Szabad Nógrád. 1956. október (12. évfolyam. 79-84. szám) / Nógrád Népe. 1956. október (1. évfolyam. 1. szám)

1956-10-10 / 81. szám

2 SZABAD XOGR'Ad 1956. október 16. Javítsuk meg az állami gazdaságok szakszervezeti munkáját A szakszervezetek, a dolgo­zó tömegek egyik legnagyobb tömegszervezetei, egyben á dolgozók érdekvédelmi szervei. A múlt társadalmi rendszer­ben a szakszervezetekbe tömö­rülve vívta a munkásosztály a bérharcait a tőkések ellen, mi­vel egyetlen legális szén' volt a munkásosztály számára, ami képviselte érdekeiket egyes áruló szakszervezeti vezetőktől eltekintve. A felszabadulás előtt a szakszervezet munkája csak az érdekvédelemre, a tő­késekkel való harcra korláto­zódott Ezzel-szemben a felszabadu­lás után megváltozott a hely­zet, sokirányúvá, szerteágazó­vá lett munkája. Ezzel párhu­zamosan feladata is megnőtt. Sok esetben egyes szakszerve­zeti vezetők, főként a ME­DOSZ területén miág mindig nem ismerték fel a szakszerve­zet jelentőségét, és szerepét, társadalmi fejlődésünk további sikereinek megvalósítása te­rén. A szakszervezet sokrétű feladatát sok esetben a mun- kaverseny szervezésére kor­látozzák. Ez is a szakszervezet feladata. De emellett kevés gondot fordítanak a szakszer­vezet Myan irányú munkájára, mint érdekvédelmi szerv. Mert a szakszervezet ilyenirá­nyú munkája és tevékenysége jelenleg is fennáll, azzal a kü­lönbséggel, hogy most nem a tőkéssel harcol a munkabérek emeléséért, hanem ellenőrzi a dolgozók által megkötött kol­lektív szerződések maradékta­lan végrehajtását, őrködik a dolgozók egészségvédelme fe­lett. Feladata, hogy biztosítsa a dolgozóknak járó juttatások időbeni kifizetését. Szakszer­vezeteinknek biztosítani kell a dolgozók kulturális fejlő­dését. társadalombiztosítá­sát, ügyes-bajos dolgainak el­intézését. vagyis egyik oldalon harcol a dolgozók jogainak biztosításáért, a másik olda­lon pedig mozgósít a párt és a kormány által kijelölt felada­tok megvalósítására, a rmn> kaversenyre. Már az itt felsorolt egyné­hány feladatból is világosan kitűnik a szakszervezeti mun­ka szerepe és fontossága. Még­is vannak pártszervezetek, amelyek nem segítik megfele­lően a szakszervezeti munkát. így van ez a sziráki Állami Gazdaságban, ahol a pártszer­vezet vezetősége már hosszú hónapok óta nem számoltatta be a szakszervez. - vezetősé­get a munkájáról. Pub Ferenc párttitkár elvtárs megelégszik azzal, hogy résztvesz a szak- szervezeti üléseken, de már arra kevés gondot fordít, hogy az ott hozott határozatokat- a szakszervezeti vezetőség, ho­gyan haitin végre. A szakszervezet nem harcol a kollektív szerződésben vál­laltak végrehajtásáért az igaz­gatóval, sok olyan pont van a szerződésben, aminek határ­ideje már régen lejárt és a szakszervezet, de a pártszerve, zet is elintézettnefc veszik az igazgató anyaghiányra való hivatkozásával. Május 1-re a munkásszálláson meg kellett volna építeni a mosdót, de a dolgozók még mindig az utcán mosakodnak vödrökből. Ez az egy példa is bizonyítja, hogy a szakszervezet nem fog­lalkozik kielégítően a kollek­tív szerződésben vállalt szo­ciális kérdések megvalósításá­val. Előfordulnak olyan dolgok is, hogy nem tartják meg a ve­zetőségi üléseket. Bizalmi ér­tekezleteket még ritkábban tartanak. Ebben