Nógrádi Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 17-25. szám)

1958-03-05 / 18. szám

6 NÓGRÁDI Népújság 1958. március 5 Tsz-tag és háziasszony A tágas folyosó vé­gén meleg, tiszta konyha fogad. Az ablak mellett varró­gép, az asztalon ru­ha darabok, melye­ket szorgos asszonvi kezek illesztenek össze öltözetté. Kö­zéptermetű, . piros arcú, telt asszony hajol az asztal fölé. Blúzt készít magá­nak, de előbb gon­dosan átvasalja a tarka kockás anya­got, hogy könnyeb­ben menjen a munka. Most télen van jobb idő az itthoni teendőkre. Mert Me­gyeri Istvánná azon kívül, hogy háziasz- szony és két gyerek édesanyja, tagja a berceli Vörös Csil­lag Termelőszövet­kezetnek is. Aztán úgy hírlik, nem so­kára szükség lesz az asszonyok munká­jára is. Mert most télen, a 33 asszonyt nem igen tudják fog­lalkoztatni a közös­ben. Ezért igyekszik hát annyira. Mert rendnek kell lenni otthon is, meg aztán a szövetkezetben sem hagyhat kívánni valót munkája után. Az ősszel bizony már tíz* esztendeje lesz, hogy csinálja ezt a kettősséget. Ahogy belépek abba marad a mun­ka. A megfáradt, ki­vörösödött kezek megpihennek. Ahogy aztán összeismerke­dünk. újra szorgos­kodni kezd. mint a tíz esztendő alatt mindig. A kapálás, aratás, törés a közös­ben, mosás, főzés, takarítás otthon. Mert az elmúlt esztendőben is 217 munkaegységet szer­zett. Egyike a leg­jobban dolgozó asz- szony tagoknak. De kapált is úgy, hogy arra nem volt pa­nasz. Reggel hétkor már kint volt a föl­dön és bizony ebédig meg sem állt. Négy- százötven négyszögöl kukoricáért kapott egy munkaegységet. Először lókapázták, aztán neki az asszo­nyok. Ilyenkor a zöl- delő táblát egy-ket­tőre ellepte az asszo­nyok tarka csapata. Korábban felosztot­ták, hogy kinek mennyit kell megka­pálnia. De szó, ami szó, nem mindenki igyekezett megdol­gozni a reá eső részt. Volt, akit meg az apró gyerek akadá­lyozott. S bizony az egy-két sárgán ma­radt táblával nem di­csekedhettek a Vörös Csillag asszonyai. De már tavaly is közö­sen kapáltak, s ment a munka rendjében. — A nyáron arat­tunk is, — mesél to­vább Megyeriné. Mert a tsz búzáját az elmúlt esztendőben mind kézzel kellett vágni. Annyira meg­dőlt, hogy gép nem bírt vele. Megyeriné Kertész Jani bácsi igen szaporán suhog­tatta kaszáját, Me- gyerinének is gyor­san járt a keze. — Szereztem is 51 egy­séget az aratásnál. De meg is kellett dol­gozni érte. A hajnali -j négy, hej de sokszor talált kint a tábla elején. Pedig az éj­szaka vetett haza. A nyáron meg a me­leg is kínozott, külö­nösen akkor, amikor egy nagy teknőalakú völgyben arattunk. Megszorult a meleg, valóságos pokol volt . . . De az eredmény nem maradt el. Csak búzából 13 mázsát kapott. Burgonyából meg több mint 4 mázsa került a kam­rába. A pénz 3500 fo­rint volt. De ezen kívül még van a hízónak való, a cu­kor, a rozs amit szintén a tsz-ben ka­pott, de hát az em­ber nem győzi mind felsorolni. S olyan szűk esztendő még nem volt, hogy ne lett volna harapni való. A padlás min­dig tartogatott ke­nyeret, húst szalon­nát. Az esztendők múlásával meg csak jobb lett mindig. — Még lány vol­tam, édesanyámék- nak földjük volt és bizony mégis meg­esett, hogy nem volt kenyerünk. Mi gye­rekek summásnalt szegődtünk el — mondja. De hát hol van már az a világ. Nehéz az asszo­nyok dolga, mert bi­zony munkába indu­lás előtt be kell ta- risznyázni a