Nógrádi Népújság. 1957. június (2. évfolyam. 43-51. szám)

1957-06-05 / 44. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 3 NÓGRÁDI Népujsá AZ MSZMP MEGYEI INTÉZŐ BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA II. ÉVFOLYAM 44. SZÁM. Ára 60 fillér Nagy erőpróba előtt győzelemért Mit akartok ti a munka- versennyel — mondtak a hitetlenkedők még az év elején azoknak, akik 1 itták, hogy gazdasági felads Iáink megoldásának milyen nagy mozgatóerejévé válhi t és válik is. Azóta megyénk gyárainak, bányáinak dol­gozói — és elsősorban a kommunista ifjúságj *— számtalan példáját I adta annak, hogy tisztában van vele: a munka versei y, a szocializmus építésének el­engedhetetlen eszköze. Eme lenini tanításn ik je­gyében ültek össze — mint arról már hírt adtunk — a mátranováki és szoros-pata­ki bányászok kül lőttéi, hogy kidolgozzák egy pá­rosverseny teltételeit.) Mi­ben van e kezdeményezés jelentősége? Mindem kelőtt abban, hogy megmutatja: munkásosztályunk — s el­sősorban a bányászok — minden rágalom és t-idatos beállítás ellenére n< m tá­mogatta az ellentől radal- mat, mindvégig hű maradt a szocializmus eszm< íjéhez. A bányászok és gyárak nagyszerű termelési győ­zelmei után, melyet az el­múlt félévben értünk el, most újabb termelési győ­zelmekre készülnek i. „töb­bet, jobbat, olcsóbbal >“ jel­szó jegyében. Mint az érte­kezleten több íels2óli iló el­mondotta, számú kr; igen fájdalmas volt, amikor lát­ták. hallották, hogyan ócsá­rolják az ellenforradalmi elemek népünk nu nkajá­nak tizenkét évi eredmé­nyét, benne a murkaver- áenyt is, s mindjárt hozzá is tették: a gazdaságosabb termelés érdekében folyta­tandó verseny nem i veze­tők érdeke, hanem minden dolgozó legszemélyesebb ügye, Jelentős e kezdeményezés abból a szempontból is, hogy a munkaversenyt nem régi hibáival együtt újítja fel, hanem új módon, a bürokratikus voi ásóktól elhatárolva. Mint a szoros­pataki küldöttek elmondot­ták. az egész üze n bá­nyászainak alulról jövő kívánságát fejezik ifi, hogy nálunk a páros verseny megindulása már közügy - lett. Szakítottak azzal a gyakorlattal, amikoi a „vál­lalásokat” néhány vezető az irodában megszövegezte, s azután nem egy e ötben a dolgozók fejbólintée sál „tu- domásulvették”. Erinek a versenynek az indulása már annyiban is eltért a múlt­belitől, hogy hangi i sokkal őszintébb, harcosat b volt; A két bánya küldöttei amellett szálltak síkra, hogy a verseny é tékelése legyen reális, ii jazságos, győzzön a valóban jobb. s ne forduljon elő, h< gy egyes bányászokat, cs apatokat különböző meggoniolás és előnyök juttatása kiugrasszanak. A alapján szakszer­vezet feladata éppen van. hogy az akt gyeljék, ellenőri; eredményeket s reális pon biztosítsák verseny nyilvánosságát. S végül van ejgy külön, sajátos jelentőségi! a két bánya párosver senyének. Mindkét helyen jó bányász dolgozik, jó a vák ;zék ott fi­az ala­sok régi. vezetés is, s már az elmúlt években is sok dicsőséget szereztek a nógrádi bányá­szok hírnevének. Ugyanak­kor a termelt szénmennyi- séget tekintve, az egész tröszt tervének komoly ré­szét adja a két bánya. Ha tehát 5—7 százalékos túltel­jesítést érnek el, az már az egész szénmedence terme­lésében meghatározó je­lentőségű. Figyelemre méltó — s eb­ben az újszerű kezdemé­nyezésük —, hogy elvetet­ték a verseny öncélúságát, a versenyzők számszerüsé- gének hajszolását, a min­denáron való mennyiségi túlteljesítést. A felszólalók — szinte kivétel nélkül — hangsúlyozták, hogy a ver­senynek a gazdaságossági mutatók állandó javulását kell eredményeznie. Ezért rendkívül fontos, hogy a műszaki dolgozók parancs­nak tekintsék a bányászok­nak a jobb munkafeltételek biztosítására iráhyuló kör vetélését. Állandóan ismer­tessék az önköltség, a mi­nőség alakulásának muta­tóit is. Demeter szoros­pataki főmérnök pél­dául elmondotta, hogy náluk most 65 forintos ráfizetés­sel termelnek egy torma szenet, s ha csak 10 forint­tal- sikerül csökkenteniök, az évente már közel 2,5 millió megtakarítást jelent. Jelentősen javulna az ön­költség. ha sikerül emelni a szén fűtőértékét. Révfal­vi elvtárs, mátranováki fő­mérnök azt a nézetet cáfol­ta meg, hogy az önköltség csökkenése a bérek csökke­nését vonja maga után. Számokkal bizonyította, hogy amíg utóbbi időben egy tonna szén termelési költsége nálunk 20 forint­tal csökkent, addig a bér­hányad 7.16 forinttal emel* kedett. Mások arról be­széltek, hogy a verseny ne jelentse azt. hogy „megesz- szük a holnapot“, s a ver­senyszakasz lezárása után még termelni se lehessen, mert kimerítették a bányát. Külön versenypontként sze­repel a munkavédelem, a dolgozók munkakörülmé­nyeinek, egészségi helyze­tének állandó javítása. Mindezek alapján kétség­telen, hogy a mátranováki és szorospataki bányászok a munkaversenyt illetően egy sor olyan kérdésre ad­tak választ, amely manap­ság. komolyan foglalkoztat­ja a dolgozókat. „Hogyan tovább, merre tartanak?“ — vetődik fel sokszor a kér­dés. E két bánya vezetői és dolgozói pedig nem vártak semmiféle felsőbb utasítás­ra, „szempontra". Bátran és határozottan hozzáfogtak, mert tudják, hogy amit tesznek, az mind az ország, » mind az egyes dolgozó szá­mára hasznos, s a verseny­szervezésben elért minden eredményük, vagy hibájuk, ha közkinccsé válik a me­gyében, s más bányák, gyá­rak is követik példájukat — akkor jó, férfias munkát végeztek. Köszöntjük a két bánya június 1-vel megindult nagy erőpróbáját, amely vég­eredményben — bármelyik fél is legyen a győztes — közös győzelmünk lesz! 1957. JÚNIUS 5. TARTALOMBÓL} 1. Megkezdődött az ország- gyűlés júniusi ülésszaka. 2. Az ellenforradalom napjai a szécsényi járásban. 3. Nógrádi termékek a világ­piacon. ☆ | Hajnal I az új | városrészben I in ü Még csend van. 1 Szunyókálnak az 1 emberek a friss 1 júniusi hajnalban. 1 De már az első 1 fürge dolgozó I munkába indul. Ü Ilyenkor jó meg­II állni egy kicsit, jj Csendes, tiszta a gj város. Cdesillatú 1 akác terjeng a Lobogózzuk fel házainkat| salgótarjáni A KISZ megyei bizottságának j§ városrészben, felhívása új MIK A megyei ifjúsági találkozón ^ (június 9.) alkalmából a KlSZg megyei bizottsága kéri Salgó- = tarján lakosságát, hogy lobo-Ü gózzák és díszítsék fel há.i»i-^***^*^****|H|l|l'HlHll!H!ll!l!|!l|||lll,!i|l|í,|1|,|,|||,i|,,l|l,,,ll,l,ll,,l,l!l,,,ll,l,,,1,,il,,,,l,ll,,ll,lll,l,,,lll,IIIÍIÍ^Hll!llllllll!lllllllllltillHniinilllllUl!llllHtllinillllll! kát! Több nevelőt tüntettek ki Film készül a VI. Világifjúsági Találkozóról A VI. VUágifjúsági Talál­kozó ' alkalmával 140 Zászló címmel, 30 operatőr közremű­ködésével színesfilmet 'készíte­nek. Ugyancsak a VIT kiemel­kedő eseményeit örökítik majd meg a Fesztivál napjaiban cí­mű színes szélesvásznú filmen és egy harmadik produkció­ban, a. Nemzetközi koncertben. a pedagógusnap alkalmából : : Nógrád megye pedagógusai szombaton a megyei tanács nagytermében tartották meg a pedagógusok napját. Az ün­nepségen öt csehszlovák kül­dött is részt vett Ondai Saj- ban elvtárs vezetésével. A tanárok közül a követke­zők nyertek jó munkájukért kitüntetéseket. „Kiváló tanár" kitüntetést, 3 ezer forint pénzjutalmat Val- pár Béla, Balassagyarmat, Rá­kóczi Általános Iskola tanára. „Oktatásügy kiváló dolgozó­A Kossuth-lejtősi bányászok a párosverseny sikeréért A szorospataki Kossuth-lej- tős és a mátranováki Csurgó-tá­ró párosversenyre lépett. Az elhangzott szavak most a bá­nya mélyén, a szénfalnál vál­nak valósággá. Hosszas vita alapján született meg a Kos-- suth-lejiősi csapatok verseny- kihívása. Nem volt a csapatok­nak egyetlen olyan tagja sem, aki ne töprengett volna. És így született meg Zsidai János 27 fő fejtési csapatának vál­lalása. 2500 tonna szén terven- felüli kitermelése az év vé­Oszinte köszönet 1957. április 14-én szállí­tottuk Pisti fiamat súlyos agyvelő. és agyhártya gyul­ladással a balassagyarmati kórház fertőző osztályára. Kisfiam állapota aggasztó, gyógyítása és meggyógyí- tása teljesen reménytelen volt. Megérkezésünk * után nem sokkal az ügyeletes or­vos, Horváth elvtárs meg­csapolta fiamat és megkér­deztem, mit várhatunk, van-e remény. Válasza rö­vid volt: majd megmondja az éjszaka, reggel már töb­bet tudunk mondani. Hétfőn reggel megjött az osztály főorvosa, Dobos dók. tor és Kiss alorvos és mind­ketten kisfiámon csüggve, kezelés alá vették egyetlen gyermekünket, öt napi esz- méletlenség után fáradha­tatlan, kitartó és lelkiisme­retes munkájuk gyümölcse nem maradt el, kisfiúnk meggyógyult. Csodálatos és embert meg­mentő, fáradtságot nem is­merő tettükért a két derék orvosnak, valamint jól kép­zett ápolónői karának őszin­te köszönetét mondok. Orsovai István Baglyasalja géig. A palatartalom 0,6 száza­lékkal való csökkentése, 50 kg robbantóanyag és 20 köbméter fa megtakarítása. A Bartkó KISZ-brigád elővájáson dolgo­zik. 60 folyóméter terveníelüli vágathajtást vállaltak. A Bara­bás KISZ-brigád fejtésen 1020 tonna szén kitermelését, 30 köbméter fa és 50 kg robbanó­anyag megtakarítását határoz­ta el. És így lehetne sorolni to­vább a komoly vállalásokat. Most már a mátranovákia- kon a sor. Reméljük, ők is alaposan felkészültek a június elsejével meginduló párosver­senyre. A győztes, még nem tudni, ki- lesé. Egy azonban biztos: a két üzem gazdasági eredménye, hozzájárul orszá­gunk helyzetének megjavításá­hoz, életünk szebbé, jobbá té­teléhez, ja” oklevelet a következő ta­nárok nyerték: Sugár György Szécsény, Ál­talános Iskola, Szász Alajos, Balassagyarmat, gimnázium, Szomszéd Zoltán Ecseg, Ary Erzsébet óvónő, Éreekvádkert, Rady Györgyné nevelő, Mát- raverebély, Csíki Jolán Balas­sagyarmat, Tanítóképző, Ka­tona Pálné Nagyoroszi, Általá­nos Iskola, Dojcsák János Ság- újíalu. „Kiváló dálgozóa címet ka­pott Krafcsik Jánosnéés Braun Ádámné, a Balassagyarmati Leánydiákotthon segédsze­mélyzete. A felsoroltak, az okleveleken kívül kéthetes külföldön való tartózkodásra kaptak engedélyt a különböző népi demokrati­kus államokba. Több pedagógus pénzjuta­lomban részesült a pedagógus­nap alkalmából. Túlteljesítették május havi tervüket bányászaink A szénmedence dolgozói má­jus havi tervüket 104,6 szá­zalékra teljesítették. A jó eredményt azt tette lehetővé, hogy minden üzem teljesítette havi tervét. így a nógrádi szénbányászok szeptember hó­naphoz viszonyítva, 98,2 száza­lék tervteljesítést értek el má­jusban. A KISZ-brigádok az élen a mizserfai bányászok versenyében A mizserfai bányászok az országos pártértekez­letre készülnek. Szeret­nék több és olcsóbb ter­melésükkel elősegíteni országunk gazdasági helyzetét. Mint min­denütt, itt is a KISZ- brigádok a zászlóvivők. Kaposvári Ferenc KISZ- brigádja elővájáson dol­gozik. Most azért har­colnak: 35 centiméteres előrehaladásukat 42 cen­timéterre növeljék mű­szakonként. A Budavári KISZ-brigád 378 tonna terven felüli szénnel akarja köszönteni a párt- értekezletet. Kós István bazsó 513 tonna szénnel termel többet. 70 mázsás fejteljesítményét Gecse Márton csapata 10 má­zsával növeli. Kővári Jó­zsef Pálhegy II. üzem­ben dolgozik. A brigád elhatározta, hogy telje­sítményüket 15 mázsá- val növelik és a párt­értekezletig 67d tonna terven felüli szenet kül­denek a felszínre. A ne­mes versenyben nem marad el a Pác farabló- csapat sem. Nem ritka az olyan műszak, ami­kor 3 köbméter bánya­fát rabolnak ki. A legszebb ajándék az olcsó és jobb szén. Ez­zel köszöntik a mizser- faiak a pártértekezletet. ••••••••* Helyszíni tárgyaláson ítélkeztek az ellenforradalmi bűnözők felett Molnár Gyula és if j. Bolgár József diósjenői lakosok túl csendesnek találták a falut november első felében. „Sem: mi zűrzavar, semmi felfordu­lás, ennyire elmaradnánk Bu­dapesttől? Nincs ez így jól” — mondták és elhatározták, hogy majd ők elkezdik, aztán majd csak lesz, aki folytatja. Egy barátjuk, Kata Ádám jelenlé­tében megbeszélték, hogy be törnek a kultúrotthonba. Meg is tették. Feltörték az iroda helyisé­get és a rádiós szobát és elloptak 1 rádiót. 1 lemez­játszót, 27 hanglemezt és kb. 300 forint készpénzt. Először a lakásuk pincéjében rejtegették. 1957. január 10-én azután Molnár Gyula felszállí­totta budapesti munkahelyére és ott eladta az egyik munka­társának. Az ellopott ingóság közel 5000 forint értékű. Molnár pe­dig 1000 forintért adta el az egészet. Nem ís az anyagi előny volt a céljuk, hanem zűrzavart akartak kelteni. Vagy ahogy ők mondták, a helyszíni tár­gyaláson „egy kis bulit akar­tak", A helyszíni tárgyaláson mintegy 250 diósjenői dolgozó vett részt. Fölháborodva hall­gatták a vádlottak vallomását. Különösen az háborította fel őket, hogy saját falujuk, saját kul­túrházuk ellen követtek el ilyen aljasságot, holott ők maguk is tevékeny kultúrmunkások voltak, ré­gebben az egyik az énekkar­ban, a másik a színjátszó cso­portban szerepelt. Október 23-a előtt nekik is jó volt, hogy a kultúrotthonban rádió és lemezjátszó szórakoztatja minden este őket. A rétsági járásbíróság Molnár Gyulát betöréses lopás bűntette miatt, 1 év és 6 hónapi börtönbünte­tésre ítélte és elrendelte a vele szemben korábban kiszabott 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását. If j. Bolgár Józsefet ugyan­csak betöréses lopás bün­tette miatt 1 évi börtön- büntetésre és a korábban más bűncselekmény miatt hozott 6 hónapi felfüggesz­tett börtönbüntetés végre­hajtására. Kata Ádámot pedig a feljelen­tési kötelezettség elmulasztása miatt 3 hónapi börtönre Ítél­ték. Molnár Gyula és ifj. Bol­gár József terhére az ügyész súlyosbításért fellebbezett. Az ügyész indítványára a járási bíróság Molnár Gyula előzetes letartóztatását fenntartotta;

Next

/
Thumbnails
Contents