Nógrádi Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 9-16. szám)
1958-02-26 / 16. szám
4 NÓGRÁDI Népújság 1958. február 2«. Irodalmi egység vidéki írók nélkül? A lig másfél esztendővel az ellenforradalom leverése után, kulturális életünk első vonalában a már-már eleven pezsdülő irodalmunk eszmei tartalmának tisztázása áll. Nehéz utat kellett megtennünk, amíg idáig jutottunk, hiszen nem olyan messzi a hátunk mögött, a dermedt bénultság felszámolása, az aléltságából alig tá- pászkodó irodalmi életlünk talprasegítése voltak a feladatok. A múlt év nyarán még rengeteget vitáztunk az „irodalmi kibontakozásról” és talán még ennél is többet az „irodalmi egység” kérdéséről. Nos, ez utóbbi körül támadt vitában nekem is adódott egy szerencsétlen „magánügyem”, amely azóta a különös történések sodrában — úgy érzem — túlnőtt a magánügy korlátozott keretein és közüggyé terebélyesedett. Legalább nekünk. vidéki íróknak közügyünkké, amellyel előbb, vagy utóbb, — szellemi életünk tartalmának, a káros eszmei irányzatok elleni harcnak, az eszmei tisztázás égető kérdéseinek megoldása mellett feltétlenül foglalkozni kell. Történt pedig, hogy irodalmunk végtelenül szerény munkásaként magam is szolgálni kívántam az óhajtott egység kialakítását, s szeptember 16-án az Élet és Irodalom szerkesztőségében folyt megelőző beszélgetésünkre való utalással ..Irodalmi kibontakozás a vidéki írók nélkül?” eímmel cikket küldtem a lap szerkesztőségének. _ Ab ban az időben jelent meg a2 Élet és Irodalom egyik számának első oldalán a fővárosi írók egységes állásfoglalása az ENSZ hírhedt ötösbizottságának jelentése ellen, levelemben kifejeztem azt a meggyőződésemet, hogv az aláírókhoz szívesen csatlakoztak volna a vidéki írók is és megjegyeztem, hogy a teljesség érdekében hatásosabb lett volna, ha a hivatalosan ugyan *em létező vidéki írók ugyancsak felemelhették volna szavukat e hazugságáradat ellen. M ondjam, ne mondjam? Igazán restellem magam: Levelemre mai ■aoig késik a válasz. Október vége felé azután beszélgettem egyik fővárosi napilapunk felelős szerkesztőjével a vidéki írók keserves lelyzetéről, aki felszólított írjak cikket a kérdésről. Mind mondotta annál is inkább érdekli a kérdés, mert a vidéki írók a Hazafias Népfront helyi szervezeteihez tartoznak, így panaszaikkal, hogy úgy mondjam, otthon kopogtatnak. Azonnal átadtam a kért «ikket azzal, hogv az másolata az Élet és Irodalom részére több. mint egy hónappal előbb benyújtott, már említett írásomnak. A felelős szerkesztő elvtárs elolvasta cikkemet és kilátás- bahelyezte, hogy lapjában foglalkozni kíván azzal, amennyiben az Élet és Irodalom hajlandó átengedni. Az Élet és Irodalom szerkesztőségében az iktatókönyv alapján megállapítottuk, hogy a kézirat megérkezett ugyan, de azt fellelni ott már nem lehetett. Emlékezett azonban a cikkre jónevű fiatal költőnk, aki kérésemre előttem közölte telefonon a felelős szerkesztő elvtárssal, hogv lapia lemond a közlésről és így joggal remélhetem, hogy elhárult az akadály annak megjelenése elől. Ezt kővetően még két másik alkalommal találkoztam a felelős szerkesztő elvtárssal, aki újabb és úiabb türelmet kért. míg végül december hó leeeleíén kiderült, hogv írásom