Nógrádi Népújság. 1957. október (2. évfolyam. 78-86. szám)
1957-10-02 / 78. szám
NÓGRÁDI Népújság 1957. október 2. nh'idiú míhar Csütörtök, október 3. Kossuth-rádió: 8.10: Félóra köny- nyű zene. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: A Gyermekrádió műsora. — 9.25: Kispajtások hanglemeztára. — 10.10: Rádióegyetem. — 11.00: Uj hajtás. Radios László versei. — 11.25: Magyar nóták. — 12.10: Operarészletek. — 1.00: Aragon versei. — 13.15: Könnyű zene. — 13.50: Utazás észt földön. — 14.30: Az Állami Filharmónia férfikara énekel. — 15.10: Az Ifjúsági Rádió történelembarátainak köre. — 16.10: Régi huszárélet a magyar népdalokban. — 16.40: A Dutch Swing College Orchestra játszik, Ray Kinney énekel. — 17.10: Kamarazene-hangverseny. — 18.10: Magyar szerzők szórakoztató zenéje. — 18.40: Riport- műsor. — 20.25: Chopin: Barcarola. — 20.35: Smetana: Az eladott menyasszony. Opera három felvonásban. — 23.03: őszi hangulat. Kőbányai György zenés összeállítása. — 23.43: Bach: G-dur gamba-szo- náta. — 0.10: Magyar nóták. Petőfi-rádló: 14.20: Fúvósindulók. — 14.40: Tánczene. — Fúvósindulók. — 14.40: Tánczene. — 15.10: Pillantás a nagyvilágba. — 15.20: Bordalok operákból. — 15.50: Kó- kai Rezső: Hegedűverseny. — 16.20: Gyermeknevelés. Fogjunk össze a pedagógusokkal. — 16.40: A Gyermekrádió műsora. — 17.10: A tudomány és a mindennapi kenyér. — 17.25: Operett- és filmzene. — 18.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.30: Hsi Nui An: vízparti történet. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Magyar népdalok Adám Jenő feldolgozásában. — 19.45: Sporthíradó. — 20.00: Hangszerparádé. — 20.42: Bródy: könnyű Muzsika — egyveleg. — 21.05: Népek zenéje, — 21.50: A 102. elem születése. Előadás. — 22.00: Hangverseny Grófé műveiből. — 22.48: Többezer éves szerelmes versek. Péntek, október 4. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrész- letek. — 8.50: Népi zene. — 9.10: Zenekari hangverseny. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Az apostol. Petőfi Sándor elbeszélő költeménye folytatásokban. — 11.31: Zongoraművek. — 12.10: Tánczene. — 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. — 13.15: Verbunkosok, — 13.50: Ut- törőhíradó. — 14.10: Részletek Az aranykakas c. operából, — 14.50: Az Ifjúsági Rádió történelembarátainak köre. — 15.40: Gábor Artemis énekel, zongorán kíséri Kisté- tényi Melinda. — 16.10: Szórakoztató zene. — 16.50: Egy községi tanácsülésen. Riportműsor. — 17.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.10: Tánczene. — 18.35: Ifú Figyelő. — 18.55: Offenbach, Zenei arckép. — 19.40: Sporthíradó. — 20.20: Népi zene. — 20.40: Bűn és bűnhődés. Könyvismertetés. — 21.30: »Brüsszelből érkezett«. Bemutatjuk a legújabb belga könnyű zenét. — 22.20: Zenekari hangverseny. — 0.10: Schumann: g-moll szonáta. Petőfi-rádió: 14.20: Könnyű zene. 15.00: Szimfonikus táncok. — 15.40: Musza Dzsalil tatár költő versel. — 16.00: Népek zenéje. — 16.40: A dada. Rádiójáték. — 19.05: Hangverseny a Rádióegyetem hallgatói részére. — 19.45: Kínai lemezek között. — 20.02: Kórusok. — 20.25: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 20.35: Könnyű zene. — 21.20: Heti hangversenykalauz. — 22.00: Tánczene. Szombat, október 5. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Úttörő-híradó. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Maklakiewicz: Lengyel táncszvit. — 10.10: Operettrészletek. — 11.00: Történetek a régi Prágából. — 11.20: A Zeneművészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 12.10: Népi zene. — 13.00: Mi van a könyvesboltokban? — — 13.10: Operarészletek. — 14.20: A Gyermekrádió műsora. — 14.40: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.25: Világgazdasági negyedóra. — 16.15: Zenés hétvége. — 17.40: Hogyan mondjunk verset. — 18.10: Színes népi muzsika. — 18.45: Ri- porlműsor. — 19.00: Barátok között. Zenés beszélgetés Koreáról. — 19.35: Opetarészletek. — 20.25: Uj Zrinyiász. Mikszáth Kálmán regényének rádióváltozata. — 21.40: Sporthíradó. — 21.56: Lóverseny- eredmények. — 22.15: Tánczene. Petőfi-rádió: 14.20: Az opera mindenkié. — 15.20: Szobanövény- kedvelók ötperce. — 15.25: Zenekari hangverseny. — 16.35: Bemutatjuk a Lipcsei Rádió új fúvószene felvételeit. — 16.55: Vidám történetek Rossini-bemutatókról. — 17.35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.45: Szórakoztató muzsika. — 18.20: Lányok, asszonyok... — 18.40: Maros Rudolf: II. vonósnégyes. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Ösztön és értelem az állatvilágban. Előadás. — 20.00: Magyar nóták. — 20.15: Közvetítés a Genfi Zenei Versenyről. — 21.05: Irodalmi műsor. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) A rétsági járás községi tanácstitkárai részére ismertető előadást tartottak az állam- igazgatás eljárásainak általános szabályairól. Az újonnan kiadott 1957. évi IV. számú törvényt meg is vitatták az apparátus dolgozói. — O — Rétságon a hét közepén tartották meg az esedékes VB-ülést. Az értekezlet fontos problémát tárgyalt, az ifjúság nevelésével kapcsolatos tanácsi teendőket. A fontos kérdést még tanácsülésen is megbeszélik. — O — Már tanítanak az új Béke telepi iskolában. Mint ismeretes. a salgótarjáni iskolát KISZ-esek és a városi tanács dolgozói teljes egészében társadalmi munkában készítették el. Egyházasgergén színdarab- bemutatóval készülnek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplésére. Ez alkalomból a Miniszterelnök című szovjet darabot mutatják be. — O — A járás községeinek monográfiáját készítik a salgótarjáni járás népművelési csoportjának dolgozói. A tervezett monográfia az egyes községek fejlődéstörténetét, érdekesebb eseményeit is magába foglalja. — O — A Budapesten oly nagy sikert aratott Párizsi Jégrevű Miskolci meghívásra 8 napig szerepel a borsodiak megye- székhelyén. — O — Törőcsik Mari új filmfősze- repett kapott az újonnan készülő Vasvirág című filmben. A SZOVJET FILM ÜNNEPE ELŐTT A Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat üzemvezetői értekezletet hívott össze a szovjet film közelgő 10. jubileumi hetének megrendezésére. Az értekezleten a moziüzemi vállalat igazgatója, Bemard Rezsőné tartott beszámolót. A közelgő ünnep előtt nem árt egy kicsit elgondolkodnunk. A szovjet film hete mindig ünnepszámba ment a magyar dolgozók körében. Az idén kétszeres jelentősége van ennek az ünnepnek. Most ünnepeljük a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulóját. Ez egy másik jubileumi évforduló, amely számunkra azért jelentős különösen, hogy ennek köszönhetjük mi is felszabadulásunkat. De jelentős a szovjet film ünnepének megünneplése abból a szempontból is, hogy az ellenforradalom októberére, novemberére egy évre újra megrendezhetjük. Mindenki előtt köztudott, hogy az ellenforradalom leverésében ismét csak a Szovjetunió segítségére támaszkodhattunk. AZ EMBERSÉGRŐL „Nagyon jó ember volt”, ez a mondat tér vissza minduntalan Berki András bácsi beszédjében. Berki bácsi, Móricz Zsig- mond egykori kertésze Bencúr- falván éldegél csendesen feleségével és fiával. Ma a hatvanon is túl van már, de abban az időben, amikor a leányfalui kertet ápolta, még olyan jó javakorbeli ember volt. „Bizony lányom, ritkaság az olyan ember, mint ő volt — mondja, amikor Móriczról, mint emberről faggatom. Kedves volt a legszegényebbel is, vagy azokkal tán még kedvesebb. Velem is gyakran elbeszélgetett. Az volt a szokása, hogy reggel 4 órakor már írt. Ha nem ment úgy az írás ahogy akarta, kijött a kertbe beszélgetni. Mert én is föl voltam ám már ilyenkor. Nem akartam alább- való lenni. Resteltem volna, hogy később kelek, mint ő. Ilyenkor megkérdezte, hogy megy a munka, nem kell-e valami? Azt szokta mondani, hogy ne úgy érezzem magam, mint alkalmazott, hanem mirít családtag. Építtetett szép kertészházat is. Ott könnyítette a munkám, ahol tudta. Kívánságomra vett kocsit, lovat is a vízhordás megkönnyítésére. Ilyen ember volt ő. De jó volt ám az egész család. Olyan volt az a három lány, mint három galamb. Csak jót tudok mondani róluk. írd csak bele, hogy szívből üdvözlöm őket. Úgy vagyunk mi, a Móricz családdal, mint legkedvesebb rokonnal. Mindig figyeljük a rádióban, nem hallunk-e róluk. Minden sort elolvasok az újságban. A fiam minden könyvét megveszi, mert nagyon okos ember volt Móricz Zsigmond. Sok jó könyvet írt és úgy hallom Virág is jó írónő. Mondtam is a fiamnak, hogy vegye meg az ő könyveit is.” így emlékezik Móricz Zig- mondra az, aki az egyszerű ember szemével nézte és legjobban az hatott rá, hogy milyen emberséges ember volt az az író, aki olyan kritikus szemmel nézte az úri Magyar- országot és olyan nagyon szerette az egyszerű dolgozó népet. Az ellenforradalom elbukott, de nagyon sok káros gondolat ejtette rabul a dolgozók egy részének szívét. Sok nehézséggel kell megküzdeni a közelgő filmünnep előtt. Az ellenf orradalom igyekezett lejáratni a szovjet kultúrát. A nagy szovjetellenes- ségben a klasszikus és haladó szovjet filmek ellen is tüzeltek. Itt-ott még érződik ennek káros maradványa. Most, október 31-e és november 6-a között rendezik meg megyénkben a szovjet film ünnepét. A filmhét alatt 93 szovjet filmet és 15 magyar filmet mutatnak be keskeny- filmszínházaink, a normál- film-színházakban pedig 21 szovjet, 3 magyar és egy népi demokratikus filmet vetítenek. Hogy ezeknek a filmeknek és általában a filmhétnek milyen sikere lesz, az döntő mértékben azon múlik, hogyan készülünk a megszervezésére. Sajnálatos módon filmszínházainkat is sújtja az ellenforradalom következménye, szükségszerűvé vált a helyárak rendezése és ez most nagyjából egybeesik a rendezendő ünneppel. Sok múlik azon, milyen külsővel, milyen propagandával népszerűsítik a filmszínházak dolgozói a bemutatott filmeket. A tervek szerint a salgótarjáni November 7. filmszínház előtt hatalmas fényreklám hirdeti az ünnepi filmhetet. Másutt szovjet katonákat is meghívnak a bemutató díszelőadásra. Van olyan hely, ahol szovjet könyvek kiállítását is megrendezik ebből az alkalomból. A megjavított műsorpolitikára jellemző, hogy a szovjet filmek legjobb alkotásaiból válogatták össze a megyében bemutatott 93 filmet, szerepel ezek között az országszerte nagy sikert aratott Negyven- egyedik, Halhatatlan Gar- zion, a Szív újra dobog, Egymásra találtak, Elveszett vőlegény, stb. A szovjet filmünnep sikere érdekében a Moziüzemi Vállalat a szakszervezettel karöltve versenyt hirdet a filmszínházak között. Az első legjobb propagandát mutató és eredményt elért filmszínház 500, a második 300, a harmadik 200 forintos jutalomban részesül. steledett. Az ég kormos volt, a föld hamuszürke, az utcák tele vad, sustorgó, süketítő ropogással. A német lőszerraktár égett. Rostán a kukorica: egyik töltény a másikat pattogtatta. Anyám a fáskamra előtt ült, s mint máskor, mint mindig, ha üszkét vesztette már az alkony, moslékot kevert malacainak. Március vége volt, szokatlan enyheség. A muskátlik még fönn a verandán, de a kiskertben, udvarhosszat már forrt, pezsgett, csokrot csokor után buggyantott elő a vérmes, csupaláng égőszerelem. S lökte, siettette a lombját: halványzöld, szironyos kis pillangókkal volt leplezve az orgonabokor is. Sziget voltunk — a békesség parányi tavaszodó szigete — a háború forgatagában. S akkor csattant a kapu, kilincse a falnak vágódott, s bejött, vagy inkább betámoly- gott az udvarunkra egyruszki kapitány, öregedő, alacsony kis ember volt. Ónos, halálos fáradtság nyűgözte. Az arca füstös, a szája portól és széltől cserepes. Csizmája roggyant, harmónikás. S ahogy megállt, ahogy a kö- oenyét megrázta, a köpeny aljából egy aknaszilánk for- iult ki a földre. — Ö, te szegény! — esett meg rajta anyám szíve. — Hogy te micsoda fáradt lehetsz... Hozz már egy széfet, fiam, ültessük le az is- enadtát. Az istápoló, együttérző fo- jadtatásra a kapitány kihúz- a magát, mosolyogni próbált is azt mondta: — Mamka, szin, Iván kapitány. Anyámra, rám és saját magára mutatott, majd arcát összetett kezére fektette: — Szpáty. — Nem szék kell neki — mondtam —, ágy! Anyám intett, hogy igen, ő is érti, mit mutatott a vendég, csakhát.., — A dívány — biztattam — a díványon van hely. Oda ágyazzon, édesanyám. — Jól van, fiam — jött a csendes, belenyugvó magyarázat. — En is tudom, hogy mi a tisztesség. Aztán ha messziről jött is, ezt a kapitányt is csak anya szülte azért. Vgy ám, de — tiszt. Tisztnek még másabb, fényesebb szállás köll. De mit osztozunk itt7 Gyere, te kapitány, gyere a Jézus nevében, te jelentsd ki, jó lesz-e a dívány? Persze, hogy jó lett! Mért ne lett volna jó? Szovjet tiszt, s a háború előtt valamelyik kubányi kolhoz szerény, akkurátus kis könyvelője volt Iván kapitány. S bár törődött volt és pillái lelecsukódtak, hisz minden erejét kivette a roham, amely a Rábán, a nácik utolsó reménységén az átkelést kierőszakolta, mihelyt meglátta, hogy anyám cihát húz, rögtön vizet és szappant kért, s mosni, sikálni kezdte magáról a háború szennyét. A nyám hosszan, elgon- dolkozva nézte. Aztán sarkon perdült, frissen, fiatalosan. Be a szobába, szét a szekrényajtót, s egy váltás fehérneművel jött vissza. A kapitány csak bámult... No, igen, mert anyám mutatta neki, hogy menjen, öltözzön csak bele a fehérneműbe. Nem baj, hogy nagy egy kicsit, enyém, a fiáé, ez a fia meg hosszúra nőtt a lelkem. Aztán itt ez a dézsa, forró víz van benne, gyerünk, ne szégyeld magad, le azzal a csizmával, áztasd ki a lábadból a fájást, érezd magad otthon, Iván kapitány ... Ú, a holmidra ne legyen gondod. Kimosom, kivasalom, olyan lesz holnapra, mint a patyolat, vőfénynek is elmehetsz benne. A tea is mindjárt forr. Igaz, csak magyar tea, hársfa-tea, de azért jó lesz, tudom, hogy szeretitek a csáját. A tűz vidáman, kurrogva égett. Lágy, családias perme- tet hintett szét a szükségből meggyujtott petróleum-lámpa. Kész lett a tea is, s a fölfrissült, pirosra hevült kapitány, mint aki otthon van, mint aki tenger hányattatás után szerettei közt ül végre, megkavarta a teát, ráfújt és előre élvezve az ízét — belekóstolt. A szégyenlős, meghökkent fintort, ami a kóstolást követte, sose felejtem el. — No, nem ízlik? — szon- tyolQdott el anyám. Pedig jó, ládd-e: én is azt iszom... Ej, ej, te kapitány, mit csináljak, hogyan tegyem a kedved'? — Talán úgy — kacsintottam rá —hogy megbolon- dítja kicsit. 7— Kit? A kapitányt? Dehogy. A teát. Nézze csak meg, ott, ni: a kredenc háta mögött. Hátha lesz még valami az „orvosságos“ üvegben. Anyám sóhajtott. Hol rám, hol meg a restelkedő kapitányra nézett. Látszott rajta, hogy tusakodik, nehezen szánja el magát. S nem is csoda. Az üvegben — ügyes kis metszett flaska volt — rumot őrzött és cseppenként, cukorral szelídítve, csakugyan orvosságnak használta. Tífuszon esett át, csaknem belehalt, s mielőtt a kórházból kiengedték volna, a doktor ajánlotta neki. Igen ,de nálunk, a mi községünkben nincs volt akkor a rum. Civil csak suty- tyomban, méregdrágán juthatott hozzá. Minden készletet magának foglalt le, s pótlékul osztogatott pribékjeinek a nyilas Számonkérő Szék. Hogy mit adott érte, nem tudom, de cirka féllitert mégis csak szerzett belőle anyám, őrizte, zsugorgatta, hetente nézett más-más rejtekhelyei neki és akkor tessék: a fia, ez a hamari, meggondolatlan gyerek fogja magát és kibeszéli. Hogy ő rummal él, üveget dugdos, mutatni is sajnálja ezt a semmi kis italt. — Ej, te rosszaság, te! — mondta végül is. — Hogy neked mindenbe bele köll ütni az orrod. A kredenc mögé nyúlt, ka- lámolt, tapogatott kicsit, és neheztelve, amiért „kibeszéltem“ és orvosságától fosztotURBAN ERNŐ: J/íe(Iieina tam meg, előhalászta a szegletes, inkább dísznek, mint flaskának beillő rumosüveget. Nevettem rajta, de sajnáltam is. Igen, mert rum — mindössze féldecinyi talán — már csak a fenekén volt az üvegnek. Keskeny, rubintos gyűrű. Ivás helyett inkább csak csillogtatni-való. — Neki adjam? — tűnődött hangosan s talán biztatást várva anyám. — Neki adom! — döntött végül is. — Nesze, fogadd jó szívvel, én is úgy adom, váljék egészségedre, Iván kapitány. S adta, töltötte volna a rumot, de a kapitány nem engedte. Tífuszról, orvosi tanácsról mit se tudott. Arról se, hogy anyám miért tartja olyan nagy becsben, s mért rejti minduntalan máshová a tömzsi, ügyes kis üveget. De látta, megérezte valahogy, hogy anyám szívességet tesz, mi több: „áldozatot hoz“, amikor a semmi, kupicányi rumot odakínálja neki. De tiltakozhatott! Ha addig nem tudta, hát anyám tettleg mutatta meg neki, hogy győzős, akaratos, hogy ellentmondást még álmában sem tűrő asszony. — Ide a bögrét! — mondta. — Orvosság ez, medicina! Azonnal idd meg, kapitány! S a rumot utolsó cseppig — az üveg nyakát is kifacsarva szinte — a hasas, kajlafűlű bögrébe töltötte. A történetnek csattanója is van. Csattanója bizony, méghozzá olyan, hogy elmondani is restelné az ember, ha azon a viharos, hirtelen kinyíló tavaszon nem lettek volna gyakoriak a csodák. A kapitány •— úgy látszik, pihenőben volt — nemcsak szállóvendégnek jött, kerek egy hétig maradt nálunk. S mikor útra kelt, mikor a szabadsága lejárt, úgy vett búcsút anyámtól, olyan meghatóan, hogy most is mosolyogva emlékszem rá. Földig hajolt, keze a szívén. Mondani annyit mondott csak, hogy „szpasziba, mamka, szpaszi- ba“. Megölelte, meg is csókolta anyámat, s ment, ahová a parancs szólította. Anyám sírt, integetett neki, s mikor a Papköz sarkán elfordult, könnyeivel küszködve mondta: — Itt volt, megszerettük, sose látjuk többet. Pedig — legalább is ő — mégis csak meglátta! En már Pesten éltem, s csak az otthoniak elbeszéléséből tudom, hogy jóval később, úgy május vége felé, valamelyik meleg, sűrű-csillagos éjszakán, megállt a házunk előtt egy autó, utasa kiszállt és rávert az ablaktáblára: — Mamka! Mamka! — Ki az? — riadt álmából anyám. — Iván kapitány! — Jóságos Isten! Anyám kendőt kapott magára, kiszaladt, s az éjszakai vendégben sehogyse tudta fölismerni Iván kapitányt. Nem hát, mert díszben volt, teljes díszben! Fején a megszokott kucsma helyett be- tyáros sipka. A mellén kitüntetések. S ami szintén újság volt: a háta mögött egy fiatal, ugrifüles ordánc. Nevetett, ő is köszönt, s mint anya a pólyásbabát, egy kishordó rumot ölelt. — Ez meg mi? — csudál- kozott anyám. — Medicina! — hunyorított rá Iván kapitány.