nagyrésze van annak, hogy az igazgató, de a főagronómus is, lebecsüli a szakszervezeti munkát, amit mi sem bizonyít jobban, mint az hogy ahelyett, hogy segíte­nének, a sok munkára (hivat­kozva nem egy esetben meg­gátolják intézkedéseikkel az értekezleteket. Nem mondható iónafc a bor- sosherényi Állami Gazdaság­ban sem a szakszervezeti mun­ka. Itt sem kielégítő a párt irányító munkája. Bár a párt- szervezet meghívja üléseire a szakszervezeti elnököt, a párt­titkár azzal az indokkal, hogy nem hívják őt meg, nem vesz részt a szakszervezeti ülése­ken. Hiba az is, hogy a szak- szervezeti munkát egyedül az elnök végzi, amit azzal ma­gyaráz, hogy a vezetőség tág­jai (reszortfelelősök) nem akarnak dolgozni. Bizalmi ér­tekezleteket nem tartanak rendszeresen. A dolgozókat nem tájékoztatják megfelelően a legfontosabb feladatokról. Ahhoz, hogy állami gazda­ságainkban nem kielégítő a szakszervezeti munka, hozzá­járul a megyei MEDOSZ gyen­ge ellenőrző és segítő munká­ja. Mindkét gazdaságban él­ni­----ták. hogy nagyon ritkán me nnek ki és nagyon kevés se­gítséget adnak akkor is. Hogy állami gazdaságaink­ban megjavuljon a szakszerve­zeti munka, ahhoz pártszerve­zeteink hathatósabb segítsége és ellenőrző munkája szüksé­ges. A MEDOSZ megyei bi­zottsága pedig gyakrabban menjen ki a gazdaságokba és hosszabb időt töltsön egy he­lyen, adjon megMelő segítsé­get az elnököknek, tegyék élő­vé a szakszervezeti munkát. Fogadás a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepén Rudolf Helmer, a Német De­mokratikus Köztársaság buda­pesti rendkívüli és meghatal­mazott nagykövete az NDK megalakulásának hetedik év­fordulója alkalmából vasárnap este fogadást adott, melyen a párt és a kormány vezetői mel­lett a budapesti diplomáciai képviseletek vezetői, valamint politikai és kulturális életünk sok kiváló képviselője is meg- \ jelent. Kísértetek a Szuezi csatorna közlekedésének akadályozására Az A1 Ahbar című egyipto- } mi lap, hivatkozva Mahmud i •Tunisznak, a Szuezi-csatorna igazgatójának nyilatkozatára, azt írja, nemrégiben kísérle­ték történtek arra, hogy hajó­törést idézzenek elő a csator­nán és megakadályozzák a ha­jók közlekedését. A lap közli' többi közt, hogy a7- egyik angoj tartályhajó kapitánya önké­nyesen leállította a hajó gépe­ket, a Szuezből Port Saidba vezető úton, r.oha ez számos hajókaravánt fenyegetett ka­tasztrófával. Csak a tartályhajón tartóz­kodó egyiptomi révkalauz hi­degvérének volt köszönhető a katasztrófa elhárítása — hang­súlyozza a lap. Az A! Ahbar kijelenti, hogy még három má­sik hajón fordult elő hasonló eset. KÜLFÖLDI HÍREK 439 köilekedési baleset egyetlen hét alatt Münchenben A „Berliner Zeitung“ hír­adása szerint a szeptember 23-ával végződő héten Mün­chenben 439 közlekedési bal­eset volt. A balesetek alkal­mával tizenegy en vesztették életüket és 279-en megsebesül­tek. lovábfa nöteksiä a nyugat neműt meiőgaiíaság adósságterhe A nyugatnémet mezőgazda­ság adósságterhe az 1955/56-os gazdasági év végén 8,5 milli­árd márkát (kb. 42,5 milliárd Ft) tesz ki — jelentette ki An­tonius von Oer, a vesztfália- lippea mezőgazdasági szövet­ség elnöke Münsterben. Mi­után a nyugatnémet mezőgaz­daságban az utóbbi hónapok rossz időjárása következtében