másodszor, most már a második szerkesztőségben — elveszett! Bántott, a dolog, hogvne bántott volna ezért küelen- tettem. lemondok grrél az ábrándról ho<rv a vidéki írók mellőzött hplv7ptéről Írott cikkem Budapesten m°gip1onh°s- sék. Igyekezni foeok azonban annak a megfelelő kommentár kiséreStében valamelyik megyei lapban nyilvánosságot szerezni, hiszen a meginduló vita egészen biztosan előbbreviszi majd a kérdés tisztázását. A felelős szerkesztő elvtárs megnyugtatott, hogy minden tendencia nélkül, mindössze néhány szerencsétlen véletlen találkozásáról lehet szó, cikkem harmadik — immár utolsó — példányát azonnal legépeltette azzal, hogy annak közlésére hamarosan sor kerül. Egyúttal újabb kéziratokat kért, amire a nálam lévők közül egy elbeszélésemet és két versemet átadtam kifejezetten azon feltétellel, hogy azok december végéig közlésre kerülnek, illetőleg visszakapom azokat. Mindenből nem lett semmi, s mi több, a január elején írott visszakérő leveleimre most valóban jmeghökkenő néma csend csak a válasz. Jóllehet ma már februárt írunk. I gaz, cikkem megírása óta jelentősen megjavult a vidéki írók helyzete. Sokfelé eleven lüktető irodalmi élet bontakozott ki. íme, ha talán a legutolsók között, de a Nógrádi Népújság is maga köré (és a párt mellé) állította megyénk jószándékú íróit. A cikk tehát több vonatkozásban — különösen a helyi szervek levetkőzött közönyét illetően, — idejét múlta ma már, de a legfájóbb kérdésben a helyzet ma is változatlan: a magyar irodalom fogalma alatt hivatalosan még napjainkban is kizárólag a fővárosban folyó irodalmi munkásságot kell érteni. Ügy érzem pedig, hogy ezen változtatni lehet és kell, mert amennyiben haladó irodalmi hagyományaink irányt szabhatnak gondolatainknak és nem kívánjuk a sutbavágni például Arany. Katona, Móra. Tömörkény, Juhász Gyula és talán Madách és Gárdonyi emlékét, meg a többiekét, akkor éppen elég okunk lehet állítani, hogy irodalmi egységről beszélni a vidéken élő és más kereső foglalkozásokban nyavalygó írók nélkül csak annyi, mintha nem is az ország kultúrális életének egyik lényeges kérdéséről, csupán valami kávéház irodalmi törzsasztala körüli hercehurcáról lenne szó. És, hogy a hasonlatnál maradjunk, ebben a kávéházban a vidéki írók megbámult vendégként ülhetnek a parányi asztaloknál, műveik mennyiségét felmérve — a szimplánál is kevesebb feketére. Az imént a hosszadalmas felsorolás helyett csak néhány szint kaptam le a magyar szépírás tarkálló palettájáról. Ne róion meg senki a hiányos összeállításért, s azért se, hogy kirajzik belőlem az aggódás: hány Arany vagy Móra és hány Juhász Gyula kallódik el észrevétlenül örökre a közelmúlt és a ma ve'ünk alig törődő irodalompolitikája következtében. K örülbelül ez volt cikkem ma is még időszerű részének a gondolatmenete. Ismétlem azonban, ma a vidéken is más szelek fújnak, ám múlhatatlanul szükséges, hogy végre kitáruljanak a fővárosi szerkesztőségek zárt ajtajai a vidéki írók előtt is. Tudom, kézenfekvő a válasz: jó kéziratokat kérünk a vidékről. Persze, ez lenne a kérdés lényege, de az isten szerelmére, elfogadható-e ez az ellenvetés akkor, amikor például az Élet és Irodalomnak í-t, már említett szep- temher leve’embeu a