Nógrádi Népújság. 1957. március (2. évfolyam. 17-25. szám)

1957-03-23 / 23. szám

.4 NÓGRÁDI Népújság 1957. március 23. lipcsei tavaszi vásáron a csehszlovákok újtípusú robogókat mutattak be. A Nógrád megyei MÉH-telepek szorgalmasan gyűjtenek Kohóműveinknek sok hul­ladékvasra van szüksége. Hul­ladékvas nélkül kohóink nem tudnak dolgozni. A hulladék- vas fontos nyersanyag, a nemzetközi hulladékpiacon is komoly értéke van. Minél töb­bet tudunk begyűjteni belől« az országban, annál több de­vizát takaríthatunk meg. Ezért van fontos szerepük a MÉH vállalatoknak népgazdaságunk életében. Kevés vállalat dicsekedhet az országban azzal, hogy az év első két hónapjában már többet teljesített, mint az előző év azonos időszakában. A Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH vállalat, amelyhez a Nógrád megyei MÉH-telepek tartoznak, azzal is eldicseked­het, hogy az első két hónap­ban már többet teljesített, mint 1956 első negyedévében. Ennek az eredménynek eléré­sében a Nógrád megyei MÉH- telepeknek jelentős szerep ju­tott. A Nógrád megyei MÉH-te­lepek két hónap alatt több mint 29 vagon hulladékvasat, 2 vagon fémhulladékot, 4 va­gon, ócska papiyt,,, 20 . njázsa. tolla't,' 160 000 forint értékű nyersbőrt és több százezer fo­rint értékű egyéb hulladékot gyűjtöttek be és adtak át a népgazdaságnak. Hogyan tudták elérni ezt a teljesítményt? Ha azt mondjuk, hogy a Pest-Bács-Nógrád megyei MÉH Vállalat az ország összes MÉH vállalatai közt hosszú idő óta az élen jár, akkor megállapít­hatjuk azt is, hogy Nógrád me. gye MÉH-telepei a vashulladék begyűjtésében tűntek ki min­denkor. A, vállalat megbízható segítőtársakat ismert meg a Nógrád megyei telepek, külö­nösen a salgótarjáni MÉH-te- lep dolgozóiban, akik az elmúlt év legzavarosabb napjaiban sem feledkeztek meg köteles­ségükről. A Nógrád megyei MÉH-telepek jól ismerik mun­kájuk célját. Tudják, hogy a begyűjtött hülladékanyág kül­földről importált nyersanyago­kat pótol és devizamegtakarí­tást jelent az országnak. A szállítási eszközök hiánya és más körülmények okozta ne­hézségek sem gátolták meg őket abban, hogy többet telje­sítsenek, mint az előző év azo­nos időszakában, mert hamar felismerték, hogy az ország gazdasági életének helyreállí­tásában fokozott mértékben lesz szükség a külföldről be­hozott nyersanyagokat pótló hulladékokra; A vashulladék begyűjtése mellett nem feledkeztek meg az exportszempontból fontos toll- és nyersbőr-begyűjtésről sem. A papírhulladék, a rongy begyűjtéséről, amelyeket a pa­pír- és textilgyárak használnak fel fontos nyersanyagként. Haszonvas-részlegük komoly segítséget nyújt az állami vál­lalatoknak, földművesszövetke­zeteknek, kisipari termelőszö­vetkezeteknek és kisiparosok­nak, csökkenti az anyagellátás nehézségeit. A felvásárolt használt hor­dók, kádak, ládák megjavítá­sával és felújításával komoly segítséget nyújtanak szőlőtu­lajdonosainknak, méhészeink­nek, konzerv- és savanyító üzemeinknek, amelyek gya­kori vendégei a MÉH-tele- peknek és jóval olcsóbban jut­nak hozzá a fontos göngyöleg­anyaghoz, mintha újonnan kel­lene megvásárolni őket. A MÉH-telepek munkája nem könnyű. Nehezebb, mint azelőtt. A huüadékszolgáltató vállalatokkal kiépített kapcso­latuk meglazult, mert az álla­mi vállalatok az eddig selejt- ként beadott termékeik nagy részét saját célra használják fel. Az iskolai ifjúság támoga­tását sem élvezhetik, mert a tanulóifjúságot leköti a tanu­lás. Pedig az ifjúság nagy mér. fékben elősegítette a MÉH-te­lepek munkáját. Kedvteléssel gyűjtötte a népszerű MÉH-ju­talombélyegeket, mert 100 pont értékű bélyegért 20 forint kész­pénzjutalmat is kapott. Ma ezt a jutalmat nem kapja, mert a MÉH-vállalat átmenetileg meg. szüntette az ifjúság jutalmazá­sának ezt és más formáját, ne­hogy elvonja őket a tanulástól. A megszokott kapcsolatoknak tehát lényegesen csökkent az eredményekre gyakorolt hatá­suk. Ma a telep dolgozói legin­kább a saját erejükben, saját begyűjtési készségükben és felkészültségükben bízhatnak csupán. Népgazdaságunknak nem kö- zürtóbös' á hulladékgyűjtő’ válla­latok munkája, az általuk be­gyűjtendő hulladékanyagokat betervezi a nyersanyagokkal való ellátásba, tehát népgazda­sági érdek, hogy minél több hulladékanyag kerüljön be­gyűjtésre és felhasználásra. MÉH-telepeinknek viszont nem közömbös, mennyire és mily mértékben támogatja munkájukat az ország lakossá­ga. Ha a MÉH-telepek mun­káját a hulladékszolgóltató vállalatok, szervek és intézmé­nyek, de főleg a lakosság kellő megértéssel fogja támogatni, akkor a Nógrád megyei MÉH- telepek eredményei is növeked­ni fognak és népgazdaságunk több olyan nyersanyaghoz jut, amely nemcsak importmegta­karítást jelent, hanem több va­sat, fémet, papírt, ruhát, cipőt is az országnak, az ország la­kosságának. FÉL NAP A BÍRÓSÁGON A Salgótarjáni Járásbíróság épület bejáratától végig az emeleti folyosókon kisebb-na- gyobb csoportok várják, hogy sorrakerüljenek. Ki ilyen, ki pedig amolyan okból került ide. Van itt felperes és alpe­res, magánvádló, közvádló, vádlott, sértett, tanú, védő és még jónéhány, akinek valami­lyen szerepe akad a perben. Az egyik igazságát keresi, a másik ugyanezt akarja meg­védeni. Közben a tárgyalótermek­ben megtörténnek az előkészü­letek. Az asztalra kerülnek az ügy iratai és helyet foglal a bíróság. A bírósági titkár ki­szól a folyosóra és beszólítja P. P. és 13 társa elleni bűn­ügyben megidézetteket. Az el­nök megállapítja, a két védő kivételével mindenki megje­lent. így folytatódik a már le- tái'gyalt bűnügy. A vádlottak padján 14 vasutas ül, árdrágí­tó üzérkedés, vám-bűntett és más bűncselekmények elköve­tésével terhelten. Az eljárás 2 éve folyik ellenük. A tizedik napja tartó tárgyaláson a 14 vádlotton kívül több mint 70 tanút hallgattak ki. Csupán három tanú nem másított a nyomozás során tett vallom á­ScIDá Közben a másik tárgyalóte­remből pattogó női hang ke­veredik a vádbeszédhez. Tisz­tán hallani a tanácselnök rendreutasító szavait. Valakit éppen kioktat: csak a feltett kérdésekre válaszoljon ké­rem. Ebből arra következtet­tem, hogy a másik teremben sokkal izgalmasabb pernek lehetnék a hallgatója. Érzésem nem csalt. Éppen az ítélet ki­hirdetése következik. Amíg az ítéletet meghalljuk, nézzük csaik, miről van szó. B. A.-né sértett lucfaivi lakos felje­lentette H. A.-né szomszédját, aki múlt év október 17-én egy vasvillát hajított utána, úgy­hogy az fontos részen elszakí­totta a szoknyáját. Ezután a vádlott késsel a kezében tá­madta a sértettet. A veszélyés * támadást B. A.-né fia elhárí­totta ugyan, de a keze megsé­rült. Igaz, a sérülés könnyen gyógyuló. Éppen ezért a bíró­ság durva becsület és könnyű testi sérülés miatt bűnösnek állapította meg a vádlottat és 400 forint pénzbüntetésre ítél­te. Az ítélet elhangzása alatt a vádlottat többször kellett rendreutasítani. Lehet, hogy a 400 forint pénzbüntetés sem fogja H. A.