jelentős károk keletkeztek j számolni kell azzal, hogy az j adósság 1957. július X-ig több mint tíz milliárd márkára nö­vekszik. íaymiliiárd márka vcsitmg a nyugatnémet mezűganlaságbafl Az ADN híradása szerint a nyugatnémet mezőgazdaságban több mint egy milliárd márka (kb. 5 milliárd Ft) veszteséget okoztak az idei termésben a kései fagyok, az árvizek, a vi­harok és a termés betakarítá­sát akadályozó hosszantartó esőzések. Különösen nagy a veszteség a gabonafélékben. Hfabb áremelkedések Hyoguiftémctorsiágban A nyugatnémet Fogyasztási Közösség közlése szerint a sajt, a szalonna és a rozs ára tovább emelkedett Nyugatné­metországban. Ötös ikrek sinlettek Swdánban Egy Vad Medani melletti községben ötösikrei születtek egy szudáni asszonynak. „Jövőre még több lesz a jövedelem...“ (Tudósítónktól.) Jó híre van a környéken a berceli Vörös Csillagnak. Azt beszélik, a 79 tagot még szétzavarni sem lehetne a tsz-bői, annyira megszokták már a közöst. A tágas portán gondosan elvermelt burgonyaprizmák fogadnak. Az udvaron szorgos munkások dolgoznak. Épül a kovács- és bognárműhely. A falakat már felhúzták. A hónap végén meglesz a tető is. Távolabb két hatalmas siló tátja szá­ját. Nemsokára megtelnek takarmánnyal, lesz dolga a gép­állomásnak. Benn az irodában a tsz elnöke, könyvelője, a növényter­melési brigád vezetője, meg a gépállomás agronómusa beszél­getnek, Felvetődik ez is, az is. ahogy ez már gazdálkodó em­bereknél szokás. Jól fizetett a gyümölcsös. Hét mázsa dióra számítottak, s az eredmény nyolc lett. A cseresznye meg négy mázsával hozott többet, mint amennyit vártak. Igaz a 10 kh-s almáskert nem hozta a legjobb termést. 50 mázsára számítot­tak, de csak 20 mázsa az alma. Betegek, pusztulófélben vannak a fák. Rendbehozni már nemigen lehet őket. El is határozták, hogy jövőre inkább szilvával próbálkoznak, 15 holdon. Jó ter­mést hozott a gabona is. 120 holdon termeltek őszi búzát és úgy számítottak, hogy 10 mázsás átlagtermés esetén olyan 14 va- gonnyi gabonájuk lesz. Számításuk nem vált be, de a megle­petés kellemes. Több gabona lett 2 vagon 14 mázsával a terve­zettnél. Az állatenyésztésben a fejési átlaggal bizony még baj van. Már 11 hónapja, hogy 4,9 liternél tartanak. így aztán jelentős összegtől estek el, amit a tej hozott volna. Ez tagontként leg­alább 400 forintot jelent. Az ólakban 19 sertés hízik. Ebből tel­jesítik a beadást, a többi meg szintén a tagok jövedelmét gya­rapítja. Eddig 137 863 forintot osztottak ki a tagok között. Munka­egységenként 8 forint jutott. Szluka János 3550 forintot, 2 köb­méter tűzifát, 0,7 köbméter rönköt. 6 malacot, húst, 12 mázsa kenyérgabonát és 4 mázsa árpát kapott, persze csak előleg­ként. S már ez is 10 000 forintot jelent. De háztáji gazdasága is van, ami szintén hoz a konyhára. S jövőre még több lesz a jövedelem, mert évről évre kevesebb a hiba, a visszásság mun­kájukban. Egyre jobban bővül a közös alap is. Ez évben niár 11 új belépője volt a csoportnak. Matyóka János, Neizer József, meg a többiek mór a közösben dolgoznak. S a Vörös Csillag tagjai szívesen fogadnak ezek után is minden dolgos, igyekvő embert maguk közé. Mert. hogy itt az ősz, van bőven munka. Csak trágyázni 67 katasztrális hold van ebben az évben. Eddig