lévai előbb személyesen átadott kézirataimra vonatkozó sürgetésemre mai napig eredménytelenül várom a választ, de egy másik, október utólián küldött elbeszélésem sorsáról sincsen tudomásom. Hol van ebben a szakmai támogatás, amely a fővárosi hivatalból. vagy barátságból feltétlenül kijár? Beszélhetünk-e ösztönzésről, látván, hogy az egyébként más területen any- nyira kötelező válaszadás egyszerű udvariassági gesztusának makacs megtagadásával elveszik teremtő kedvünket és letörik kopogtató bátorságunkat. Lehet a vers, a novella gyenge, ám a vidéki író szerény helyzete, de legalább a beküldött munkákból szocialista életünk és építésünk irányában kicsendülő tagadhatatlan jószándék megérdemelné azt a kevés figyelmet, amely egy könnyű kis levélborítékba belefér. A suszter maradjon a kaptafánál, — mondták a régi Rómában, a vidéki író boldoguljon, ha tud, vidéken — mondják ma Pesten. Arany János a mai felfogás mellett a Toldit és balladáit nem a világ- irodalom legszebb lapjaira, csupán a Nagyszalontai Népújság szűkremért hasábjaira írhatta volna, ha egyáltalában kedve lenne a versíráshoz és nem kényszerülne bér- elszámolást végezni valamelyik állami gazdaságban. Félreértés ne essék, nem vagyunk ''Arany Jánosok, Adyk, vagy József Attilák sem, ám a magyar irodalom története nem csupán a hozzájuk hasonló világító géniuszokból állt sem régen, sem most, de még a mai fővárosi irodalomban sem. Tudomásom szerint az Irodalmi Tanács a közeljövőben értekezletek sorozatán vitatja meg irodalmi helyzetünk legégetőbb kérdéseit, köztük a vidéki írók ügyét is. Esengőn kérem az illetékeseket, foglalkozzanak e kérdéssel azzal a szeretettel, amely ma any- nyira, de annyira hiányzik nekünk és amelyet a vidéknek az egyetemes magyar kultúrában mindig elfoglalt helyzete megérdemel. VALLÓ EMIL Rómeó és Júlia Nógrád megyében Shakespeare „Ahogy tetszik“ e. darabjának 160. előadást is meghaladó sikere bizonysága annak, hogy a Faluszínház közönségének igényessége any- nyira fejlődött már, hogy nemcsak tetszéssel fogadja, de igényli a világirodalom remekműveinek színpadi bemutatását. Űjabb Shakespeare-da- rabbal jelentkezünk Nógrád megyében. A Rómeó és Júlia a bemutatásra kerülő darabunk, amelyről — többek között — ezt írja a rendező, Kertész László: A Rómeó és Julia voltaképpen három-négy képtől eltekintve — kis színpadon játszható kamaradarab, mint nem egy Shakespeare tragédiái közül. Nem állítjuk, hogy a ka- maraszínpadi megjelenítés nem ütközik nehézségekbe. De ezek a nehézségek nemcsak leküzdhetők voltak, hanem olyan megoldásokba ösztönzők, amelyekkel — úgy véljük — híven, a mű csorbítása nélkül juttathatják el a falusi közönséghez Shakespeare Rómeó és Júliáját. Bemutatásra kerül 26-án Salgótarján, 27-én Rétság, 28-án Szécsény, március 1-én Jobbágyi, 2-án Nemtiben. HELYESBÍTÉS Az «Elmélet és gyakorlat egységében harcoljunk a dogmaliz- mus ellen» című cikkünk harmadik bekezdésének egyik mondata helyesen így hangzik: »Némelyik elvtárs úgy véli, hogy az osztályharc szükségszerűen éleződik a szocializmus építésének valameny- nyi szakaszában.