-nét megnevelni? Ideje lenne már Lucfalván is, hogy a vasvillát rendeltetés­nek megfelelő dologra használ­ják. Átmegyünk egy újabb te­rembe. A bíróság itt polgári pereket tárgyal. Rövid tájé­koztatás után megtudjuk K. I. zagyvapálfalvi lakos két éve külön él családjától. Kérelmé­re a bíróság a múlt évben a közös szerzeményt megosztotta és többek között egy darab te­henet ítélt a felperesnek. Köz­ben a tehén egy darabig még ottmaradt az alpere-nél, ahol az két borját ellett. Most ezt is magának követeli.* K. I. kérte a házasság felbontását. A tárgyalási részletek fokoza­tosan izgalomba hozták a pe­reskedőket. Nem csekély okuk volt erre. Húsz évig tartó há­zasság, család, a közös szerze­mény, köztük a két borjas te­hén jogi sorsa foglalkoztatja a két embert. Nem tudnánk hir­telen megmondani, hogy ki van nehezebb helyzetben ezek. ben a percekben, a peres fe­lek-e, vagy a bíróság, aki majd az ítéletet meghozza. K. I. és felesége nem békül­tek ki. Ez alatt ítéletet hoztak a 14 vasutas bűnügyében is. Az ítéletben szerepel pénzbün­tetés, börtön. A kiszabott leg­magasabb börtönbüntetés hat hónap. Többen a felfüggesztés kedvezményében részesültek. Mohi János JÖN... JÓN... JÓN.. Két vallomás Nemsokára bemutatjuk a salgótarjáni filmszínházban is legújabb, Budapesten nagy sikert aratott filmünket. A film súlyos, komoly dol­gokról szól. Elmondja, hogyan kerültek a bűn útjára 12 éves fiúk, 17 éves serdülő lányok. A film főszerepeit Törőcsik Mari, Csőgőr Tibor, ftrencsei Mariann, Koletár Kálmán és Gáspár Endre alakítják. W W VV WWW W V VWWVWWW V V V V WWW vw Öngyilkos akart lenni... (Starján, március 16.) i vasúti híd alatt folyó A patak partján üdezöld iü fakad, a közeli játszótér fái kövér rügyet növesztenek: kö­szöntve a tavaszt, az új életet. S íme, a sínek mögött mégis tragédia készülődik. A drótke­rítésnek dőlve egy középterme­tű, fiatal, vörös hullámoshajú férfit látok. Szivettépően sír, s zokog. Halottsápadt arcú asszonyok veszik körül. — öngyilkos akart lenni >— magyarázza kétségbeesetten egy idősebb néni. — Ott * fe­küdt a sínen, a vonat meg jött... Az utolsó pillanatban gondolta meg... Mindannyian a fiatal férfire néznek. Szánakozó a tekinte­tük. Némelyikük könnyet is hullajt. Vigasztalják, s úgy lát­szik, ez sem enyhít a férfi fáj­dalmán. Az állomás felől éles füttv hallatszik: — Jön a vonat! — kiáltja egy fejkendős fiatal asszony. — Vigyük el innét! — java­solja a másik. Karorifogjákvagy hárman, hogy elhúzzák a sínek mel­lől. A férfi makacskodík — Hagyjanak magamra — zokogja keservesen, s elhárít­ja a segítséget. A kanyarban feltűnik a oroz. dony. A férfi sírásba kezd ., ; Újra készülődik ... i— Meg ne tegye! ^ — Az istenért, jöjjön on­nét?! — könyörögnek neki többen. A túloldalról egy zömök, idősebb férfi igyekszik a vö­röshajú felé. Megmarkolja ka­bátját, s könnyedén átviszi a vasút túlsó oldalára. A fiatal férfi kapál ódzik, s végül a gyepre veti magát. Ott fet- reng, mint egy tébolyodott. A vonat elrobog mellette..-. Magára hagyják. A zö­mök férfi még átszól a patak túlsó partjáról. — Oszt nehogv csináljon va. lami bolondságot...! örüljön, hogy él...! A fiatalember felül, előhúz­za zsebkendőjét s abba temeti arcát. Sir, zokog. Feltápászko- dik, szétnéz s elindul a vasúti sínek mellett a Fő-tér felé. Újra vonatfütty hasít agyá­ba. Megtorpan, hátranéz, s megvonaglik sírástól kidagadt arca. Vad zokogás keríti hatal­mába, s így várja a gyorsan közeledő végzetet... Megfogom a karját, s elhú­zom a sínektől. — Menjen a búsba! — rivall rám. Ki törődik ilyenkor a sértő megjegyzésekkel?... — Ember, miért akar meg­halni? — Az rám tartozik! — feleli dühösen, de azért engedelmes­kedik akaratomnak. A mikor túljutunk a veszé­lyes zónán, elmotyogja szívé bánatát. 1— Két cigarettát találtak a zsebemben ... Nem tudtam, hogy ott volt. Kirúgtak a bá­nyától .. ; — Megérdemelte! Egy em­ber miatt nem veszhet el száz... A sújtólég nem gye­rekjáték. — Jó, kirúgtak.:; jogos volt... de a kislány is elha­gyott, kirúgott... pedig de sze­retem ... délvidéki, mint én — s újra erőt vesz rajta a zo­kogás. Megértem bánatát, s tisztel­nem kell ezt az embert, ha meg is akart futamodni az élet nehézségei elől. Kirúgták a há­rtyától. Elhagyta szerelme. Nagy bánat, nagy szívfájda­lom, de ez még nem jogosít fel senkit arra, hogy önhatalmú­lag elköltözzék az árnyékvi­lágból. Januárban jelentkezett a nagybátonyi szénbányáknál; Azelőtt katona volt. Odahaza a kis délvidéki falucskában idős édesanyja várja. Két höld földje van. S a kisírt szemű fiatalember még nem gondolt arra hogy a nagy szerelemből, a jó munkahelyről két cigaret­ta végett penderítik ki. Mások talán ilyesmire rá sem hede­rítenének, nem rohannának ilyesmiért a háláiba, hanem tolvajlásból élnének. De ő kü­lönb ezeknél az embereknél. Hogy mi a terve? — Élni akarok, dolgozni, sok pénzt keresni — így mondja, bár látom, hogy arcára koráb­bi meggondolatlan cselekedete vet árnyékot. Munkát akar vállalni. Ha nem kap az Acélgyárban, ak­kor a Tűzhelygyárhoz fordul. Hogy lesz-e szerencséje? A munkáskézre most nagy szük­ség van..; Na, és a kislány? — Sok idő kell ahhoz, hogy elfelejtsem... Ha megtudja, hogy dolgozom, s ha még sze­ret, majd megkeres... Ha meg nem így lesz..: lehet, hogy lesz, aki engem is szeret... szavakkal váltunk el egymástól. Erősen meg­szorította a kezemet. Szemé­ből eltűnt a gyászos komor­ság s helyébe az élet tüze köl­tözött. lantos E 1956 • november 15-én Buda­pestre mentem meglátogatni barátomat. Rövid beszélgetés után elhatároztuk, hogy mi is, mint annyi más, kime­gyünk nyugatra. Tervünket tett kö­vette. Másnap reggel elindultunk. Út­közben nem egy olyan családdal ta­lálkoztunk, akik szintén nyugatra igyekeztek. Fertőszéplakon léptük át a határt és hosszú gyaloglás után el­értük az első osztrák falut, Apetkmt. Mondhatom nem a legjobban fogadtak. A Szabad Európa által oly sokat em­legetett bőrkabát és sok más úgy lát­szik csak a rádióban volt. Rövidesen elhelyezték egy hideg szobában, ahol szalmát hintettek a padlóra, ahol a tisztálkodás sem volt biztosítva. Két napig voltunk itt. majd vonatra száll­tunk, mely Kajzenstanburgbe vitt bennünket. Ez az út kb. 15 kilomé­ter volt. Nekünk azonban mégis há­rom napig tartott az út. Odaérkezé- siink után kiderült, hogy a lágerben nincs hely és a vonaton kell tartóz­kodni, míg helyet helyet biztosítanak számunkra. A vízcsapnál hosszan áll­tak sorban az emberek és nem egy­szer két óra is eltelt, inig valaki egy korty vizet ihatott. A vonatban kap­tuk az első amerikai segélyt, kolbász formájában. Hogy milyen volt? Felej­tés bamaszinű. paprika és fűszer nél­kül és a mi számunkra szokatlan édes volt. A kenyérnek nevezett sárszerű fekete tünemény sem volt különb. Keserű volt és gyakorta ropogott a fogúink között. Sajnos még ebből sem kaptunk eleget. Nyugaton voltam... A tábor drótkerítéssel körüli'ett barakok sokaságából állott. Körülötte osztrák rendőrök vigyáztak a mene­kültekre. Már ekkor sokak között fel­merült, hogy rosszul választott. So­kan azzal Vigasztalták magukat, hogy mindez nem számít. Az a fontos, hogy „szabad földön” vagyunk. Később azonban már bárhova elmentek volna ezek is. csak a láger szöges drótjait ne lássák többé. Mi, az új jövevények arra gondol­tunk, hogy a lágerban emberibb mó­don leszünk elhelyezve. Csalódtunk. Itt is padlóra hintett szalma, fejen­ként egy darab pokróc jutott csak. Egy négyszer négy méteres szobában tizenhármunkat zsúfoltak össze. 8 fiút és 5 lányt. Volt nagyobb szoba is. ahol több mint 100-an voltak vegyesen nők, férfiak, gyerekék. Egymás mel­lett kellett feküdnünk összezsúfolód­tunk, mindt a keringek. A szóba ab­laküvegét újságpapír helyettesítette, amit a szél vígan zörgetett. Másnap egy pap jelent meg a lágerban és fel­szólított mindannyiunkat, hogy misé­re kell menni. Szerettünk volna rek­lamálni, hogy előbb enni adjanak, de ezt nem lehetett, mert hisz a „szabad földön” vagyunk. Teltek a napok egyre keser­vesebben éreztük magunkat. Néhány hét múlva jelentkezőket kerestek az egyetemre, A jobb hely reményével mi is jelentkeztünk. Nyugat-Németor- szágba vittek bennünket Piqdinbe, ahol malomraktárban volt a láger. Itt már nem éreztük magunkat egye­dül, hisz tele voltunk patkánnyal, egérrei. Szerencsére nem sokáig él­veztük az állatok társaságát, mert to­vább vitték a Fekete erdőbe. Altesz- teigbe. A turista ház padlásszobájában laktunk, ahogy ők mondták. ígéretek­ből soha nem fogytak ki örökösen azt mondtak, hogy a jövő héten majd igy, majd úgy lesz. A hetek után a hónapok következtek, de az .egyetem- nék híre-hamva sem volt. Gondolkodni kezdtem ezen a furcsa egyetemen. Tudtam azt, hogy még dolgozni sem mehetek el. hisz nem tudok németül. De még ha tud­nák is, nagyon sok munkanélküli van, hiszen az építő munkások a téli idő­szak alatt munkanélküli segélyből tengődtek. Ekkor született meg ben­nem az elhatározás, hogy haza jövök. Másnap megszöktünk. Nagyon nehe­zen értem el Passauba, ahol az állo­máson mintegy 50 magyar ült és várt. Éhesek, rongyosak és a férfiak vala­mennyien nagy szakállal. Miért vagy­tok itt — kérdeztem? — Itt voltunfk az egyik lágerban. Talvingban. Felírtak bennünket a ha­zatérők listájára és most itt vagyunk. Kihúzták a névsorból bennünket —> mondta egy szécsényi sofőr. És most mi lesz. merült fel a kér­dés mindannyiunkban. Soltúig tana­kodtunk. mig végül is elhatároztuk, hogy este szökünk. Eljött az este, a szécsényi sofőrrel és két vasmunkás­sal átszöktün\k az Inn folyó hídján és majdnem Linzig gyalogoltunk. Reggel felszálltunk a vonatra, de már a kö­vetkező állomáson lezavartak, mivel nem volt jegyünk. Ezután szökve a vonaton, gyalogolva hosszú kilométe­reket jutottunk el Bécsbe, a magyar követségre. Nemcsak mi voltunk ott. Egy nap 120-an is összegyűlteik a kö­vetség épületében, akik szintén haza akartak jönni. Próbáltak lebeszélni a hazatérésről. Megvallom, féltünk. Csodálkozva ta­pasztaltam, hogy semmi bántódásunk nem történt, amikor ismét átléptük a magyar határt. És most újra itthon vagyok. Nagyon tanulságos voU ez az út. Láttuk a nagyságos és őfőméltósá- gát. Itthon csak elvtárs. hajlongás és kézcsók nélkül. Nem úgy van, ahogy azt a Szabad Európa kürtölte. A sók munkanélküli megcáfolta a nyugati jólétet. Láttam a „szabad földön" sok ozer magyar embertelen körülmények között tengődik a drótkerítéssel öve­zett lágerekben. És ezek után kér­dem én, hol itt a nyugat által megígért szabadság és a Szabad Európa által oly sokat hangoztatott szabad világ. Én nem tudom, mert ott voltam és se­hol nem láttam. Kisbán Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents