Szabad Nógrád. 1956. október (12. évfolyam. 79-84. szám) / Nógrád Népe. 1956. október (1. évfolyam. 1. szám)
1956-10-20 / 84. szám
1956. október 29. SZABAD IN'OfiBAD 3 Emberhez méltó munkakörülményeket az új osztályozó dolgozóinak! — Az illetékesek figyelmébe — Dolgozóink az elmúlt hetekben nagy örömmel fogadták, hogy vállalatunk az új, Gyulatárói osztályozóval igen jelentősen bővült. Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a kistere- nyei- szénosztályozó, amelynek kapacitása már-már kicsinek bizonyult, a jövőben nagyban tehermentesül. De azáltal, hogy nem kell már a különböző minőségű kisterenyei, ka- zári és mizserfai szeneket kevernünk, jobban eleget tehetünk a minőségi követelményeknek, továbbá a kitermelt szén osztályozása is gyorsabban megy, ami csökkenti a bányászok ürescsille-hiányát. Az új osztályozó üzembehelyezéséről a sajtó is hírt adott, s hangsúlyozta, hogy az új létesítmény igen korszerű, szép, ezért ott öröm lesz a munka, így hát, amikor a dolgozók áthelyezése megtörtént, dolgozóink nyugodtan és jókedvűen mentek át Gyula-rakodóra. Alig telt el azonban néhány hét, az ottani dolgozók képviselői — férfiak, nők. fiatalok és öregek — elkeseredetten keresték fel panaszaikkal a kisterenyei nőtanácsot és kérték, hogy tolmácsoljuk panaszaikat és kéréseiket az illetékeseknek. Mi ennek itt, a nyilvánosság előtt .teszünk most eleget. Vegyük sorba, milyen jogos panaszaik vannak a Gyula-rakodói új osztályozó dolgozóinak. Elmondották, hogy a 150 főnyi létszámra mindössze egyetlen, szűk kis WC áll rendelkezésre. Egyik legsúlyosabb sérelmük, hogy már most sokat kell szenvedniük a hidegtől. (Mi lesz még télen!) Az osztályozó fel- építése ugyanis olyan, hogy a gumiszalagok — amelyeknél a palaválogatás történik — teljesen szabadban vannak, ahol jelenleg a néhány darab tűzkosáron kívül semmiféle melegedési lehetőség nines. Á tűzkosarak körül pedig olyan nagy a széngáz, hogy a dolgozók — akik egész nap a szabadban, egyhelyben állva végzik munkájukat — még csak meg sem melegíthetik a kezüket, máris igen erős fejfájást kapnak a gáztól. Annak idején megígérték ugyan, hogy központi fűtés lesz a szalagok mellett, de egyelőre még előkészületeket sem lehet látni ennek bevezetésére. Ezért a dolgozók sürgősen melegedő helyiséget kémek. A Munka Törvénykönyve előírja, hogy a szabadban dolgozóknak a hideg beállta után melegítő-italt kell adni. Gyula-tárón egyáltalán nincs teafőzésre alkalmas helyiség, a főzéshez szükséges edényeket sem szerezték be. Szükséges lenne, hogy a vezetők gondoskodjanak a teafőzés megindításáról. Sokan vannak, akik távolabbi községekből járnak dolgozni Gyula-rakodóra, s naponta másfél, két órát is utaznak munkásszállító villamoson. A kocsik többségének se ablaka, se ajtaja nincs, így a dolgozók már átfagyva érkeznek a munkahelyre, is, ahol egyfolytában 8 órát dolgoznak a szabadban, majd újra huzatban, hidegben utaznak hazáig. Helyes lenne, ha a tröszt gondoskodna a munkásszállító kocsik rendbehozásáról. De ha már az utazásról van szó, hadd mondjuk meg azt is, hogy * a külszíniek több megbecsülést és szeretet kémek a föld alatt dolgozó bányászoktól! Gyakran előfordul, hogy amikor a Gyula-osztályozói munkások azt kérik a bányászoktól, hogy adjanak nekik egy kis helyet, húzódjanak égy kicsit összébb — a bányászok ugyanis már rendszerint a kocsikban ülnek, mire a mieink odaérkeznek — azok azt válaszolják, hogy „maguk külszíniek, örüljenek, ha a padlón ülhetnek, egy külszíninek még az is sok ..Bizony