már 54 holdon elvégezték. E hónapban még legalább 20—25 holdra kerül sor. Aztán a’TÓl esik szó, mi kellene még a csoportnak, ami tovább gazdagítaná a tagokat. Erdő az jó lenne, hogy saját fájuk legyen, olyan 29 holdat szeretnének. S a Minisztertanács szeptember 9-én megjelent határozata ezt lehetővé is teszi. Ismerik jól a tagok, beszéltek már a határozatról. Minden bi­zonnyal mát az elnök elvtárs is tanulmányozta, hiszen számos olyan dologgal foglalkozik, mely a termelőszövetkezeteket, a berceli Vörös Csillagot is érinti. Az erdő mellett még kőbá­nyát is nyitnának. A dolog már eléggé előrehaladott, egy-két engedély szükséges még. hogy meginduljon a kőtermelés. Ennyit egyelőre a berceli Vörös Csillagról. Nem azért, mintha ezzel már elmondtunk volna mindent. Szólhatnánk még arról is, hogy ideje lenne, ha az illetékesek végleg rendeznék a föld kérdését, mert maguk a tsz-tagok sem tudják, hogy 421, avagy 375 hold földön gazdálkodnak. Tehát majd csak eldöntik ezt is. A nagy család tagjai pedig még odaadóbban munkálkod­nak előrehaladásukon, közös boldogulásukon. az igazság az iráni olaj körül*? A nyugati hírverés jó ideig a hazugság %|í sűrű ködébe burkolta az iráni olaj ügyét. Az WM.M. angol Elwell-Sutton vállalkozott rá, hogy le­leplezze ezt a hazugságot. Elwell-Sutton a Kelet problémáinak speciális tanulmányo­zása után az Angol—Iráni Olajtársaság (AIOC) iráni alkalma­zottjaként kezdte meg gydkorlati tevékenységét. Később az angol tájékozta tás ügyi minisztériumban, a BBC keleti osztá­lyán, majd Anglia teheráni nagykövetségén dolgozott. Elwell- Suttonnak egyetemi képzettsége, gyakorlati munkájának jel­lege és több mint hétéves iráni tartózkodása lehetővé tette, hogy jól megismerje Iránt, s az iráni olajról bőséges adatokat gyűjtsön össze. Mindez módot adott a szerzőnek arra, hogy megírja „Az iráni olaj" című, tavaly Angliában megjelent ér­tékes leönyvét. Anglia hivatalos keleti képviselőinek többségétől eltérően Elwell-Sutton fölismerte, hogy ,.a nyugati civilizáció fölénye többé nem olyan axióma, amelyet az egész világ föltétlenül elismer". A szerző előítéletektől mentesen értékelte az esemé­nyeket. Ezért krfhyve tárgyüagösabb és lelkiismeretesebb, mint bármely más írás, amely az iráni olajválságról Nyugaton eddig megjelent A könyvben közölt tények igazolják, hogy az angolok iráni olajkoncessziója már kezdettől fogva gyarmati vállalko­zás volt, s hogy az angolok az iráni nép akarata ellenére csi­karták ki ezt a koncessziót. Elwell-Sutton könyörtelenül lelep­lezi az AIOC Ikizsákmányoló tevékenységét, s rámutat, hogy ez a társaság „ellenőrizte és kiaknázta Irán egyik leggazdagabb termé­szeti kincsét, de az Irántól kapott milliókért szánalmas garasokat adott cserébe". A szerző részletesen foglalkozik az 1933-ban megkötött és az iráni olajipar 1951-ben bekövetlcezett államosításáig érvény­ben volt koncessziós szerződés feltételeivel, s bebizonyítja, hogy ez a szerződés nem felelt meg Irán érdekeinek. íme egy jellemző példa; az AIOC az általánosan elterjedt gyakorlat ellenére nem fizetett vámot az iráni kormánynak. Ilyenformán csak az 1947—48-ban lebonyolított export- és import ügyletei után 51 millió font sterling vám fizetésétől men­tesült. Az AIOC óriási összegű jövedelemadót fizetett, de vem az iráni, hanem az angol kormánynak. Az lránt megillető 30 százalékos koncessziós nyereségrészesedést pedig csak az adók levonása után megmaradt összegből fizette. Minél nagyobb lett az angol jövedelemadó, annál ke­vesebbet kapott Irán. Tehát Irán voltaképp súlyos jövedelem- adót fizetett az angol kormánynak, s megadóztatás útján nem növelhette saját jövedelmét." Az AIOC kihasználta Irán jogfasztottságát, s mindenféle mérlegmesterkedések útján még intőbb csökkentette Irán amúgy is nyomorúságos részesedését. Például 1950-ben nem számította be mérlegébe 59 fiókvállalat nyereségét, noha az 1933. évi szerződés érteimében az AIOC összes fiókvállaUUai­nák nyereségéből is 20 százalékos részesedés illette meg Iránt. E manipuláció következtében Irán jövedelme jelentősen csök­kent. Az AIOC iráni tevékenységének általános pénzügyi ered­ményei kitűnnék a szerző következő, a társaság hivatalos ada­tai alapján készült számításaiból. Az AIOC az angolok iráni koncessziójának érvényességi ideje alatt legfeljebb 22 millió font sterling saját tőkét fektetett be, s ennek fejében 700—800 millió font sterling profitot kapott. Ebből az összegből az angol kormánynak 224 millió font sterling (175 millió jövedelemadó formájában), Iránnak pedig a földjéből kitermelt mintegy 300 millió tonna olajért mindössze 105 millió font sterling jutott. A valóságban az angol kormány még sakkal nagyobb összegek­hez jutott, mert a társaság az Iránban kitermelt olaj jelentős részét csökkentett áron adta el az angol haditengerészetnek. Elwell-Sutton izzé-porrá zúzza az AIOC iráni civilizátori szerepéről terjesztett mesét, A AIOC úgy szabta meg iráni munkásai bérét, hogy az „éppen csak fedezte egy ember leg­szűkösebb létfenntartási költségeit”. A társaság például mun- kásonkint körülbelül négy négyzetméteres szoba bérletével szá­molt. Ezek szerint egy négytagú munkáscsalád minden tagjá­nak alig egy négyzetméternyi lakóterület jutott. De az AIOC a valóságban az iráni munkások majdnem 80 százalékának még ekkora lakóterületet sem biztosított, A munkások nyomo­rúságos viskókban tengették életüket. Az iráni munkások név­leges bére alig IS százaléka, reálbére ellenben csak körülbelül 5 százaléka volt az Egyesült Államokbeli olajmunkások béré­nek. Ráadásul a vállalat által közvetlenül alkalmazott 51 000 iráni munkáson és tisztviselőn kivitt 16 000 ember alvállalkozók közbeiktatásával dolgozott a társaságnak. Ezek a munkások még rosszabbul éltek, még rosszabb körülmények közt dolgoz­tak, mint társaik. A szerző külön felhívta az olvasó figyelmét a társaság am goi és iráni személyzete életviszonyainak szembeszökő ellenté­tére. Az irániak nyomorogtak és éheztek, rozzant viskókban tengődtek, az angolok ellenben jól berendezett modern házak­ban laktak és semmiben sem szenvedtek hiányt. Az irániaknak a munkakörülmények, a fizetés, az egészségügyi ellátás, a vál­lalati közlekedési eszközök használata stb. tekintetében a leg­durvább megkülönböztetést kellett elviselniük. Az angolok ré­szére külön klubok, mozik létesültek. Abadannak irániak lakta kerületei csak annyi villamos energiát kaptak a társaságtól, amennyi aligha elegendő egyetlen londoni külvárosi utca áram­ellátásához. Az abadani parkok látogatása „az angol személy­zet kizárólagos joga volt". Abadanban húszezer iskolaköteles korú iráni gyermek közül hely hiányában mindössze két és fél ezer tanulhatott, „A társaság pöffeszkedően kezelte az bániakat” — írja a szerző. A gyarmatosítók még a legcsekélyebb fá­radságot is sajnálták, hogy megismerjék azt a népet, amelynek körében éltek, meg­tanulják e nép nyelvét, megismerkedjenek szokásaival és életmódjaival. Az AIOC vezető hivatalnokai akár húsz évet is eléltek Iránban, s csak annyira tanultak meg perzsául, hogy rendelhessenek egy nagy adag whiskyt — jegyzi meg a szerző. Bezzeg „Irán belügyeibe minden úton-módon beavatkozott a társaság", s óriási nyomást gyakorolt az egész államgépezetre. Elwell-Sutton részletesen ismerteti annak a harcnak a tör­ténetét, amelyet az iráni nép az olajipar államosításéért vívott. Hangsúlyozza, hogy az irániak e harcban hatalmas erkölcsi erőt tanúsítottak, s leleplezi, mily „csökönyösen vakok” voltak azok a nyugati politikusok és pénzemberek, akik nem tűrhették füg­getlen keleti államok létezését", Elwell-Sutton szerint éppen ez késztette az angol olaj monopóliumokat, hogy az amerikaiakkal szövetkezve elnyomják az iráni nép nemzeti szabadságmozgal­mát. Az amerikai monopóliumok tudták, hogy „nemcsak versenytársai, hanem partnerei is az AIOC-nek, ahogy a virágzó és független iráni olajipar egyáltalán nem kívánatos tényező lenne a nemzetközi olajpiacon". „Iránnak semmikép sem szabad önálló vetélytárssá válnia’’ — ez volt az öt nagy amerikai és két angol monopóliumot egye­sítő nemzetközi kartell főkolomposainak véleménye. Az amerikai és az angol olajtársaságok kormányaik hat­hatós diplomáciai támogatásával elérték, hogy az iráni olajipar államosítása voltaképpen semmissé vált. 1954-ben új olajegyez­ményt kényszeritettek Iránra. Ez az egyezmény az AIOC ko­rábbi jogait átruházta az újonnan megalakított, úgynevezett nemzetközi olajkonzorciumra. A különbség csak az, hogy most nem egy angol társaság, hanem több amerikai és angol társa­ság dirigál Iránban. Könyve befejező részében Elwell-Sutton figyelmezteti a gyarmatosítókat, hogy iráni pozícióik nagyon ingatagok, mert az iráni nép továbbra is karcol nemzeti jogaiért. Az ázsiai né­pek „ma már nem nyugszanak bele, hogy bármiféle nemzetközi sakkjátszmában gyalogosnak használják fel őket... Végét járja az a rendszer, amelyben néhány hatalmas nemzet gazdaságilag, politikailag és társadalmilag uralkodott a vi­lág többi részén..." — írja a szerző. Nemcsak Irán szempontjából nagy jelentőségű, hogy Ell- wel-Sutton megírta az AIOC rablógazdálkodásának igaz törté­netét, Hiszen az AIOC még most is fosztogatja és kizsákmá­nyolja a közel- és a középkeleti népeket. Csupán a cégére vál­tozott meg s most a British Petroleum Company nevet viseli. De kívüle mennyi angol és amerikai rabló garázdálkodik még a keleti országokban? Semmiben sem különbözött az AlOC-tól az Egyiptom népén élősködő hírhedt Szuezi-csatorna Társaság. Elwell-Sutton az AIOC múltbeli tevékenységének leírásával foglalkozó könyve tevékenyen hozzájárul a keleti népeknek és az egész haladó emberiségnek a kolőnializmus ellen vívott har­cához.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents