Nógrádi Népújság. 1957. december (2. évfolyam. 96-104. szám)

1957-12-24 / 102. szám

1957. december 24. NÓGRÁDI Népújság Többlet bevételt terveznek a községi tanácsok Az egyes községek a jövő évben minél több saját bevé­telre törekszenek, hogy ezt hasznosítva, szebbé-jobbá te­hessék a falu népe életét. Szécsényke község például a tartalékföldek hasznosításá­ból szeretne 9 ezer forinttal több bevételt elérni. A plusz bevételt az államosított lakó­házak rendbehozatalára hasz­nálnák fel. Drégelypalánk község az amúgy is kifizetődő réti széna termését szeretné tovább fejleszteni és tervei szerint legalább 25 ezer fo­rinttal több plusz jövedelmet szerezni belőle. A felsőpetényiek és romhá- nyiak a szeszfőzde jobb ki­használásával kívánnak több­let bevételhez jutni. Az így nyert összeget a szeszfőzde javítására és fejlesztésére for­dítanák. —-----------------------------­956 ezer forinttal zártak eredményt A berceli gyermekek is kíváncsian szemlélik a karácso­nyi kirakatot. Vajon milyen meglepetést tartogat az szá­mukra? Szép eredményt értek el ebben a gazdasági évben a balassagyarmati járás terme­lőszövetkezetei. Ezt talán a legjobban az is bizonyítja, hogy minden szövetkezet ak­tívan zárt. Együttvéve a ter­melőszövetkezetek 956 ezer forinttal zártak aktívan. Leg­szebb eredményt az érsekvad­kerti Dimitrov Tsz ért el. Itt 346 084 forinttal zárták aktí­van az évet. A tiszta vagyon elérte az egymillió forintot' A munkaegység értéke 42.23 forint volt. A legnagyobb jö­vedelmet idősebb Maglódi Já­nos és családja érte el. Telje­sítettek 1.223 munkaegységet, amelyre 51.647 forint értéket kaptak. E tsz-ben jó volt az áruter­melés is, mert egy munka­egységre 25.79 forint volt a pénzjuttatás. A dejtári József Attila Tsz 173.334 forinttal zárt aktívan. A tiszta vagyon 755.310 forint érték. A mun­kaegység értéke 38.50 forint lett, míg tavaly csak 31.48 forint volt. Járási viszonylatban még szembetűnőbb a fejlődés. Míg tavaly a munkaegység értéke csak 28.09 forint volt, addig az idén már 37.07 forint lett. Eredményeik alapján el­mondható, jól dolgoztak a já­rás tsz-ei. CiOOOOOOOOOOOOOOCKKXKK)­6 TÉLI ÜDÜLÉS — AJÁNDÉK HÁZIKÓBAN A Litke melletti er­dészeti gazdaság aján­dékul adta a járás út­törői számára a hajdani munkásszállót. A kis faház remek al­kalom arra, hogy lehe­tővé tegye a pajtások téli táborozását. Az idei télre összesen négy tur­nus számára szervezték meg a téli üdülést. A húsz-húsz főből álló cso­portok szülői és nevelői kísérettel rándulnak ki az erdészettől kapott házikóba és maguk ké­szítik egész napi élel­müket. Az úttörők szórakozá­sához, pihenéséhez te­vékeny társadalmi segít­séget nyújt a járási ta­nács is, amiért ezúton is köszönetét mondanak a pajtások. 10<K>0<><KK>CKK>0<><><>CK>0<> od 1 gyárak nagy többsége túlteljesíti éves tervét Az éves tervek teljesítésével adnak számot a gyárak, bá­nyák dolgozói, vezetői e na­pokban munkájukról. A SALGÓTARJÁNI ÜVEGGYÁRBAN már november 21-én befejez­ték a tervet és mintegy 6.5 millió forint értékű árut állí­tanak elő terven felül. AZ ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT is szép eredményekről számol­hat be. A 622 bányászlakást tíz nappal a határidő előtt ad­ták át rendeltetésének. Ezen felül az üveggyárnak 36, a pos­tának 2, Balasssagyarmaton 12, Romhányban 32, Zagyvapálfal- ván 36 és Vácott 50 lakást készítettek el. Vállalták, hogy a megyei tanács részére készü­lő 99 lakásból a még hátralé­vő kilencet szintén ebben az évben átadják rendeltetésük­nek. A ROMHÁNYI CSERÉPKÁLYHAGYÁRBÖL az a hír érkezett, hogy kályha­csempe gyártási tervüket 21- én teljesítették. Az év végéig még mintegy 55 000 csempét készítenek, amely 550 lakás cserépkályha szükségletét fe­dezi. A SALGÓTARJÁNI TŰZHELYGYÁR az év eleji jó eredmények után a harmadik negyedévben sok nehézséggel küzdött, s tervü­ket ebben az időszakban csak 79.7 százalékra teljesítették. Novemberben már javult a helyzet, 100.7' százalékos ered­ményt értek el, decemberben pedig mintegy 110 százalékos tervteljesítés várható. A gyár ennek ellenére sem tejesíti éves tervét, mintegy 5,8 szá­zalékos lett a lemaradás. A 94.2 százalékos teljesítés össze­ge azonban jóval magasabb, mint a múlt évi eredmény volt. A ZAGYVAPÁLFALVI BÁNYAGÉPGYÁR vezetői mintegy 102 százalékos tervteljesítésre számítanak eb­ben az évben. November 30- ig 104.4 százalékos az ered­mény. Export-tervüket decem­ber 23-án teljesítették. A VASÖTVÖZETGYÄR dolgozói december 25-re ter­vezték az éves terv befejezé­sét. Az év hátralévő idejében körülbelül 700 ezer forint ér­tékű terméket szeretnének elő­állítani. 1 A ZAGYVAPÁLFALVI ÜVEGGYÁRBAN a húzógépek december 3-án, a vágóműhely pedig már novem­ber 19-én eleget tett ez évi feladatának. December 31-ig 300, ezer négyzetméter üveget termeltek terven felül. A gyár export-tervét előreláthatólag 24-én teljesíti. ' KÉT KARÁCSONY A Karancs ut­ca 27. szám alatt a domb oldalba vá­gott pincében egy asz- szony fekszik a földre helyezett szalmazsákon. Arcát kiverte a verej­ték, szája kicserepese- dett. Könnyes szemével elmerengve bámul a pislákoló bányászlámpa fényébe. A szalmazsák szélén a szomszédasz- szony bóbiskol, s csak akkor rezzen fel, ami­kor a gyermekágyas Be- recznére rájönnek a fá­jások. A pince nemcsak bútorban, hanem éle­lemben is szegény, pe­dig minden benne van a kis lakásból. A vajú­dó asszonyt feketekávé­val itatják, hiába más nincsen. Soha ilyen nyo­morúságos karácsonyuk nem volt! De legalább ennek a kínlódó asz- szonynak jönne már a férje a bábaasszonnyal. Feldereng a hajnal, az ég alja világosodik. Rettenetes robbanás rázza meg a házat. Visszahangzanak még a hegyek is. Berecz egyre sietteti a bábaasszonyt, de nem haladnak. Most is egy fa tövébe vágód­nak hasra „Gábriel né­nivel”, a bábával. A két ember mozdulatlanul lapul a fagyos földhöz, majd az egyik felemel­kedik, s lenéz a város irányába. A por és füst a mozi melletti híd fö­lött bomlik szét. — A németek felrob­bantották a hidat — kiált fel haragosan, majd elfojtott károm­kodást hallat Berecz. Gábriel néni is feláll. Hóna alá szorítja a bá­batáskát, miközben ke­resztet vet. Aztán foly­tatják útjukat. A két fegyveres partizán kí­séretére már nincs szük­ség. A veszélyes részen átjutottak, búcsúznak tőlük. Innen már biz­tonságban mehetr'k. Berecz és a bába a Ka­rancs utcán végig futva befordulnak a ház ka­puján. leendő apa az udvaron vár. Ciga­rettát koto­rász elő zsebéből. Fel­törő indulatait szinte erőszakkal szorítja ma­gába Már egy óraja. Vagy talán több is, hogy a bába lement a pincé­A be. De végre gyerek­sírás szűrődik ki az aj­tó mögül. Berecz felkap­ja fejét. Idegessége egy­szerre megszűnik. Az újszülött hangja meg­melegíti a borostás álú férfi szívét... A hegyek­ben a halál tombol — lent a város egyik pin­céjében egy anya ad életet gyermekének. Az idő most már gyor­san halad. Este van, ismét a karbidlámpa szórja bágyadt fényét. A pinceajtó megnyílik. Kúszált hajú szovjet ka­tona lép be. Géppiszto­lya csövét előre tartva szemléli a bent ülőket. Németet keres és amint fordul, a földön lévő szalmazsákra téved a pillantása. A fiatal anya ijedten tekint rá, önkén­telenül is a szívéhez szorítja a szakadozott pólyában pihegő rózsa­színű emberkét. A ka­tona leengedi a géppisz­tolyt, leguggolt, mutató ujjával felemeli a ken­dőt a gyermek arcáról, Hosszú ideig nézi, min­denről elfeledkezve, majd száját csücsörítve kedves hangot hallat. Az anya arcán a félel­met mosoly váltja fel. A pince valamennyi la­kója felszabadultan ne­vet. A. katona zsebében kutat, majd megszáradt kenyeret vesz ki. Má­sik zsebéből húskonzerv kerül elő. Lehajol ismét, s ajándékát a szalma­zsákra, az anya mellé helyezi, majd ujjával szíve felé mutat: „Jó­zsef” — miközben arca boldogságtól sugárzik. így lett József a csecsemő neve, Berecz József, aki 1944. december 25-én a szabadság hajnalán szü­letett Salgótarján egyik pincéjében. Tizenhárom esztende­je, hogy befejeződött a gyilkos, véres háború és helyébe ^költözött a bé­kés csend. A tizenhárom év tör­ténetére emlékezem. Megint karácsony van. Bereczék ma is a Ka­rancs utca 27. szám alatt laknak. Hozzájuk indu­lok, megnézem, mert kíváncsi vagyok, vajon a szabadsággal egyidős Józsi gyerekkel mi tör­tént. A karancs ut­cában mindenki ismeri Bereczéket, könnyen meg­találom a 27-es számú házat. A ház gazdája nincs otthon, a felesége nyit ajtót. Szemé­ben kíváncsiság vegyül az ismeret- f,lml lentől való tartóz­kodással. Nem tudja mi­re vélni látogatásom. Inkább a szeme beszél egyelőre, a szavakat nagyon szűkén méri. Középtermetű asszony­ka. Ki sem nézném be­lőle, hogy vállain nyug­szik nemcsak a saját, de férjhezment lányának háztartási gondja is. Ide- gensége rögvest felol­dódik mikor elmondom jövetelem célját. Barát­ságos, fényképekkel, vi­rágokkal tele szobában foglalok helyet. Majd csapódik az e’őszoba aj­tó, s belép csapzott haj­jal a szőke Józsi. Az anya a nyurga fiút sze­mével végigsimogatja. Beszélni kezd: átja, hogy megnőtt a fiam! Sok­szor elgon­dolkozom. müven nagy változás történt. Fiata­lok voltunk mikor össze­házasodtunk. Alig volt ÖRÖK HALA 1944-et írtunk. A fasiszta Németország elnyomása, kizsákmányolása, pusztítása, a hitleri hadsereg eltartásá­nak terhe egyre elviselhetetlenebbül nehezedett a háború óriási megpróbáltatásait amúgyis nehezen viselő magyar­népre. Így volt ez Salgótarjánban is. A férfiak nagyrészét a front közeledtével magukkal hurcolták a fasiszta pribékek, másokat kényszermun­kára, lövészárkok, tankcsapdák ásására fogdostak össze, fiataljaink jelentős részét pedig nyugatra hurcolták. Az itthonmaradottak sorsa a rettegés volt. A fasiszta megszállók minden erőfeszítése hiábavaló volt. A front, a szovjet csapatok napról-napra közeledtek, egyre jobban erősödött a hátországi ellenállás is. Mind többen és többen tagadták meg az engedelmességet, mind többen várták reménykedve a közelgő szovjet csapatokat és nem voltak hajlandók csapdát ásni tankjaik elé, sze­net és hadianyagot termelni a fasiszta megszállók szá­mára. Gondoljunk csak azokra a bátor, hősi ellenállá­sokra, amelyet városunkban és városunk mellett lakó munkások tettek. Az üveggyúri, az acélgyári és a tűzhely­gyári munkások a legértékesebb gépeket tették üzemkép­telenné azért, hogy a gépek a német fasisztáknak ne ter­meljenek, s az alkatrészeket úgy helyezték el, hogy a szovjet csapatok által történő felszabadulás után rövid időn belül hozzá tudjanak fogni a termeléshez. Sajnos, mindezeknek az ellenállásoknak ellenére a fasiszta pribé­kek támogatásával az emberek mellett igen sok gép került ki nyugatra. A karancslejtősi bányászok jelentős része inkább vállalta az éhséget és meghurcoltatást, a haditörvényszéket és a halált, mintsem ők maguk tartóz­tassák fel a közelgő barátokat. Emlékezzünk csak vissza, minél inkább öregedett a 44-es tél, annál elviselhetetlenebbé, tarthatatlanabbá vált a helyzet. A vesztüket érző fasiszták nem riadtak vissza a köznépen elkövetett kegyetlenségektől, a lakások kifosz­tásától sem, s az itthon maradt embereket bunkerekbe kényszerítették. Így várták kiéhezve és fázva a végső nagy összecsapást. December 24-én éjjel 4 katona kopog­tatott be Gyurkó Géza bácsi ablakán. Az öreg Gyurkó bácsi elérzékenyült, megölelte és megcsókolta a szabad­ságot hozó szovjet katonákat. De nemcsak ez az öreg munkás fogadta ilyen szere­tettel a felszabadítókat. A város népének egyre nagyobb része ébredt tudatára annak, mit is jelent a felszabadu­lás: békét, szabadságot, igaz barátságot, az imperialista kizsákmányoló rendszer megbukását, a munkáshatalom születését, új, szocializmust építő országot. De tudatára ébredtek annak is, hogy mindezeket a nagy Szovjetuniónak, annak lenini Kommunista Pártjá­nak, a hős szovjet katonáknak köszönhetjük, s ha erre gondolunk, hálával és forró szeretettel telik meg szívünk a szovjet anyák, az értünk is harcoló szovjet katonák, s az elesett névtelen hősök ezrei iránt. Az ő kiomlott drága vérük volt az ára annak, hogy mi most, 13 év után egé­szen más Salgótarjánban, egészen új országban élhe­tünk, hogy nem gondunk már a munkanélküliség. Egyre korszerűbb, egészségesebb gyáróriásokban dolgozhatnak munkásaink, bölcsődéket, óvodákat, új iskolákat, játszó­tereket, zeneiskolát, úttörőházat kaptak gyermekeink. A nyomortelepek többségükben eltűntek városunkból, helyükre gomba módjára emelkednek a gyönyörű, egész­séges, napfényes bérházak, s ma már a munkásasszo­nyoknak nem az okoz gondot, hogy mit főzzünk holnap, hanem mosó-, porszívó-, parkettkefélő-gép és egyéb cik­kek vásárlását tervezik. És így sorolhatnánk felszabadu­lásunk óta eltelt 13 év alatti eredményeink egész sorát, megemlítve még a 40 millió forintos költséggel épülő megyei kórházat, mintegy 12—14 milliós városi kultúr- otthont, Ezt a békés építő munkát zavarta meg az ellenforra­dalom, amelyet a nép ellenségei a múlt év végén robban­tottak ki. Akkor, amikor városunk e szép évfordulójára emlékezünk, egyáltalán nem jelent ünneprontást az, ha felidézzük újra és újra megemlékeztetőül azt a véres, a munkáshatalmunk ellen történő merényletet. Hiszen ennek leverését ismét csak a szovjet hadsereg által nyúj­tott segítséggel tudtuk elérni. Sajnos, akkor nem volt módunk városunk felszabadulását ünnepelni. Városunk szabadságának 13. évfordulója alkalmából szeretettel köszöntőm városunk valamennyi becsületes dolgozóját. Sok sikert és jó egészséget kívánok a szocia­lizmust építő munkájukhoz. Dolgozzunk úgy, hogy a mindennapi é'et apróbb-nagyobb gondjaiban ne feledkez­zünk meg azokról, akiknek köszönhetjük megváltozott életünket. Hála nektek szovjet anyák, hála nektek szov­jet hősök, hála néked baráti Szovjetunió. Gritz Arnold Salgótarjáni Városi Tanács Vb elnöke. U mit tenni a szobába. A nagy nyomorban szül­tem meg gyermekemet. Reménykedtem, hogy ezután majd másképp lesz. És valóban másképp lett. Az évek múlásával a Berecz család élete is megváltozott. Lassan összeszedték magukat. — A szobabútort, fo­telt,, mind most vettük. Dolgozott az uram az­előtt is, de hát 1945 előtt még egy szekrényt is nehezen tudtunk meg­venni. Egy ilyen bútor­ra még gondolni sem mertem. Jó volt, ha élelemre tellett. Igaz, nemcsak a mi életünk változott meg. Sokat já­rok a városba. Mi volt itt 13 éve...! És most Józsikával együtt nő a város. A Megyei Tanács, Gépipari Technikum, a vásártéren és mindenütt új lakóházak. Helyi járat közlekedik. Megváltoz­E nak még az emberek is. Azelőtt örültek, ha hi­telbe kaptak valamit, most meg... Csak el­nézem, mennyien vásá­rolnak az új Állami Áruházban... a bútor­üzlet előtt sorba állnak. ' zerkilencszáz- negyvennégy karácsony estéjén egy pohár feketekávét ivott Bereczné. Az volt az ünnepi vacsora, most meg már az ünnep előtt süt, főz, pedig nem nagy a család ök ket­ten, aztán a Józsi gye­rek, Margit lányuk, a férje és a kis unoka. Készülnek az ünnepek­re, de hát hogyisne, ka­rácsonykor ünnepli a kis család Józsika 13. születésnapját. Ürítsük hát .mi is po­harainkat a Berecz csa­láddal együtt 1957 de­cember 25-én. Hortobágyi András

Next

/
Thumbnails
Contents