férjnek, elkészíteni a gyere­keket, egyszóval a közös munka mellett az asszony vállát nyomja jobban a háztartás gondja is. Bár Megyeriék öten vannak, mégis lénye­gesen könnyebb már. A gyerekek megnőt­tek és a nagymama is, habár 74 eszten­dős, csak el tesz-vesz a ház körül. Erzsiké, a kisebbik lány isko­lás ugyan, de Annus- ka maga keresi ke­nyerét. Emellett persze segítenek ott­hon is. Most már megpihen egy kicsit Megyeriné. De bi­zony az induláskor négy és nyolc éves volt a két gyerek. Volt baj velük elég. Ha mosni készült, hajnalban kelt s úgy igyekezett, hogy dél­re a tisztára mosott ruha már meg is szá­radt. Csak ezután szaladt a közösbe dolgozni. Most, hogy férje a gépállomá­son dolgozik, már a mosás is könnyebb. Csak elhozzák a mo­sógépet és egy-ket­tőre megvannak a máskor oly nehéz munkával. Most a Vörös Csillag Tsz- ben is arról beszél­nek hogy megköny- nyítik az asszonyok háztartási munkáját. Vesznek egy mosógé­pet. így válik egyre szebbé, könnyebbé Megyeri Istvánné élete is. Ha bár a kézierőre még szük­ség van a termelő szövetkezetben, mert még mindent nem végez el a gép. Meg aztán egyenlőre a második műszaktól sem lehet eltekin­teni. De már okosan, körültekintően úgy irányítja munkáját, hogy néha-néha meg is pihenjenek a dol­gos asszonykezek. Vincze Istvánné A Nemzetközi Nőnap állásfoglalás lesz a béke mellett A Szakszervezetek Nógrád megyei Tanácsa aktíva ülést tartott a megye szervezett nő dolgozói részére.Az ülésen je­len voltak a megyei nőtanács és a földmű vessző ve;, kezet ve­zetői. Sző j ka Irén, a Szakszerveze­tek Megyei Tanácsa mellett létrehozott nőbizottság veze­tője beszámolójában foglalko­zott a SZOT 1957 szeptember 28-í határozatával, mely a női munka megkönnyítését tűzte ki célul. (PL: a szombat éjsza­kai műszak megszüntetése, gyermek intézmények fejlesz­tése. gyermekápolási táppénz kiterjesztése kettő, illetve há­rom éves korig stb.) A beszámoló ezenkívül érté­kelte a nők eddigi munkáját a gyárakon belül. Jó munkáját dicsérte a salgótarjáni és a zagyva- nálfalvi üveggyár, vala­mint a Salgótarjáni Szol­gáltató nőbizottsága tag­jainak. akik szoros kapcso­latot teremtettek a terü­leti nőtanácsokkal. Mint általános hibát emlí­tette. hogy a nőbizottság munkája kevéssé töltődött meg politikai tartalommal, s nem ismertetik eléggé a do'gozó nőkkel hazánk gazdasági ered­ményeit sem. Végül a beszámoló az ez évi Nemzetközi Nőnap előkészí­tésére hívta fel a nőmunkások figyelmét. A hozzászólásokban figye­lemreméltó kezdeménye­zés látott napvilágot a Zagyvapálfalvi üveggyár és a Területi Nőtanács ré­széről: A Nemzetközi Nő­napra meghívták a, ko!y- házai tsz asszonyait, ugyanakkor ők is képvise­lik magokat Kotvházán. Az aktíva értekezlet részt­vevői megegyeztek abban, hogy a Nemzetközi Nőnap központi ünnepélyén vala­mennyien kis kék szalaggal díszítik majd ruhájukat. Ez az ünnep a nők állasfoglalása lesz a béke mellett. Jókarban lsvő családi lakóház eladó. 305 négyszögöl telekkel, termő gyümölcsössel, azonnali beköltözéssel. Érdeklődni lehet: Salgótarján, Táncsics u. 68 (Fe- renc-telep). Szilijíötttrmi efcuuvooktml? Csodálatraméltó, milyen „tervszerűen épül” Bercelen a szülőotthon. 1955-ben eltervezték, meg­tervezték, vagyishogy tervet készítettek. Hogy kik? Hát a megyei tanács tervosztálya, az egészségügyi osztály igénye alapján. 1958-ban értesítették Káplár Lászlót, a helyi tanács elnö­két. hogy ásasson két nagy gödröt, körülbelül 3 méter mé­lyet talajvizsgálat céljára. A két dolgozó, aki ásta még ma sincs kifizetve. Aki ásatta, nem rendezte. A helyi tanács­nak nincs rá kerete. Egy szép napon váratlanul megjelentek a kútfúrók és derekasan nekiláttak a mun­kának. El is készült ügyesen. Az elnök azóta is „őrzi”. A műszaki átvétel után ugyanis neki kellett átvenni és vi­gyázni. nehogy valami baja essék. 1957-ben arról értesítették, hogy 130 ezer forint értékű felszerelést, műszert küldenek a szülőotthonnak, gondoskod­jon a tárolásáról. No. ez cifra — hüledezett az elnök. — A szülőotthonnak még híre-hamva sincs, de föl­szerelés az már lesz. Lett is. igaz. ho^y csak 33 ezer forint értékű. Azóta is ott van a tanácsépület kamrájá­ban. A szekrényben pedig ott van az a 200 darab apró csa­var. amit egyszer egy motor-: kerékpáros ember — őszintén szólva már nem is emlékszem honnan jött — mondja az eV nők —, adott át neki azzal, hogy őrizze meg jól. majd a szülőotthonhoz kell. De mikor — tűnődött Káplár elvtárs —. hiszen az ellenforradalom okozta károk miatt elhalasz­tották az építést. Tavaly azért nem is történt egyéb. 1958 első hónapja azonban meghozta a maga eseményét. A Kossuth-rádió egv szép na­pon bemondta, hogy Bercelen februárban megkezdik a szü­lőotthon építését. No, erre kiváncsi vagyok — mondta az elnök, amikor meg­hallotta és a hangja elárulta, hogy ebben erősen kételkedik. És jogosan, hiszen az építés legkisebb jele sem volt látható. Még most sem észlelhető sem­miféle előkészület. Viszont az elnök kellemetlen helyzetbe került a hír miatt. Egyrc- másra jelentkeznek nála mun­kára, még a környező közsé­gekből is és nem akarják el­hinni, hogy ő sem tud többet, mint amit a rádió bemondott. Eddig a történet, amelyből levonható az a tanulság, hogy nem származik abból semmi jó. ha egy terv valóra- váltását túl sok huza-vona és hírverés előzi meg, ha előbb van meg a fölszerelés, mint az épület, amit majd be kell ren­dezni. Lesz-e kultúrház Marakodin ? Három héttel ezelőtt a marakodi KISZ-szervezet vezetősége elhatá­rozta, hogy fölkeresi a puszta gazdáit, bányászait, gyárimunká­sát és minden egyszerű emberét, hogy ÖJ^ hogyan látják a puszta baját es tényleg elsőrendű fel­adatnak látják-e a kultúrház épí­tését? E^t az elgondolást a puszta minden embere magáévá tette és támogatja a fiatalság kezdemé­nyezését. Mikor az első esti jegyzésről másodmagammal hazatértem, bol­dogan tekintettünk vissza a jegy­zendők névsorára, a pénz- és a társadalmi munka rovatára. Egy este tizenegy ház 7 900 forint, 60 gyalogos munkanap és 20 lovas napszám tanuskodk arról, hogy itt olyan emberek élnek, akik át­érzik a fiatalság súlyos gondját és a saját érdekükben is támo­gatják azt. A kultúr otthonban a nehéz, fáradságos munka után jól esik majd a pihenés, szórakozás. Nagyon sok fáradságos munka áll előttünk. De mi erre fölkészül­tünk és nehézségeket nem ismerve dolgozunk. Reméljük, a tanács ég politikai szervek segítenek, nem veszik közömbösen kezdeményezé­sünket, hanem biztos támogatást várhatunk tőlük4 Ezt nagyon meg- köszönnénk. KISZ-szervezetünk erős és egy­séges, s remélem, ez az egység akkor is bonthatatlan legz, ha majd nehéz társadalmi munkában kell kivenni részünket a cél érde­kében. Borsó Sándor A kazárt üzletek kirakatában, a ta­nácsházán és sok magánház abla­kában is ott az értesítés: a Nép­könyvtár nyitva minden szerdán délután 4—6-ig. A plakátot általános iskolai ■diákok készítették. A rajz bal felső sarká­ban nyitott könyv, puhán egymásra hajló lap­jait kissé lenyomja a rajta felejtett szemüveg. Népi motívumokból álló sordíszítés fut a szélétől a rajzlap felső részén és bal ol­dalán. Lent a jobb sarokban a készítő neve: Kakuk József V. o., a másikon Domonkos Magda és a többi kis munkása a kultúrának. Besötétedett már. Metsző szél száguld végig az utcán, le akarja szedni az emberekről a kabátot. Talán ezért olyan kihalt a falu. Szerda van, a könyvtár felé tartok. Ablakai messzire világítanak az útra. Megmerevedett arccal lépek a terembe. Kellemes meleg fogad. A helyiséget nyáron festette a tanács, tisztán tartásáról is gon­doskodik. Ezért olyan jó itt a levegő. A kályhában nagy lánggal ég a tűz, vörös fénye a padlón játszik. Lócasorok előzik egymást, s a terem má­sik végén hosszú asztal, az asztalon köny­vek. Asszonyok, lányok válogatnak köztük. Néhány férfi is elkeveredik a kölcsönzők között. A négyajtós szekrény előtt áll Lajos bácsi, s az üvegen keresztül böngészgeti a köteteket. — Választott-e már1 — Nem olyan könnyű. — Olyan sok a könyv? — Ahogy vesszük. Aki most iratkozott be, annak igen. Én már hatodik éve szedem ki, úgy nézem, lassan rátérhetek az ismétlésre. Az asztal körül zsongnak az asszonyok. Jól ismerem a halk beszélgetésnek, csevegésnek, a kulturált társalgásnak ezt a sokszínű, har­monikus hangját. Színházakban a függöny­felhúzás előtt, vagy ünnepélyes összejövete­leken lehet hallani. Mindnyájunkat vonz, mert a kultúra és a kulturált viselkedés éppen olyan biztonságot ad az embernek, mint a meleg hajlék, de még többet is ennél: emberi méltóságot. Nagyon jól megérzik ezt az asszonyok, fogva is tartják őket, bár nem igen gondolkoznak azon, hogy miért időznek itt olyan szívesen. Az asztal végén egy fiatal asszonyka haj­lik oda a könyvtároshoz és ezt súgja: — Szerelmes regényt tessék adni nekem, tanító néni! —• Persze, hogy adok — néz rá a könyv­táros —, de nem kell azt szégyelni. Az iro­dalomból nem is maradhat el a szerelem. Az asszonyka mégis elpirul a nyakáig. A többiek pedig — akik oda hajlottak — felegyenesednek, kihajlanak a körből, mint a rózsa levele, s nevetnek, talán azért, hogy most nem nekik kell restellkedni. Három gyermek szorong a felnőttek között. Előre préselik magukat. Kezükben ott a jól ismert nagyalakú meséskönyv, aztán kisebb- nagyobb köteteket is szorongatnak. z egyik — alig ér az asztalig — különösen nyugtalanul figyeli, ahogy mások válogatnak, leteszik, felveszik a könyveket. Arcát oda­nyomja az asztalhoz, aztán helyet változtatva igyekszik előbbre jutni. De nem sokáig bírja türelemmel. Vékony hangon odakiált a könyv­tárosnak: — Tanító néni, Antal bácsinak tessék adni, meg nekem meséket... meg anyának is... De anya azt mondta, hogy neki jót tessék adni! Közben állandóan nyílik az ajtó. Fiatalok, idősebbek, de egészen öregek is jönnek. Néha csak a szél zörgeti meg az ajtót, abla­kokat. A vezető éppen csak odapillant s szaporán tölti ki a lapokat. Arcára a meg­feszített munka nagy piros foltokat éget. Figyelem, hogy meddig bírja türelemmel. A könyvekért anyagilag ő a felelős. Az olva­sók már teljesen körülállják az asztalt. Az egyik könyvet felveszik, a másikat leteszik. Megjegyzéseket fűznek hozzá, kézről-kézre adják, véleményt kérnek a könyvtárostól, akinek legtöbbször két dologra is kell figyelni: jegyezni az adatokat, kérdésekre felelni, vagy könyveket ajánlani. De ki ellen­őrizheti, hogy valamelyik könyv nem kerül-e bejegyzés nélkül az olvasóhoz? Állandóan ennyire megosztani a figyelmet nem lehet. Nincs itt más megoldás, csak a vezető példa- mutatása. Ha ő kulturáltan viselkedik, fel­tétlenül megbízik a kölcsönzőkben, akkor az a 110—120 olvasó, aki egy délután megfordul itt, megmutatja, hogy méltányolja és viszo­nozza a ^megbecsülést. Nem kell félteni a köztulajdont . ég csak ha a könyvedre kellene ügyelni! De ebben a teremben gyülekezik a bányász zenekar is. Sürgősen kell próbálniuk, mert holnap szerepelnek. Egyik-másik olyan nagy trombitát hoz a vállán, hogy alig tudja magát bepréselni az ajtón. Az olvasók derül­ten nézik. Megakad a munka, mert min­denki odafigyel, pedig a könyvtárost szorítja az idő. Gyorsítani kell a kiadást, pedig több mint két órai munka után nem könnyű fel­adat. Dehát minden viszonylagos. Ha a bá­nyászokat csak ilyen bajok fenyegetnék! Nem is zavartatják magukat. Ahogy gyü­lekeznek, leülnek az egyik hosszú asztal mellé és a képeslapokat, folyóiratokat néze­getik. A nagy égőkből szikrázva hull rájuk az ezüstös fény. — Folyóiratokat is kap a könyvtár? — kérdezem a vezetőt. —■ Egyet. — De hiszen itt elég sok van. — Azokat én veszem hetenként. — Miből? — Mesedélutánt rendezek és a bevételből. De elsejétől már a község fog előfizetni a lapokra. Ma, a beszélgetésünkig, 108 könyvet vettek ki. Adatokra a statisztikában van szükség, mert a jelentés nem tartalmazhat valótlan­ságot. Bizony adminisztrációs munka is akad a zárás után. Gyűlnek a rézhangszerek a padokon, s fogy a kölcsönzők száma. Alig néhány asz- szony áll már az asztal körül. — Tanító néni — szól komolykodva egy bányász —■, sikta már. A könyvtáros rápillant az idős férfira: — Ma már a harmadik. — Harmadik? * — Igen. Első az iskolában, a második otthon, itt meg a harmadik. — Nahát, akkor mi szabadságot adxtnk magának. Igaz, emberek? A zenészeknek tetszik a tanítónő zavara. Mosolyognak. — Igaz, tessék csak haza menni. — Tudom, miért olyan jószivűek. Maguk is hamarabb akarnak végezni. Nagyot kacagnak a férfiak. — Igaza van. — S már mennek is a hangszerekért. A könyvtáros is készül. Gyakorlott kézzel rendezi a könyveket, pakolja a szekrénybe. Az utolsó kölcsönzők segítenek. A zenekar birtokába veszi az egész helyi­séget. Amikor a könyvtáros az ajtóhoz ér, benyit két asszony. Az egyik hátán hoz egy kis­lányt, a másik kézen vezeti a fiát. Nem tud­ták kire hagyni a gyereket, mégis el kellett jönni. — Hát maguk? Vége a könyvtárnak, elkés­tek. — De már ne engedjen vissza csere nél­kül, tanító néni — serdíti le a hátáról a kis­lányt az első asszony —, mert hogy állok oda az emberem elé? B ehúzom magam mögött az ajtót. A szél teljesen eláll. A hold fénye hull a háztetőkre. Csend van. De valahonnan felüvölt egy részeg ember hangja: — Vörös bort ittam az este ... Talán csak azért borzongok meg, mert a könyvtárban eltöltött óra után visszataszító ilyen emberekkel találkozni. Meggyorsítom a lépteim, hogy minél hamarább otthon legyek. Kazár Gábor Xzirdii déli dóul

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents