Nógrádi Népújság. 1957. november (2. évfolyam. 87-95. szám)

1957-11-13 / 90. szám

NÓGRÁDI Népújság 1957. november 13. í EGY BÍRÓ NAPLÓJÁBÓL l Mennyi bűntett emlékét ■őrzik a járásbíróság komor falai. Hji egyszer megszólal­hatnának... Mennyi min­dent tudnának elmesélni. A néma falak helyett la­pozzunk inkább Somos Ist­ván .járásbíró naplójában. Ezek a jegyzetek élő őrzői, megorökítői ezernyi tragi­kus, vagy annak induló ese­ménynek. S omos István bíró, szelíd tekintetű ember, nyílt arca, szeme, tiszta gondolatok tükrözője. Nyugodtság árad belőle, és az ember megelége­detten érzi, hogy jó kezekbe, segítve büntető bíró lelkiisme­retére!, bízták sok-sok meg­tévedt, bűnt elkövető .fiatal sorsát Somos István ugyanis a fiatalkorúak által elkövetett bűnös cselekményekben hoz ítéletet. Nem állom meg egy kíváncsi kérdés nélkül: — Mondja Somos elvtárs, nem volt még sosem lelkiisme- retfurdalása? Úgy érzi sikerült mindig megtalálni a legjobb megoldást? Meggondolt, megnyugtató a válasz. — Mindig tiszta lelkiisme­rettel alszom. És engem iga­zol az a tény is, hogy több évtizedes pályafutásom alatt nem találkoztam még ugyan azzal az emberrel, Azaz visz- szatérő bűnös az én elítéltjeim között még nem volt. Valahogy úgy van az em­bers . hogy nem szívesen hall, vagy beszél bűncselekményről. Ezek többnyire irtóztató és tisztátalan dolgok. De az em­ber szívét kétszeres fájdalom­mal tölti el az, ha fiatalkorú­ak által elkövetett bűnökről hall. Somos István naplója pe­dig csak ilyen emlékeket őriz. Lapozzuk csak fel ezt az em­lékkönyvet, kutassuk a régen, vagy napjainkban lepergett események között és mögött. Mindenekelőtt azt látjuk, hogy 1946-tól 36-ig fokozatosan csökken a bűnös letartóztatot­tak, elitéltek száma. A múlt év végén viszont nagyarányú a szám, az emelkedés. Utána ismét csökken, egyre fogy a fiatal gyerekek által elköve­tett bűnök szarna. Ne az érdekességet, szenzá­ciót figyeljük a sorokban. Nézzünk a cselekmények mö­gé, mi az, ami fiúkat és lá­nyokat erkölcsi fertőbe kér getett, hogyan juthattak el a bűnbeesésig, becsületes szü­lők gyermekei és figyeljük meg, milyen serkentőleg ha­tott a szülői könnyelműség felelőtlenség, a társadalom el­nézése, gondatlansága a bűnre hajlamos fiatalok lelkére. M. É. és társai balassagyar mati iskolás lányok. Apjuk is anyjuk is dolgozott. Délelőtt jeiket még úgy ahogy lekötöt­te az iskola, de szabad dél­utánjaikkal már nem tudtak mihez kezdeni. Csavarogtak az utcán, tétlenül, bakfisos gondatlansággal. Egyiküknek eszébe jutott: milyen jó lenne egy kis cukor..-.vagy sütemény, csokoládé. De nincs pénzük. Szerezni kellene valahol... De hogyan... Szembe jön egy asz- szony, nyílt tekintettel, maga­biztosan. Divatos kosárban megcsillan egy ezüstös pénz­tárca. A lányok mohón köve­tik és az egyiknek, a leg­furfangosabbnak sikerül el­csenni. így egész egyszerűen sok pénzhez lehet jutni... Ez­rekhez... A pénzes bakfisokat hamar felfedezik a fiúbarátok. A lányoknak tetszik, hogy ad­hatnak, és pénzelik a fiúkat. Rövid idő alatt harminckétszer emelnek ki szatyrokból, kosa­rakból, kövérebb, soványabb pénztárcákat. Saját bevallásuk szerint több mint 8 ezer forint fordult meg ezalatt a kezük­ben... z egyik pásztói, 12 éves fiúnak nincsen apja, il­letve a papa nem él a mamá­val. Az otthon pokol számára, anyja rajta tölti ki minden keservét. Egyetlen mentsvára az utca. Itt jó barátra lel, aki megérti és mindig vele tart. ő sosem kapott még zsebpénzt kiflire, cukorra. A két gyerek kiokoskodik egy remek tervet: onnét kellene szerezni, ahol sok van. Egy este betörnek a moziba, kifosztják a cukros­bódét. Egy másik alkalom­mal egy kereskedő kasszáját fúrják meg. Lebuknak és a késői megbánás könnyei ke­serűek a fiúk és a szülők szá­mára egyaránt. L. F. becsületes szülők gye­reke. Kimaradt az. iskolából, egy üzembe kerül kifutónak. Szabad bejárása van az iro­dákba. Apróbb értéktárgyakat csen el a fiókokból, forintokat lopdos össze a könnyelműen szabadon hagyott pénztárcák­ból. Hogyan vetemedett idáig? Nehéz erre választ adni, hi­szen szülei jól keresnek, ő maga is fizetést kap már... A bíró dolga, hogy a cselek­mény rúgóját, indító okát is megkeresse. D e nemcsak a lopás for­dul elő fiatal gyerekek bűncselekményei között. Rit­Ki a felelős két ember életéért ? kán, de előfordul titkos kéjel- gés, vagy egyéb, súlyosabb bűn is. Tizennégy éves fejjel sokan dolgoznak már. Vannak szülők, akik a gyerekre bízzák a pénzt... ö keresi, ő költse el arra, amire kedve tartja. Mir hez is kezdjen egy fiatal gye­rek havi 1000—1500—2000 fo­rinttal? Eljár a kocsmába. Az ital csalfa ördög, ügyesen rab­jává tudja tenni a gyereket is, nemcsak a felnőtteket. A má­moros, 14—15 éves fiú fizet mindenkinek. Egy este esetleg egész havi keresetét elmulatja. És hogy ittas fejjel könnyű bűnre csábítani azt már senki sem vitatja. A baj nem is itt, hanem ott kezdődik, hogy a szülő nem tud 18 éven aluli gyereke hollétéről .illetve, ami még súlyosabb, az ő beleegye­zésével jár a mulatóhelyekre. És ott folytatódik, hogy a kocs­ma, vendéglő vezetője kiszol­gál 18 éven aluli gyermeket is a kötelező tilalom ellenére. Nem mindig a gyerekben, sokszor a felnőttekben van a hiba. Rajtunk, mindannyiun­kon múlik, hogy minél keve­sebb legyen a fiatalkorú bű­nöző. Ebben az évben a KISZ a most szerveződő Nőtanács és a gyámügyi hatóságok igen sokat fáradoztak a bűnök, ba- (jok megelőzésén. És sikeres tevékenységük iguzolója a bírói napló is. Ebben a naptári év­ben elég kevés fiatalkorú ju­tott el a bírói törvényszékre. A kisebb ügyeket, hogy a na- gyohb bajt megelőzhesse, el­intézte maga a KISZ, a Nő­tanács, a gyámügy. így is van ez rendjén. A társadalom is segítsen fiataljaink fejlődésé­ben, hiszen bírói tárgyalás előtt még annyi minden múlik a különböző szerveken. De az is tény, hogy bírói ítélettel még nincs megoldva egy fiatal sorsa. A büntetés letöltése után a társadalom, az emberi közösség vigyázó szemén mú­lik, mi is lesz a bűnbe, az erkölcstelenségbe belekóstolt fiatallal. ez már nem a bírói nap­ló feladata. Ujlaky Mária Javulnak megyénk írtja Az elmúlt években megyénkben a közúti forgalom igen megnöve­kedett. A forgalom növekedésével azonban nem korszerűsödött pár­huzamosan az úthálózat. A kisebb útjavítások, korrekciók az Egri Útfenntartó Vállalathoz tartoznak. S most azzal a kérdéssel kopog­tatunk be a föépltésvezetöhöz, hogy mit tettek eddig, s milyen terveik vannak a jövöre a gyors- forgalmi utak megteremtéséhez. Ez évben végezték el az Endre- fatva és Karancsság közötti út korrekcióját (egyenesltését). A Mihálygerge—Karancskeszi útsza­kasz bituminös hengerlést kapott, így az út több évig Üzembiztos. Kisebb hengerlést végeztek Zagy­varóna, Nagylóc és Kisterenye útjain. A 2. sz. Hugyag.Szécsényl útsza­kasz korszerűsítését kezdték meg. A munkálatok csak 1958-ban feje­ződnek be. Megszűnnek az eddigi halálkanyarok s ezen az útszaka­szon gyorsforgalmú autóút lesz. Nemcsak nekünk, utasoknak van rossz véleményünk az utakról, a főépítésvezető szerint is elég rosz- szak az utak. Annak ellenére, hogy az 1957-es évben nagyobb hitelkeretet biztosítottak a vállalat számára, még mindig lassú ütem­ben folynak a munkák. Ennek oka az útjavltó gépek kevés száma, Azonban a nehézségek eUenére is biztatóan haladnak a munkák. Október 16-i számunkban arról adtunk hírt. hogy halá­losvégű baleset érte Bélán Ta­mást. a karancskeszi gépállo­más egyik dolgozóját. A trak­tor. melyet vezetett, felborult s agyonnyomta. Ebben a cikk­ben a gépállomás igazgatóját tettük felelőssé, mert vezetői igazolvány nélkül engedte őt egy levizsgázatlan gépre ülni. Az igazgató. Tóth István a cikk megjelenése után tiltako­zott ez ellen. Alig két héttel az előző eset után nedig ismét emberáldozatot követelt nem­törődömsége. Egy fiatal, 15 éves fiúnak kellett meghalni azért, mert nem értett a traktorhoz. Tóth István mégis rá en­gedte ülni. holott tudta jól. hogy a traktor sincs levizsgázva, tehát vonta­tásra föl sem lehet hasz­nálni. Azt gondolták kedves olvasó­ink. hogy talán a gépállomás számára halaszthatatlan mun­kát kellett elvégezni? Nem! Tóth István saját udvarán épí­tett eev pincét és onnan szállí­totta el a földet Juhász Sándor karancslapuitői lakos, aki még csak nem is a gépállomáson dolgozott, hanem a Salgótar- iáni Acélárugyárban. Próbálja csak megmagya­rázni Tóth István a 15 éves Juhász Sándor édesanyjának, hogy nem ő a felelős a fiú éle­téért. Nem az egyik ájulásból a másikba eső édesanya, ha­nem mi sem hisszük ezt el. Sem a Zetor. sem az után­futó nem volt levizsgázva, sőt az utánfutó ki is volt selejtezve. Mit ielent mindez a gyakor­latban? A Zetor. mivel nem ment át a vizsgán, nem volt kellően felszerelve, illetve az eleje nem volt leellensúlyozva, Igv. amikor a súlyos teherrel dombnak ment fölfelé, a von­tató eleie fölemelkedett és az Talajvédelmi tapaszl-alaf-csere November 5-én tapasztalat- cserén vett részt a megyei ta­lajvédelmi bizottság a Heves megyei Kisnánai Eróziómérő telepen, ahol bemutatták, ho­gyan kell védekezni a víz ta- laipusztító hatása ellen. Tanfolyam a mezőgazdasági szakemberek részére November 12—13-ig Balassa­gyarmaton a főagronómusok, gazdasági felügyelők, valamint könyvelők részéi tanfolyamot tartanak. A kétnapos tanfo­lyam tárgya a lövő évi terv- készítés. (Hadié mf/Jőr Csütörtök, november 14. Kossuth-rádió: Í.10-. Könnyű zene. —■ 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Miss Emily, Osváth Zsuzsa Ifjúsági rádió játéka. — 9.40: Indu­lók. — 10.10: Rádióegyetem. — 10.40: Fúvószene. — 11.00: Tüz­próba. Rideg Sándor regénye foly­tatásokban. — 11.20: Magyar nó­ták. — 12.10: A Moszkvai Rádió zenekara játszik. — 13.00: Bihari Klára regényének ismertetése. — 13.15: Operarészletek. — 14.20: Me­zőgazdasági lapszemle. — 14.30: Egy falu — egy nóta. — 14.50: Kó­rusok. — 13.10: Fiatalok sakkisko­lája. — 15.20: A Gyermekrádió mű. sora. — 15.35: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.10: Tíz perc a bíró­ságon. -* 16.20: Szórakoztató zene. — 17.00: Riportműsor. — 17.30: Kö­szöntjük a 70 éves Aprily Lajost. — 18.10: Könnyűzenei híradó. — 18.43: A tanácsok önállóságáról. — 19.00: Orfeusz. Opera két rész­ben. — 20.23: Beszélgetés az Állami Operaház művészeivel. — 21.40: Tánczene. — 22.40: Boldizsár Iván tollrajzal. — 22.50: Bach-kantáta hangverseny. — 0.10: Népdalok, Petőfl-rádió: 14.20: Operarészle­tek. — 13.10: Tánezene. — 15.40: A külföldi sajtó hasábjairól. — 16.40: Fiatalok Zenei Újságja. — 17.10: Kelen Jolán írása Lékai Já­nosról. — 17.25: Fiatal művészek hangversenye. — 17.53: A Svitorka fúvószenekar játszik. — 18.10: Rádlóegyetem. — 19.03: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Válaszolunk hallgatóinknak. — 19.25: Tavaszi hangok. — 19.45: Sporthlradó. — 20.00: Könnyű szimfonikus hangverseny. — 20.45: Heine és Paganini. — 21.05: Fú­vószene. — 21.30: Népi zene. — 21.50: A méhek téli élete. — 22.00: Nagy keringők. — 22.45: Szerelmi dal az élethez. Péntek, november 15. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrész- létek. — 8.50: Magyarnak lenni. G. Szabó László költeménye. — 9.00: Tánczene. — 9.30: Ezüstkalá­szos gazdatanfolyam. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Régi muzsika. — 11.00: Rádió egyetem. 11.50: Hanglemezek. — 12.10: Táne­zene. — 13.00: A belterjes gazdál­kodás útján. — 13,13: Operarészle­tele. — 14.10: Úttörő-híradó. — 14.35: Színes népi muzsika. — 15.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.10: Szív küldi ... — 17.00: A zene mindenkié. — 17.50: A nőta­nács egyik nőbizottságáról. — 18.10: Mézey Mária és Ráday Imre énekel. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Zenés képes-levelezőlap. — 20.20: Operettrészletek. — 21.00: Moszkvai tudósítónk jelenti. — 2L16: Szimfonikus zene. — 22.48: Zenei műsor. 23.30: Könnyű zene. — 0.10: Ribáry Antal: I. vonósné­gyes. Petőfi-rádló: 14.20: Zenekari hangverseny. — 15.10: Könnyű melódiák. — 15.50: Jegyzetek egy könyvkiállításról. — 16.00: Ver­bunkosok. — 16.40: Űj utakon. El­beszélés. — 17.00: Fúvószene. — 17.20: zórakoztató muzsika. — 18.00: Héloise és Abélard. Részlet Gás­pár Ervin drámájából. — 19.05: Hangverseny a Rádlóegyetem hall­gatóinak. — 19.45: Sporthíradó. — 20.40: Verbunkosok. — 21.03: Tánczene. — 21.50: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 22.00: Operettrészletek. Szombat, november 16. Kossuth-rádió: 8.10: Reggeli hang­verseny. — 9.00: Úttörő-híradó. — 9.25: A Gyermekrádió műsora. — 9,40: Szórakoztató zene, — 10.10: utánfutó oldalához nyomta a evakorlatlan vezetőt. Juhász Sándor sosem tanult traktort vezetni, éppen ezért nem tudta hogyan akadályozhatja meg a Zetor eleiének felemelkedését. Gyakorlott vezető tengelykap­csoló kinyomásával megaka­dályozhatta volna ezt. Ha ezt tudta volna Juhász Sándor is. akkor nem halt volna meg 15 éves korában úgv. hogy a kor­mánykerék betörte a mellkas­sát. Ráadásul még a hatóságot is félre akarta vezetni a gépállomás igazgatója, mert a levizsgázatlan Ze- torra egy levizsgázott trak- Íll!l!!lllllllllllllllllinillllllll!llll!ll!lll!lllllll!lll!lli:illll!llli: torról tette rá a rendszám- táblát. Megérdemli a legszigorúbb fe- lelősségrevonást annál is in­kább, mert a rövid idő alatt bekövetkezett két halálosvégű baleset után pár nappal ismét vizsgázatlan gépre ültette Bor­za Gábor karancslapuitői la­kost. a gépállomás dolgozóját, akinek szintén nem volt veze­tői igazolványa. Egyszerűen tűrhetetlen, hogy a gépállomá­sok vezetői — máshol is előfor­dul ilyesmi — semmibe veszik azt a rendelkezést, amely elő­írja. hogy csak vizsgázott gép és vezető vehet részt a közúti forgalomban. KÉPRE3TVÉNY PÁLYÁZAT a Szovjet Film ünnepe alkalmától Operettmuzsika. — 11.00: Tűz­próba. Rideg Sándor regénye, folytatásokban. — ll.20: Gijelsz és Zak kétzongorás hangversenye. — 12.10: Népi zene. — 12.50: Mi van a könyvesboltokban? — 13.05: Operarészletek. — 14.05: Szív küldi... — 14.45: A nemzetközi munkásmozgalom Időszerű kérdé­sei. — 15.00: Az Ifjúsági Rádió rejtvényműsora. — 15.40: Nagy együttesek. — 16.10: Zenés hét­vége. — 17.00: Rézlánc és .üveg­golyó. Gádor Béla írása. — 17.50: Napi belpolitikai krónika. — 18.10: Lemezmúzeum. — 18.40: Láttuk, hallottuk .. . — 19.00: Közvetítés a Blaha Lujza Színházból. Tavaszi keringő. Zenés vígjáték három felvonásban. — 22.30: Sporthíradó. — 22.50: Hanglemezek. Petőfl-rádió: 14.20: Az opera mindenkié. — 15.20: Horgászok ötperce. — 15.25: Fúvószene. — 15.45: Zenekart hangverseny. — 17.00: Sosztakovics: Héber dalok. — 17.40: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 17.50: Könnyű zene Brüsz- szelből. — 18.25: Lányok, asszo­nyok ... — 18.40:, Boross Jolán Kodály-dalokat énekel. — 19.05: Verbunkos muzsika. — 19.20: Kó­rusaink életéből. — 19.40: Az élet nagy kérdései. — 20.00: Orosz ope- raset. — 21.05: Magyar nóták. — 21.50: Szimfonikus hangverseny. 9-10 A SZOVJET FILM ÜNNEPE Képrejtvény pályázata A színész neve: 9. 10. Melyik filmben látta: 9. 10. A beküldő neve és címe: 0248532300230223230153015301020002000101000100234823010102530201532348485348482323235348234848234823020200010201020200

Next

/
Thumbnails
Contents