Nógrádi Népújság. 1957. szeptember (2. évfolyam. 70-77. szám)
1957-09-04 / 70. szám
4 NÓGRÁDI Népújság 1957. szeptember 4. NÖVÉNYVÉDELMI TANÁCSADÓ CSÁVÁZÁS, EGÉSZSÉGES VETŐMAG = Bő TERMÉS! Százezer forintos sikkasztás a romhányi földművesszövetkezetnél Nagy sikert arat Nógrádban is a „TACSKÓ“ árdrágító üzérkedőket ítélt el a bíróság amíg a mese eljut a beteljesülésig érdekesebbnél érdekesebb figurák sorával ismerkedünk meg. A vígjáték, már augusztus hónapban Baglyoson, Karancs- kesziben, Balassagyarmaton, Sóshartyánban nagy sikert aratott. Szeptember 4-én Kistere- nyén, 5-én Mizserfán, 6-án Ho- mokterenyén, 7-én Nemtiben és 9-én Diósjenőn kerül bemutatásra.-INNEN ONNANÚjfajta kölni különlegességet árusítanak az Állami Áruházban. A szilárd, tartós, változatos illatú parffüm máris nagy népszerűségnek örvend. Atyai szigor, anyai szeretet címmel előadást rendeztek az acélárugyári kultúrházban szerdán este. A gyerekneveléssel kapcsolatos problémákat tárgyaló előadás után a Kabát című gyerekfilmet vetítették. Ifjúsági Napot tartottak Zagyvarónán vasárnap. Az egésznapos programmá KISZ rendezvényen jól szórakoztak a fiatalok. ...az ember fején 20 méter haj nő naponta? Szakértők megállapítása szerint az emberi fejen körülbelül 85 000 hajszál van, s minden hajszál körülbelül 0,2—0,3 millimétert növekszik naponta. A közepes korú emberek fejéről átlag 90 hajszál hűli ki naponta. ...az ember bőre a talpán a legvastagabb? Ezen a helyen körülbelül 5 milliméter vastag. A legvékonyabb viszont a szemhéjon és a fülön, ahol vastagsága nem haladja meg az egy millimétert. ...nemcsak az emberek, hanem sok növény is szereti a társaságot? Az Üjzélandon honos kaüli-fenyő például menthetetlenül elpusztul, ha egymagában áll. Mindig több ilyen fenyőnek kell együtt állnia, hogy életben maradhassanak és fejlődhessenek. ...a pillangók vándorútjait is figyelemmel kísérik? A pillangók útját, persze sokkal nehezebb kikutatni, mint a madarakét, amelyeket gyűrűkkel látnak el. Kezdetben azzal próbálkoztak, hogy festékkel jelölték meg a pillangók szárnyait, de ez nem bizonyult eredményes módszernek. Nyugatnémet tudósok sokévi kísérletezés után jó jelzési módot találtak ki: pillangók szárnyát perforálják, majd alsó oldalukra leheletvékony alu- miniumlapkát, felső oldalára pedig ragasztóanyaggal bekent légipostapapír darabkát helyeznek, úgy hogy a kettő összeragad. A napfényben felcsil- lámló aluminiumlapka felhívja a figyelmet a pillangókra. A nyugatnémet tudósok már sok helyről kaptak értesítést, hogy ilyen pillangókat láttak. ...még ma is vannak helyek, ahol a távolságot nem hosszmértékkel mérik? Tibet egyes helyein például az az idő szolgál mércéül, amely alatt egy, vagy több csésze teát lehet meginni. Szibéria keleti részén élő jakutoknál is előfordul még, hogy „üsttel” mérik a távolságot. Egy út hosszát asszerint határozzák meg, hány üst hideg vizet lehetne egymásután a forrpontig melegíteni, amíg a távolságot megteszik. (QÁdiá Szeptember 5, csütörtök. Kossuth-rádió: 8.10: Vidám ritmusok. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: A Gyermekrádió műsora. — 9.25: Ajándékműsor. — 10.10: Zenekari hangverseny. — 10.50: Lanner: Romantikusok — keringő. — 11.00: A csendháborító. — 11.20: Népdalok. — 12.10: Operarészletek, — 13.00: Október. Elbeszélés. — 13.15: Könnyű zene. — 14.00: Ludas Ma. tyl. Fazekas Mihály elbeszélő költeménye. — 14.40: Kórusok. — 15.20: Ifjúsági műsor. — 16.10: Mezei csokor. — 17.00: Seit Elek. Pászt Róbert Írása. — 17.10: Hangverseny hallgatóink kívánsága szerint. — 18.10: Bolgár tánczene. — 18.45: Az Ígéret földje és a valóság. — 19.00: Alfred Cortot Chopin-etüdö- ket zongorázik. — 19.15: Verdi: Traviata. Opera három felvonásban. — 22.20: Sporthírek. — 22.25: Tánczene. — 0.10: Éji zene. Petőfi-rádió: 14.20: Mai operákból. — 14.50: Fúvósindulók. — 15.10: Pillantás a nagyvilágba. — 15.20: Tánczene. — 15.55: Zenekari hangverseny. — 16.20: Hogyan könnyítsük meg gyermekeink tanulását. — 16.40: Hangverseny gyermekeknek. — 17.10: Egy hír a mikroszkóp alatt. — 17.25: Operett- és filmzene. — 18.10: Kuruc dalok. — 18.20: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.30: Fegyin: Regény- részlet. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtanfolyama. — 19.15: Népdalok. — 19.45: Sporthírek. — 20.00: Gershwin-est. — 21.05: Kovács Andor magyar nótákat gitározik. Még hallani a gépek bugását a határban, de az előrelátó gazda már a vetőágyat készíti az őszi termények alá. Talán egyesek nincsenek megelégedve a termés mennyiségével — ez olvasható le az arcokról. A gép fölött röpködő üszögspórák okozói az elkeseredésnek. Az üszögkár nemcsak szemveszteséget okoz, hanem rontja a liszt, ’i korpa minőségét. Az jiszög- gel fertőzött vetőmag a betegség továbbterjesztője. A csávázás elmaradása miatt évente több tonna terménynyel károsodik a népgazdaság és a termelő egyaránt. Az üszög kártételét csökkenthetjük, ha szakszerűen csávázott vetőmagot használunk vetésre. A csávázás célja: az üszögspórák eltávolítása, tehát a fertőzés továbbterjedésének megakadályozása anélkül, hogy a mag csirázási erejét csökkentené a felhasznált szer. A csávázásra használt szerek közül ezidáig a legelterjedtebb és legrosszabb a réz- gálic. Az üszög spóráit nem puszítja el, csak csírázását késlelteti, ugyanakkor a gabonánál csirabántalmakat okoz, csirázási erejét csökkenti, nem egy esetben a töménység miatt a csírázás elmarad. Ma még elég szép szómmal használják magán- termelők, rossz tulajdonságai ellenére. Több mint valószínű azért, mert hatásmechanizmusát nem ismerik. Napjainkban és főleg a szocialista szektorokban mindinkább háttérbe szorul a réz- gálic, a szerves higanytartalmú szerek mögött. Ezek a következők: Higosan nedves csávázószer, Higosan porcsá- vázószer, Germasin porcsávázószer. Előnyük a réztartalmú szerekkel szemben, hogy a gabonaüszög csírázását nemcsak hogy késleltetik, hanem meg is szüntetik, felhasználásuk gazdaságosabb, ugyanakkor serkentőleg hat a gabona csírázására. Csávázás menete Higosan nedves csávázószer felhasználásánál: 100 liter vízben 20 m ás őr — 21.15: A jövő tápanyagai. — 21.25: Dalest. — 22.05: Népi zene. — 22.20: A világirodalom humora. Szeptember 6, péntek. Kossuth-rádió: 8.10: Részletek a Boci-boci tarka c. daljátékból. — 8.50: Népdalok. — 9.10: Zenekari hangverseny. — 10.10: óvodások műsora. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Négy év múlva. Elbeszélés. — 11.30: Sopronyi Mária zongorázik. — 12.10: Tánczene. — 13.00: A belterjes gazdálkodás útján. — 13.15: Színes népi muzsika. — 14.00: Úttörő-híradó. — 14.20: Nyitányok és közzenék. — 15.00: A Gyermekrádió műsora. — 15.40: Hangszerszólók. — 16.10: Könnyű zene. — 16.50: Múzeumi séta. — 17.00: Szív küldi szívnek szívesen ... — 18.10: Tánczene. — 18.40: Az Ifjúság fóruma. — 19.00: Én gyújtottam a lámpát Blaháné öltözőjében. — 20.20: Pókháló. Vidám zenés rádiójáték. — 21.46: Sporthíradó. — 22.20: Szimfonikus zene. — 23.32: Szól a szerenád. — 0.10: Hindemith: Kla- rinét-guartett. Petőfi-rádió: 14.20: Operettrészletek. — 15.00: Zenekari hangverseny. — 15.40: Versek. — 16.00: Verbunkosok. — 16.30: Ifjúsági műsor. — 17.00: Zenekari hangverseny. — 18.10 Operarészletek. — 19.05: Bolgár Zenei Hét. — 19.45: Zenei anekdoták. — 20.00: Kórusművek. — 22.20: Heti hangversenykalauz. — 21.05: Szórakoztató muzsika — 21.20: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 21.30: Közvetítés a kisipari Gödörétteremböl. — 22.00; Tánczene. dekagram Higosant feloldunk, majd zsákvaszonnai beieit kosárban 25 kilogram magot 15 percig tartunk az oldatban, utána minden 25 kilogram mag után zabnál 6, búzánál 4, árpánál 5 liter pótoldattal kell az alapoldatot kiegészíteni. A pótoldat az alapoldattal azonos, 0.2 százalék töménységű (10 liter vízben 2 dekagram). Minden 25 kilogram mag után a megfelelő alapoldatot adva, 3 mázsa termény csávázható. Porcsávázás Higosan és Germisan porcsávazoszerrel: Porcsávázást csak erre a célra rendszeresített készülékben (pl. hordó) szabad végezni. Tilos átlapátolással, vagy zsákban porcsávázást végezni. A csávázás menete a következő: az előírt meny- nyiségű Higosant vagy Ger- misant (1 mázsa 20 dekagram) addig keverjük a keverödob- ban a maggal, amíg a szer a magvak felületét bevonja, utána zsákban, szellős helyen a vetés idejéig tároljuk. A szer hatását a talajban fejti ki, nedvesség hatására. Mind a nedves, mind a porcsává- zásnál a következőkre legyünk figyelemmel: A higanytartalmú szerek erős mérgek és már kis töménységben a szervezetbe jutva, vagy a testfelületen káros hatást fejtenek ki, ezért a szerrel a legnagyobb óvatossággal bánjunk. Porcsávázást csak szellős helyen, védőruhában, az óvórendszabályok betartásával sjabad végezni. Nedves csávázásnál a csávázóoldatba kézzel belenyúlni szigorúan tilos. A testre jutott szert bő vízzel mossuk le. A csávázott vetőmagot tartalmazó zsákot forró vízjel főzzük ki. A vegyszeres dobozokat és az elhasznált oldatot kúttól, lakott területtől távol, 30 centiméter mélyre ássuk el. A csávázott terményt sem takarmányozásra, sem étkezésre, sem ipari ■ célra felhasználni nem szabad! Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari hangverseny. — 9.00: Úttörő-híradó. 9.20: A Gyermekrádió műsora. 9.40: Jurij Kazakov bajánozik. — 10.10: A Rádió operettjeiből. — 11.00: A csendháborító. — 11.20: A Zenemű, vészeti Főiskola hallgatóinak hangversenye. — 12.10: Magyar nóták. — 13.00: Mi van a könyvesboltokban. — 13.10: Operarészletek. — 14.20: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.25: Kórusaink életéből. — 15.54: Világgazdasági negyedóra. — 16.15: Zenés hétvége. — 17.40: Hogyan mondjunk verset. — 18.10: A mikrofon előtt: Németh Anna. — 18.45: Riportműsor. — 19.00: Zenei műsor. — 19.10: Móricz Zsig- mond emlékezete. — 20.25: A győzteseké a szó! — 21.30: Zenei műsor. — 21.40: Sporthíradó. — 22.15: Hanglemezek. Petőfi-rádió: 14.20: Népek zenéje. — 15.00: Weiner: g-moll vonóstrió. — 15.25: Időszerű tanácsok szobanövénykedvelőinek. — 15.30: A köpenlcki kapitány. Rádiójáték. — 16.52: Fúvószene. — 17.00: Az északi lovag... 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.50: Könnyű zene. 18.20: Lányok, asszonyok , . . — 18.40: Tiszay Magda énekel. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Turisz- tograf: Tihany. — 20.00: Az opera mindenkié. — 21.05: Bolgár Zenei Hét. — 21.35: Szimfonikus hangverseny. Szeptember 8^ vasárnap. Kossuth-rádió: 8.10: Mindennapi kenyerünkért ... — 8.20: Népdalcsokor. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Figyeljük a zenét! — 10.00: Vasárnapi vers. — 10.10: Ifjúsági világhíradó. — 10,50: Névnapi pOOOOOOOOOOOOOOOOOOOTf \ Pályázat l ? néphagyományaink 2 l értékeinek 2 gyűjtésére 2 5 A Néprajzi Múzeum 9 S és a Népművelési Inté- 5 5 zet néphagyományunk 9 i értékeinek összegyűjtő- a 5 sére meghirdeti a VI. 9 5 Országos Néphagyomá- a 5 nyi rajzgyűjtő pályázó- 9 t tot. x j> A pályázaton résztve- 9 r hetnek önkéntes népraj- X 5 zi gyűjtők és gyűjtőcso- 9 ? portok (szakkörök, úttö- X 5 rő csapatok, művészeti 9 ? csoportok stb.) bármi- 2 S lyen néprajzi tárgykörű, ó ? eredeti, helyszíni nép- 2 5 rajzi gyűjtést tartalmazó o ? egy, vagy több pálya- 2 5 munkával. A pályázat A ? anyagából gyűjteményes 9 S kötet jelenik meg. A pá- 6 > lyamunkákat ez év ok- 9 S tóber 31-ig lehet bekül- <5 5 deni, a Néprajzi Múze- 9 5 um Adattára címére A 5 Budapest. VIII. kér. 9 5 Könyves Kálmán krt. A 5 40.) 9 i A pályadíjak a követ- 2 5 kezők: nagy díj 1500, I. ó ? 1000, II. 500, III. 400, IV. 9 5 300, V. 200 és VI. díj 100 ó ? forint. 2 ‘XKKKX>OOOÍ><KK>00<KK><H>.1 A romhányi földművesszövetkezetnél Boda József boltkezelő a június 19-i leltárnál 101.104.30 forintos hiánnyal számolt el. A szövetkezet könyvelője, Csonkics János a 100 ezer forintos hiányt a leltári összesítőben szándékosan összeadási hibával leplezte. Az ellenőrzést végző revizor, akit a leltár felvételével és az elszámolás levezetésével bíztak meg, egyetértett a könyvelő által szándékosan kimutatott hamis elszámolással. A járási központ augusztus 27-i ellenőrzés és a közérdekű bejelentés nyomán a boltvezető és a főkönyvelő sikkasztását leleplezte. Mindkettőjüket a rendőrség előzetesen letartóztatta és ellenük az eljárást megindította. A nyomozás folyamán kideköszöntő Máriák kívánságára. — 11.00: Magyar tájak — Kisalföld. — 11.30: Térzene. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.50 :Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.30: Rádiőlexikon. — 14.00: Könnyű melódiák. — 14.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar Mozart-hangversenye. — 15.35: Hét nap a külpolitikában. — 15.50: Nincsen szebb a matyó lánynál. — 16.20: Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házassága. — 16.40: Schumann: Gyermekjelenetek. — 17.10: Operarészletek. — 17.50: Zenei műsor. — 18.10: Kincses Kalendárium. — 19.00: »Tánczene. — 20.10: Emberek között . . . Boldizsár Iván tollrajzai. — 20.18: Az 1002. éjszaka. Heltai Jenő mesejátékának rádióváltozata. — 22.10: A vasárnap sportja. — 22.30: Népszerű melódiák. — 23.00: Carl Orff: Catulli Carmina. — 23.40: Éji zene. — 0.10: Népi zene. Petőfi-rádió: 8.00: Orgonamuzsika. — 9.00: Könnyű dalok. — 9.30: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.15: Valahol már találkoztunk. — 11.35: Szimfonikus hangverseny. — 12.35: Bolgár asszonyok. Elbeszélés. — 13.00: Művészlemezek. — 14.15: A Gyermekrádió műsora. — 14.55: Népi zene. — 15.15: Szórakoztató zenekari muzsika. — 16.00: Bolgár Zenei Hét. — 16.20: Tánczene. — 17.00: Kilátó. — 18.00: Nagy versenyművek — nagy előadóművészek. — 19.15: Magyar nóták. — 20.00: Csajkovszkij: a-moll trio. — 21.10: Fred Dittrich:Concertino zongorára és fúvószenekarra. — 21.30: Tánczene. — 22.30: A kanyargó Tisza partján. (A Magyar Rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.) A rádióban bemutatott vígjáték országszerte nagy sikert aratott. Vidéki színházaink nagy része felújjította a darabot. Most áz Állami Faluszínház megyénkbe is elhozta. A mulatságos ötlet, a fordulatos történet állandó derültségben tartja a közönséget. A darab egy eleveneszű, talpraesett utcagyerek ártatlan lényéről, emberségéről és Toto mérnök szerelméről szól. De rült, hogy a 100 ezer forintos hiányból Boda József illetéktelen személyektől 80 kilogram őrölt paprikát vásárolt, valamint egy vagon morzsolt kukoricát, azzal a célzattal, hogy ezeket majd magasabb áron adja el. A sikkasztásból bőven jutott arra is, hogy családi otthonát szebbé tegye. Jó barátai részére hosszúlejáratú hiteleket folyósított. Felelősség terheli a főkönyvelőt. hogy nem leplezte le a sikkasztó boltkezelőt, továbbá a leltári elszámolást végző revizort is. A Balassagyarmati Járásbíróság Deák Ottót, a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat osztályvezetőjét, Jávor László, a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat raktárosát, balassagyarmati lakosokat és Boda József szövetkezeti üzletvezető, szátoki lakost árdrágító, üzérkedés büntette miatt elítélte. Deák Ottó és Jávor László vádlottakat fejenként 1 évi és 6 hónapi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre és választójogaik gyakorlásától való eltiltására, Boda Józsefet pedig 2 évi és 6 hónapi börtönre, 1500 forint pénzbüntetésre és választójogai gyakorlásától való 5 évi eltiltására ítélte. Deák Ottó, aki a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat műszaki osztályvezetője volt, öt darab motorkerékpárt a megállapított árnál drágábban adott el a vevőknek és így 7200 forint jogtalan haszonra tett szert. Jávor László hét darab motorkerékpárt adott el hasonló módon és 10 400 forintra tett szert. Boda József pedig mint szövetkezeti üzletvezető, a Jávor László által eladott motorkerékpárok értékesítésében közreműködött. Az üzletében tartott leltározás alkalmával négy darab kerékpárt eltitkolt a leltározó közegek előtt azzal, hogy azt drágábban fogja értékesíteni, s ezt majd magának megtartja. Egy darab motorkerékpárt saját maga is vásárolt és azt drágábban értékesítette. Az ítélet nem jogerős. A Pásztói Járásbíróság Barna Pálné sz. Kelemen Mária, alkalmi munkás, pásztói lakost árdrágító üzérkedés büntette miatt 8 hónapi börtönre ítélte, mert iparengedély nélkül, különböző terményeket, többek között búzát, tengerit, burgonyát vásárolt tovább-ela- dás céljára, s ezt értékesítette. Az ítélet nem jogerős. * Állami Áruházban Gyorskiszolgáló részlegen RÖVID IDŐ ALATT megvásárolhatja HARISNYA SZÜKSÉGLETÉT Betonárugyártásban jártas szakembereket alkalmazunk a Tüzép Vállalat Kisterenyei telepén. Jelentkezni lehet a kisterenyei Tüzép telepen. Uhlár László agronómus. Szeptember 7, szombat.