Nógrádi Népújság. 1957. július (2. évfolyam. 52-60. szám)

1957-07-24 / 58. szám

NÓGRÁDI Népújság 1957 július 24. A Salgótarjáni művelődési otthon gondjaiból Március elsejével új életre kelt a városi kultúrotthon. Uj igazgató, új művészeti előadó, új gondnok került a kultúrott­hon élére, s velük szorosan együtt dolgozó új művelődési felügyelő a városi tanácshoz. Uj seprő jól seper ... és ők elkezdtek seperni. Volt mit. Az első probléma az volt, hogy a helyiségek nagy része gya­korlatilag nem volt a kultúr- otthoné. A zeneiskola négy termet foglalt el, majd birtok­ba vette az öltözőket, sőt az egyik büfétermet is. Jól mű­ködő balettiskolánk próbater­mét, amelyet pedig a kis ba- lettosok szülei saját pénzükön szereltettek fel — a KIOSZ foglalta el, s a bordásfallal körülvett teremben azóta nem apró balettcipők suhannak, hanem biliárdgolyók kopog­nak. A gyerekek kiszorultak a nagy, poros és akkor igen hideg színházterembe. Az úgy­nevezett „kisterembe” behur- colkodott a Kisker. Az eme­leti három helységből kettőt a TTIT birtokol. Nagy és ne­hezen leküzdhető nehézségek. De volt ezek mellett még egy nagy baj: A kultúrotthonnak egyáltalán nem volt közönsége — legalábbis úgynevezett törzsközönsége. A nehézségek mellett voltak szép célkitűzések, nem volt hiba az eszmei felkészültség­ben, talán a rátermettségben sem és nem hiányoztak az Ígéretek sem. így „indult be” a kultúrotthon — a vezetőség munkához látott. Takarítókat fogadott és rendbehozatta a színháztermet. Megszervezte a rendezőgárdát, majd napi­rendre tűzte az első előadást. Izgatottan vártuk a nézőket. Jöttek szépszámmal. „Teli ház” ugyan nem volt, de — kezdetnek — elegen voltak Majd csak ideszoknak az em­berek . . . Aztán jött a második, har­madik, a tizedik előadás, de az emberek nem akartak ide- szokni. Közel harminc előadás volt azóta a kultúrotthonban. Voltak jók és voltak kevésbé jók, de akadtak egészen kivá lóak is. Ilyenek voltak pél­dául a Nemzeti Színház mű­vészei által előadott „Veszé­lyes forduló”, a „Hiúság vá­sára”, a „Váratlan vendég”. melyet a Faluszínház színtár­sulata mutatott be és mások. És lám, ezek sem sorolhatók a jól sikerült előadások közé. A színházterembe mintegy 450 ember fér el. Milyen szép lett volna látni, hogy legalább eze­ken a minden igényt kielégítő, nívós, gyönyörű előadásokon 450 néző szórakozik, tanul, gyönyörködik . . . Maradandó élményt mulasztott el az, aki nem nézte meg ezeket az elő­adásokat. És sajnos, városunk­nak közel 30 000 lakosából mintegy 29 800-an elmulasztották ezt az él­ményt. De van a dolognak egy másik oldala is. A színtársulatok le- utazása, a díszletek ,a jelme­zek súlyos százasokba, sőt ez­resekbe kerülnek. Egyedül a „Veszélyes fordulóra” 5200 fo­rintot fizetett rá a kultúrott­hon. És ilyen ráfizetéses elő­adás nem egy volt. Jelenlegi helyzetünk siralmas. Az 50 000 forint állami támogatásból 40 000-et felhasználtunk már. Nem felszerelésekre, nem dísz­letekre, hanem nagyrészt a már előbb említett ráfizetések­re. Egy-két hónap és a kul­túrotthon személyzetének a fizetésére sem futja . . . Nemrégiben nyitották meg a kultúrotthon klubhelyisé­gét. Azt vártuk, hogy a dolgo­zók szívesen jönnek majd ide sakkozni, biliárdozni, rádióz­ni — egyszóval: szórakozni. Egyelőre azonban nem nagy az érdeklődés. Miért? Régóta keressük a választ erre a kér­désre. Acélgyári, üveggyári és más nagyüzemi dolgozó is van a városban, akiknek nin­csen ilyen szórakozó helye! Például a Kisker, a Népbolt, a tanács, az áruház, a sütőipar és még ki tudja hány vállalat dolgozóinak hiányzik a „törzshelye”. A városi kultúrotthon mind­nyájukat szívesen látja úgy­is mint klubtagokat, úgyis mint az előadások, a táncmu­latságok és egyéb rendezvé­nyek vendégeit. Államunk — még az ellen- forradalom teremtette súlyos gazdasági viszonyok között is — nagy összegeket áldoz arra, hogy biztosítsa a lehetőségeket a dolgozók művelődésére, szó­rakozására. Éljünk is ezzel a lehetőséggel! Újlaki István HA KÉT ASSZONY hozzákezd OOOADOOOOOOOOOOOO OOOOCX Szórakozás-művelődés nélkül A Salgótarjáni Üveggyár kultúr- és szakszervezeti ve­zetősége sokágazattal újjáalakította a dolgozók szórakozó­helyeit. A belső átrendezések, csinosítások és új létesítmé­nyek mintegy 200 ezer forintba kerültek. A dolgozók kaptak egy Ízlésesen berendezett, barátságos klubtermet, átszerveződött a könyvtár, csinossá, otthonossá! vált a kultúrház. A baj csak az, hogy a változás pusztán kül­sőleges. Most már szabadban, csinosan berendezett klubszo­bában lehet iszogatni, mert ott székel az italmérés is. Az ér­deklődés meglehetősen nagy az új klub iránt. Két nap alatt 120-an jelentkeztek tagnak. Továbbra is lehet biliárdozni, de most már a könyvtárteremben. Egy héten kétszer rendelke­zésre áll a könyvtár, otthonra kölcsönözhet az ember köny­vet. De az ottartózkodás pusztán időtöltésként szolgál, mert csak biliárdozni és kártyázni lehet. A dolgozók művelődé­séről nem történt gondoskodás. Nincsen semmiféle szakkör, pedig majd’ minden kultúrotthonban van színjátszó, irodal­mi, báb, vagy egyéb szakkör. Itt nincs. Nem mintha hiányá­ban lehetnének tehetségben, vagy pláne a magasabb szóra­kozás iránti érdeklődésnek. Nem erről van szó. A kultúrotthonnak van egy körzeti igazgatója, Vratni József személyében. A körzeti szóban már benne van, hogy az igazgató, bár rátermett, hozzáértő ember, nem sokat tud tenni a dolgozók művelődése érdekében. Szétaprózza magát, sosem lehet megtalálni. Keveset tud tenni a dolgozók igé­nyei kielégítéséért, hiszen alig van köztük. Az még nem min­den, hogy a fiatalok örömére esténként a szép új kerthelyi­ségben, jó zenekar húzza a talpalávalót. Ez is helyes, de a ma embere többet akar. Tartalmas, nívós, kedvére való időtöltést, szórakozva tanulást. (Hádiá műsor Csütörtök július 25. Kossuth-rádió: 8.10: Vidám rit­musok. — 8.40: Kórusok. — 9.00: Édes anyanyelvűnk. — 9.05: A Gyermekrádió műsora. — 9.25: Kispajtások hanglemeztára. — 10.10: Rádió egyetem. — 10.50: Strauss: Bécsi vér — keringő. — 11.00: Jókai Mór két elbeszélése. — 11.20: Népdalok. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: Csorba Győző versei. — 13.15: Könnyű zene. — 14.10: Rész­let Newerly «Egy boldog élet» c. regényéből. — 14.40: Lengyel Zenei Hét. — 15.25: Az egymillió fontos bankjegy. Az Ifjúsági Rádió mű­sora. — 16.10: Népi zene — 16.27: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.00: Látnok Alajos szerszám­kiadó. — 17.10: Kamareze. — 18.10: Magyar szerzők könnyű zeneestje. — 19.10: Színészgondok, örömök, tervek. — 22.20: A Ritmus zenekar játszik. — 0.10: Magyar népdalok. Petöfl-rádió: 14.20: Fúvósindu­lók. — 14.40: Részletek Farkas Fe­renc «A bűvös szekrény» és Bánki György » Pomádé király« c. ope­rájából. — 15.10: Pillantás a nagy­világba. — 15.20: Tánczene. — 15.40: Hangverseny a Rádióegyetem hall­gatói részére. — 16.20: Gyermek- nevelés. — 16.40: Fiatalok Zenei Újságja. — 17.10: Mi a revizioniz- mus? _ 17.25: Filmzene. — 18.20: Válaszolunk hallgatóink. — 18.30: Nyiri Tibor két elbeszélése. — 19.05: Az Ifjúsági Rádió nyelvtan- folyama. — 19.15: Népi együttesek műsorából. — 20.00: Esztrád-zene- karok hangversenye. — 21.05: Könnyű szimfonikus hangverseny. — 21.50: Tanuljunk, olvassunk. — 22.00: Dvorzsák: V. szimfónia. — 22.45: Énekek-éneke. Versek. Péntek, július 26. Kossuth-rádió: 8.10: Operettrész­letek. — 8.50: Katona-dalok. — 9.10: Zenekari hangverseny. — 10.10: Óvodások műsora. — 10.30: A Belügyminisztérium Központi Együttesének fúvószenekara ját­szik. — 11.00: Illés Béla elbeszé­lése. — 11.30: Dalok. — 12.10: Tánc­zene. — 13.00 :A belterjes gazdál­kodás útja. — 13.15: Népek dalai. 14.20: Operarészletek. — 15.00: Könnyű melódiák. — 16.10: Olasz könnyűzene. — 16.50: örültek vagy gazemberek? Egy törvényszéki szakorvos praxisából. — 17.00: Szív küldi szívnek szívesen . . . — 18.15: Francia, ír és olasz dalok. — 18.40: Az ifjúság fóruma. — 19.00: Beethoven — Goethe-dalok. — 19.10: Emlékműsor Csortos Gyu­láról. — 20.30: Zenés társasjáték. — 22.20: Az ezeregyéjszaka meséi. 22.50: Lengyel Zenei 'Hét. — 0.10: Prokofjev: öt melódia. Petőfi-rádiö: 14.20: Dalok, hang­szerszólók. — 14.52: Szürjábin: III. szimfónia. — 15.40: Húsz perc könnyűzene. — 16.00: Radics Jó­zsef és zenekara. — 16.40: Részle­tek Pálfalvi Nándor »Májusi eső« c. könyvéből. — 17.00: Bravúr­számok fúvószenekarral. — 17.15: Részletek Puccini »Tosca« c. ope­rájából. — 18.00: Lalo: Gordonka- verseny. — 18.25: Vidám ritmusok. 19.05: Heti hangversenykalauz. — 19.50: Filmzene. — 20.15: Zenei anekdoták. — 20.30: Ansbachi Bach Hét. Közvetítés az ansbaclü Szent János templomból. — 21.20: Külpolitikai kérdésekre válaszo­lunk. — 21.30: Madarász Katalin Azt csak jó pontnak lehet elkönyvelni, ha az ilyen na­gyon is dologra sürgető idő­ben nem találunk mindenkit aktákfölé hajolva a tanácso­kon, Pásztón például hiába kerestem a községi tanácsel­nököt, helyettest, titkárt, szí­nüket sem látták. Kint vannak a határban. Egyszercsak két asszony közbeszól: — Azért, hogy nincs itt a titkár, még nem kell elszalad­ni. Van gondunk, bajunk ne­künk is. Hiszen ha két asszony hoz­zákezd . . . Győzze csak a ce­ruza, papír nyomonkövetni szavukat. Az egyik fiatal, tele életkedvvel és munkabírással. Ő Szabó Aronné, gazdálkodási előadó. Szívesen dolgozik, de ami sok, az neki is sok. — Két évig a községfejlesz­tési alap felhasználásával kapcsolatos teendőkkel foglal­koztam. Szerettem, szívesen csináltam. De jött október, november . . . Nyakamba sóz­ták a lakásügyeket is, plusz feladatnak. Mindenki tudja, hogy mit jelent lakásgondok­kal foglalkozni. Ez sok főfog­lalkozásnak is, nem még töb- let feladatnak. Éjjel-nappal ezt csináltam, még sem győz­tem megoldani a panaszokat. Hát még, hogy emellett köz­ségfejlesztéssel is foglalkoz­nom kellett és az ember rá­adásul még háziasszony is. Az igaz egy asszony nagyobb szív­vel tud segíteni, ha bajról van szó. De feltétlen elhanyagolja valamelyik feladatát. így ha- nyagolódott el a községfej­lesztési munka. Töpreng egy kicsit, mond­ja-e tovább, vagy ne ... de mondja. — Szóval tegnap volt a VB. Már nagyon fentem rá a fo­gam. Elsők között szóltam hozzá. Sok egy embernek, két ember munkája. Én szívesen csinálnám, bármelyiket szab­ják meg feladatomul. Persze a szakmám lenne a kedve­sebb. Ügy is döntött a VB, csináljak rendet a községfej­lesztésben. Most kezdhetek mindent elölről, épp úgy mint ha január lenne. Nagyon so­kan elmaradtak az adófizetés­sel, sokan meg bizalmatlanok. Az új rendelet iránt pedig én vagyok a bizalmatlan. Hogyis lehet olyat kiszabni, hogy ezentúl községfejlesztési hozzá­járulást csak az fizessen, aki­nek háza-földje van. Hiszen ha felépül a már nagyon szük­séges mozi, nem fogjuk csak az adófizetőket beengedni, ha­nem mindenkit. Ennek a mos­tani szenny- és zugfészeknek is nagy a forgalma. Pedig tele van poloskával, bolhával. Az új építkezés félbemaradt, most ehhez kellene a pénz, hogy legalább télre elkészülne. Az­tán ha járdát, utat, kutat épí­tünk abban is mindenki egy­aránt részesül. — Vagy a napközi, bölcső­de, iskola, fürdőjavítása, szin­tén csak minden ember érde­ke — szól közbe a másik gaz­dálkodási előadó, Szabó Jó- zsefné. — Mindenki öröme a gyönyörűen rendbehozott óvo­da. Bővíteni kellene a bölcsö­dét. 22-es a létszám, de most is 29 gyerekük van. Tudom, hogy helytelen, de az ember­nek szive is van, ami túlra­gyogja a megszabott számo­kat. Érzi az ember, meleg asszo- nyi szívek törődnek az embe­rek sorsával, életre kel a munka. Szabóné is hatgyere­kes anya. Legidősebbje 17, legkisebbje 5 éves. Hogyne ér­tené meg az anyai szív, a töb­bi édesanya panaszát, baját, rengeteg gondját, keservét. A hivatalos helyen lévő asszony mindenképp segít ott ahol tud. — És a bölcsödé is — öm­lik szaporán a szó az aggódó asszonyból — annyi bajjal van tele. 29 picikére annyit kell mosni. Naponta legalább 100 pelenkát, sok kisruhát, lepe­dőt, meg párnákat. Nem is beszélve törülközőktől, meg egyebekről. A mosógép el­romlott, tönkrement. Egy kis fiatalasszonyka kínlódik kézi erővel a rengeteg szennyessel. Már belesoványodott szegény­ke a sok munkába. És kínló­dása mindössze 650 forintban jut kifejezésre. Nagyon re­ménykedünk , hogy a fizetés- emelés egy kis anyagi előnyt neki is jelent. Biztos gondol a kormány az ilyen nehéz hely­zetben lévő takarító és mosó­nőre is. De mosógép termé­szetesen az esetleges maga­sabb fizetés mellett is kell. A rengeteg szennyessel még gé­pi segítség mellett is épp elég baja lesz. Szabóné elgondolkozik egy kicsit. Benne van a levegőben, hogy most valami nagyot, szé­pet mond. Látszik a szemén. — Tudja mit mondok ma­gának. Nekem is a hat gye­rekre sokat kell mosni. Na­gyon régi álmom egy mosó­gép. Lemondanék a bölcsödé javára, csak lehetne legalább kapni . . . Még nagyon sokat, tervet és bajt soroltak fel ezek a se­gíteni kész, lelkiismeretes tanácsi dolgozók. Ha mind­azt leírnánk, amit ők segítő­szándékkal elmondtak, tele lenne az újság. De ez a pár szó is azt szeretné igazolni, hogy vannak életünk irányítá­sában nagyon becsületes, csu­paszív, csupalélek dolgozók. (Újlaki Mária) Új kalcinált szóda és Vass József énekel. — 22.00:? Tánczene. Szombat, július 27. Kossuth-rádió: 8.10: Zenekari "C hangverseny. — 9.00: Gyermek-^ rádió műsora. — 9.50: Noack-Ihlen- feid. II. M^rk-i rapszódia. — 10.10:' Magyar daljátékokból. — 11.00 :á Per Sidenus naplója. — 11.20: a| Zeneművészeti Főiskola hallgatói-J nak hangversenye. — 12.10: Bo-i ross Lajos és zenekara játszik. —$ 13.00: Mi van a könyvesboltokban?* — 13.10: Magyar operákból. —J 14.20: Ifjúsági műsor. — 14.40: Cho-c* pon: Két etűd. — 14.45: Szív küldik szívnek szívesen . . . — 15.25: Kó-y Tusaink életéből. — 15.45: Világ-J gazdasági negyedóra. — 16.10: Mű­sorismertetés. — 16.15: Zenés hét-t vége. — 17.00: Apróságok. Kemény? György jegyzetei. — 17.15: Egy kist séta az esőben. — 18.10: A búza­mezőkről jelentjük. — 18.15: UjS felvételeinkből. Közreműködik^ Palló Imre, Burka Sándor. 18.45: Riportműsor. — 19.00: Nép-nj szerű hangverseny. — 20.27: Ze-J nés rádiójáték. — 22.35: Tánczenei fiatalok kívánságára. — 0.10: Nagy^ Izabella és Hámory Imre magyar^ nótákat énekel. Petőfi-rádió: 14.20: Népek zenéje.? — 15.00: Kamarazene. — 15.25: Mo-? torosok ötperce. — 15.30: Zenekari? hangverseny. — 16.40: Operettzenej fúvószenekara. — 17.00: Lengyel.* Zenei Hét. — 17.40: Válaszolunk.: hallgatóinknak. — 17.50: Kemény« Egon: Könnyűzene hegedűre, gór-A donkára zongorára és szimfoni-» kus zenekarra. — 18.40: Melisi György énekel. — 19.05: Tánczene. f — 19.40: Az elektronika törpe óri­ásai. — 20.00: Az opera mindenkié:.! Bizet: Gyöngyhalászok. — 21.05:^ Lengyel Zenei Hét. — 21.50: Zene-’ lati hangverseny. Most a tanév végén, a a mindenféle vizsga idején sokszor gondolok Móra örökbecsű adomájára, amelynek tanonc-hőse oly leleményesen vizsgázott a .nagyképű elnök előtt a kal­cinált szódáról, s indítást érzek, hogy megírjam az új kalcinált szódát, Móra humora nélkül, bár mégis minden érdekelt okulására. Mint ismeretes, Móra pe­dagógiai újítása az volt, hogy egyetlen merész moz­dulattal sutba dobta a ta­nonciskola tantervét, s me­sével tartotta ébren az el­gyötört inasok egy részét. Az én tanári újításom vi­szont az, hogy a most szak­vizsgázó kereskedőtanulók dolgozataiból idézeteket gyűjtök, s ezek együttesét elnevezem Üj kalcinált szó­dának. Ha levonunk is va­lamit e vizsga lelkesültségé- ben fogant vallomásokból, még mindig marad egy Üj kalcinált szódára való bizo­nyító erejük. Azt is eláru­lom, hetek óta kedvenc ol­vasmányaim ezek a dolgo­zatok, pedig nem akármit olvasok el. Végül: örülök, hogy a kis remekművek válogatója lehetek. B. Ida: Az első év után két gyönyörű hetet töltöt­tem a Balaton partján. Ezt a csodás két hetet sohasem felejtem el. Akkor tudtam meg igazán, mit jelent most tanulónak lenni. V. Magda: Nemrég tanul­mányi kirándulást rendez­tünk a Kőbányai Sörgyár­ba. Végigmentünk a gépek közt, láttuk, hogyan főzik, hogyan hűtik le a sört. Nem gondoltuk, hogy ilyen bo­nyolult munkafolyamat után ihatunk belőle. De er­re sem kellett sokáig vár­nunk. Két láda sört jóizűen elfogyasztottunk. B. Emma: Mindenki azt mondja: az én szakmám a legszebb. Miért ne mond­hatnánk mi is ezt? Mi ke­reskedők, akik nyolc órán keresztül emberek közt va­gyunk, akiket mi vevőknek (Jegyzetek) hívunk. Nincs annál szebb, mikor a boltba bemegy egy vevő és tisztaság, kedves eladók fogadják. Mindig mást vesz, de a köszönése mindig ugyanaz marad: vi­szontlátásra! J. Klári, a bölcs kisöreg valóságos írónő, micsoda mesteri hangütéssel kezd: „Még most is emlékszem arra a régi napra, amikor édesanyám kézenfogva ve­zetett be Salgótarjánba. Ak­kor még kislány voltam, a fejembe nem volt semmi tudomány. A cukrászdák süteményei csalogattak”. S amikor szakácstanuló lett: „Elszorult szívvel léptem be a Nemzeti Étterem konyhá­jára. A főnököm kissé mo­gorván nézett rám, de szíve annál kedvesebb volt. Fé­lénken fogtam meg a hó­fehér köpenyt. Szájtátva néztem a hatalmas tűzhe­lyen a hatalmas lábasokat. Első nap kevés maradt meg a buksimban. De másnapra elmúlt a szorongásom. Reg­gel kismadárcsicsergés vert fel álmomból. Kiugrottam az ágyból, várt a nagy tűz­hely”. Kismadárcsicsergés — ismételgettem, — micso­da szócsoda! M. Kati nyilatkozata nem mindennapi hivatásérzetről vall: „Sokszor megkérdez­ték, ha új szakmát kéne kezdenem, mit választanék. Újra kereskedő lennék, vá­laszoltam.” A. Olga, a kis cukrász­lány: „Mikor először díszí­tettem tortát, nagyon fél­tem, de sikerült, mert akar­tam, hogy szép legyen. De nemcsak tortadíszítéáből áll ez a szakma, van ennek sok ága-boga, valóságos mese­világ az a sok szép külön­legesség, amit készítünk: marcipánrózsa, marcipán­kosár.” H. Mária szigorú mércét állít udvariasságból maga és idősebb szaktársai elé: „Előfordul, hogy a vevő be­jön, az eladók meg az egyik sarokban csoportosulva be­szélgetnek. Egyik ugyan megkérdi, hogy mit kér, de csalódik szegény vevő, mert az eladó a másik sarokba megy a másik csoporthoz. Csak akkor ugranak szét, ha jön a főnök. Ezt a ve­vőkkel nem szabad meg­tenni.” K. Vali: „Vannak gyer­mek vevőink is. Ezekkel fo­kozott gyengédséggel keli bánnunk.” K. Kati: „Sokat tapasztal­tam, mig eljutottam a vizs­ga napjáig és most eldől, hogy az államnak a két év alatt érdemes volt-e költsé­geimet fedezni.” Az én kis kereskedőim azonban nemcsak papíron bölcselkednek, hanem a pult mögött is jól vizsgáz­nak napról napra. Ezt a szakvizsga gyakorlati részé­ben, amikor az eladásból vizsgáztak a vevőként je­lentkező bizottság előtt, ün­nepélyesen be is bizonyítot­ták. A nagy városi textil- üzletben éppúgy, mint a kis falusi népboltban. Bőröd ne bízd kereskedőre, ki elád felhőt az égen, s a földön telket vesz belőle. A kép van olyan találó, mint Adyé, a Disznófejű Nagyúr, csak pontosabb. A harácsoló, nyerészkedés szellemét, a profitálás élet­elvét, a tőke embertelensé­gét kevesen ragadták meg ilyen József Attila-i erővel. Előttük már más keres­kedőeszmény lebeg. Az em­bert keresik a vevőben, minden álnokság nélkül. Ezért gratulálok nekik a vevő örömével. Nagy István <V ÁSÁROLJON mindent ül ÚLLAMI /helyen Áruházban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents