Nógrádi Népújság. 1957. november (2. évfolyam. 87-95. szám)
1957-11-13 / 90. szám
NÓGRÁDI Népújság 2 9 lenini szövetkezeti elv diadala Bjelinszkij, a nagy orosz kritikus 1840- ben megjósolta: száz év múlva Oroszország a világ nemzeteinek elismert vezetője lesz. Beteljesedett a jóslat. 1917-ben Lenin vezetésével a bolsevikok a dicsőséges, Nagy Októberi Szocialista Forradalomban győzelemre vitték Oroszország elnyomott népeinek ügyét. Ismeretes, a forradalomig Oroszország elmaradt, félfeudális ország volt. Még az 1905-ös forradalom után is 30 000 nagybirtokos több földdel rendelkezett, mint 10 és félmillió parasztcsalád. Az első világháború előtt az orosz mezőgazdaság színvonala nem volt jobb, mint a XIX. században. A gabonafélék terméshozamát illetően az utolsók között volt az egész világon. A földművelés a legprimitívebb eszközökkel folyt. Úgy emlegették a cári Oroszországot, mint a faeke hazáját. 1910- ben három millió faekével, 7 millió kam- pós fr,ekével, 5 millió faboronával rendelkeztek. 1916-ban a mezőg zdUiság erejének 99,2 százaléka igásjószág voft. Évi 500 millió aranyrubel (dósság törlesztés nyomta a dolgozó parasztság vállát. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ilyen mezőgazdasággal rendelkező országot ragadott ki az imperializmus karmaiból. A forradalom óriási jelentőségű volt a mezőgazdaságbi.n. Felszabadította a parasztságot, megszüntette a félfeudális nagybirtokrendszert, több mint 20f« millió hektár földet osztott szét a parasztcsaládok között ingyenes, örök használatra. S ami a legfontosabb, megnyitotta a parasztság felemelkedésének útját, Megkétszereződött a parasztgazdaságok száma és megteremtődtek a kollektivizálás feltételei. 1929—33-as évek a kollektivizálás évei voltak. Ezerszámra jöttek létre a kolhozok és szovhozok. A forradalom eredményeként győzedelmeskedett a lenini szövetkezeti elv. 1957- ben 83 ezer kolhoz, 9 ezer gép- és traktorállomás, s több mint 5 ezer szovhoz működik a Szovjetunióban. A szocialista iparosítás megteremtette a mezőgazdaság teljes gépesítésének feltételeit. 1957-ben több mint másfélmillió traktorja, csaknem 385 ezer gabonakombájnja, 631 ezer tehergépkocsija és sok millió bonyolult mezőgazdasági gépe van a szovjet mezőgazdaságnak. Az utóbbi három évben 38 millió hektárral növekedett a vetésterület. 1955-ben több mint 400 ezer főiskolai és középiskolai képzettségű szakember dolgozott a mezőgazdaságban és ez a szám évről- évre növekszik. A XX. kongresszuson új célt tűztek ki: utolérni és túlszárnyalni az USA-t, az egy főre jutó termelés tekintetében. Az a mag, amelyet Lenin elvtárs és a bolsevikok 1917-ben elvetettek terebélyes fává nőtt. Korszerű mezőgazdasággal rendelkező ipari állam és a világ népeinek vezető ereje lett a Szovjetunió. (—a—s—) A jövő évi tervből 1957. november 13. Kedves lányok és fiatalasszonyok ! Szeretettel és baráti segíteniakarással fordul hozzátok a lányok és fiatalasszonyok most megalakult tanácsa. Az elmúlt évek ifjúsági munkájában a sok eredmény mellett, mint tudjátok, voltak súlyos hibák is. Az egyik ilyen hiba az volt, hogy a fiatal lányok és asszonyok számára nem volt elég színes, érdekes az ifjúsági szervezet élete. Ezért a lányok és fiatalasszonyok nagy tömege nem találta meg a helyét az ifjúsági szervezetben. Emiatt sok helyen ma is idegenkednek a lányok és fiatalasszonyok attól, hogy a KISZ-ben közösen tanuljanak, dolgozzanak és szórakozzanak. Éppen ezért a megyei KISZ-bizottság elhatározta, egy olyan programmal működő szervet hoz létre, amely elsősorban a lányok, fiatalasszonyok kívánságait, javaslatait foglalná magába és segítene megvalósításukban. Reméljük az alább felsorolt programhoz mindannyian hozzászóltok, hiszen fiatalok vagytok, éppen ezért ötletesek is és úgy gondoljuk sok új, érdekes kezdeményezéssel igyekeztek elevenebbé tenni az új szervezet életét. Az alábbiakban néhány javaslatot mondunk el. Érdekes lenne például, ha találkozókat rendeznétek az idősebb asszonyokkal, a nőtanács aktíváival, akik már sok tapasztalattal rendelkeznek és ezek alapján elmondanák, hogy a nők, lányok élete mennyit változott a múlt rendszerhez képest. Számotokra sem közömbös, hogy ha kedvetek és tehetségtek van hozzá szabadon választhattok szakmát, orvosok, tanárok, szakmunkások lehettek és biztosítva van egyenjogúságtok az élet minden területén. 1 Lehet egyéb előadásokat is rendezni, nem árt, ha megismerkedtek a nemzeti és nemzetközi munkásmozgalom nagy nőalakjainak életével, munkásságával. Ez is elősegítené, hogy fokozottabban szeressétek hazátokat, elmélyítené bennetek a nemzetközi internacionalizmus érzését. Okos dolog lenne külön, a lányok problémáiról szóló egészségügyi előadásokat rendezni. Szervezhettek előadásokat a szépségápolásról, az Ízléses öltözködésről és még ki tudná felsorolni mennyi témáról, ami titeket érdekel. De arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nő legszebb hivatása: munkája, választott életpályája mellett is hű élettárs, a boldog családi élet megteremtője, gyermekének •igazi jó édesanyja, nevelője legyen. Mindent meg kell tennetek, hogy csinossá, meghitté, barátságossá varázsoljátok a családi otthont. Ehhez már lánykorotokban segítséget adhat az ifjúsági szervezet. És ez a fiatalasszonyok számára is továbbfejlődést jelenthet, hiszen egymástól sok új dolgot tanulhattok. A szabás-varrás tanfolyam egyszerű női ruhák, gyermekruhák, szabás-varrását és alakítását ismertetné meg veletek. A kézimunka szakkör keretében sok szép kézimunkát készíthettek. Ezzel is segíthetnétek a KISZ-szervezet helyiségét csinossá, otthonossá tenni. Egy-két magatok készítette terítő, függöny máris otthonosabbá varázsolná azt. De részt vehettek háziipari, körökben, sütő-főző tanfolyamokon, játékkészítési, gyermekápolási szakkörökön stb. És milyen élmény, mekkora öröm, ha egy-egy szakkör befejezése után záróünnepséget csináltok, ahol a legszebb kézimunkákat, ruhákat, játékokat mutatjátok be. Egy-egy tanfolyam resztvevői számára a lányok és fiatalasszonyok megyei tanácsa emléklapot ad ki majd, amit az ünnepélyes 'zárókon vehettek át. Rajtatok múlik, hogy ez a szervezet szórakozási, kulturális igényeiteket is kielégítse. Vegyetek részt a kulturcso- portok munkájában, rendezzetek, tervezzetek bálokat. Szervezzetek kis, baráti összejöveteleket, ahová fiúkat, férjeiteket is meghívhatjátok, esténként csináljatok társasjátékot, rádiózzatok, táncoljatok. Egy-egy ilyen összejövetel mindjárt barátságosabb, ha hoztok égy kis magatok készítette süteményt, a fiúk, férjek pedig egy kis itallal járulnak hozzá a rendezvényhez. Jó, ha az ilyen klub-estekre egyszer-egyszer meghívjátok édesanyátokat is, hadd győződjön meg róla, hogy jó helyen vagytok. Sokat segíthettek falutok, környéketek csinosításában is. Létesítsetek parkot, s termesszetek sok-sok virágot, ápoljátok a szovjet katonák sírjait, segítsetek a rászorulóknak, az öregeknek, a sokgyermekes édesanyáknak munkájuk elvégzésében. Természetesen a felsorolt program csak egy része annak a tengernyi tennivalónak, ami rátok vár. Tőletek függ, rajtatok múlik, hogy mit valósítotok meg belőle és mennyi új, saját javaslattal járultok hozzá életetek szebbé tételéhez. Hozzátok is szólunk Kiszes lányok és fiatalasszonyok. Elsősorban a ti feladatotok, hogy minden becsületes lányt és fiatalasszonyt segítsetek megnyerni ügyünknek, bevonjátok az ifjúság nagy közösségébe. Hívunk és várunk minden asszonyt, aki hozzá akar járulni ahhoz, hogy még szebb és boldogabb élete legyen. A Nógrád megyei KISZ-bizottság mellett működő Lányok és Fiatalasszonyok Tanácsa Befejezték a vetést, betakarították a maglucernát, közös állattenyésztést szerveznek a patvarci állattenyésztő szakcsoport tagjai Mindenki, aki nyitott szemmel jár ebben az országban, láthatta, hogy az ellenforradalom milyen nagy károkat okozott hazánkban. Az ország belsejében is sokan voltak, de főképpen nyugaton remélték, hogy hazánk gazdasági rendjének fölforgatása csakis gazdasági csődhöz, inflációhoz vezethet. Nos, hát mégsem így történt. A magyar dolgozók ismét megmutatták, hogy a párt és a forradalmi munkás-paraszt kormány helyes útmutatásával úrrá tudnak lenni a legnagyobb nehézségeken is. Az ellenforradalom óta eltelt egy esztendő nehézséggel tele sikeres munkája lehetővé tette, hogy a szocializmus felépítéséhez vezető úton egy újabb lépést tervezzünk előre. Az adott lehetőségek és szükségletek figyelembevételével elkészült megyénk jövendő hároméves terve első évének, az 1958-as gazdasági év termelési és fejlesztési tervjavaslata. Nincsenek ebben a tervben elkápráztató számok. Nem ígérnek sokat, de amit ezeknek a számoknak megvalósítása jelent, az a biztos holnap. A hároméves terv első évének egyik legdöntőbb célkitűzése a jelenlegi életszínvonal biztosítása mellett az ország gazdasági helyzetének megszilárdítása, előkészület a szocializmus építése által ránk háruló további feladatok jó végrehajtására. A tervek szerint az 1958-as évben megyénk termelési és fejlesztési terv feladatai a következők lesznek. MEGYÉNK HELYI IPARA 1958-ban 1957. évhez képest 12 2 százalékkal termel többet. Ezen belül — mivel lakóházépítések terén további nagy feladatokat akarnak végrehajtani — az építőanyagipar termelése 11.1 százalékkal lesz magasabb az 1957. évinél. Építőanyagiparunk termelését a termelés korszerűsítésével kívánjuk fokozni. Így például a Zagyvapálfalvi Téglagyár ipolytarnóci telepét villamosmeghajtású, korszerű gépekkel látjuk el. Az 1958-as tervév jelentős lépés lesz előre a bútorgyár fejlesztésére is. A faipar termelés? több mint 10 százalékkal lesz magasabb, a fényezett hálószobabutorok gyártási tervét pedig 20 százalékkal növeli 1957 termeléséhez képest; a dolgozók, de főleg a dolgozó nők munkájának megkönnyítésére 1958-ban megkezdi üzemeltetését a salgótarjáni új, korszerű gépekkel felszerelt mosodaüzem. AZ ÉLELMISZERIPAR termelését a terv szerint 3 százalékkal kell növelni. Ezen belül a húsipar termelését, mint az életszínvonaleme-és egyik fontos mutatóját 1958ban öt és fél százalékkal kell megemelni. A kenyérfogyasztás Nógrád megyében az idén reális színvonalon mozgott. Ezért itt főképpen a minőségre hívja fel a figyelmet a terv. A KOMMUNÁLIS ELLÁTÁS terén igen jelentős a vízszolgáltatás megjavításának terve. A Balassagyarmati Vízmű részleges üzembehelyezésével 500, Salgótarján város vízműépítésével 432 és a jobbágyi vízmű építésével napi 400 köbméter vízmennyiség többletet biztosítanak majd a lakosság számára. Ugyanakkor a víznyomócsőhálózat hosszát 7 kilométerrel bővítik, amelyből Salgótarján ezer métert, Balassagyarmat 4500-at és Jobbágyi község 1500 métert kap majd. EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS ellátás terén a kórházi ágyak számának fejlesztése említés- reméltó. A pásztói és salgótarjáni kórházakban összesen 72 darab ággyal bővül a befogadóképesség. Ezenkívül a távlati tervben Salgótarjánban egy új megyei kórház létesítése van előirányozva. Az orvosi rendelőknél meglévő hiányt 1958-ban két új orvosi rendelő építésével és egy rendelőintézet bővítésével pótolja az új terv. Balassagyarmaton egy 44 férőhelyes bölcsödé épül, s jövőre van A Pedagógus Szakszervezet Területi Bizottsága már az elmúlt években tervbe vette, hogy az általános iskolák körzeti közoontiaiban az iskolán belül klubhelyiséget rendeznek be. Ennek célja az. hogy ott a környékbeli pedagógusok továbbképzését biztosítanák, továbbá szórakozások, klubestek és különböző összejövetelek révén ezzel is hozzáiárul- janak többé-kevésbé a pedagógusok kulturális igényeinek kielégítéséhez; Karancslapuitőn. Nagybá- tonyban. Balassagyarmaton és még a megye néhány helyén már létre is iöttek ilyen klubszobák. melyek igen hasznosnak bizonyultak November 9.-én, Kisterenyén is megtartották a pedagógus klubszoba avatását. Kellemesen berendezett, kifestett szoba várta a pedagógusokat és a meghívott vendégeket az avató ünnepségre. Fenyvesi József igazgató, aki beszédében ismertette a további feladatokat és elmondta. betervezve a berceli 25 férőhelyes szülőotthon építése is. A NEVELÉS, OKTATÁS fejlesztése érdekében az óvodai férőhelyek számát 105 fővel kívánja megemelni a terv. Az általános iskolai tantermek hálózatát 1958-ban 16 tanteremmel növeljük. A 16 tanteremből 13 beruházási hitelből, állami támogatással épül fel. A NÉPMŰVELÉS fejlesztése terén az 1958. évi terv biztosítja a karancslapuj- tői és szendehelyi kultúrház befejezését és hitelt irányoz elő a pásztói mozi építésére is. Bár igaz az, hogy még sok községben van szükség kultúrház, iskola, mozi és egyéb létesítményekre. Nem lenne azonban helyes, ha megfelelő gazdasági bázis nélkül a tervek csak ígéretek maradnának. Éppen ezért jövendő hároméves tervünk első évének a legfőbb feladatok megoldására kellett irányulnia. Az említett tervek csak egy részét képezik az 1958. évi tervnek. De hogy ezek valósággá váljanak, hogy dolgozó népünk szükségletei kielégítését biztosítsák, becsületes, megfeszített munkára, helytállásra van szükség. Hogy ezek a tervek valóra váljanak, az mindannyiunk érdeke, közügy, Nógrád megye egész dolgozó népének ügye. hogy mik a- terveik e szépen berendezett klubszobával. Tapasztalatcsere. előadások, viták. rendezvények és különböző összejövetelek révén szeretnénk. ha a pedagógusok között egv meleg, baráti, szoros kapcsolat jönne létre. Az ünnepség után vidáman szórakoztak a vendégek és a pedagógusok, Reméliük. a baráti kapcsolat és a kellemes szórakozás lehetőségét minden pedagógus meg fogia találni és örömmel keresik maid fel a jövőben klubszobájukat, hogv a tanítási órák után néhány órai pihenést töltsenek ott. Ezek példája nvomán re-* méljük. hogy a megyében nem csak néhány helyen, hanem ahol lehetőség van. létrehoznak egy-egy ilyen kis klubszobát. hogy pedagógusaink ha oda mennek, kikapcsolódhassanak a napi munkából, s ott a néhány órát kellemes szórakozással töltsék el. Kiss Béla PÁRTSZERVEZETEINK NAGY FELADATA: a tagösszeírás Pártszervezeteink munkájuk középpontjába már jó néhány hete — a pártértckezlet határozatához híven — a párttagsági könyv cserével kapcsolatos munkát állították. Az ezzel járó nem kis feladatot — mint már korábbi cikkünkben foglalkoztunk vele — egy sor más. a pártélct megjavítását célzó munkával kell összekötni. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy pártszervezeteink nem elenyésző része elhanyagolta kihasználni azt a lehetőséget, amelyre a tag- könvvcsere módot ad. Ugyanis alapszervezeteink nagy részénél „sántít” a politikai munkával való foglalkozás az előkészítés szakaszában. November 15-ét várják, amikor is mint egy vezényszóra megkezdhetik az összeírást A tagösszeírást előkészítő elvtársak jelentős része megfeledkezett arról, amit a Politikai Bizottság meghatározott: a tag- könyvcserét úgy kell végezni, hogy az a pártélet megjavításával iárion. Nem lennénk hűek azonban az igazsághoz, ha azt mondanánk, hogy semilyen eredményt nem értünk el az eddigi munkában. Az elmúlt egy hónap alatt ugyanis a szeptemberihez kénest a tagdíjfizetés átlaga 15.57 forintról 16.12 forintra emelkedett, ezen belül a tsz tagdíjfizetés átlaga 3.56 forintról 5.11 forintra, a vasutas pártszervezeteinknél 7.51 forintról 10.11 forintra, a nehézipari alapszervezeteinknél 28.03 forintról 29.18 forintra emelkedett. Igaz az is, hogy szécsényi és rétsági járás termelőszövetkezetei és általában a falusi alapszervezeteknél még van javítani való. A tagdíjfizetés "terén elért eredmények azt mutatják, hogy ha a pártvezetés, a bizalmiak politikai munkával kötik össze tevékenységüket. az eredmény nem maradhat el. Ez arra figyelmeztet bennünket. hogy a hátralévő idő alatt (november 15-től december 8-igí. de november 15-e előtt is. amikor a pártbizalmiak és Dárttitkárok az előkészítéssel kaocso'atos munkát, majd pedig 15-e után az összeírást végzik. úgy végezzék, hogy az a kommunisták aktiv cselekvésében. munkavállalásában, s a tisztázatlan politikai, s gazdasági kérdések megértésében iussanak kifejezésre. A tagösszeírás szakmai oldala sem elhanyagolható. Ugyanis a tagösszeírás nem tárgvak. vagy árucikkek ösz- szeírását. hanem a munkásosztály élcsapatának tagjairól való számvetést jelentik. Ez a munka fo"*os előkészítője annak. amikor párttagjaink tíz évre szóló párttagsági könyvüket. rrűnt a legfontosabb nárt- okmánvt magukhoz vehetik. Ez megköveteli, hogy az összeírást végzők pontosan, nagy körültekintéssel lássák el munkájukat. Ezt segítse elő az összeírást végző úgy is, hogv a megbeszélt Hőben álljon rendelkezésére a. nártbizal- minak s úgv is. hogy a párttagsági könvvbe kerülő adatok pontos közlésével hibamentes munkát végezzen. A tagkönvvcsere során minden párttagot és tagjelöltet össze kell írni. Már most felhívjuk az elvtársak figyelmét, hogv a párttagokat és tagjelölteket csak egyszer szabad ösz- szeírni. Ezért még november 15-ig rendezni kell minden olyan párttag hovatartozását, aki esetleg üzemben, vagy hivatalban és lakótelepnél is tevékenykedik. Ezeket az elvtársakat ott kell összeírni, ahol az alaoszervezetnél nyilván vannak tartva. Patvarcon 13 dolgozó kis- és középoaraszt élvezi a szakcsoport nyújtotta előnyöket. A szakcsoport 13 tagia állattenyésztéssel foglalkozik. 91 ka- tasztrális hold földterületen, s 30 katasztrális hold réten gazdálkodnak. ötven darab szarvasmarha részére biztosítják a takarmánybázist' A tagok a községtől bérelt tartalékterületen idejében elállomás díjkedvezménnyel, jó minőségben végezte a szántást, s a tagok saját vetőgépeikkel végezték a vetést. Idejében betakarították a maglucernát, s így biztosították a tavaszi vetéshez szükséges vetőmagmennyiséget. Távlati tervükben szerepel a közös szarvasmarhatenyésztés megszervezése, a volt tsz istállójában. ElőSb megteremtik a megfelelő közös takarmánybázist. MP. végezték áz őszi vetést. A gép---------------------------------------K lubszobát kapnak a pedagógusok