Nógrádi Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 26-33. szám)
1958-04-16 / 29. szám
4 hfÖGRjÄDi N@<>uf.s9o 1958. április 16. Hogy elég hús legyen K ülönös fontossággal bú- népgazdaságunkban az állattenyésztés. A belterjességre való áttérés, az életszínvonal emelése el sem képzelhető fejlett állattartás nélkül. Éppen ezért az állatforgalmi vállalatnak a tenyészállatok kiválogatása, továbbadása ínellett az is feladata, hogy minden időben friss hús kerüljön a dolgozók asztalára. A szükséges meny- nyiséget a szerződéses hízlalá- si akció keretén belül biztosítja. Az 1958—59-es szerződéses akcióban 2160 szarvasmarhát kell leszerződnie . az állatforgalmi vállalatnak. A tervet ez- idáig majd 90 százalékra teljesítették. Nem lesz tehát különösebb probléma az idei akcióban sem. Az Ipoly menti községek, de különösen Ludányhalászi az, ahonnan a legtöbb szerződött állatot veszik át. A megyei terv mintegy tizenöt százalékát hizlalják itt. A közelmúltban például a szécsé- nyi átvételnél Szlabodnyik Lajos ludányhalászi gazda markát 6580 forint ütötte, miután az elmúlt esztendőben szerződött állata a leadáskor 500 kg súlyú volt. Nem utolsó dolog az a 300 forint sem, melyet előlegként kapott, amikor megkötötte a szerződést. Hogy érdemes-e szerződni az állatforgalmi vállalattal, azt mi sem bizonyítja jobban, mint Hegedűs András őrhalmi gazda esete. Hegedűs a múlt esztendőben is 4 szarvasmarhára szerződött. Az egyik, melyet nem régen adott le, 560 kg-os volt. 8075 forintot kapott érte. A varsányi Dózsa Termelőszövetkezet 10 darabot, a rimóci Uj Élet Tsz pedig 15 darab szarvasmarhát ad le az idei akcióban. A kecsédpusztai Haladás Tsz ugyancsak 15 darab szarvasmarhát állított be hizlalásra, miután megkötötte a szerződést az állatforgalmi vállalattal. A z állatforgalmi vállalat a megyét körzetekre osztotta, valamennyi körzetnek van egy felvásárlója. A felvásárlóknak igen fontos szerepük van abban, hogyan zárul egy-egy akció. Munkájukhoz tartozik többek között az is, hogy havonként elkészítsék az átvételi naptárt, melyen feltüntetik, melyik napon, melyik községben lesz átvétel, hogyan készüljenek a dolgozó parasztok. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy egy-egy községben rendszerint azonos napokon jelennek meg, ahol délelőtt átveszik a már korábban leszerződött marhákat, délutánjaikat pedig újabb szerződéskötésekkel töltik el. Mert nagyon ritka nap az egy-egy akcióban, amikor eredmény nélkül térnek meg. De nem csupán ez a dolguk. Kéthavonként kötelesek meglátogatni azt a gazdát, aki állatát leszerződte, hogy szakmai tanáccsal lássák el, hogyan etesse, gondozza a szarvasmarhát, a hizlalás ideje alatt. El kell magyarázniok azt is, hogy érdemes szerződni az állatforgalmi vállalattal, még akkor is, ha állatát to- vábbtenyésztésre szánja az illető. Mert nézzük csak ilyen esetben mi a helyzet? Ha az állat valóban alkalmas tovább- tenyésztésre, az állatforgalmi vállalatnak tilos átvennie a szarvasmarhát, ha már korábban meg is kötötték a szerződést. Ilyenkor a gazda visszafizeti az előleget és az állat tulajdonában marad. Ha a szarvasmarha mégsem felel meg a továbbtenyésztésre, jobban jár a termelő, mert a szerződött árak jóval magasabbak a szabad árnál. Egy 500 kg-os állatnál 2000—2500 » forinttal kap többet az állattartó gazda, mint ha szabadon értékesítette volna azt. Az akcióban lekötött állatok biztosítják megyénk húsellátását. Sőt az így felvásárolt állatokkal töltik fel a nógrád- marcali célgazdaságot is. Tudniillik az állatforgalmi vállalatnak 7—800 hold földje van Nógrádmarcalban, amely a 300 hízott marha — mert ennyi a célgazdaság befogadó- képessége — takarmányozását bőven biztosítja. Ide a hízásra alkalmas I. és II. osztályú, marhákat szállítják és 90 napig továbbhízlalják. A cél az, hogy extrém minőségű marhákat neveljenek, s ezzel külföldön is öregbítsék a nógrádi szarvasmarhák hírnevét. Ha pedig sem külföldön, sem belföldön nincs kereslet a szarvasmarhák után, az állatforgalmi vállalat a cukorgyári célgazdaságokhoz továbbítja a fölösleget, ahol a hulladékon híznak tovább. A z állatforgalmi vállalat így segít, hogy ne legyen fennakadás városaink húsellátásában. Vincze Istvánná Budapesti Ipari Vásár A magyar ipar rövidesen újból bemutatót tart. Május 23. és június 2. között kerül megrendezésre az idei Budapesti Ipari Vásár. A vásár nemcsak méreteiben, hanem részvevői számát tekintve is nagyobb lesz a tavalyinál. A hírek szerint a hazai ipari vállalatokon kívül külföldi vállalatok is képviseltetik magukat. Többek között résztvesz a Szovjetunió, Kína, Lengyelország, Románia és a Német Demokratikus Köztársaság. A hazai ipar már megkezdte felkészülését a bemutatóra. Jelentkezni lehet az egyetemi jellegű Debreceni Mezőgazdasági Akadémiára Az akadémia tanulmányi ideje négy év. A képzés azonos lett az agrár egyetemével, a végzett hallgatók mezőgazdasági mérnöki címet nyernek. A Debreceni Mezőgazdasági Akadémiára felvételüket kérhetik a középiskolák utolsó éves tanulói, illetve azok az érettségivel rendelkező dolgozók, akik 30. életévüket még nem töltötték be. A felvételi kérelmet az illetékes középiskola igazgatójához kell benyújtani. A két éve, vagy annál régebben érettségizettek egyénileg is jelentkezhetnek. A jelentkezők jelentkezési lapjukhoz csatolják érettségi bizonyítványukat, önéletrajzukat és munkaadójuk (az üzem, vállalat vezetője) javaslatát is. A középiskolai tanulóknak legkésőbb április 30-ig kell jelentkezési lapjukat az iskola igazgatójának beadni. Az egyéni jelentkezőknek legkésőbb április 30-ig az akadémia tanulmányi osztályára kell eljuttatniuk jelentkezési irataikat. A jelentkezési lapokat a középiskolák osztják ki az utolsó éves tanulóknak, illetve azoknak, akik egy, vagy két éve végezték a középiskolát. Az egyénileg jelentkezők a jelentkezésiMapot az akadémia tanulmányi osztályától kérjék. A jelentkezőknek előreláthatóan július elején felvételi vizsgát kell tenniök. A felvételi vizsga tárgyai: matematika írásbeli-szóbeli, kémia és biológiai szóbeli. Felvételt csak az nyerhet, aki a felvételi vizsga követelményeinek megfelelt. A felvételi vizsga közelebbi időpontjáról az akadémia minden jelentkezőt személy szerint idejében értesít. A jelenkezési ívhez a követ- kekező iratokat kell csatolni: önéletrajz (kézzel írva) harminc napnál nem régibb orvosi bizonyítvány,harminc napnál nem régibb vagyoni bizonyítványt. A Kossuth-lejtősi bányászok derekas munkát végeznek. Április első dekádjában tervüket 113,6 százalékra teljesítették, s ezzel egyidejűleg 495 tonna szenet küldtek a felszínre terven felül. Ebben nagy részük van a fejtőbrigádoknak. Bíróság elé kerülnek a földművesszövetkezef vámszedői A dolog úgy kezdődött, hogy Szlatincsány András, ete- si lakos, hosszú időn keresztül „élelmes” embernek bizonyult Mit sem törődve azzal, hogy már 1955 július 15-től nem volt a földművesszövetkezet kötelékében, elhatározta, hogy meglévő igazolványát, a földművesszövetkezetnél szerzett ismereteit, tapasztalatait saját céljára, spekulációs tevékenységre fordítja. Először a karancslapujtői fmsz. ügyvezetőjét bírta arra, hogy kössön vele seprű készítésre és szállításra megállapodást. Ez sikerült is, s még 1955-ben mintegy 50 000 forintos forgalmat bonyolított le az fmsz.-nél, úgy, hogy az összeget a földművesszövetkezet Szlatincsány testvérének, Józsefnek a banknál lévő egyszámlájára íratta. .Az adófizetésre persze nem is gondolt Szlatincsány. Karancslapujtőn azonban nem sokáig űzhette mesterkedését, mert az új ügyvezető észrevette a manipulációt. Szlatincsány — hogy mentse ami még menthető — azt még megtette, hogy a karancslapujtői fmsz-nél fennálló „követelését”, 8 017 60 forintot okirathamisítással, a bélyegző megszerzésével a sóshartyáni fmsz.-nél árúban felvásárolta. Égett a talaj Szlatincsány talpa alatt. Ezért úgy döntött, hogy iparengedélyt vált drótfonat készítésre. Mivel egy név alatt két iparengedélyt úgy sem adnak ki, beteg, arra a munkára képtelen József nevű testvére nevére pedig nyírfaseprű és szerszámnyél készítésre is megszerezte az iparengedélyt. Szlatincsány András ott folytatta, hogy felkereste először a pásztói, később a salgótarjáni járási földművesszövetkezet vezetőit is, hogy a forgóalap biztosítása mellett ő nyírfaseprűt, szerszámnyelet szállít az üzleteknek. Ment is ez egy darabig könnyen, s elérte, hogy a haszna rövid idő alatt meghaladta a 22 000 forintot. Betársult a munkába Szlatincsány harmadik testvére is: Szlatinycsány Lajos, aki mint a Salgótarjáni Acélárugyár jogügyi előadója nagyon ügyesen tudta a testvérek üzelmeit segíteni. A bandába került rövidesen a negyedik testvér is, Szlatinycsány Zoltán, a salgótarjáni fmsz. ügyvezetője és Moldvá- nyi László, az fmsz. főkönyvelője. Velük a nyírfaseprővel és a szerszámnyéllel üzérkedett. Később már mint a salgótarjáni földművesszövetkezet felvásárlója járhatta az *r- szágot, Szombathelytől kezdve Pittvaroson, Orosházán keresztül egészen Magyarbánhe- gyesig. Az üzlet jónak bizonyult. A földművesszövetkezet hitelezett, Szlatincsány pedig élte világát. 1956 elejétől 1957 őszéig a forgalmazott 280 146 10 forintból 248 247 04 forinfot a maga javára számolt et. s amellett még 50 000 forint adóval károsította meg az államot! Szlatincsány András özeiméinek felszámolása mellett egyéb más, a salgótarjáni fmsz. vezetőit terhelő bűncselekmények is napvilágra kerültek. így Mészáros Sándor piaci standos több mint 10 000 forintos leltárhiánya és Túrd» Albert, a salgótarjáni fmsz.. felvásárlójának csalása, aki 105 hamis vételi jegy alapján 46 853 30 forintot vett fel saját céljára, illetve ennyivel károsította meg a salgótarjáni, földművesszövetkezetet. A földművesszövetkezetek becstelen vámszedői, összesen nyolcán, rövidesen a bíróság előtt felelnek bűnös üzelmei- kért! — sl — 30QOOOOOOOaOOOOOCXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX3»OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOCXXXXXXXXX3aCOOOGCOOC PÁLYÁZAT Életem legdrágább feketéje... IGAZ TÖRTÉNET Már évek óta félelmetesen dühöngött a véres második világháború. A hadszínterek mögött egyre sokasodtak a frissen hantolt tömegsírok. Egyre több vérzőszívű feleség, szülő és gyermek öltötte fel gyászruháját, könnyeikkel, szívükben mélységes gyásszal, homlokukon kérdőjellé összefutó, egyre mélyülő ráncokkal temették el magukban újra és újra titkon még mindig visszavárt szeretteiket. Akkoriban a galíciai frontszakaszon, Kolomea térségében is elkeseredett harcok dúltak. Bennünk. magyarokban már nem bízott meg a felső német hadvezetés, ezért csak német csapatok közé, kisegítőként osztottak be golyófogónak, — hogy a nagy sakkjátszmához legyen elegendő parasztfigura. Azzal vádoltak bennünket — talán nem is alaptalanul —, hogy összebarátkoztunk az oroszokkal. Nem csak nekik, már nekünk is feltűnt, hogy a mi szakaszunkon nem egyszer voltak tűzcsendes napok, amikor egyetlen puskalövés sem dördült el, míg a németeknél éjjel-nappal megállás nélküli eszeveszett tűzharcok folytak. Lehet, hogy az is szemet szúrt nekik, hogy az orosz katonákkal közös kútra jártunk ivóvízért a „senki földjére.“ — Ellenséggel egy kútra járni vízért, ki hallott már ilyet, — üvöltött toporzékolva a magas, szikár, fonnyadtképű, ötvenen felüli ezredesünk, aki Keleti Lipát névre hallgatott. Régóta viselte már kifakult rendfokozatát, előtte csak egyetlen cél lebegett: hogy mielőbb vezérőrnagy lehessen, s magára ölthesse a hőn óhajtott pirossávos tábornoki nadrágot. A célja elérése érdekében mindent el is követett, hogy kiérdemelje az előléptetést. Kiadta kérlelhetetlen parancsát: az utolsó csepp vérünkig és lehelletünkig ki kell tartanunk, ha mind egy szálig odaveszünk is. És akinek a hősi halál jut osztályrészül, egy cseppet se aggódjon, mert a hálás utókor a győztes háború befejezése után kegyelettel emlékezik meg a hősökről, a névsort pedig majd ő hazaviszi egy aktatáskában — mondta vigasztalásképpen. Lelkesítő szavai igazán enyhe vigasztalást jelenteitek számunkra, abból csak azt tudtuk meg, hogy ő biztosra vette hazatérését... A galíciai nyári napsugár — mintha mi sem történt volna körülötte — aranyló sárgára érlelte a lövészárkunk mellett elterülő rozstáblát, amelyet aratók helyett a becsapódó aknák és gránátok tépáztak ki tövestül. — Otthon már túl vannak rajta és nálunk nélkül arattak — mondogattuk gyakran egymásközt. A szemünk láttára beért, életet adó gabona most hasznavehetetlenül pergett ki... Elkeseredésünk pohara csordultig megtelt ezen a napon... — Már nem bírom tovább — ha nem jössz velem, én holnap átszökök az oroszokhoz — mondta suttogva Takács tizedes. Tiszteltük őt, mert köztünk a legidősebb volt, de egyébként is komoly és megfontolt embernek ismertük. Az ő kezdeményezésére öten, jó cimborák, titokban összebeszéltünk, hogy próbálunk változtatni sorsunkon és a legelső adandó alkalommal, de legkésőbb másnap éjjel meglépünk. Talán csak nem puskáznak belénk, — reménykedtünk. Különben meg úgyis mindegy már, hogy mikor és hol halunk meg, ma vagy holnap, mert innen úgyse kerülünk haza élve. A sok szenvedéstől, nélkülözéstől már teljesen elfásultunk. Ez az agyonhajszoltság valamennyiünkön meg is lát- szódott, mindegyikünk lefogyott legalább 15—20 kilót. Volt időszak, amikor még éjszaka sem tudtak kihozni élelmet a vonalba, s nem volt ritkaság, hogy napokig koplaltunk. A perzselő kánikulai hőségben is kellett a fűtőanyag korgó gyomrunknak. Már két nap óta egyetlen falat sem volt a szánkban és csillagokat láttunk az éhségtől, amikor 1944. július 28-án kora hajnalban arról kaptunk értesítést, hogy megjött a várvavárt honyha. A legnagyobb csendben ötöshatos csoportokban felváltva mehetünk is az ételért, — hangzott a parancs. Babgulyás lesz és két napi száraz koszt — kiabálta be. hibátlan magyarsággal az előtte való napon az orosz hangszóró. (Hiába, nagyszerű az orosz hírszerzés...) — Ügy is történt... Valósággal ujjongani szerettünk volna örömünkben, már ínyünket csiklandozták a finomnak ígérkező falatok... A hajnali szürkületben — amely keveredett a fogyó hold gyér sugaraival — alighogy kilépett az első ötös csoport a mélyreásott lövészárokból, jóformán 30—40 métert szökell- hettek a ritkás erdőben elszóródva, amikor sorsuk megpecsételődött. Egy fel nemi robbant aknára léptek szerencsétlenek... Még most is fülemben van a rémület és fájdalom sikolya, amit hallattak ... Emberi és bajtársi kötelességünk volt segítségükre sietni, habár miránk is hasonló sors várhatott. Öten rohantunk oda az emlékezetes hajnali szürkületben, hogy mindegyikünk magával vonszoljon egy-egy sérültet a lövészárokba, akiben még van élet. Még el sem értük a földön fetrengő bajtársainkat, rohanás közben egy váratlan ércfényű csattanás, valami büdös, karbidgáz szagú illat csapódott orrunkba és utána dermedt csend következett s egymásra potyogtunk. Mind az öten elterültünk és síri hangon kiabálni kezdtünk segítségért és vízért, mert tudtuk, hogy közel van a lövészárok. Arra emlékszem, hogy valami rettenetes dohos kulacsból itattak meg, de mégis oltotta kegyetlen szomjúságomat, s fölénk hajolva ezt mondták: ezeket vigyük, ezek még mozognak... Egy pillanat töredéke alatt édesanyám és menyasszonyom aúcát láttam lelki szemeim előtt elsuhanni, s éreztem* hogy elveszítem eszméletemet... * Arra ébredtem fel, hogy valaki az arcomat paskolva köl- töget. Hogy mióta csinálhatta velem ezt a műveletet — nem sejthettem. Elveszítettem idő és tájékozódási érzékemet, ■megmozdulni sem bírtam a hordágyon. Minden porcikám kegyetlenül fájt. Valahol az élet és halál mezsgyéjén lebegtem ... — Ugye fiacskám sokat szenvedtél, — kérdezte egy fö- lém hajló egyenruhás férfi nyájasan. Erőtlen hangomon — amit a légnyomás és sebesülésem váltott ki belőlem — igennel felelhettem. — Itt már jó helyen vagy fiacskám, ez a Tatarov-i hadikórház. Én vagyok a tábori lelkész, a többiek alusznak, éjszaka van. Segíteni akarok rajtad. Mondd mit kívánsz? Éhes vagy-e, vagy szomjas? Talán az én drága jó édesanyám feketekávéja, vagy a felém áradó szeretete juthatott eszembe, azt motyogtam a fogam közül, hogy yieginnék egy kis feketekávét. Alig telt bele pár perc a jól ápolt 30—40 év közötti lelkész éjnek idején apró léptekkel hozta a párolgó csésze feketét, s fejemet felemelve megitatott. így kellett tennie, mert én a kezemet sem bírtam megmozdítani. Kimondhatatlanul jól esett, talán minden cseppje vérré vált bennem a sok vér- veszteség után. — Jó volt fiacskám? — kérdezte barátságosan. — Nagyon, — feleltem röviden, mert még a beszéd is nehezemre esett. Hozott még egy csészével és megitatott az előbbi módon. Igazán jólesett, de többet már nem mertem kérni. Mélységes hálát éreztem iránta, talán sok haldoklónak enyhítette meg utolsó óráját, vagy perceit __ A megvendégelés után kérdezte meg tőlem, hogy mi bajod is történt, fiacskám? Legnagyobb sajnálatomra és szégyenemre nem tudtam neki megmondani, annál az oknál fogva, hogy magam sem tudtam biztosan, hogy van-e kezem, lábam?... Az egész testemben velőkig hatoló, szúró fájdalmat éreztem, s kövér verejtékcseppek gurultak végig a halálfélelemtől eltorzult, sápadt arcomon. Mindenem csupa vér volt, az arcom, a zubbonyom, a hordágy, amin feküdtem.
