekét. Bódi Jánosnét — aki most negyvenhárom éves —, lassan egy évtized köti össze az ország legfelsőbb államhatalmi szervével, az országgyűléssel. Csaknem tíz esztendővel ezelőtt küldték őt oda választói, hogy képviselje ott Nógrád megye dolgozóit. Ez alatt a tiz év alatt az egykori agrárproletár asszonyt sok mindenre megtanította az élet. — Többek között arra, hogy a közért, a közösségért dolgozni az egyik legszebb feladat. — Erre pedig van bőven alkalma. Hiszen tagja az országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának, póttagja a megyei pártbizottságnak, tagja a szécsényi járási pártbizottságnak és a járási fegyelmi bizottságnak, titkára a Hazafias Népfront szécsényi járási bizottságának. Tíz esztendő alatt sokat tett már a közért. Sokan mondják: „ ... a képviselőnk intézte el..

C okkal több a problé- ma, mint a, nap — mondja mosolyogva és ezzel ébreszt fel gondolataimból — A sok közül néhányat. Itt van a jegyzetfüzetemben; meg kell oldani Hollókő vízellátását. Az ezer lakosú községben július-augusztusban egy kivételével kiapadnak a kutak. — Törpevízmüvet kell építeni. 650 ezer forintból ez megoldható lenne. Eddig azt sikerült elintézni, hogy 80 ezer forintért — amit az állam adott — már elkészítették a vízellátási

tervet. Nagyon kell ez. Se villany, se kultúrotthon, se víz nincs ebben a községben. Úgy

érzem, megoldjuk ezt a problémát.

— Van itt más is — lapozgat tovább. — Endrefalván megkezdték a kultúrotthon építését. Dolgozott ott a falu apraja-nagyja. Megépítették az alapot, megkezdték a fal felhúzását s közbe lépett az Útfenntartó Vállalat. Kisütötték, hogy a kultúrotthont rossz helyre építették — négy méterrel hátrább kell vinni az épületet. Micsoda felelőtlenség ez! Mit gondol, milyen most itt a hangulat...?

Szé'csényfelfaluban már más a helyzet — fordított egy lapot a jegyzetfüzetében. — Az állam 60 ezer forintot adott művelődési otthon építéséhez. Többszázezer forint értéket társadalmi munkában végeztek el a dolgozók. Rövidesen átadják rendeltetésének.

A jegyzetfüzet minden •^ oldala egy-egy megoldásra váró problémát jelent az országgyűlési képviselőnek. A nagylóciak buszjáratot kérnek. A ludány- halászi termelőszövetkezetben személyi problémák vannak. A varsányiak a közvilágítás bővítését igénylik. Szécsény- bev. az úgynevezett Szentlélek patak szabályozása okoz gondot az országgyűlési képviselőnek. A balassagyarmati kórház részére személygépkocsit kellett biztosítani. A közösség ügye ez és az országgyűlési képviselőnek az is a feladata, hogy ezeket a problémákat elintézze, megoldásukat elősegítse.

A mellett számos egyéni levél is az országgyűlési képviselő segítségét kéri. Ezeknek a

leveleknek a problémái is abba a kis, pirosfedelű jegyzetfüzetbe kerülnek: segíteni kell az embereket.

„Nagyon szépen megkérem, hogy hallgassa meg a kérésemet. Úgy érzem, igazságtalanul akarnak velem eljárni“. „Panasszal fordulok önhöz,

kérem segítsen“, „bízva abban, hogy az országgyűlési képviselő elvtársnő nem fogja kérésemet figyelmen kívül hagyni és intézkedni fog ügyemben .. .“ hangzanak Bódi Jánosáénak, az országgyűlés képviselőjének küldött számtalan panaszos levelek. Es a képviselőnő ott, ahol tud, segít is. Kivizsgálták Balázs Boldizsárné és Vartik István nagylóciak panaszát. Törvénysértést követtek el, s a képviselő közbenjárására orvosolták azt. Kuris Mihály ügye is sikerrel járt. A törvényesség győzött. Vanik Miklós az egyetemre került, Gaál Éva is tovább folytathatja tanulmányát.

És milyen szépek azok a levelek, amelyekben az ország- gyűlési képviselőnő közbenjárását köszönik meg a panaszosok. „Jó munkámmal és jó tanulásommal igyekszem továbbra is kiérdemelni képviselő elvtársnő és más jóakaróim bizalmát“ — írja Vanik Miklós. „ígérem, hogy nem leszek méltatlan a bizalomra“ — így ír válaszában Ádám András. „Bárcsak ■tudnám valamivel viszonozni jóságát..." — írja le háláját Oravai Istvánná Szécsényből.

— Nékem legnagyobb boldogságot az jelent, amikor el tudom intézni választóim kérését, amikor a törvényesség betartását tapasztalom az ügyek intézésében — vélekedik.

TV ehéz lenne felsorolni

^ ' azokat a gondokat, bajokat, amelyeket Bódi Jánosné, az országgyűlési képviselő jegyzetfüzete magában rejt. Személyes ügyének tekinti a mások gondját és baját. Azért jár fáradhatalanul mert érzi, hogy mindaz a személyi, vagy közösségi kérés, amely hozzá befut, a választói bizalmából fakad. Számára nagy boldogság, ha a jegyzet- füzetébe azt jegyezheti be: elintéződött.

—So—

Szügy község dolgozói példamutató társadalmi

munkát végeznek

szításé, hidak lerakása, árok ásása stb. 500 napszámot számítva

összesen 55 000 forint értékű társadalmi munkát végzett a lakosság.

Május 1 tiszteletére pedig 1 500 darab ezüstjuhar facsemetét ültettek el. Ezzel nem ért véget a kis község dolgozóinak összefogása; már újabb határozat született, hogy a következő feladat a felszabadulás után létesült új lakóház sor útcájának a kikövezése lesz.

így tervez, alkot és épít egy kis község felszabadult népe.

Kajdy György

A szülői szeretet

Szügy község MSZMP, tit kára, a tangazdaság titkára, ; Hazafias Népfront elnöke, vb elnök és vb. titkár, iskola igazgató, KISZ-titkár és az fmsz ügyvezetője, mint tanácstagok, a községfejlesztési tervjavaslat elkészítése megtárgyalása után

előterjesztést tettek a tanácsnak a község legrégibb települési utcáinak a kövezésére.

A tanács az előterjesztett javaslatot jóváhagyta, amit a tanácstagok körzetenként ismertettek a lakossággal, ezt a dolgozók magukévá tették és elhatározták, hogy a községfejlesztési alapból és legnagyobb részben társadalmi munkával a Petőfi Sándor utcát köves úttá varázsolják

Hazánk felszabadulásának 13. évfordulójának a tiszteletére a lakosság társadalmi munkával megépített egy 600 méteres kö- vesutat.

Az 1957-es községfejlesztési alapból! a tanács vásárol 30 vagon követ. A tanácstagok körzetenkénti felhívás« alapján munkához látott £ község apra-nagyja. A 30 vagon kő 500 fuvart tett ki, fuvaronként számított 50 forin' értékben 25 000 forintot tét' ki a helyszínre szállítás Ezenkívül a fogatosok a kitermelőkkel 500 kocsi homokot hordtak az építendő útra. A gyalog napszám útkö- vezése, sáncolás, patka elkéA szendehelyi . fiafalok jutalma

A szendehclyi tanács nemrég alakult KISZ-szervezete részére engedélyezte a kultúr- ház igénybevételét, s felszereléseik bővítésére 2000 forintos összeget utalt ki az ez évi községfejlesztési alapból. A fiatalok több napi társadalmi munkájukkal — melyet a futball- pálya javítási munkálatainál végeztek — kiérdemelték a helyi tanács segítségét.

Mily mérhetetlen nagy a szü- : lői szeretet. Hány hős törté- : net született, melyet az idő fe- • ledésre ítélt. Hiába lapozzuk ; fel a történelem könyvet, a

> lexikont, nem talá’sz szülőket, I akik hősies helytállásáról felijegyzés lenne. S hogy miért? \Mert ez oly mindennapi.

> Életünk megváltozott. S ez

> a változás a kiscsaládok mé- í lyére is eljutott. Nem ke l már j az anyáknak az urak fényes

gúnyáját mosni, hogy meg- E keressék a betévő falatot. Az

> idő változott, de a szülői szeletet nem. A szülők ma is ! mindent elkövetnek, hogy í gyermeküknek még jobb le- É gyen. Ne legyen részük abban Éa szenvedésben, nélkülözés- t ben, nyomorban, amelyen ók ; már átestek. Egy ilyen szülő- í vei találkoztam a minap a ka- l zári bányairodában.

Pintér Mihály kazári bányászt három évvel ezelőtt baleset érte. Az orvosi vizsgálat rokkantnak állapította meg. Pintér elvtárs azóta is lent dolgozott a föld mélyén, csak már nem a szenet fejtette. A napokban egészsége érdekében kezelőorvosa javasolta, hogy részére a külszínen keressenek munkát. Ezek után természetesnek tűnik, hogy Pintér elvtárs az orvosi javaslat értelmében a külszínen dolgozik. Nem ez történt. Tanúja voltam, s ott ismertem meg a derék szülőt, amint a

bányavezetőnek panaszkodott.

— Értse meg, nem akarok napi 56 forintért a külszínen lenni, még akkor sem, ha egészségem rovására megy. A fiamat iskoláztatni akarom. Nekem nem volt rá módom, s nem akarom azt, hogy miattam mondjon le a továbbtanulásról. Üt- és vasútépítő mérnök szeretne lenni a fiam. — Már csak néhány év hiányzik hogy megszerezze diplomáját. Nem szeretném, ha a fiam megismerné a lemondást, azt, hogy miért nincs neki olyan szép ruhája, mint a vele együtt tanuló társainak. Nekem már mindegy. De a fiam jövője számomra mindennél többet ér. Engedje meg, hogy addig a bányában dolgozzak, amíg a fiam elvégzi az iskolát. Nem bánom, akármilyen munkára tesznek, ígérem, becsülettel helyt állok ...

A bányavezető nem tudja mit tegyen. Ha érzéseire hallgat, akkor igazat ad Pintér Mihálynak, ha azonban a szabályokat nézi, akkor a kérést nem teljesítheti. Nem tudjuk mi történik Pintér Mihállyal, de lehet, hogy a szülői szeretet eltörpíti sajgó fájdalmait és a gyógyulást fia diplomája szerzi majd meg számára.

Egy NAGYON csúnya jelenetnek voltam szemtanúja egynéhány esztendővel ezelőtt. Az egyik üzemi DlSZ-szer- vezetnél nagyobbarányú munkát kezdeményeztek. Már a részletek megbeszélése volt soron, erre gyülekeztek. De egészen jókedvűen. A fiatalokat magával ragadta a munkakedv. Szinte feszült a terem fel-felcsattanó nevetésüktől. A lányok csipkelődtek a fiúkkal, a fiúk a lányokkal. A szoba sarkában levő foteleket is hamar lefoglalták, de itt, halkra fogva a szót, talán szerelem szövődött.

Csak az asztal körül csoportosuló tucatnyi fiatal arca maradt gondbarázdás. Itt az elgondolásokat vonták volna egy csoportba, ha a titkár, Pölhös Feri és vagy két másik fiú között nem lett volna nézeteltérés. Nem tudtak megegyezni és félhangosan vitáztak. De Pölhös jottányit sem engedett. Vagdalódzott a szóval, pedig igen életerős gondolatokkal akarták őt meggyőzni. Egyébként elismerésre méltóan dolgoztak a fiatalok ebben a szervezetben, csak akkor torpantak meg, amikor Pölhös megbolygatta elképzeléseiket.

Dehát érdekes fiú volt ez a Pölhös Feri. Már íéllább",' kilépett az ifjúságból és meggyőződése volt, hogy az üzemben az ifjúságot csak ő képes helyesen vezetni. Igyekezett bölcselkedni és korát arra használni, hogy a fiatalokat akarata alá kényszerítse. Mindehhez nagyszerű volt a megjelenése is. Szépvonású, barna arcát alig látható barázda tette férfiassá. Hajában gondosan elhelyezett hullámok, a jólápolt- ság fényével árnyolódtak. Ha ennek a fiúnak valaki nem nézett a szemébe, feltétlen rokonszenvesnek találta. De csak addig, mert ha belenézett, hidegség áradt belőle. Erőszak, önteltség.

Ezt a többi fiatalok látták, s éppen ezért ki tartva tőle nem szólt semmit, ki pedig nem kedvelte őt, ellenzéke lett. De nem bírtak vele. Elég biztos talajt vetett magának. Mert amíg a gyengébbeket meg-megmarta, addig felfelé a legjám- borabb, a legbölcsebbnek mutatkozott. Mi tagadás, tájékozott fiú volt. tapasztalatokban gazdag. Mindenre tudott elfogadható választ adni. Ezért felsőbb helyekről a DISZ dolgait csak ővele tárgyalták. Ez még külön is növelte sokak előtt tekintélyét.

Az ellenlábasai tehát nagyon kis eséllyel álltak mellette.

iMloST IS EGYSZERŰEN, mint aki nagyon biztos a -dolgában és únja a beszélgetést, azzal intézte el a vitát, hogy felugrott, pózba vágta magát és felkiáltott:

— Na, figyelem! Szóval úgy döntöttünk pajtikáim ...

Eddig jutott a mondókájával, amikor az elcsendesedett terem ajtaja — mintha egy sereg megvadult ember lökte volna be, felvágódott. Egy magas, fekete lány robogott be rajta, szinte forgószelet kavarva maga mögött. Csak Feri asztala előtt állt meg. De itt is úgy, mintha fel akarná azt borítani. Lángolt a tekintete. Formás keble hullámzott az indulattól. Meggörnyítette a hátát, mint egy ugrásra kész tigris.

A lélegzetek is elhalkultak a teremben. Feri ülve maradt

(Vinzatíid...

és meg sem rezdült. A szája szögletében rángódott hajszál- finoman egy gúnyos mosoly és arcbarázdája egy árnyalattal mélyebb lett. Farkasszemet nézett a lánnyal. Az erőltetve nyugalmát, megszólalt:

— Miért bocsátottak el en gém az állásomból?

A fiú megrántotta a vállát és mélyebb lett gúnyos mosolya.

— Honnan tudjam én. Ne m vagyok én elbocsátó hivatal!

— Ez DISZ-helyiség, itt más dolgokat szoktunk megbeszélni —igyekezett a válasz elől kitérni.

— Mást?!... —vágott a szavába a lány és benyúlt divatos kis táskájába, kikapta tagkönyvét, hirtelen mozdulattal széttépte és minden erejével az asztalra vágta. Majd lerántotta ujjáról jegygyűrűjét és azt is odavágta.

— Hát akkor tárgyaljatok! — és ahogy jött, úgy elvihar- zott. Az ajtót úgy bevágta maga után, hogy az egész épület zengett belé.

Pölhös Ferit elhagyta magára erőszakolt nyugalma. Arca pirosra változott. Felugrott, kézbe kapta a széttépett tagkönyvet, s kimeredt szemmel kutatott a karikagyűrű után.

— Ezt még megkeserülöd... — szűrte fogai közt, s idegesen rángatta ujjáról ő is a karikagyűrűt.

A többiek is megmozdultak, de csak a tekintetek beszéltek. A jókedvet a leány keverte vihar messze kergette. Szép csendesen elszállíngóztak.

Csúnya jelenet volt. De Pölhös Feritől akkor nem lehetett értelmes szót várni. Olyan volt, mint egy sebzett bika. Később eltűnt a politikai élet bői. De asztalom mé yén megsárgult jegyzetem őrizte a megfejthetetlennek látszó titkot.

IMI ÁJUS ELSEJÉN, a dísztribün félreeső sarkában az egyik KISZ-vezetővel meghúzódva a hivatalos emberek mögött, gyönyörködtünk a felvonulók színpompás tarkaságában. A KISZ-vezetőről rám is átragadt az izgalom, amikor bejelentették, hogy az ifjúság közeledik a díszemelvény felé. Valóban csodálatosan szépek voltak, ahogy végigpillantottam soraikon. Fegyelmezett, egyenruhás sorok voltak. Erő, szépség, fiatalos jókedv áradt belőlük. Úgy ragyogtak, mint drágakő a napfényben. De meghűlt bennem a vér. Ahogy az élre tekintettem, a zászlóvivő ifjú mellett két lány ment. A felénk eső oldalon azt a lányt láttam, aki ezelőtt néhány esztendővel széttépte a tagsági könyvét. Most még szebb volt, mint akkor. Rövidre nyírt fekete haja kékes fényt játszott. Barnára sült bőre szinte kikívánkozott fehér blúzából. Egy átható mosoly volt az egész tekintete.

A meglepetéstől csak annyi erőm volt, hogy oldalba lökjem a KISZ-vezetőt. „Az a lány...?“ nyögdécseltem.— „Ugye szép? ...“ — mondta ő büszkén és rám tekintett. Az arcom azonban elárulhatta érzéseimet, mert megkérdezte:

„Mi van veled?“ „De hiszen ez széttépte tagsági könyvét!“ — dadogtam zavartan, mire ő rám nézett és csupán ennyit mondott.

— Majd mindent megmagyarázok csak nyugalom.

De hol volt már az én nyugalmam. Egész nap a KISZ- titkár nyomában voltam. Nem engedtem magam lerázni. — Még aztán estére, egy félreeső kiskocsma sarkában mesélni kezdett.

— Nem a közönség e’é való ez, ne is jegyezz semmit. Ez a lány még alig huszonkét éves, de már olyan utat tett meg, amely talán a mocsárba fojtotta volna, ha nem állnak mellé a kiszesek. így tudott megbirkózni vele. Vasas lány, nem szabad, hogy elvesszen. Kovács Péternek, a többszörösen kitüntetett vasasnak a lánya. Ismered?

TTIZENNYOLC ÉVES volt éppen, hogy kilépett az iskolapadból, amikor az üzembe került. Már szépen telt minden idoma. Olyan volt a koromtól lepett gyárban, mint egy gondozatlan udvaron a jázmin. Amerre elhaladt, utána fordult öreg, fiatal. És ő ezt tudta. Pajkoskodott. Tekintetével mindenkit megcsiklandozott. De jéghideg lett, ha valaki feléje nyúlt, hogy elérje.

Munka közben valahogy összebotlott Pölhös Ferivel. Már az első találkozáskor megdobbant szívük, de a szépséggel egyenlő erejük nem fonódott azonnal egybe. A lány játékos tekintete azonban elmaradt. Veszélyesnek tartotta olyan parázzsal játszani, amely megégetheti. Közömbösnek mutatkozott és várta, hogy megtörik rajta a fiú tekintete. De Pölhös Feri nem volt mindennapi fiú. Nem bírta el, hogy észrevétlen maradjon. Néma küzdelem kezdődött közöttük. Egyre gyakrabban találkoztak, de anélkül, hogy szót váltottak volna. — De a tekintetük már keményen birkózott egymással, míg egyszer a fiú szeme égőbbnek bizonyult. Az egyik találkozásnál a lány lesütötte fejét, csak lopva pillantott a fiúra, de úgy, mint a lebukó nap, erőtlenül. És a fiú belekapaszkodott ebbe a tekintetbe, s vonta magához diadalmasan, hogy soha többé ne engedje el. Egy esztendőre már ott ragyogott ujjúkon a karikagyűrű.

Ó, mily egymáshoz illő pár volt ez a két fiatal. De a lány már nem volt a régi. Valahogy fáradtabb lett. Olyan volt, mint egy kisebb ember a nagyobb mellett. Ahogy múltak a napok, a fiú egyre követelőbb lett. Ha ketten maradtak, szemében felgyűlt valami sárga fény és a jegyesi csókon túl falta, vetkőztette a lányt. A lány olyan volt kezében, mint csirke a héja karmaiban. Mígnem egyszer megpróbált visszamarni.

Egy alkalommal Pölhös Feri a DISZ keretében előadást tartott a tiszta erkölcsről és a szerelemről. Ott ült a lány is a hallgatók között. Intette a fiatalokat a futó kalandoktól, az érzésektől hajtott nemi élettől. Szaval nagyon meggyőzőek voltak, és ez a lány felzaklatott idegeit megnyugtatta.

Késő ESTE volt, amikor kettesben hazafelé indultak. A lány boldogan kapaszkodott a fiú karjába. így andalogtak