« SZENTES PÁL : PÁRASZT VAGYOK Paraszt vagyok, nem tagadom Ezen alább nem is adom. Valamikor alább adtam Szenet hordtam, kosaraztam. ölfát vágtam úri helyen Fagyott lábam, fázott kezem. Térdig rongyban, elgyötörtén Jégveremben jeget törtem. Nyersbőrösnél „inaskodtam” Férgek bűzét szagolhattam. Nyáron vágtam búzarendet Csak a búza másnak termett. Vittek ötször katonának Donnál „védtem" szent hazámat. Mindég mások ebe voltam Robotoltam, kutyagoltam, Hazátalan, családtalan Egyre inkább boldogtalan. Ma már én is paraszt vagyok Ezer holdon gazdálkodók. Van asszonyom, kicsi házam Marhacsordám, birkanyájam. Van traktorom, cséplőgépem Semmi sem hiányzik nékem. Másegyebet mit mondhatok? Szabad vagyok, boldog vagyok. Néha mégis múlt keservek S régi kínok ágyba vernek. De ha fáj is szivem tája Ember vagyok valahára. Dolgozik a megyei Műsottanácsadó Bizottság Mint arról már beszámol" túínk, januárban megalakult megyénkben is — Megyei Könyvtár Salgótarján székhellyel — a megyei Műsortanácsadó Bizottság. A Bizottság azóta kéthetenként rendszeresen ülést tart: elbírálja a hozzá érkezett kérelmeket, tanácsokat ad az egyes színjátszó csoportoknak. Szükséges ez azért, mert az illetékes szervek rendelkezése értelmében háromfelvonásos mű előadására csak akkor kerülhet sor, ha a kérelmező csoport a Műsortanácsadó Bizottság engedélyével már rendelkezik. Szükséges ez azért is, hogy megyénkben is megjavítsuk a műsorpolitikát, elméleti és gyakorlati segítséget kapjanak a színjátszó csoportok és így színvonalasabb előadásokkal neveljék, szórakoztassák kö" zönségünket. A megyei Műsortanácsadó Bizottság örömmel állapítja meg, hogy megyénkben élénk élet xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxooooooooooooo Hozzászólás a „Nem a vita kedvéért“ című cikkhez A megindult vitacikk nemcsak érdeklődést váltott ki a művészeti munkával foglalkozók körében, ezenkívül és nem utolsósorban nagyon értékes volt és bátran állíthatjuk, hogy komoly segítséget nyújtott és irányt mutatott a jövőre nézve. Jelen cikkünkben nem akarunk a vitában részt venni, hanem kizárólag kultúrházunk körül felvetett néhány tisztázatlan kérdésre szeretnénk válaszolni. A cikkíró városunkat Balassagyarmatot. a környék kul- túrközpontjának nevezi és el kell ismernünk azt, hogy ezen hivatását eddig nem töltötte be, de talán úgy véljük, hogy az elmúlt évek hibáiért nem lehet felelőssé tenni a jelenlegi vezetőséget. A cikkíró nagyon tárgyilagos és az igazsághoz híven rámutah fhetve bírálja a felsőbb szervek és nem utolsó sorban a járási tanács nemtörődömségét, amit az is alátámaszt, hogy egy éven keresztül nem ellenőrizte sem a vezetők munkáját, sem a súlyos gazdasági visz- szaéléseket. A kultúrház teljes csődbejutásakor jöttek rá arra, hogy milyen felelősség terheli őket, s ezért nem vontak felelősségre senkit és a cikkben említett 20.000 forintos kárt sem térítette meg senki. Ilyen körülmények között vette át a kultúrházat a jelenlegi vezetőség, s természetes, hogy első feladatként a kultúrház minden áron való szanálását tűzték ki fő feladatul, de ezért is nagy harcot kellett vívnia és hogy ez sikerült a fő érdem a járási pártbizottságé. A cikkíró szerint „annyira megfeneklett a kultúrmunka, hogy nincs miről szólniuk” ezzel nem értünk egyet. Hogyan follyék jó kultúrmunka olyan épületben, ahol az alap- feltételek sem voltak biztosítva. WC. nélkül, víz nélkül, hideg terembe vajon, hogy érezte volna magát a dolgozó ifjúság, vagy valamilyen rendezvényen a város közönsége. Egyet értünk azzal, hogy „egy kis gonddal kényelmessé, otthonossá lehetne” tenni a kultúrházat, hogy neveljük, szórakoztassuk és kitöltsük az emberek üres óráit. Az első fő feladatot a gazdasági feltételeket a párt segítségével megteremtettük és ma már minden kultúrigénynek megfelelő gyönyörű teremben, klub-szobákban és szakköri helységekben megindult a kultúrélet. A megyében is jól ismert gyermekszakkör már készül új repertoárjával, nem szólva arról, hogy a g^ermebcsonort igen komoly erkölcsi és anyagi sikerrel szerepel a járás községeiben. Komoly munkát végez a KISZ népitánccsoportja és a hó végén indul be a KISZ- szel karöltve a színjátszó csoport is. Negyvenöt taggal meleg otthont kapott a kultúrházban a bélyeggyűjtő szakkör és a jövő hónapban indul be szabásvarrás, — kézimunka, — fotószakkörök munkája. Megkezdődnek vasárnaponként a gyermekek részére a közkedvelt filmvetítéses mese matinék. Ahhoz, hogy ilyen eredményeket tudtunk elérni nem kis részben adott segítséget a járási tanács művelődésügyi felügyelősége és komoly ellenőrzést és segítséget nyújt a pénzügyi osztály is. Ezek a konkrétumok Ígérgetni nem akarunk, inkább úgv véliük, hogv szorosabb kapcsolatot fogunk fenntartani a szerkesztőséggel és táié- koztatni fogiuk nem a készülő tervekről, hanem az eredményekről. A cikk többi részével egyetértünk és magunkévá tettük és állítjuk, hogy a megjelent építő bírálatú cikkük sokban hozzájárult munkánk megjavításához. Befejezésül annyit, hogy „eleven pezsgő kultúréletet” fogunk teremteni úgy városunk, mint járásunk területén. L. Sz. folyik a színjátszócsopor- toknál. Ezt bizonyítja, hogy az ektéi hónap alatt is mintegy negyven kérelem futott be engedélyezés céljából. Üdvözölhető az a változás is, amelyen színjátszó csoportjaink az utolsó időkben átmentek. Egykét esettöl eltekintve a bizottság jóváhagyta a kérelmezett mű előadását, de nem engedélyezte a zagyvarónaiak kérelmét az úgynevezett „Gyertyafénynél”- c. darab előadását. Nem javasolhatta, nem engedélyezhette, hiszen ez a darab régi, mondanivaló nélküli mű, nem felel meg a szocialista erkölcsnek sem. A Műsortanácsadó Bizottság viszont csak akkor tölti be hivatását, feladatát, ha azonkívül, hogy engedélyezi egyes művek előadását, elméleti tanácsokat is ad, s a helyszínen ellenőrzi, segíti egyes szinját- szócsoportok munkáját. Ezért mielőbb valóra kell váltani, hogy a bizottság tagjai a híva» tali, adminisztrációs munkákon kívül eleven segítségnyújtásban is részesít" sék — elsősorban az arra rászoruló csoportokat. Ezt különben a Szakszervezetek Megyei Tanácsán tartott kultúrális vitán is leszögezték. A kezdet azt igazolja, hogy a bizottság munkája sikeres lesz mind a színjátszócsonor- tnk mind pedig a tanulni, szórakozni vágyó közönség szempontjából. Salgótarján Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága PÁLYÁZATOT HIRDET az új Patyolat Vállalat főkönyvelői állására. Szakmai gyakorlat és képesítést igazoló iratokkal 1958 március 4-ig jelentkezni lehet a városi tanács vb. műszaki és ipari osztályán.
