Nógrádi Népújság. 1957. június (2. évfolyam. 43-51. szám)
1957-06-01 / 43. szám
8 NÓGRÁDI Népújság 1957. június L ^SUMOR Oooooooooooot oooooooooocxxxxxxxxxxxxx Két tejeskanna beszélget Reggel 6 óra. Két te- Jeskaima áll, a Közért előtt. — Jó reggelt! — kö- Gzön az egyik vidáman, majd amikor nem kap választ: — Maga meg miért ilyen rosszkedvű? Mire a másik kanna: — Megsavanyodtam, ZZ.&. iz°s- | Zefír-felhökön... Péter átszellemülten táncol. Forrón súgja táncosnője fülébe. — Ha magával táncolok, zefir-felhőkön an- dalgok.. * — Téved — jajául fel a táncosnő ez a lábam Nem is olyan buták — Miért kellett pont egy dadogós községi rendőrt választanotok? — Megvan ennek is az előnye — kacsint az v öreg paraszt — Amíg ez kikiáltja a zárórát, még nyugodtan felhajthatunk egy korsó sört...- — C'ís Az új ku[tárházban nagy sikert arattak a litkei iskola színjátszói A Litkei Általános Iskola úttörőcsapata Litkén az újonnan épült kultúrházban nagy sikerrel mutatta be Móricz Zsigmond: Légy jó, mindhalálig című színművét. A gyere, kék nagy örömmel vettek részt a színmű tanulásában. Az előadásra a kultúrház nagyterme zsúfolásig megtelt és a résztvevő közönség az előadás közben többször nyílt tapssal köszöntötte a nagyszerű előadást. Az előadás után a közönség dicséretben részesítette az ifjú színjátszókat* A litkei úttörők mind erkölcsi, mind anyagi sikert értek el. A bevétel egyrészéből a VIT-tiszteletére rendezendő járási kultúrversenyhez járulnak hozzá, a más-ik részből budapesti kirándulást rendeznek az iskolának. A litkei általános iskola úttörőcsapatának már megvan a jövőbeni terve is a kultúr- munka szélesítésére. Üjabb színdarabot tanulnak, de emellett nem feledkeznek meg a sportról és az úttörő-próbák letételéről sem, amelyet a nyári szünidőben terveznek elvégezni* Május 29-1 számunkban a „Javulóban a tsz-ek és gépállomások kapcsolata” című cikkben sajnálatos sajtóhiba csúszott be. A helyes szöveg így hangzik: „Francia elvtárs, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának munkatársa *.. stb.’t Kárpitozott bútorok, rekamlék, fotelok, székek, asztalok, gyönyörű kivitelben, olcsó árakban, fizetési kedvezménnyel, kárpitosnál kaphatók. Kérésére árajánlatot és fényképet is küldhetek. Kulinyi László kárpltosmester, Budapest, Majakovszkij utca 98/a. . Szerelőt keresünk, mezőgazdasági gépek javításában és szerelésében jártast. Üzemi étkezést, munkásszálláson lakást biztosítunk. fizetés megállapodás szerint. Jelentkezni személyesen Karancs- keszi Állami Gazdaságban. Eladó Kisterenyén kétszobás családi ház 300 négyszögöles gyümölcsössel. Érdeklődni a helyszínen, özv. Lengyel Józsefné. Honvéd u. 27. Különleges vltrines. világítós rekamiék. ágyrekamiék, fotelok, székek, epedával, jótállással. Kürti kárpitos, Budapest, VI., Nagymező u. 28. Kárpitosok — paplanosok. a vásár Idején tekintsék meg újtípusú kártológépemet. Készítés, átalakítás, javítás, csere. Ipari tűkészí- tö, Budapest, VIII.. Rökk Szilárd u. 8. Gyönyörű dió-hálószoba kombl- náltszekrény készen és rendelésre kapható. Hegedűs asztalosnál, Újpest, Rezi Károly utca 40. (20-as és 43-as autóbusszal, Erzsébet utcánál.) 2S0-es Jáva új állapotban sürgősen eladó, tartalék alkatrésszel együtt. Cím: Krlzner Sándor, Petőflbánya, 9. kocka épület. III. em. 2-es ajtó. Egy kétlakásos családi ház eladó. Egy kétszoba konyhás azonnal beköltözhető. Cím: Salgótarján, Karancs utca 44. TJj és használt ÁGYTOLLAT *- pelyhet legmagasabb napi áron vásárol a MÉH Balassagyarmat, Ipoly utca 1. Atvevöhelyvezető: Konkoly Józsefné. HASZONVASAT nagy választékban állandóan árusítanak a Pest. Bács, Nógrád megyei MEH-vállalat telepei Balassagyarmaton és Salgótarjánban. iiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimniiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiinniiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin Lendületes, szép játékkal győzelmet aratott az SBTC Salgótarján—Sahlyor Sztálino 3:1 (0:0) Salgótarján, 10 000 néző: V.: ■ Rigó (Szopóczy, Lefler). Sal- 1 gótarján: Oláh I. — Sándor, \ Jancsik, Jedlicska — Szojka, [Dávid — Jagodics, Vasas, Csá- *'ki, Bodon, Taliga. Edző: Szűcs ■ György. Sahtyor: Garbuznyi- i kov — Motyin, Krivenko, Al- íjabjev — Szokolov, Szamoljov |— Bobosko, Dubovickij, Fedo- ? szov, Szapronov, Ponomaren- i ko. Edző: V. A. Jermilov. Gól- ilövő: Jagodics, Taliga, Szojka, ^Szapronov. Szögletarány: 6:3 ^ (4:2) a Salgótarján javára. A Sahtyor csapata már szer- ‘ dán este megérkezett Salgótarjánba. Mint Jermilov edző [mondta, azért jöttek mór a > mérkőzés előtti napon, hogy i jobban megszokják a környezetet. A tarjáni öltözőben látszatra nyugodtak voltak a já- ! tékasok. Szűcs edző újságolta, (hogy a szovjet csapat vezetőiével történt megállapodás szerint kapust és két mezőny já- itékost végig lehet cserélni. Eszményi időben kezdődött a mérkőzés. A vendégcsapat fehér nadrágban és fehér-piros ingben, a hazaiak fekete nadrágban és fekete ingben vonultak ki. Gyors, változatos játék ala kult ki az első percekben Mindkét csapat korszerű játékra törekedett. Rengeteget mozogtak a csatárok és aránylag kevés labdakezelési hiba fordult elő. Érdekes, szép volt a mérkőzés. Az első komoly helyzet a Sahtyor kapuja előtt adódott. Szögletrúgás után Csáki léc alá tartó éles fejesét jó érzékkel védte Garbuz- nyikov. Nem sokkal utána a kitörő Fedoszovot a tarjáni kaputól mintegy húsz méterre Jancsik csak kézzel tudta visszatartani. Mindkét csapat nyílt taktikával játszott. A fedezetek nemcsak a védekezésre ügyeltek, hanem gyakran támadásindításokra is vállalkoztak* Tartós fölényt egyik csapat sem tudott kiharcolni, valamivel a tarjániak támadtak többet. A Sahtyor ritkább, de gyorsabb támadásai azonban veszélyesebbek voltak. A 22. percben Dubovickij óriási helyzetet hagyott ki. a balösszekötő helyén kitört, már csak Oláhval állt szemben, de nyolc méterről mellé lőtt. A másik kapu előtt Vasas felső sarokra tartó fejesét pazarul ütötte szögletre a vendégek kapusa. A kezdeti jó iram a félidő utolsó negyedórájában lankadt. A tarjániak jóval többet támadtak ekkor, a csatárok azonban rendszerint fölélövésekkel fejezték be az akciókat. A 38. percben Bobosko éles közeli lövése alig suhant el a léc melléit. Bodon 10 lépésről fölé vágta a labdát. Po- nomarenkót csak az utolsó pillanatban tudta szerelni Sándor. Szünetben a tarjániak cseréltek. Sándor helyett Oláh II. játszott. A II. félidő is jó iramban indult. Az első helyzetek ismét a tarjáni csatárok előtt adódtak, Taliga közeli lövése, Vasas éles fejese azonban hajszállal mellé szállt. A közönségnek tetszett a játék, mert gyors, jó iramú volt a küzdelem. A vendégek játékát az erőteljesebb, gyorsabb labdarúgás jellemezte, a hazaiak akcióiban több volt a szellemesség, az ötletesség. A csatárok azonban egyelőre mindkét oldalon pontatlanul lőttek. Beszorult a Sztálinéi csapat, még a két összekötő és a jobbszélső is hátul segített. A tömörré vált védelemmel szemben még nehezebben boldogultak a tarjáni csatárok. Csak az 56. percben szabadult fel a nagy nyomós alól a Sahtyor kapuja, s utána — a hazaiaké került kétszer is veszélybe. Ezután rövid ideig mezőnyjáték folyt, majd újra a magyar csapat rohamai következtek. Felgyorsult, élénkebbé vált a tarjáni támadósor játéka. És ezek a rohamok már gólokat is eredményeztek.. A labdarúgás szinte minden szépségét bemutatta ekkor a magyar együttes. Nagyszerű helycserék, pontosan tett labdák, szellemes és jól sikerült lövések jellemezték játékukat. A. végeredmény 3:l-re alakult. Hétközben a SBTC pályán: Reszkessetek labdarúgók! Oláh Géza, mint játékvezető, megtorolt minden szabálytalanságot a hétközben lejátszott Vendéglátó—Fodrász labdarúgó-mérkőzésen Megvan Oláh Géza helyettese! AZ NB lll-ba jutásért Salgótarjánban az üveggyári sportpályán az St. Üveggyár—Jobbágyi Vasas mérkőzést rendezik meg. Gyöngyösön a helyi Bányász a Lőrinci Erőmű, Petőfibányán a hazai Bányász a Kisterenyei Bányász, Pasztán a Pásztó— Zagyvapálfalvi Bányász mérkőzést. A másik csoportban pedig Zagyvapálfalván rendezik meg a Zp. Építők—Hatvani Kinizsi találkozót. Saigon a Salgói Bányász — Rózsaszentmárton, az St. Tűzhelygyári pályán kerül sor a Tűzhelygyár—For- gácsi Bányász mérkőzésre és Mátranovákon a hazai Bányász a Gyöngyösi AK mérkőzésre. Versenyre készülnek a megye repülőmodellezői Az MRSZ Nógrád megyei repülőklub modellező szakosztálya az idén is megrendezi a szabadon repülő modellek versenyét. A verseny ideje 1957. június 9-én lesz Tar község legelőjén. Az ellenforradalmi időszak bizonyos fokig visszavetette a modellező-klub munkáját Azonban ma már örvendetes fellendülés van. A munkában máris kitűnnek a mátra- szőlősi modellezők, akik Koltai János tanár vezetésével ma a megye legjobb szakkörének címét érték el. Hasonlóan szép eredményt értek el a mátravere- bélyi modellezők is. A gyerekek szerte a megyében igen érdeklődnek a repülés elméleti és gyakorlati munkája iránt, és a modellezők a júniusi verseny mellett készülnek a megyei sebességi. műrepülési versenyre is. Itt mutatják be a hőlégsugaras modell szédítő sebesséI gű repülését. Ezenkívül még különböző bemutatókat is tartanak. ^OOOOCXXXXXXIOCyXXJCXIOOOOOCOOOOOOOCOCOOO. Az Észak-magyarországi Vegyianyag Nagykereskedelmi Váll. 3. sz. fióktelepén 1957. [június hó 5—6—7—8-án leltár miatt az árukiadás szünetel. Taliga, az SBTC jeles csatára, igen nagysikerrel mutatkozott be, mint kapuvédő a fenti mérkőzés szünetében Vasas Misi, a „STC“ gólrekorder csatára, szívesen vesz részt a pályakörnyéki „srácok” labdarúgó küzdelmeiben is, ahol szintén nagy sikert arat Hétvégi sportműsor: Győzni, vagy nem győzni?... Kétségkívül a hétvégi sport* műsor legkiemelkedőbb száma az NB I-es Salgótarjáni BTC —MTK találkozó, mely vasárnap délután 3 órai kezdettel lesz a Salgótarjáni SF stadionban. Ez a találkozó igen nagy érdeklődés középpontjába került, hiszen az idei gyengébb szereplés után talán már a hazaiak kilábaltak a hullámvölgyből, s magukratalál- va a vidék legjobbjához méltó játékkal rukkolnak ki. Az MTK versenyben van a Vasassal az első helyért, s ha jó formában van. így jó küzdelmet, szép mérkőzést láthat az a nagyszámú labda rúgó szurkolótábor, mely megnézi majd ezt a csemegének ígérkező találkozót. A nagyok mérkőzése előtt előmérkőzés- ként a két együttes tartalékait mérik össze erejüket. grVYTTTVVWrTTVVWVVWfTWWVYYTVVVVTYVTTVYWTVVWVVTVVVTVVTVWV Közlemény a dolgozók esti és levelező oktatásáról Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megszervezés- í re kerülnek a dolgozók esti és t levelező tanfolyamai. Az esti általános iskolai tagozatokon í városokban és ipari vidékeken heti két napon, mezőgazdasági ► vidéken heti négy napon vesz► nek részt a hallgatók tanítási órákon. A városok és ipari ► vidékek tanfolyamai 10 hónaposak (szeptember—június), l míg a mezőgazdasági vidéke- l ken öt hónaposak (október— l március). A tanítás a késő délutáni és kora esti órákban folyik. A középiskolák esti tagoza- l tain heti négy napon folyik a ► tanítás. A tanév 10 hónapos. A dolgozók levelező tagozatán azok tanulnak, akik az esti tagozaton munkabeosztásuk miatt nem vehetnek részt. Részükre mind az általános iskolai, mind a középiskolai ► tanfolyamokon heti egyszeri konzultáció van. A tananyagot ^elsősorban egyéni tanulás útiján kell elsajátítaniok.- Jelentkezés: általános gimnáziumba, közgazdasági technikumba azok a dolgozók jelentkezhetnek, akik 17. élet- évüket betöltötték és az álta- jlános iskola 8 osztályát elvéígy a fővárosi fiúkat is fűti i győzelem láza. Viszont Salgótarjánban nem mehetnek biztosra, mert az SBTC komoly ellenfél idehaza bármely nagy csapat számára, pláne, ► nézték, vagy ennek megfelelő . . ► ISkolPÍ trón í iskolai végzettségük van. I Ipari technikumokban a 22. t életévüket betöltött ipari dolgozók jelentkezhetnek. A felvételhez az iskolai végzettség igazolása mellett megfelelő szakmai gyakorlat igazolása is szükséges. Ezekben az iskolákban a tanulók érettségi bizonyítványt* illetőleg technikusi oklevelet szereznek. Jelentkezni lehet 1957. má-i jus 15-től június 30-ig (a mezőgazdasági dolgozók általános iskolai esti tanfolyamára 1957* szeptember 1-től október 1-ig) annak az iskolának az igazgatójánál, ahová a dolgozók a felvételüket kérik. Az iskola igazgatója a jelentkezőket Jelentkezési lappal látja el. A felvételek feltételeiről részletes felvilágosítást az iskolák vezetői, a városi, járási művelődésügyi felügyelőségek, valamint a megyei művelődés- ügyi osztály adnak. Porcelán üvegből Két román mérnök már évek óta kísérletezik, hogy üvegből állítson elő porcelánt. A közelmúltban ez egészen egyszerű és olcsó eljárással sikerült. A szakemberek igen nagyra értékelik a két mérnök találmányát, mivel ez új lehetőséget jelent a finom keramikában. Júliusban megtartják az ikrek világkongresszusát Júliusban tíz országból ösz- szesen 300 ikerpár érkezik a hollandiai Eindhoven városba, hogy résztvegyenek az ikrek világkongresszusán. A kongresszusnak komoly tudományos célja van. Neves német, olasz és holland orvosok tanulmányozzák majd az ikrek testi tulajdonságait és szokásaikat* A kongresszuson hármas- és négyes-ikrek is résztvehetnek. Értesítés. A miskolci 36. sz. Autóközlekedési Vállalat értesíti a t. utazóközönséget, hogy 1957. május 13-áa Miskolc—Ózd —Salgótarján útvonalon új autóbuszjáratot indított be. Miskolc Szeles u.-ról indul 6 órakor Salgótarján v. á-ra érkezik 10 „ Salgótarján v. á-ról indul 14,55 ti Miskolc Szeles u.-ra érkezik 19,50 t, A járat csak munkanapokon közlekedik. 36. sz. Autóközlekedési Vállalat Igazgatósága FELHÍ VJ EK Nógrád megye dolgozóinak figyelmét, hogy a Budapesten tartandó ipari vásáron vállalatunk is, a Magyar Vasötvözetgyár az Apci Fémtermia Vállalattal közös pavilonban ressi vess Kérjük Nógrád megye dolgozóit látogassák meg pavilonunkat.