Nógrádi Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 9-16. szám)

1958-02-12 / 12. szám

NÓGRÁDI Népújság 1958. február 12. ...egyszer majd ha megöregszünk... Látogatás a fennállásának 6. évfordulóját ünneplő balassagyarmati Szociális Otthonban A keramit-kockákon ijesz­tően cseng a cipő kopogása. A hangot a vastag íal több­szörösen veri vissza. Sehol egy élő lélek- Hosszú percek telnek el, amíg valaki a fo­lyosó végén feltűnik. A cso­szogó lépés azt sejteti, hogy idős asszony közeledik felém. S valóban. A görnyedt hát, az ősz haj elárulja, hogy ez az asszony sok-sok tavaszt és nyarat, őszt és telet élt már át. És ilyenek a többi lakók is, a balassagyarmati Szociá­lis Otthonban. Háromszáz- negyven őszhajú. hajlott hátú férfit és nőt gondoznak itt. Melegszívű emberek biztosít­ják a gondtalan napokat. A látogató, vagy a külső szemlélő azt hihetne, hogy ebben az épületben nincs élet, az idős, barázdált arcokon már nincs mosoly. Eddig én is így gondoltam. A csalódás kellemes, mert a csoszogó lé­pések, az ősz fejek, a gör­nyedt hátak és a ráncos ar­cok — amelyekkel a látogató az első percekben találkozik, csak az eddig eltöltött évtize­dek nyomait, nem pedig az életúntságot jelentik. S hogy hogyan élnek? Házasságkötések az otthonban Kísérőm, az otthon vezető gondnoka, Rakovszky József - né sem fiatal. Ötvenhárom évet hagyott maga mögött. Mégis fiatalos, s természetes hangon meséli: — A felületes szemlélő való­ban azt hihetne, hogy ezek az emberek már semmi újat nem keresnek az életben. Pedig nem így van. E hónap évfor­duló, hat éve működik az ott­hon, de eddig még minden évben kötöttek házasságot, az otthon lakói közül- Legutóbb — alig pár napja — Perez Emil, 47 éves cipész. Ádler Reginával lépett házasságra. Kiváncsi voltam erre a há­zaspárra. A 47 éves cipész és a 70 éves nevelőnő. Az egyik a falusi emberek és gyerme­kek rossz cipőjét javította, a másik a földesurak, gyárosok gyermekeit tanította. Az egyik a kis falujában, a másik kül­földön élt. Régen ez a cár sehogysem illett volna össze. Ma természetes kettejük meg­hitt családi élete, családi har­móniája. Perez Emil ma is dolgozik. A lakók cipőjét ja­vítgatja nagyT szorgalommal. Az asszony, a feleség alkalmi munkákat végez. Ma már hét, az otthonban kötött házasság útján létrejött család él itt boldogan, tizen­négy ember élete delén találta meg az igazit, akire hosszú­hosszú évtizedek alatt várt. Ami késik, az nem múlik, s való igaz az a közmondás, hogy jobb később mint soha — ezt tartják az „ifjú“ háza­sok is. Szorgalmas emberek — Fontos a foglalkoztatás — mondja Kerekes Jenő gond­nok. — Munkatherápiát al­kalmazunk. Önkéntesség alap­ján mindenki annyit dolgo­zik, amennyit az ereje bír. Két-három, esetleg négy órát. A munkára különtermünk van. S a hatalmas munkaterem­ben brigádok dolgoznak. Las­san mozog a kezük, de — ahogy ők mondják — termel­nek. Egymás mellé sorakoznak a vasalt fehérneműk, készül­nek az új pulióverek- Hulla- dékanyagot dolgoznak fel. El­tűnnek a lyukak a harisnyák­ról is. Külön brigád végzi a stoppolást. Gondos, lelkiisme­retes munkát igazolnak a va­salt ingek, a stoppolt haris­nyák, az elkészült kardigánok. A munka megoszlik. Sebestyén Imre már nyolcvan éves, de ő az otthon postása, ő hordja a leveleket, csomagokat. Haj­danában építészmérnök volt. Vainai Károlyné a kézbesítő, s korát meghazudtoló mozgás­sal hordja szét a szobákban a szeretteiktől, ismerőseiktől ér­kezett leveleket. Ő hozza a legtöbb hírt, ő az összekötő­kapocs a nagyvilág és az ott­hon lakói között. Szántó De- zsőné is közel áll a nyolcvan­hoz — a 2000 kötetes könyv­tár teljhatalmú ura. Ö adja ki az olvasnivalókat- Már tud­ja, kinek milyen könyv, író a kedvence. Benézünk a s 'obóklyi is. Éppen ebédidő van. A gyen­gébbek itt fogyasztják az ízle­tes ételt. Száz szoba, ezer és ezer emlékkel. A kisszekré- nven