dolgozóinknak fájnak az ilyen kijelentések, hiszen munkájukkal ők is a többtermelést segítik elő. Nem is szólva arról, hogy sok közöttük a rokkant vájár, aki már 20—30 évet ledolgozott a bányában, és sok közöttük a bányász-özvegy is, akik mind úgy érzik, hogy több tisztelet és megértés járna nekik! Igen sérelmesnek tartják dolgozóink azt is, hogy az új, más tekintetben modem osztályozón nincs kötélpálya, mint Kisterenyén és így az egész műszak idején kézierővel kell mind az üres, mind a telt vagonokat vontatni. Ez balesetelhárítási szempontból sem megengedhető, mivel a sáros, jeges pályán bármelyik dolgozó könnyen elcsúszhat, és súlyos baleset történhet. Segítsünk ezen valahogyan, még mielőtt az első halálos baleset bekövetkeznék! Azt hisszük, mindebből világos, hogy az új.osztályozó dolgozói mostoha körülmények között végzik munkájukat. Ilyen helyzetben könnyen előfordulhat, hogy a tél folyamán a 150 dolgozó közül 60—70 is betegállományba kerül. Hiba volt, hogy a tervezésnél éppen a szociális beruházásokról fe- feljtkeztek meg és ezeknek elkészítése késik. A dolgozók termelési értekezletek, üzemvezetői értekezletek alkalmával sokszor felhívták már az illetékesek — különösen a Szénbányászati Tröszt beruházási osztálya — figyelmét a hiányosságokra, de ígérgetéseken, vagy sajnálkozó vállvo- nogatásokon kívül mást még nem kaptak. Ezzel a levéllel azt szeretnénk elérni, hogy a tröszt végre vegye figyelembe a dolgozók jogos kérését és orvosolja a Gyula-rakodói panaszokat még mielőtt nem késő! Györki Ferencné, a Salgótarjáni Szénszállító és Szolgáltató Vállalat kisterenyei részlegének nőtitkára, VIZŰM NÉLKÜL.. Msgyär-Iiliak'. cselwíWák terü1e*en ... Sosem keresik fel a határőrséget, ha át akarnak úszni az Ipoly túlsó partjára. (Foto: Közel 1700 liter sziivapáiinkát főztek a nagylóci szeszfőzdében (Tudósítónktól.) Az ősz folyamán már eddig közel 1700 liter pálinkát főztek a nagylóci földművesszövetkezet szeszfőzdéjében a helyi és a környékbeli parasztok szilvájából. A szeszfőzde eredményes munkája Tóth Andrást ési Balázs Rózsát dicséri, akik üzemzavar nélkül, szakszerűen kezelik a szezfőző berendezését. A szomszédos falvak, Hollókő, Vansány, Alsótold és Felsőtold parasztjai mindannyian idehozzák cefréjüket, sőt a távolabbi falvakból, Kisbárkánvról, Lucfalváról, Kisgécről és Nagygécről is szép számmal járnak Nagylócba pálinkát főzetni. Tudósítónk látogatása idején Nagy István hollókői paraszt cefréjét főzték. Nagy István 30 liter pálinkára számít, de nem ad el belőle egy decit sem, hanem mind megtartja „saját használatára’“ a disznótorok, meg a tavaszi munkák idejére. Tervek szerint a nagylóci szezfőzde jövő év februárjáig dolgozik. A szilvapálinka főzés befejezése után megkezdik a szőlő törköly főzését. Megint hóvégi hajrá lesz? Bányáinkban legutóbbi 357 tonnás többlettermelés után visszaesés mutatkozik; A trösztnek ismét adóssága vám Legutóbb nagy örömmel üdvözöltük a javulást és azt reméltük, hogy most már a hónap végéig állandóan tervelőnyről számolhatunk be. Sajnos csalódtunk. Ennek ellenére bízunk a sikerben, bányáink nagy része ugyanis most is többlettel dolgozik. Igaz, hogy míg szeptemberben nem egy közülük 2000 tonnás előnnyel dicsekedhetett, addig most a legmagasabb többlet is csak 657 tonna. A legnagyobb baj Kisterenyével és Kazárral van, mert ezeknél a. bányáknál ezren, sőt kétezren is felül van a tartozás. Ha ez a két bánya csökkenteni tudná adósságát, akkor újra javulna a tröszt helyzete, mivel a többi bányánál nincs komolyabb baj. Élenjárók: Zagyva: 657 tonna többlet. Üzemvezető: Simon Ernő, főmérnök: Szendrei Zoltán. Szorospatak: 618 tonna többlet. Üzemvezető: Fuchs Jenő, főmérnök: Demeter Ferenc. Nagybátony: 366 tonna többlet. Üzemvezető: Tanyai Ferenc, főmérnök: Marton Mihály. Mizserfa: 314 tonna többlet. Üzemvezető: Sándor Béla, főmérnök: Józsa Pál; Kányás: 289 tonna többlet. Üzemvezető: Schaffer Péter, főmérnök: Németh Lajos. Mátranovák: 271 tonna többlet. Üzemvezető: Sárai Lajos, főmérnök: Révfalvi János. Tíribes: 223 tonna többlet; Üzemvezető: Pintér András, főmérnök: Bakos Péter. Adósok: Róna: 342 tonna tartozás. Üzemvezető: Bükkhegyi János, főmérnök: Laczkó István; Ménkes: 377 tonna tartozás; Üzemvezető: Szabó Imre, főmérnök: Cserjési Miklós. Kazár: 1542 tonna tartozás. Üzemvezető: Szomszéd Gy; István, főmérnök: Kreffly Iván. Kisterenye: 2234 tonna tartozás. Üzemvezető: Ujj János, főmérnök: Sándor Gáspár, A tröszt tartozása Irén bánya termelésével együtt: 754 tonna. Igazgató: Sartóris Kálmán, főmérnök: Lassan József, termelési osztályvezető: Vörös Lajos, műszaki osztályvezető: dr. Csillag József. Hogyan takarékoskodnak az Üveggyárban? A III. negyedévi tervet már minden üzem befejezte. Legtöbbjük szép eredményről számolhat be. Felkerestük Kincs Emil elvtársat, a Salgótarjáni Üveggyár főkönyvelőjét, hogy ismertesse az Üveggyár III. negyedévben végzett munkáját. Kíváncsiak^ voltunk, vajon eredményről, vagy visszaesésről számolbatunk-e be? Az Üveggyárát nagyon szeretjük és büszkék vagyunk ré, hiszen a világ csaknem minden részében megtalálhatók az itt készített szebbnél-szebb áruk, amelyek növelik tekintélyünket, elismerést szereznek a magyar iparnak. De hallgassuk most meg Kincs elvtársat: — Sajnos, nagy eredményekről nem számolhatok be. Az összköltségeket a tervezettnél mindössze egy százalékkal tudtuk lejjebb szorítani. Anyaghányad területén viszont szép eredményt értünk el: a tervezetthez képest 6,9 százalékos megtakarítással dicsekedhetünk. — Milyen módszerrel érték el a 6,9 százalékos megtakarítást? — Nekünk régen nagyon sok fogyóeszközre folt szükségünk. Eddig, ha valamelyik munkásnak szüksége volt valamire, az csak jött kérni az üzemvezetőtől és már meg is kapta. iQV természetesen nem tudtuk kihasználni eléggé fogyóeszköz készleteinket. Különösen sok kellett zsákkesztyűből, villanyégőkből, seprűkből és még sók egyéb másból is, amit most felsorolni sem győznénk. Az égő olyan dolog, amely üzemen kívül is jól hasznosítható, s talán ebből eredt a túlzott fogyasztás .-..A zsákkesztyűket sokszor csőik félig használtan szedtük össze innen-onnan. Ennek az állapotnak persze véget kellett vetni. Most meghatároztuk pontosan, hogy egy- egy műhelyben havonta mennyi anyagot lehet elhasználni. Ezt úgy csináltuk, hogy megnéztük az utolsó hat hónap anyagfelhasználási átlagát, ezt megszorítottuk egy kicsit és ezek szerint szabtuk ki a felhasználható mennyiséget. Ha ezt a keretet valamely műhely túllépi, akkor csak főmérnöki engedéllyel kaphatnak újra anyagot. Persze, mi ellenőrizzük, hogy hol mire van szükség. Ha elhasználódik például égy kesztyű, csak úgy adunk újat, ha a használtat visz- szakapjuk. Még egy égőt is csak rossz égő ellenében adunk kt így most mar jobban vigyáz mindenki) több a megtakarítás. — Még inkább takarékos* kodhattunk volna, ha « MÁV-val nem lenne annyi baj. A vasút ugyanis nem részletekben hozza ide as anyagot, hanem sokszor egész szerelvénnyel tolat be. Ehhez nehéz hirtelen összeszedni az embereket és a betolatástól számított öt óra elteltével legtöbbször még nincsenek kirakva a vagonok, pedig öt óra után már kocsiállást fizetünk. Ez pedig sokszor hatalmas összegeket tesz ki- Szeptemberben például 107 000 forintot fizettünk ki kocsiállás címén a vasútnak. — Baj van még az „egyéb költségek” címén futó kl- idásokkal. Ide tartoznak a nyomtatványok, telefoni kiküldetés. Ezeknek a költségei mindig magasabbak a tervezettnél. Ezen is próbálunk segíteni. A minisztériummal például minden nap 6 perc bérelt beszélgetésben állapodtunk megt Persze, ezzel keveset takarítunk meg, de ez is vala- mi. — Már az elején említettem, hogy az anyaghányaddal szép eredményt értünk el. Anyaghányadunk ebben a negyedévben 37,5 százalék volt. Ilyen szép eredményt eddig még nem is tudtunk felmutatni. Az elsS negyedévhez viszonyítva ez mintegy 600 ezer forint megtakarítást jelent. ■— A negyedik negyedévben milyenek a kilátások? — A negyedik negyedév általában jobb szokott lenni a többinél. Világos dolog, hogy amikor kint is 30 fokos meleg van, nehezebb a kemencéknél dolgozni^ mint télen. Egyébként újítással fogunk dolgozni. A keveréknél a nátriumszulfát helyett inkább fonolitot használunk. Ez olcsóbb is, és kevésbé támadja meg a kemencét) — fejezte be tájékoztatóját Kincs elvtárs. így hát meg lehetünk elégedve az Üveggyár eredményeivel. Reméljük, az elkövetkező negyedévben sem fogunk csalódni! P. T. Verófényes Őszi nap. Ügy látszik, itt a vénasszonyok nyara. Az idő délre jár. A balassagyarmati állomáson csaknem teljes a csend és a nyugalom. A felüljárón sétálgatok és figyelem az állomás mozdulásait. Legtöbb a mozgás és a zaj a fűtőház környékén, de az látszik és hallik ide legkevésbé. Közelebb a felüljárótól jobbra és balra három sorban személykocsik és vagonok állnak. A raktár előtt néhány vagon ácsorog. A többi vágányon itt-ott áll csalk egy-egy vagon, az egyikből szenet szórnak ki, a másikba betongyűrűket raknak, ismét egy másikba a MÉH kocsijáról vadgesztenyét lapátol két asszony. Az állomás- épület körül is csak néhány utas lézeng. A paddkon falusi nénik üldögélnek halk pletykaszó mellett. Bátyújuk, vagy az ölükben, vagy mellettük pihen a pádon. Odébb egy lány ábrándozva, kelengyéjének egy darabját varrogatja. A vendéglő felől négy vidáman ficánkoló katona közeledik a padok felé. Biztos hamarosan szerelnek, azért örülnék. Leülnek a varrogató lány mellé és hun- cuVkodnak vele. Leballagok a felüljáróról és a liliputi állomásépület felé tartok. Később tudom meg, hogy ezen a kis csomóponton (így nevezik az ilyen típusú állomásokat), a háború előtt nagy, emeletes állomásépület állt, de felrobbantották és a ŐSZI CSÚCSFORGALOM IDEJÉN A BALASSAGYARMATI VASÚTÁLLOMÁSON kis melléképület lépett az örökébe. Az állomásépület végében kis előcsarnokon át juthat az ember a főnöki szobákba. Itt helyezik el a faliújságokat, a versenytáblákat és az egyéb közérdekű közleményeket. Az MDP faliújságon a politikai oktatásban résztvevők névsora szerepel a vezércikk helyén hatvan névvel. (Az állomáson 240 vasutas dolgozik!) A faliújságon még két cikk olvasható a jutalmazásaikról. Mindkettőből idézünk egy-egy mondatot: „Azonban hangsúlyozta és súlyponti tételként kiemelte, (amint fentebb olvasható, „a párt és a szakszervezet, a kormánnyal karöltve”), hogy azon dolgozók, kik nem odaadással végzik a rájuk eső feladatot, fegyelemlazítók és szolgálatukat nem lelkiismeretesen végzik, a jutalomból ki kell zárni, hogy ezáltal is ösztönözve legyenek a jó szolgálattételre.” „Kérem az elvtársak további szoros együttműködését és a munkaverseny további sikeres végrehajtását, hogy ezáltal bizonyságát adjuk a párt, a kormány és a szakszervezet belénk helyezett bizalmának.” Az első idézet Bódi László vezénylő tiszt, a második Bük Zoltán üzemgazdász cikkéből való. Keltezésük: 1956. olktóber 8. E sokatmondó dátum mellé csak a végkövetkeztetést írjuk: Ilyen hangnemben ma már sem szóban, sem írásban nem lehet beszélni. Azt csak mellékesen említjük meg, hogy el- szomorítóan magyartalanok ezek a cikkek. Miközben a faliújságaik és a versenytáblák alapján jegyzeteket készítek, ketten is fülön fognak és leigazoltatnak. Először Liska István menetirányító kéri az igazolványt, aki az állomás párttitkára, tehát kétszeresen is menetirányító ezen az állomáson. Kisvártatva Bódi László vezénylő tiszt, az egyik jutalmazási cikk szerzője lép hozzám, és bátor tanújelét adja éberségének. Amikor befejezem — ahogy ők mondták — a jegyzetelést, mindkettőjükkel külön-külön elbeszélgetek. A beszélgetések tartalmát csak összefoglalom. Bódi Lászlótól, aki most a főnököt is helyettesíti, legelőször jogos szemrehányást kapok amiatt, hogy lapunk elhanyagolja a vasutasok problémáit. Hogy valamit jóváte- gyünk, mindjárt megírom egyik égető panaszukat. Nóg- rádkövesden kellene építeni egy ötszemélyes vonatkísérő laktanyát, de nincs iá lehetőség, mert „fentről” nem engedélyezik. Ezért kénytelen öt vonatkísérő egy „E” kocsiban fagyoskodni. A KPM illetékes osztálya még a nagy hidegek beállta előtt kell hogy tegyen valamit, hisz emberek egészsége forog kockán! Ha a aZ Olvasó hiányolná, hogy eddig még nem volt szó — legalább is kimondva — az őszi csúcsforgalomról, akkor Bódi elvtárs rövid beszámolója alapján elmondhatom, hogy a balassagyarmati állomás teljesíti legjobban a vonattovábbítási tervét a MÁV budapesti igazgatósába területén és amint már a faliújságról is értesültem, október első tíz napjában az állomás átlagteljesítménye 176 százalék volt. A „Büszkeségeink” című versenytáblán vagy harminc név szerepel. Csak kettőt írunk le róla: Saár István és Sztremi László vonatvezetők nevét, akik nemrégiben nyerték el másodszor a Szakma Kiváló Dolgozója jelvényt. A vonatkorlátozások idején, főleg kezdetben, a teherforgalom jobban ment, hisz a személyvonatok nem zavarták a tehervonatok menetrendszerű közlekedését. Ám a személyforgalmi korlátozásokat elsősorban az ipolytarnóci vonalról járó munkások és iskolások igen megsínylették. Liska elvtárssal, a párttitkárral menetirányítás közben tudok csak beszélgetni, de igen keveset törődhet velem, mert sorban jelentkeznek az állomások. Az ő válaszaiban bukkanok nyomára egy elképesztő számadatnak: a balassagyarmati vasutasokra a normális, havi 220 órás szolgálat helyett 300, sőt egyesekre még ennél is több szolgálati óra esik havonta. Ez a szám sok mindenre fényt derít. Megmagyarázza a sok rossz családi életet, érthetővé teszi a rendezvények és a politikai oktatás iránti közömbösséget, és sorolhatnánk tovább az úgynevezett „kényes” kérdéseket. Lehet! !k, $őt biztos lesznek is olyanok, akik ellenem vetik, de hiszen a 220 órán felül túlórában fizetik a munkát, s így a vasutasok is jobban járnak, mert többet keresnek. Vitafeleimnek csak azt tanácsolhatom, hogy menjenek el inkognitóban a vasutasok közé .. a Akkor ők is meggyőződést változtatnak és ha igazán szeretik a vasutasokat, nemcsak arccal, hanem őszinte szóval és tettekkel is feléjük fordulnak. Tegyék meg ezt, mert a vasutasok nagyon várják! Kovács János
