Nógrádi Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 26-33. szám)
1958-04-19 / 30. szám
2 NÜGRÄDI Népújság 1958. április 19. Köszöntjük a KISZÖY küldöttgyűlését A küldöttgyűlés jelentőségét fokozza az a tény, hogy ez évben ünnepeli fennállásának 10. évfordulóját a kisipari szövetkezeti mozgalom. A felszabadulás után végbement politikai és gazdasági változásokkal, a szocializmus építésében elért eredményekkel egyidőben fejlődtek és erősödtek a kisipari szövetkezetek is. Elismerés illeti mindazokat, akik úttörői voltak a szövetkezésnek és vállalták a kezdeti nehézségeket. Külön is elismerés illeti a Salgótarjáni Cipész KTSZ-t, a szövetkezet alapítóit, akik már 1945-ben lerakták a kisipari szövetkezeti mozgalom alapjait. 1345 júliust írtunk, amikor néhány salgótarjáni kisiparossal, a Szovjetunióból szerzett tapasztalat alapján elhatároztuk, hog3r kisipari szövetkezetei alakítunk. Magunk alakítottuk ki saját elgondolásunk alapján a feltételeket, összeadtuk termelőeszközeinket, meglévő kis anyagainkat és megkezdtük a közös munkát. Nehéz lenne leírni azokat az akadályokat, amelyeket le kellett küzdeni, csak a párttól kaptuk azt a biztató szót, amely a szövetkezeti mozgalmat további harcra biztatta, s ez ért a legtöbbet. Ma megyénkben 20 önálló szövetkezet, 114 fiókkal, 1099 taggal dolgozik, s igyekszik biztosítani a lakosság helyi szükségleteinek és igényeinek kielégítését. 1952. évi tervünk 7 millió forint volt, amelyet csak nehezen tudtunk teljesíteni. 1955 évben már 23 szövetkezet működött. Évi termelési értékünk 42 750 000 forint. Az ellenforradalom leverése után már 1957 I. negyedévében elértük az 1956 III. negyedévi termelési értéket. Az 1957. évet 56 807 000 ezer forint termelési értékkel zártuk, melyből 3 733 936 forint bruttó nyereséget értünk el. Tiszta nyereségünk 2 706 643 forint, amely összegből 807 165 forintot osztottunk szét nyereségrészesedés címén tagjaink között a mérlegzáró és vezetőségválasztó közgyűléseken. Ez azt jelenti, hogy minden tagnak átlagban 1000 forint jutott. Ez volt a szövetkezeti mozgalom eddigi legnagyobb eredménye. Ez az eredmény még nagyobb is lehetett volna, ha az ellenforradalom nem pusztított volna. Két szövetkezetei felszámolt: a Kisterenyei Vegyes és Pásztói Mezőgazdasági KTSZ-t, amelyek összesen kb. 100 taggal dolgoztak. Mindkét szövetkezetben a hanyag, bűnös, könnyelmű vezetés uralkodott el. A nemrég megválasztott szövetkezeti vezetőknek és funkcionáriusoknak szolgáljon okulásul a két szövetkezetnél történt eset és a törvényesség megtartásával és megtartatásával biztosítsák a szövetkezetek egészséges működését. A KISZÖV küldöttgyűlésén a szövetkezetek küldöttei olyan vezetőséget válasszanak, amelynek személyi összetétele biztosíték arra, hogy a jövőben hatékonyan biztosítsák a szövetkezetnél az alapszabályszerű működést, a törvényesség megtartását. Ezzel is hozzájárulunk, hogy egészségesebben fejlődjenek megyénkben a kisipari szövetkezetek. Kolláth Bálint megyei KISZÖV elnök Űj ágyakkal bővül a pásztói kórház A pásztói járás dolgozóinak örömére, a járás jobb egészség- védelme céljából új ágyakkal bővítik a járási kórházat. A-------------gy ermekosztály 20 ággyal bővül, míg a többi osztályokat 17—17 ággyal bővítik.------------Jó l dolgozik a magyargéci Niemandes A szécsényi járásban még nincs a nőtanácsnak járási vezetője. Ennek ellenére több községben öntevékenyen dolgoznak az asszonyok. Érdemes megemlíteni többek között a magyargéci Nőtanács és a szövetkezeti nőbizottság munkáját. ösztönzésére egyre több asszony vesz részt a különböző politikai megmozdulásokon, donyi Géza: Fehér Anná-já't mutatták be nagy sikerrel mór kétszer a községben és meghívták őket Nőgrád megy erbe is. Rendszeresen megtartják az iskolai szülői munkaközösséggel, a pedagógusokkal karöltve az Országos Nőtanács által kiadott pedagógiai előadásokat is. • • A z ellenforradalom előtt _/X azt hittük, minden rendben van már az értelmiséggel. Bőven volt idejük meggyőződni a népi demokratikus rendszer életrevalóságáról, fölényéről a kapitalizmussal szemben és nem foglalkoztunk mélyrehatóan problémáikkal. Itt-ott volt egy értelmiségi klub. Egyszer-másszor értelmiségi ankétot tartott valamelyik pártvezető. Beválasztották őket a tanácsba, Hazafias Népfrontba, stb. Ott voltak a képviselőházban. Sok közülük bent volt a pártban. Nem győztük hangoztatni, mennyire megbecsüljük őket és ennek ezer kézzelfogható jelét is adtuk. Úgy éreztük, mindent megtettünk azért, hogy a régi értelmiség megtalálja a helyes útat. Behúnytuk a szemünket és nem akartuk meglátni, hogy e körül bizony még kis baj van, hogy a gyakorlatban még nem mindig érvényesült a párt helyes politikája. Sok értelmiségi — főleg régi értelmiségi — érzi még bizonytalanul magát ebben a rendszerben és ennek nem mindig ő az oka. Az utóbbi években sokat tisztult ugyan a helyzet, de ez még nem tüntette el teljesen a korábbi félreértések s a helytelen bánásmód nyomát. Nem akartuk észrevenni például, vagy ha észrevettük gőgjüket, más érdeklődési körükkel magyaráztuk, hogy a munkán, a hivatalos érintkezésen túl, baráti kapcsolat ritkán alakul ki értelmiségiek és kétkezi munkások, értelmiségiek és pártfunkcionáriusok között. Ma már látjuk, hogy csak kisebb részük az, akiknél ezt valamiféle kasztszellem okozza. Előfordult, hogy ugyanazért a hibáért egészen másképpen ítéltek meg egy értelmiségit, mint egy munkást. Előfordult, hogy ferde szemmel nézte egy pártfunkcionárius, ha a másik értelmiségivel, orvossal, pedagógussal barátkozott a magánéletben. Hogy ezek egyéni túlkapások voltak? A munkásosztály vezetőszerepének, az osztályöntudatnak a helytelen értelmezéséből fakadtak? Természetesen. De gondolt erre az, akit érintett? Ritkán. Legtöbbjük visszahúzódott, mint csiga a házába és igyekezett „okosan” viselkedni, nem szólni, vagy túlságosan is helyeselni. Ólyan is volt, akinek . olyan más a légkör egyszerűen nem volt szeme a jóra, az eredményekre és csak a rosszat látta meg. Mindkét részről volt tehát hiba bőven. Hiányzott a türelem, amikor ezt semmi sem indokolta. Egyes vezetők pedig nem számoltak azzal, hogy ha eggyel helytelenül bántak az az ötvennél is évekig éreztette hatását. Micsoda mimóza lelkek — mondták a munkások és ezen érdemes elgondolkozni azoknak, akik még mindig nem fogadták el a feléjük nyújtott kezet. A legtöbbjük azonban már nagyon várta ezt a kéz- nyújtást. A balassagyarmati kórház orvosai örömmel beszélnek arról az orvosi ankétről, amelyet a városi és járási párt- bizottság hívott össze. „A járási párttitkár elvtárs — mondja Tóbiás elvtárs, a kórház igazgató helyettese — olyan őszintén és nyíltan beszélt velünk, amelyre csak hasonló őszinteséggel és nyíltsággal lehet felelni. Bátran merem mondani, hogy aki ott volt, az mind sokkal jobban érezte magát utána. Most nem magamról beszélek, én az ellenforradalom előtt is párttag voltam, azóta is az vagyok. Én soha nem éreztem magam bizonytalanul. De tudom, hogy sok kolegám, mennyire fölsza- badultabban dolgozik azóta. Nemcsak az ott elhangzott beszédekből tudom ezt. Sokat beszélgettünk azóta nem hivatalosan is erről. Sok magánvéleményt hallottam már. Mondhatom, nagyon őrülnek az orvosok, amiért most olyan más a légkör. Nem mindig lehetne pontosan megfogalmazni, hogy miből is áll ez. Sokszor inkább csak érzés dolga, de tény, hogy egyre többen érzik meg, hogy így van.” M indaz, amit eddig az úgynevezett értelmiségi problémáról elmondtunk, a kórház orvosaival folytatott beszélgetések során vetődött fel. És még valami. Az, hogy szerintük nincs is ilyen probléma, hogy ez csak olyan felfújt dolog. Aki itt maradt ebben az országban, az minden félreértés, vélt, vagy jogos sérelem ellenére itt érzi, vagy akarja jól érezni magát. Hisz ebben a rendszerben, bízik a jövőben. 1956. októberében mindenki megméretett és aki könnyűnek találtatott, az vagy itthagyta a hazát, vagy elnyerte már méltó büntetését. A többiek, ha nem is lelkes hirdetői még mindannyian a párt igazának, de többségük fáradhatatlanul dolgozik a maga posztján, hogy minden valósággá váljon, amiért a párt hívja csatasorba az ország minden becsületes emberét. A cél tehát közös, csak össze kell fogni, hogy elérhessük. Körülbelül így lehetne röviden összefoglalni mindazt, amit a kórházban hallottunk. Az orvosok több bizalmat, türelmet kérnek. A párt: bátor, őszinte szót. Nekik az a véleményük: ha a kórházi párt- szervezet megértőbb és meggyőzőbb hangon beszélne velük, talán már sokkal többen lennének a pártban. Meg kellene érteni például, hogy amíg harminc orvos végzi harminckilencnek a munkáját, addig nem is lesz idejük különböző rendezvényeken résztvenni. Mi azonban úgy vettük észre, az ő részükről is van bizonyos fokú passzivitás a pártszervezettel szemben, de a városi, járási pártbizottság által összehívott ankétra — pedig délelőtt 10 órakor tartották — tizenegy orvos ment el a kórházból. Tehát jóformán mind, aki nem volt ügyeletes. párt és az értelmiségiek között — ha így általánosságban nézzük — sok félreértés tisztázódott már. Eltűnőben van egy láthatatlan fal. A kórházban is meg van minden feltétele a bizalomteljes, jó kapcsolat kialakulásának. A kórház problémáját is egyformán látják. Egyformán gond a párttitkárnak és a kórház igazgatójának például, hogy megfelelő helyet biztosítsanak a mamák szobájának, hogy megoldják a lakásproblémát, stb. Még sincs meg a kellő összhang. Mégis csak négy orvos tagja a pártnak. Ügy hisszük ebben szerepe van annak is, hogy a párt- szervezet még nem találta meg a kellő hangnemet, nem eléggé meggyőző az érvelése, hogy vitás esetekben nem rögtön, szemtől-szembe tisztázzák a dolgokat, hanem jegyzőkönyvet készítenek. Rossz módszer. Mi azt javasoljuk minden párttagnak, hogy soksok türelmes szóval győzzük meg az értelmiségieket arról, hogy nem helyes, ha egyesek a szorosan vett orvosi munkán túl nem vállalnak közösséget a többi dolgozóval, az ország gondjával, bajával. Hogy ha behúzódnak a maguk szűk baráti körébe, nem ismerhetik meg azok problémáit, gondolatvilágát, akiket gyógyítaniuk kell. Az pedig fontos feltétele a sikeres orvosi munkának. A türelem, az elvtársias gondoskodás, a megértés mindig meghozza a maga gyümölcsét. Lakos Béla sebészorvos példája is ezt bizonyítja. Ván- ki Karola a laboratórium főorvosa és ő, az ellenforradalom előtt nem volt párttag, és most az. Amikor megkérdeztük, mi vezette a párthoz, azt mondta: azon kívül, hogy látom mit ért el ez az ország a párt vezetésével, van egy személyes indokom is. Velem még soha senki nem törődött úgy, mint a párt. Van, aki később érti meg, hogy mindaz, amit eddig elértünk, a hibák ellenére is, a párt vezetésének köszönhető. Van, aki soha nem lesz párttag, de tagsági könyv nélkül is lelkes híve lesz a népi demokráciának. Sok türelemmel, sok-sok meggyőző okos szóval kell ezt kimunkálni. Hruscsov elvtárs negyven év tapasztalatait sűrítette, amikor erről így beszélt az Akadémián: „Nem mindenki találja meg rögtön a helyét, nem mindenki tudja azonnal eldönteni, hogy kivel tartson.. .” „Nekünk kommunistáknak rendkívüli tapintatot és türelmet kell tanúsítanunk a régi értelmiség iránt. Ha néha egyes képviselői, sőt esetleg nagyobb csoportjai nem is értik meg a forradalmi változásokat, sosem szabad türelmetlenül a forradalom ellenségei közé számítani őket...” Úgy hisszük, cseppet sem engedtünk hazafias érzésünkből, ha elfogadjuk ezt a tanítást. Miért kellene elkövetnünk azokat a hibákat, amelyekkel mások már megjárták egyszer. „.. .Miután sokszor megütöttük magunkat, eljutottunk odáig, hogy helyesen értelmezzünk számos kérdést. Ezt a tapasztalatunkat barátilag megosztjuk magukkal. ..” — mondotta Hruscsov elvtárs. Mi pedig fogadjuk el, mint barát a baráttól. emcsak a balassagyarmati kórház orvosainak, hanem a megye minden becsületes szándékú értelmiségi dolgozójának azt javasoljuk, nyissa ki a szemét, a szí vét és akkor meglátja, hol a helye, akkor majd nem egykét, a hibáiból kivetkőzni nem tudó ember után ítéli meg a pártot, a népi hatalmat, a népi demokratikus rendszert, hanem meggyőződve igazáról, teljes szívvel-lélekkel segíti. Takács Lajosné a Hazafias Népfronttal közösen rendeznek kisgyűléseket, békegyűléseket. Most lelkesen készülnek már május 25-re, a Nemzetközi Gyermeknap megünneplésére. Közben folyik a készülődés az április 26—27-én megyeszerte megrendezésre kerülő apák- napjára is. A gyermekváros javára eddig 10 kg tollat gyűjtöttek. A párnákhoz szükséges angin- ra pedig egy színdarab bevételéből biztosítják a pénzt. Gár> OOOOOOOOOOOO OO-OOaOOO) A SZAKSZERVEZETI BIZOTTSÁGOK FIGYELMÉBE! Felhívjuk a Szakszervezeti Bizottságok figyelmét, hogy az április hóban beváltható 400 forintos SZOT tüzelő utalványokat a legközelebbi Tüzép telepen igényelhetik és elszámolási csekk ellenében átvehetik. Eger—Salgótar j áni Tüzép Vállalat, Eger-00000000000000000-000% Íz önkéntes ifjúsági segítő brigádokról Vizsgázott kazánfűtőt nagy gyakorlattal azonnali belépésre felvesz a Salgótarjáni Patyolat V., Rákóczi út 17. A Pásztói Állami Gazdasá azonnali belépésre vontató vezetőt keres. Fizetés meg egyezés szerint. Hosszú lapokat lehetne írni zokról a fiatalokról, akik a KISZ felhívása és ezirányú munkája nyomán munkaidő után, sokszor vasárnap is vég- ik az üzemekben a vas- és émhulladék, a papír gyűjtését. gyárak takarítását és részt- vesznek a rájuk bízott felada- ok végzésében. A Salgótarjáni ’űzhelygyár, Üveggyár, Acélárugyár fiataljai már eddig is öbbszáz munkaórát dolgoztak ársadalmi munkában. A Tűzhelygyárban eddig 136-an 360, az Üveggyárban ettől is több munkaórát dolgoztak a fiata- ok a közösség javára. Szép számmal lehetne felsorolni olyan fiatalokat, mint a Tűz- íelygyárban ifj. Lipták János, Földi László, ifj. Gergely Ferenc, akik rendszeresen részt- vesznek a különböző társadalmi, vagy közhasznú munkák végzésében. KISZ-szervezeteink nevelő, szervező munkája nyomán a társadalom javára végzett, egyéni díjazással nem járó munka kezd népszerűvé válni a fiatalok legjobbjai között. A falusi KISZ-szervezetek fiataljai sem 'maradtak el sokáig az üzemi fiatalok kezdeményezései mögött. Ezt mutatja, hogy a KISZ országos értekezlete már a kezdeményezésre támaszkodva javasolja, hogy a falusi KISZ alapszervezetek önkéntes, állandó szervezett ifjúsági segítő brigádokat hozzanak létre a helyi társadalmi feladatok elvégzésére. Később a KISZ Intéző Bizottsága határozatában mutatta meg az önkéntes ifjúsági segítő brigádok létrehozásának jelentőségét, munkájuk fő irányvonalát és a létrehozásukkal kapcsolatos tudnivalókat. Az említett határozat helyesen mondja ki, hogy a segítő brigádok megalakítása és folyamatos munkájuk nagyban elősegítik a fiatalok szocialista nevelését. A fiatalok megismerve a közösen végzett munka előnyeit, szépségét, hozzászoknak a kollektív gondolkodáshoz. Ugyanakkor a segítő brigádokban a KISZ és KISZ-en kívüli fiatalok közös akciókban segíthetik községük fejlesztését, szépítését, a fafu gazdasági fellendítését. A segítő brigádokban tömörült fiatalok a gyermekekről, öregekről és elhagyottakról való gondoskodással, kivívhatják az egész falu megbecsülését, s mindezzel növelik a KISZ, a község fiataljainak tekintélyét az idősebbek előtt. A KISZ I. Országos Értekezlete után megyénkben is megkezdődött falun a segítő brigádok létrehozása. Ma már szerte a megyében, mintegy 50 önkéntes ifjúsági segítő brigád van és egyrészük már hozzá is fogott a kitűzött célok megvalósításához. Van tehát már bizonyos tapasztalat a segítő brigádok munkáját illetően, amelynek figyelembevétele segíthet a most, vagy később alakuló segítő brigádok munkájában. Helyes az, hogy a segítő brigádok többsége tevékenységének alapját a helyi, a községfejlesztési tervek megvalósítására fordítja. Kultúrház építés, vagy tatarozás, parkok létesítése, útszéli árkok fásítása, a legelők megtisztítása a vad bokroktól, árkok tisztítása, utak javítása és az ifjúsági otthonok szépítése áll eddig a segítő brigádok vállalt munkájának középpontjában. Szép tervei vannak szinte valamennyi önkéntes ifjúsági segítő brigádnak és hogy ezek nemcsak tervek, hanem kezdenek megvalósult tényékké válni, azt mutatják példák is. Mohorán több mint 200 munkaórát fordítottak a fiatalok, kiszesek, a KISZ-en kívüliek is a kultúrház környékének rendezésére, az úttörőszoba rendbehozására és ezen felül végezték el az elmúlt napokban a fásítást is. De beszélhetnénk a szécsényi, nógrádsápi, nógrádsipeki, ecsegi, palotási fiatalok vállalásairól, amelyek jelentősen hozzájárulnak a község szépítéséhez, fejlesztéséhez. Az eddigi tapasztalatok azonban felhívják a figyelmünket egy néhány hiányosságra is. Véleményünk szerint megyénkben minden községben megvan a lehetőség a segítő brigádok létrehozására és hogy eddig még erről nem beszélhettünk annak az az oka, hogy KISZ-alapszervezeteink nem látják még elég világosan a társadalmi, vagy közhasznú munka nevelő hatását ás nem látják, hogy a fiatalok által végzett ingyenes munka gazdasági, de főleg erkölcsi szempontból is jelentős. A másik probléma, hogy a létrehozott segítő brigádokban — és ez főleg oda szól ahol alacsony a KISZ-alapszervezet taglétszáma, kevés a - KISZ- en kívüli fiatal, — kevés lány vesz részt, rendszerint arra alapozva, hogy nem találnak számukra megfelelő munka- alkalmat. Az ilyen véleményeknek nincs alapjuk. Nem kell sokáig magyarázni, hogy például a kultúrház felépítése, sportpálya létesítése, a falu szépítése és más egyéb munkák nemcsak a KISZ-tagok, hanem az egész község fiataljainak érdekét is szolgálják. Biztos, hogy a ma még KISZ- en kívüli fiatalok sem zárkóznak el ezektől a munkáktól. A lányok bevonását pedig olyan feladatok indokolják, amelyeket sok esetben a fiúk sem tudnak végezni. Nagyon sok szülő tiszteletét tudnánk kiváltani, ha szélesítenénk ezt a mozgalmat. Kiszesek, de KISZ-en kívüli lányok is eljárhatnának községük óvodájába érdekes, szép mesékkel szórakoztatva a gyermekeket. Többet törődhetnének egy-egy faluban öreg, elhagyott nénik, bácsik gondozásával, ápolásával. És számtalan lehetőség van a lányok számára is, hogy a fiúkkal együtt kivegyék részüket a segítő brigádok munkájából. Szinte minden faluban vannak öregek, vagy más körülmények között munkavégzésre képtelen emberek, akiknek nagyon sokat jelent, vagy jelentene, ha kis földjükön az ültetés, kapálás, vagy aratás munkájához segítséget kapnának. A segítő brigádok a KISZ- szervezetek vezetésével, akkor fognak tudni az eddigiektől még nagyobb eredményeket felmutatni és tevékenységüket állandósítani, ha a falusi párt- szervezetek segítik őket, a községi tanácsok — és főleg azok vezetői — biztosítják a feltételeket, hogy a fiatalok kezdeményezése, munkakedvük kielégítést nyerjen. A segítő brigádok tagjai egyénileg minden munkát társadat, mi munkában végeznek, de ez nem jelenti azt, hogy a brigádok által elvégzett, a községfejlesztési tervben szereplő munkáért a tanács ne utaljon ki munkadíjat. Ezt azonban a KISZ-szervezet kapja meg és a tagok véleménye alapján dönt annak felhasználásáról. A KISZ Központi Bizottsága a segítő brigádokban dolgozó fiataloknak az általuk végzett társadalmi munka jelentőségének megfelelően, jelvényekkel és kitüntetésekkel is kifejezi megbecsülését. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy most a tavaszi idő beköszöntésével a segítő brigádok tevékenysége mindenütt megindul és ha ez kellő támogatásra és segítésre talál párt és tanácsi szerveink részéről, akkor a fiatalok tömegeinek aktív részivé tele sok szép és maradandó alkotást fog eredményezni. Kiss Sándor KISZ megyei szervező titkár