az e’múlt idők emlékeit idéző fényképek. Férjek, fele­ségei;. gyermekek nevetnek vissza a nézőre. Ki tudja, hány éve készültek azok, de a visz- s idézett emlékek mintha ma történtek volna. Bibliák, köny­vek sorakoznak egymás mel- ’ett. De ha egyikük éppen a fényképre tekint, könny szö­kik a szemekbe. így van ez­zel az otthon legidősebb asz- szonya. a kis alacsony, köny- mező szemű, dereshaiú, ki­lencvenhétéves Harmath Bé- láné is. Ötvennégy éve öz­vegy és négy gyermekéből csak az emlék maradt. Meg­haltak. A tizenkét unoka, a hét déd- és egy ükunoka is csak emlék számára. Fényké­pekről idézi az emlékeket, hi­szen távol, nagyon távol van­nak egymástól. S hogy telje­nek a napok, köt, horgol, mint régen, dohányzik is, nem árt a szervezetének. Gyerme­keit, unokáit lakótársai pó­tolják. A minap is éppen a kilencvenhetedik születésnap­ján gyönyörű, díszített tortá­val lepték meg. A zenészek, a zongora- és hegedűművészek most sem tagadják meg magukat. Pró­bálnak, s ha szükséges, szó­rakoztatják az otthon lakóit. Az állam gondoskodása Hogy valóban gondtalan le­gyen az otthon lakóinak élete, erről az állam gondoskodik- Nemcsak úgy, hogy meleg­szívű, szerető embereket al­kalmaz az öregek gondozásá­nál, hanem úgy is, hogy eb­ben az évben több mint két­millió forintot biztosit az ott­hon fenntartására. Gondoskod­nak az egészségükről is. Két orvos vizsgálja, gyógyítja a betegeket. Az országban pedig első helyen itt vezették be a fogászatot, fogorvosi rendelőt rendeztek be. De sorolhatnánk tovább az állam, a nép sze- retetét. Ebéd után a hosszú folyo­sók elcsendesednek. Ki-ki a szobájába vonul, pihenőre tér­nek. öregek már, megérzik a délelőtti fáradságot. • Ilyenkor elmélkednek. Nem is szürkék ezek a napok, szépek, szá­mukra mind-mind ünnepi. Gondtalan, gyermekies. Vala­mennyien azt mondják, való igaz: szép estéjük lett most, hogy megöregedtek. Somogyvári László Megkezdte munkájáh a Műsorranácsadó Bizottság A megyei művelődési osz­tály feladatúi tűzte megyénk színjátszócsoportjai műsorpoli­tikájának állandó figyelem­mel kisérését és megjavítását. A művészeti ágak közül ta­lán a legfontosabb a színját­szás mely a legszélesebb kör­ben hat. A színjátszás ké­pes leginkább olyan jellem­fejlesztő élményeket nyújtani szereplőnek és nézőnek is, amelyek az emberek gondol­kodását, magatartását a szo­cializmus építésének érdeké­ben gazdagíthatják, jobbíthat­ják. Ezeken kívül a színját­szás a leghatékonyabb eszkö­zök egyike az általános mű­veltség, közízlés terjesztésé­ben, haladó, hagyományaink, irodalmunk és anyanyelvűnk ápolásában, a proletámemzet- köziség érzésének fejlesztésé­ben. A most megalakult iMűsor- tanácsadó Bizottságnak éppen az lesz egyik fő feladata, hogy helyes műsorpolitika kialakítá­sával, szakmai tanácsadással segítse, a színjátszócsoporto­kat, hogy a fent elmondottak­nak minél jobban megfelelje­nek. A bizottságban a szakem­bereken, a könyvtár- dolgozó­in kívül helyet foglal a KISZ, a pedagógusok megbízottja is. A bizottság minden hónap második és negyedik hetében tart ülést és ekkor bírálja el a hozzá befutott kérelmeket és megszervezi a csoportok részére az elvi és gyakorlati segítségadás különféle for­máit. A bizottság megkezdte mun­káját. Legközelebbi ülésén már a szakszervezetek képvi- lője is jelen lesz. Abban a re­ményben indult meg a mun­ka, hogy színjátszócsoport­jaink magukévá teszik célki­tűzéseinket és megyénk dol­gozói napról-napra jobb, színvonalasabb előadásokat láthatnak. Kemónyvári István Pályázati felhívás A M-iqyar Fotóművészek Szö­vetsége országos tehetségkutató fényképpályázatot hirdet;. Részt vehetnek fotoszakkörök, valamint azok az amatőrök, akik nem tagjai a szövetségnek és kiállításon I —III, dijat nem nyer­tek, Beküldendő 10—10 darab 18x24 centiméteres fekete-fehér és szí­nes fénykép. Beküldési határidő: 1958 március 1, Részletes felvilágosítást ad Barcs József, a Salgótarjáni Acélárugyár Fotoszakkörének ve­zetője (telefon: 14 — 01 333 mel­lék), Felkérünk mindenkit — akinek a tulajdonában olyan negatív van, amelyről készített fénykép a ki­állítás színvonalát emelné _ ve­gyen részt a pályázaton amely a a magyar amatőrök tehetségét lesz hivatva a bel- és külföld előtt bizonyítani, A Salgótarjáni Acélárugyár Kultúrotthon Fotcszakköre MOLNÁR BÉLA: Tanító vagy és édesanya Ki mérte már, mennyi szeretet hull szívedről egy vezényszóra, míg a lázas törpe sereget regulázod — sorakozóra? És hol a szív, ahonnan hullnak az örömkönnyek, álmok, vágyak, míg felengednek a kis ujjak és elindulnak a tollszárak? . . . Szavad nyomán a barna padok között, mint falun, kigyul a fény: harminc kis kerek szem ott ragyog — ha kérdezel — az ujjak hegyén. Tekinteted a nagy táblán át gyöngyös betűkön suhan haza: otthon porontyod, nagymosás vár, — tanító vagy és édesanya! ... ' így élsz kedves, megosztott szívvel kis iskolás és otthon között, míg az égen döcögő rímmel kergetem a csalfa üstököst. Az ablakból nézlek, hogy sietsz, kezedben kenyér, tömött szatyor, szíved fölött egy halom füzet: mint óriás kék virágcsokor. S míg javítod a füzeteket rimekkel mérem drága műved: amint a részeg, lapos betűkel szíved vérével kerekíted . . Vizsgásnak a vájártanulók Mint minden tanévben, most is utolsó éves vájártanulóink igen nagy feladatok előtt álla­nak. Osztályvizsgákat kell tenni azokból a tantárgyakból, amelynek a tanítása a követ­kező félévben már megszűnik. Nyolcvankét három éves kép­zésű utolsó éves, valamint 26 két éves képzésű másodéves tanulóink nagy izgalommal ké­szülnek a sikeres vizsgákra. Az osztályvizsgák erőpróbát jelentenek a végső, a szakmun- gásvizsgák előtt. Az osztály­vizsgák most folynak, gyakor­latból már levizsgáztak ta­nulóink jó eredménnyel. A jó eredmény annak köszönhető, hogy idős szakoktatóink az el­múlt évben a tudásuk legjavát adták. Meg kell itt említenünk, elsőéves vájártanulóinkat is, akiknek túlnyomó része a nóg­rádi bányászok fiaiból kerül­tek hozzánk. Igaz, hogy ezek a fiatalok még csak a bányászat szépségeit tanulják, de mun­kájukkal és példás magatartá­sukkal már elégedettek lehe­tünk. Ebben nagy szerepe van a KISZ-szervezet vezetőségé­nek és a tagoknak egyaránt. A KISZ nagy segítséget nyújt a nevelő testületünknek. Es­ténként a KISZ-vezetőségi ta­gok a tanulók hálószobáit lá­togatják és a fiatalok maga­tartásáról beszélgetnek, példa- mutatásra ösztönzik »tanuló­társaikat, amelynek erdeménye nem is maradhat el. Pál József Megválasztották az üzemi tanácsot a Kisterenyei Gépállomáson (Tudósítónktól) Február 3-án a kisterenyei gépállomás dolgozói megvá­lasztották az üzemi tanácsot. A tanácsba Seszták Sándor, Kiscsitári József, Végh Károly traktorosok, Fekete József rak­táros, Szomszéd Károly mű­helyszerelő és Deák István brigádvezető agronómus ke­rültek. Nagy és felelősségteljes fel­adat vár ezekre a dolgozókra. Hiszen nekik kell eldönteni, hogy a gépállomás terven felül elért 376 410 forint nyereségé­ből hogyan osztják el a 119 638 forintos nyereségrészesedést. Az ő vállukon nyugszik a dol­gozók besorolása, valamint a terven felüli nyereségből kép­zett 34 927 forint vállalatfej­lesztési alap célszerű felhasz­nálása is. Reméljük a megválasztott üzemi tanács sikeresen látja el feladatát. Elősegíti az üzemi demokrácia kiszélesítését, s mindent megtesz a társadalmi tulajdon védelméért. r>,| . ..,.üL4 Az első világháború után egy görög falucskában játszódik ez a francia fűm. A történet tulajdonképpen egy modern passiójáték. Hősei sorsában a Passió szereplőinek a sorsa tel­jesedik be. A filmre joggal mondhatjuk, hogy az utolsó évtized egyik legnagyobb filmalkotása. Gyönyörű, megható történet. Az 1957-es Cannesi Filmfesztiválon egyik legnagyobb sikert elért filmalkotás­A film Nikos Kazantzaki regényéből készült. Az alko­tók a film forgatásának a helyét Törökországba tették és így külön élménye a filmnek a gyönyörű fényképezés és a iá). A film főszerepeit a legkiválóbb francia művészek ala­kítják: Jean Servais, Gregoire Aslan, Maurice Ronet és Melina Mercouri. Pályázat JötdlÁ akáj'úk V. ASÄRNAP DÉLUTÁN volt. Az alkony felé hajló nap még bőven szórta aranyló sugarait a folyómenti tisztáson álló kis pacira, amelyen aranyszőke hajú, karcsú, bájos leány és egy sötétbarna hajú fiú ült. Látszott rajtuk, hogy a sors nem e percben sodorta őket ide. Körülöttük minden nyugal­mat sejtetett, csak szívük dobogott boldog nyugtalanságban. A víz csendesen folydogált ,sima tükrét egyetlen hullám se fodrozta. Fölötte szitakötők és színes lepkék hajhászták a jelen mámorát. Időnként egy-egy halacska fordította felé­jük ezüstös pikkelyekből csillogó oldalát. A közeli akácos­ból hódító virágillatot hintett rájuk a lágyan simogató szél. A fiú közel hajolva a lányhoz, meleg hangon suttogott valamit fülébe. A lány bájosan mosolygott s oly szédítőn emelte búzavirágkék szemét a fiúra, hogy az szinte meg- részegült tekintetétől. — Ó, de boldog vagyok, el sem tudom hinni, hogy ez nem álom. — Édes Baba, pedig ez valóság — nyugtatta meg a lányt Gyuri s szorosabban simult hozzá. — Ugye, szeretsz? Ugye, nem fogsz elhagyni soha? — kérdezte kis nyugtalansággal hangjában a lány. — Hogyan is képzelhetsz ilyet, hisz te vagy mindenem — szólt, majd kis idő múlva így folytatta: — Tudod, mikor először azon a bálon megláttalak, nagyon magadhoz láncol­tál, nem tudok másra gondolni, csak rád. Utána sok éjsza­kán át gondolkodtam: vajon hol láttalak már én, nagyon ismerős voltál nekem és újra álmodtam. ■. és — újra látta­lak, mert te voltál az, aki álmomban oly sokszor megjelen­tél, csak azért, hogy ébredés után még elviselhetetlenebbé váljon az élet hidegsége, az egyhangúság, a magányossá­gom. — Gyuri, Gyuri! No, ne add az ártatlant, nem voltál te oly egyedül. Ne félj, nem haragszom érte. Hát a Borikával ki szórakozott? — Én ugyan nem, sokan azt gondolják, hogy igen, de én nem! — De anyád azt akarja! — Kár ezen vitatkozni! Nem érdekel és kész! A lány látta, hogy Gyurit kissé bosszantja az egész Boriska-ügy. Bájos tekintetét ráemelte a fiúra, akinek ez többet jelentett minden vigasztaló szónál. Egy hosszú pilla­nat következett, erre az öreg vándor jobban a felhők mögé húzta elpirult arcát. — Mindig vágytam a boldogság után — suttogta a fiú —, de azt hittem, hogy csak a mesében boldogok az emberek, szomorúan kellett tapasztalnom, hogy nem nekem találtak azt ki. Távolban, nagyon messze tőlem lebegett valami, amit — úgy gondoltam — nem lesz módomban elérni soha. Tudod, drága, olyan volt ez a valami nekem, mint az éjszakai hajó­töröttnek a világítótorony, akit a halál ringat ölén s az élet felé csak sóhaját küldheti. Mindig vágytam valakire, aki majd megért és ha gondom lesz, osztozik abban. Hidd el, míg te nem jöttél, életem oly sivár volt, hogy azt nem lehe­tett életnek nevezni. Nem értett meg senki, még most sem, ha otthon valami komoly dologról beszélek; az élet szépsé­geiről, anyám badarságnak tekinti az ilyesmit. Nekem is sokszor mondják odahaza: mi van veled, mintha teljesen megváltoztál volna? Persze, hogy megváltoztam — a bál óta. Mikor megláttam kócos fejedet, mintha mindenki eltűnt volna körülem; csak téged láttalak, senki mást. Ó, csak ne lenne soha vége! T UDOD, GYURI, én el tudom képzelni előre az élete­met ... veled is, nélküled is . •. — Na és velem hogyan képzeled el? — mosolygott a fiú és kisimította a lány arcából szöszke fürtjeit. — Hogyne, nem mondom meg! Még majd elbízod magad — szólt a lány, mire mindketten nevetni kezdtek. — De úgysem lesz ebből semmi! Hisz anyád azt mondta Szirti AKIINEK MIG KILL HALNIA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents