Szabad Nógrád. 1956. július (12. évfolyam. 53-60. szám)
1956-07-14 / 56. szám
v Yrfág proletárjai egyesüljetek! g g Szabad nograd m A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA (XH. ÉVFOLYAM, 56. SZÁM. ÁRA: 5» FILLÉR 1956. JÚLIUS 14. A.S első gabonát a hasának! Szerte a megyében kasza alá érett már a gabona. Dolgozó parasztságunk, termelőszövetkezeteink az őszi árna aratásának befejezésé után megkezdték a kenyérgabona aratá- Isát, Dolgozó népünk nagy figyelemmel kíséri ebben az időszakban a gabonabetakarítás nagy munkáját. A lakosság kenyérellátásának szempontjából nem közömbös, hogy milyen természetű lesz és mennyi gabona kerül begyűjtésre. Az eddigi elcsépelt gabona és a termésbecslés szerint jó közepes termésre számíthatunk. Minden adottságunk megvan ahhoz, hogy eleget tegyünk hazafias kötelességünknek és méltóan kivegyük részünket a dolgozó nép kenyéreMtásának biztosításából. Pártunk és kormányunk bízik a termelőszövetkezeti és egyéni parasztságban. Ezt mutatja az is, (hogy az elmúlt évektől eltérően az idén nem köti a gabonát forgalmi korlátokhoz. Az a dolgozó paraszt, vagy termelőszövetkezet. aki a gabonabeadási kötelezettségét cséplőgéptől teljesíti és az értékesítésre lekötött gabonát leszállítja, a többivel szabadon rendelkezik. ami azt jelenti, hogy azt minden korlátozás nélkül az ország bármely részére szállítási igazolvány nélkül szállíthatja. Abban az esetben azonban, ha valamelyik községben a csépléssel együtt nem halad, párhuzamosan a gabona begyűjtése, a helyi szervek javaslatára a Begyűjtési Minisztérium a községet a szabadpiaci forgalomból kizárhatja. Nagy feladat hárul tehát a községi párt- és tanácsszervekre. Az ő feladatuk, hogy széleskörű politikai, felvilágosító munkával tudatosítsák a dolgozó parasztok között a beadás hatalmas jelentőségét. A dolgozó parasztok érdeke, hogy a cséplőgéptől azonnal teljesítsék beadási kötelezettségüket. Erre már eddig is számos kiváló példa van. Szécsényben például, ahol eddig már 16 vagon őszi árpát csépeltek el, 178 dolgozó paraszt a cséplőgéptől azonnal eleget tett órpabeadási kötelezettségének. Jó példával jártak elő a nagyoroszi Úttörő és a tolmácsi Szabadság termelőszövetkezetek, ahol az elcsépelt őszi árpa első mázsáiból az állam iránti kötelezettségüket teljesítették; Ezt a személyes példamutatást ki kell szélesíteni a megye egész területére. Tudatosítani kell a dolgozó parasztok között, hogy pártunk és kormányunk belehelyezte bizalmát a termelőszövetkezetekbe és az egyénileg dolgozó parasztokba. Ne éljenek vissza ezzel a bizalommal, teljesítsék beadási kötelezettségüket a cséplőgéptől; A terület utáni beadási kötelezettség természetesen nem fedezi az ország lakosságának szükségletét. Ezért államunk az idén is életbe léptette a kenyérgabona állami szabad felvásárlását. Az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy a szabad felvásárlás kedvező a termelőszövetkezetekre és dolgozó parasztokra. Éppen ezért a rendelet értelmében az idén is minden termelőszövetkezet és egyénileg dolgozó paraszt lehetőleg gabonafeleslege 80 százalékát ajánlja fel az államnak. A termelőszövetkezetek az üzemtervükben értékesítésre előirányzott kenyérgabona mennyiségre kössenek szerződést; Megyénk területén már megkezdődött az értékesítési szerződések kötése. A szerződéseket a Terményforgalmi Vállalat dolgozói és a begyűjtési megbízottak kötik, A cséplés előtti szerződéskötések előnye az. hogy a lekötött mennyiség 50 százalékára előlegként a mázsánként megállapított árat megkapják. A cséplés előtti időszakban teljesen önkéntes a szerződéskötés. Nem fordulhat azonban elő az, hogy az állami szabadfelvásárlás alól valaki kivonja magát. A rendelet értelmében aki az előzetes szakaszban, illetve a cséplése befejezéséig nem köti meg a szerződést, a községi tanács végrehajtóbizottsága kötelezi a megfelelő mennyiség lekötésére. Az értékesítési szerződésre lekötött gabona minden mázsája után búzáért 280 forintot, rozsért 260 forintot kap a termelő, ha semmiféle kedvezményt nem vesz igénybe. Abban az esetben, ha a dolgozó parasztok, vagy termelőszövetkezetek igénybe veszik a kedvezményeket, műtrágyavásárlást, mélyszántást, akkor egy mázsa búzáért 240 forintot, a rozsért pedig 220 forintot kapnak. A gyors gabonabegyűjtés érdekében a hátralevő néhány nap alatt ki kell javítani a még meglevő hiányosságokat. Különösen fontos, hogy gépállomásaink időben gondoskodjanak a cséplőgépek kivohtatásáról és a felelős vezetők beállításáról. A rendelet értelmében július 5-ig minden cséplőgépnek szérűn van a helye. Mégis több gépállomásunkon, de különösen az érsekvadkerti gépállomás körzetében még ma is üresen állnak a szérűk. Örha- lomfoan például azért nem tudják megkezdeni a cséplést. mert nincs felelős vezető. Szügy községben pedig a dolgozó parasztok már több mint egy hete kazalba hordták az őszi árpát, de gép hiányában nem tudnak csépelni. Az ilyen és ehhez hasonló hibák nagyban gátolják a cséplést és ezzel együtt a begyűjtést. A gabonabegyüjtés sikeres lebonyolítása nagy feladat elé állítja a párt és állami szervek vezetőit. Pártszervezeteink feladata ebben az időszakban is a legmeszebbmenő felvilágosító munka. Mindenkivel meg kell értetni az értékesítési rendszer előnyét és annak szükségességét. Tanácsainknak, mint az államhatalom helyi szerveinek egyik legfelelőssége- sebb feladata a gabona begyűjtése és az értékesítési szerződések kötésének irányítása. Az április 4-e tiszteletére indított versenyben megyénk a III. területi csoportban első helyen végzett és elnyerte a Minisztertanács vándorzászlaját. Az idén először értük el. hogy élőállatból és állati termékekből a féléves tervet túlteljesítettük. Ez jelentős előny ahhoz, hogy a gabonabeadásban is az elsők legyünk és továbbra is megyénkben maradjon a Minisztertanács vándorzászlaja, de ez egymagában nem elegendő. A begyűjtési apparátusnak. a párt- és tanácsi szerveknek úgy kell dolgozniok. hogy az állati termékek mellett a gabonabegyűjtésben is, jó eredményt érjünk el. A cséplésben a szécsényi gépállomás jár az élen Gyorsítani kell a kaszálás ütemét (Tudósítónktól.) Megyénk területén befejeződött az őszi árpa aratása. Gépállomásaink 1160 holdon aratták le az őszi árpát. A kombájnok 200, az aratógép&k 980 holdon végezték el a munkát. Az aratásban élen jár Ötvös Sándor, az érsekvadkerti gépállomás traktorosa 54 hold teljesítménnyel. A kombájnotok közül a legjobb eredményt Kovács István a szécsényi gépállomáson érte el, aki öt nap alatt 57 holdon vágta le az őszi árpát és 730 mázsát csépelt el. Második Kissimon Sándor, az érsekvadkerti gépállomás kombájnvezetője, aki 41 holdról vágta le és csépelte el az őszi árpát. Néhány napja, hogy megkezdődött a rozs és az őszi búza aratása. Gépállomásainkon most folyik az őszi árpa cséplése. Eddig már 135 vagonnal csépeltek el. A cséplés- .ben a szécsényi gépállomás jár az élen 4 vagonos teljesítménnyel. Bárány István, a gépállomás traktorosa 1070-es cséplőgépével 9 vagon gabonát csépelt el. Jól dolgozik még Pék Mihály is, aki már a 8. vagon gabonát is elcsépelte. Az aratással egyidőben tovább folyik a növényápolási munka. Gépállomásaink eddig 4317 holdon végezték el á kapálást. Az elmúlt tíz napban közel 600 hold kapásnövényt tisztítottak meg a gyomtól. Ezzel a teljesítményükkel pontosan a kétszeresét végezték el a tavalyi megfelelő időszak teljesítményének. A növényápolásban a legjobb eredményt a tolmácsi gépállomás érte el. Eddig már 1414 holdon végeztek gépikapálást. Az erdőkürti gépállomáson 1100 hold a teljesítés. A traktorosok közül a legjobb eredményt Sallai István, az érsekvadkerti gépállomás traktorosa érte el. aki eddig 462 holdon végezte el a kapálást. Továbbra is vontatottan halad a gépi kaszálás. Az elmúlt tíz nap alatt mindössze 239 holdat végeztek gépállomáKormányunk az 1950—55. években sok falusi dolgozó számára tette lehetővé a falusi lakcházépítési hitelakció (FA- GI) keretében, hogy családi házat építsen magának. Ezekben az években mintegy 11400 építtető, állami gazdasági dolgozó, tsz-tag 250 millió forint állami kölcsönt kapott lakó- házépítésre. A kölcsönöket államunk nagy kedvezménnyel nyújtotta, 10—20 év alatt kell visszafizet- ■niök az építtetőknek, s mindössze csak évi 3 százalékos kamatot tartoznak téríteni havi, saink. így az adósság még mindig 2100 hold. Az elmúlt tíz nap folyamán csupán a szécsényi, kisterenyei és az érsekvadkerti gépállomások eredménye kielégítő. Bercelen, Pásztón és Karancskeszin egyetlen hold gépi kaszálást sem végeztek, pedig van munka bőven. Bár a viszonyok elég mostohák, sok az alkatrészhiány, a törés, azonban ennek ellenére az adottságok minden gépállomáson egyformák, tehát minden gépállomáson komolyan kell venni a kaszálást, hogy az adósságot minél hamarább teljesítsék. feléri vagy évi részletekben. További kedvezményt nyújtott államunk azzal is, hogy a FAGI-hitelek visszafizetéséről kimondta: az az építtető, aki a kölcsön folyósításától számított öt év alatt a kölcsön 75 százalékát visszafizeti, mentesül a fennmaradó 25 százalék megtérítésétől. Ezzel a kedvezménnyel igen sok építtető élt már eddig is, s igyekeznek köl- csönük 75 százalékát hasonló időben visszafizetni, hogy ők is részesüljenek az államunk által nyújtott jelentős kedvezményben. I---------------------------------------Új abb kedvezmény a falusi házépítőknek Csökkent a Szénbányászati Tröszt * hóeleji adóssága A napokban megtartott termelési értekezleteken szénbányászát! üzemeink dolgozói azzal az elhatározással vették át elmúlt félévi munkájuk jutalmát, hogy rövidesen tör- lesztiK hóeleji adósságukat. Az azóta eltelt napokban vállalásuk egyrészét teljesítették; két és félezer tonnát törlesztettek le a tartozásukból; A mizserfai üzemegység a harmadik negyedév első napjaiban a legnagyobb tervelőnyre tett szert, s ezzel jóval maga mögött hagyta régi versenytársát, Nagybátonyt. Néhány napja a zagyvái és rónai bányaüzem is jó eredménynyel büszkélkedhet, míg Kis- terenye és Kazár adósságát gyarapította; ÉLENJÁROK: Mizserfa 638 tonna .többlet. Üzemvezető; Sándor Bála, főmérnök: Józsa Pál; Róna: 265 tonna többlet. Üzemvezető: Bükkhegyi János, főmérnök: Laczkó István. Zagyva: 250 tonna többlet. Üzemvezető: Simon Ernő, főmérnök: Harmos Mihály; Nagybátony: 202 tonna többlet, Üzemvezető: Tanyai Ferenc, főmérnök: Marton Mihály. Szorospatak: 4 tonna többlet. Üzemvezető: Fuchs Jenő, főmérnök: Demeter Ferenc; ADÓSOK: Ménkes: 40 tonna tartozás: Üzemvezető: Szabó Imre, főmérnök: Cserjési Miklós. Mátranovák: 130 tonna tartozás. Üzemvezető: Sárai La* jós, főmérnök; Révfalvi Já4 nos. Tiribes: 141 tonna tartozás; Üzemvezető: Pintér András* főmérnök: Bakos Péter, Kányás: 215 tonna tartozás; Üzemvezető: Schaffer Péter, főmérnök: Németh Lajos. Kazár: 573 tonna tartozás; Üzemvezető: Szomszéd Gy; István, főmérnök; Kreffiy Iván. Kisterenye: 888 tonna tartozás. Üzemvezető: Ujj János, főmérnök: Sándor Gáspár. A tröszt adóssága 347 tonna; Igazgató; Sartóris Kálmán, főmérnök: Lassan József, termelési osztályvezető: Vörös Lajos, műszaki osztályvezetői Csillag József; 1 Huram Sándor, a Salgótarjánig, üvegqyárikéiszeres szakma ki-0 váló dolgozója a kiko-prfeeme-1® Icq épen dolgozik. A sörös és X s-ík vizes üvegek, a ra|rtai$i 'palackok készítője éppen úgy.M mint az év elején, a másodiku negyedévben is igen jó ered-Q ményt é-t e l. Mennyiségi ter- A vét 107 százalékra teljesítette. mégpedig alacsony sslejtszá-Sfc Zalákkal, 2,8-al. Ez a számg mind m u r.ika társa Inak 5 — 6 A százalékos, mind s?.|át előzőn negyedévi 3 százalékos se-K lejtátlagához visznyítva iqenír szép eredménynek mond ha-ás Az alkotmány ünnepére készülnek a Tűzhelygyárban (Tudósítónktól.) Még július elején vagyunk, de a Vasöntöde és Tűzhelygyár minden üzemrészében megszülettek már a legújabb, felajánlások a harmadik negyedévre. Anyagtakarékossá- got, újabb módszerek bevezetését, munkájuk megjavítását vállalták a dolgozók, akik bíznak benne, hogy munkájuk a második negyedévi elmaradás után most már remélhetőleg eredményes lesz. Az öntödében Varga Nándor és Török Bálint gépformá- zók vállalták, hogy az eddigi 1 százalékos selejtet a minimumra csökkentik és lehetőleg selejtmentesen dolgoznak. Munkamódszerüket pedig, amellyel ezt az eredményt elérik, átadják munkatársaiknak is. De az öntöde többi dolgozói is tettek felajánlást, mégpedig főleg a tisztaságra és a munkafegyelem megjavítására. A tűzhelyszerelő műhelyben Varga István hívta ki versenyre a műhely összes brigádjait. A verseny célja a meny- nyiségi terv teljesítése mellett a minőségi előirányzat pontos betartása. Varga elvtárs eddig is jó példával jár£ elől, hiszen az utóbbi két hónapban 3000—3500 darab minőségi tűzhelyet szerelt. Ezt a számot azonban felajánlása szerint jóval túlhaladja a kővetkező hetekben. A gyár kisegítő részlegeinek dolgozói sem maradtak ki a felajánlók közül. Az itt dolgozó elvtársak a gépállások csökkentését tekintik feladatuknak. A villanyszerelők csoportja a villanymotorok folyamatos és zavartalan működését a gondos karbantartással és az állandó ellenőrzéssel kívánja biztosítani. A géplakatosok azt vállalták, hogy az előirányzott gépszereléseket augusztus 20-ig végzik el. Közöttük újítók is akadnak, mint Faragó László formázógép szerelő, aki ebben a negyedévben legalább két újítással akarja bővíteni a géplakatosok együttes felajánlását. A szépszámú felajánlások mellett megemlíthető az is, hogy a tűzhelyováriak jelenleg munkavédelmi hónapot tartanak és különféle újításokkal és' jobb munkaszervezéssel könnyítik meg munkájukat, védik egészségüket, HÁROM KÍVÁNSÁG A Balassagyarmati Beton- árugyártó Vállalat műszaki dolgozója, Imre Lajos elvtárs már régen tudta, hogy vállalatuk nem a legjobb körülmények között dolgozik. Négy napja azonban — a Budapesti Cementipari Vállalatnál tett látogatása óta — szinte megnőttek szemében a hibák, — A kétnapos tapasztalat- csere alkalmával sc-k újat láttam, tanultam, s ha mi csak megközelítőleg dolgozhatnánk olyan feltételek mellett, árunk minősége és mennyisége is megjavulna, A vállalatnak három kívánsága van, akár a mesében: egy újtípusú mozaiklap-prés, megfelelő mennyiségű alapanyag és egy jármű, amellyel a folyamatos szállítást biztosítanák. — Az újtípusú mozaiklap- présnek sok előnye van. Nálunk nyolc óra alatt 1300 darab lap készül el négy ember munkája nyomán, míg az új géppel két ember ugyanannyi idő álatt 3500 darabot készíthet. Nem beszélve arról, hogy kevesebb cementet használnánk, mert a nagyobb nyomású prés ,kevesebb kötőanyaggal jobb minőségű mozaiklapokat készíti. Évenként körülbelül 375 mázsa cementet takaríthatnánk így meg — indokolja meg az első kívánságot Imre elvtárs. A másik kérésük, a rendszeres anyagellátás, még fontosabb ennél, Elbeszélésük szerint az elmúlt hónapban hat napot, e hónapban pedig már két napot veszítettek a termelésből anyaghiány miatt. Így még a meglevő gépekkel sem tudtak dolgozni. Azonban a dolgozók igyekezetét bizonyítja, hogy a második negyedévi tervteljesítésen ez a kiesés nem látszott meg, ugyanis 116,8 százalékra teljesítették tervüket. A szállítóeszközökkel ugyancsak baj van. Egy kölcsönkapott szállítószalag viszi, lassan másfél éve havi 1100 forintért a kavicsot a vasúti kocsiktól a telephelyig, amíg gazdája, az 1. sz. Mélyépítő Vállalat vissza nem követeli. A készáru szállítása szintén al- 1-calmi közlekedési eszközökön történik. Jelenleg a Mohorai ja végzi ezt a munkát, szintén kölcsönben. A vállalat szállítását tehát meglehetősen ki■* szolgáltatták a kölcsönadók kénye-kedvénelc, akiknek ha valamikor eszükbe jutna viszh szakémi jogos tulajdonukat, a Betonárugyártó Vállalat elég kényelmetlen helyzetbe kerülne. Jogosan kérik tehát a be- tonárugyári dolgozók: biztosít-» saruik számukra saját közlekedési eszközt. Mindhárom kívánságukra ezúton hívjuk fel a megyei tanács ipari osztályának figyel- mét.,. Növényvédő Állomás vontatóAttf/usaius 1-vn NYÍLIK A SALGÓTARJÁNI ÁLLAMI ÁRUHÁZ pamut-, szövet-, selyem-, lakástextil méteráru, női-, férfi-, gyermek-konfekció, kötöttáru-, harisnya; férfi és nőj fehérnemű, divatáru cipő. háztartási-, műszaki* bútor, illatszer-, bőrdíszmű, rövidáru és |átókosztá!yai, Ibusz menetjegyiroda és a büfé szeretettel várják a vásárlókat. ftuaini Á|\ öpuiiúz 00083713