Szabad Nógrád. 1956. július (12. évfolyam. 53-60. szám)
1956-07-28 / 60. szám
SZA11A» \(H.!Un 1956. július 28. Irányelvei«, a magyar népgazdaság fejlesztésének második ötéves tervéhez (Folytatás az 5. oldalról) esik alkalmazását és javítani kell a gépjármű-állornány- alkatrész ellátását. A távolsági autóbuszközlekedés járműállományának növelése és műszaki állapotának megjavítása céljából öt év alatt 1100 darab távolsági autóbuszt kell üzembehelyezni. Ez lehetővé teszi a meglevő járatok sűrítését és további községeknek a közlekedési hálózatba történő bekapcsolását. A gépkocsik üzembiztonsága és karbantartása érdekében a forgalmi telepek és javítóállomások hálózatát bővíteni kell. Biztosítani kell, hogy minden nagyobb vidéki városban és Ipari gócponton megfelelő forgalmi telep és javítóállomás álljon rendelkezésre. A gépjárműforgalom fejlődése fokozott követelményeket támaszt a közúti hálózattal szemben: Ennek megfelelően iparvidékeink legjobban igénybe vett fő közlekedési útjainak egyes szakaszait át kell építeni szilárd burkolatú utakká. Meg kell építeni a Hatvan— Salgótarján, Budapest—Ta_ tabánya, Miskolc—Ózd közötti pormentes, szilárd burkolatú utaltat. További községeket kell bekötni az állami közúti hálózatba. Mintegy 1700 km hosz- szúságban a közutakat pormentes burkolattal kell korszerűsíteni. 4. A második ötéves terv időszakában lényegesen ki kell terjeszteni a csővezetéken történő szállítást. Mintegy 700 kilométer hosz- szú új csővezetéket kell létesíteni. Így meg kell építeni a Nagylengyel—Szony, Lovászi—Pét, valamint a román országhatár — Tiszapalkonya közötti csővezetékeket. 5. A hírközlés második ötéves tervének fontos feladata a távbeszélőhálózat további fejlesztése. A lakosság távbeszélővel való ellátottsága mintegy 30 százalékkal növekedjék. Ennek során a távbeszélő-központok állomás-befogadóképességét Budapesten 36 százalékkal, a vidéki városokban és községekben 27 százalékkal kell emelni. Folytatni kell a termelőszövetkezeteknek, az állami és erdő- gazdaságoknak, a gépállomásoknak a távbeszélőhálózatba való bekapcsolását. A távolsági távbeszélőszolgálat megjavítása érdekében meg kell kezdeni a helyközi kapcsolás gépesítését. Tovább kell bővíteni a nemzetközi távbeszélőhálózatot. Korszerűsíteni kell az elavult postai épületeket. Fontos feladat a legkorszerűbb hírközlési módok bevezetése. Budapest és mintegy 60 kilométeres körzete részére 1957-ben 30 kW-os, Miskolc és kb. 25 kilométeres körzete részére 1958-ban 5 kW-os tel. jesítményű televíziós adót kell üzembe helyezni. Biztosítani kell a nemzetközi televíziós hálózathoz való csatlakozást. Elő kell készíteni a színes televízió bevezetését. Létre kell hozni az ultrarövidhullámú rádióműsoradó-hálózatot. Az országos mikrohullámú, vezeték nélküli távbeszélőhálózat megteremtésének első lépéseként a második ötéves terv éveiben az ország mintegy harmadrészén ki kell építeni az átviteli berendezéseket. V. Beruházás, felújítás Á második ötéves terv időszakában a beruházásokat az ipar hazai nyersanyag- és energiaforrásainak feltárására és bővítésére, a műszaki színvonal emelésére, a mezőgazdaság termelésének növelésére és szocialista átalakításának anyagi megalapozására, valamint a lakásépítésre kell összpontosítani. A beruházások jelentős részét nem új létesítményekre, hanem a meglevők újjáalakítására és bővítésére, és elsősorban a gépállomány korszerűsítésére és növelésére kell fordítani; A beruházások felhasználásánál figyelembe kell venni a szocialista tábor országai közötti együttműködés eredményeit, és ezek alapján a beruházásokat főként azokba a termelési ágakba irányítani, amelyek a hazai adottságoknál fogva a legkedvezőbb fejlődési lehetőségekkel rendelkeznek; 1. Az 1956—1960. években a hépgazdaságba állami erőforrásokból 76— 78 milliárd Ft-ot, egyéb forrásokból további 2 tnilliárd Ft-ot kell beruházni, összesen tehát mintegy 15 százalékkal többet, mint az első ötéves terv időszakában. A beruházásokat úgy kell elosztani, hogy az ipar 32—34 milliárd forint beruházásából a nehézipar fejlesztésére mintegy 27—29 milliárd forint jusson és így a nehézipar részaránya az összes beruházásokon belül az első ötéves terv idején elért 41,3 százalékkal fezemben 37—38 százalékra csökkenjen. Ugyanakkor az átlagosnál lényegesen nagyobb mértékben — több mint 30 százalékkal — emelkedjék az ipari nyers- és alapanyag, valamint az energiatermelésre fordítandó beruházások ösz- szege. Míg a második ötéves terv időszakában a vegyiparra fordított beruházások az első ötéves terv idején megvaló- Sítottakhoz képest mintegy kétszeresükre, a villamosenergiaipari beruházások mintegy másfélszeresükre, a bányászati beruházások mintegy 30 százalékkal növekednek, a kohászat és a gépipar beruházásait viszont csökkenteni kell. A könnyű- és élelmiszeriparban öt év alatt több mint 4,6 milliárd forintot kell beruházni, közel 130 százalékkal többet, mint az első ötéves terv idején; A mezőgazdaság előtt álló feladatok megalapozására a második ötéves terv során jelentősen növelni kell a mező' gazdasági beruházásokat az első ötéves terv idején megva- lósítottakhoz képest s ezáltal a mezőgazdaság részesedését hz összes beruházásokból az tlső ötéves terv idején Kiért 13,6 százalékkal szemben, mintegy 17 százalékra kell emelni. A második ötéves terv időszakában a mezőgazdaságba befektetendő 14 milliárd forintból a termelőszövetkezetek gazdaságába közel háromszor annyit kell beruházni, mint az első ötéves terv időszakában. A termelőszövetkezetek beruházásaival elsősorban a közös állattenyésztést kell fejleszteni. A második ötéves terv során a közlekedés korszerűsítésére és teljesítőképességének növelésére fordítandó több mint 10 milliárd forintnyi beruházásból a vasút fejlesztésére kell felhasználni 5,3 milliárd forintot, több mint másfélszer annyit, mint az első ötéves terv idején. A kereskedelem, a vendéglátóipar, a begyűjtés és az áruraktározás fejlesztésére öt év alatt legalább 1,5 milliárd forint beruházást kel! fordítani. Ebből — a nagy népgazdasági károkat okozó raktárhiány fokozatos megszüntetése céljából — legalább 660 millió forintot raktárak építésére kell felhasználni. Ezzel a kereskedelmi raktárak befogadóképességét közel 20 százalékkal kell növelni az első ötéves terv időszaka alatt történt 11 százalékos fejlesztéssel szemben. Ezenkívül tárolási lehetőségek további kibővítésére a mezőgazdaságban és más területeken legalább egymilliárd forintot kell fordítani. Lakásépítésre, a víz- és gázellátás javítására, szociális, egészségügyi és kulturális létesítményekre a második ötéves terv időszakában több mint 13 milliárd forintot kell beruházni, mintegy 30 százalékkal többet, mint az első ötéves terv éveiben. Jelentősen növelni kell a tudományos kutatásra fordított beruházásokat. Az ipari, mezőgazdasági és egyetemi kutatásokra előirányzott összeget nem számítva. a Magyar Tudományos Akadémia intézményeinek fejlesztésére — beleértve az atomkutatást is — mintegy 370 millió forintot kell fordítani, három és félszer annyit, mint az első ötéves terv időszakában; 2. A bővített újratermelést a második ötéves terv időszakában a lehető leggazdaságosabb módon kell megvalósítani. Ezért a termelés növelésének jelentős részét nem új beruházásokkal. hanem meglevő termelőberendezések jobb kihasználásával, a géppark korszerűsítésével, a munka jobb megszervezésével kell elérni. Ily módon a meglevő termelő-, berendezések előnyösebb kiaknázásával, nagyobb beruházások nélkül kell biztosítani — hozzávetőlegesen — az öt évre előirányzott termelésnövekedésnek: acélnyersvasból 50, martinacélból 30. timföldből 40. alumíniumból 50 téglából 75, kombájnokból 70, szerszámgépekből 80, gyapjúszövetből 90. kötöttáruból 40, cukorból 70 százalékát. 3. A beruházások hatékonyságának fokozása, a műszaki színvonal emelése céljából az 1956—1960, években a beruházásokból a gépek részarányát jelentősen, 30—32 százalékra ____ kel l emelni, szemben az eiső | gazdaságos és határidőre való ötéves terv idején elért 21 szá- j megvalósításában a beruházókat, műszaki tervezőket és kivitelezőket anyagilag is érdemegvalósítását. A beruházásokat a hazai viszonyok között alkalmazható legkorszerűbb technika figyelembevételével úgy kell megvalósítani, hogy a legkisebb költségráfordítással a legnagyobb gazdasági eredményt lehessen elérni. Ezért a beruházások jóváhagyását alapos gazdasági számítások alapján kell végezni és nagymértékben meg kell javítani a beruházások előkészítését. .. Lényeges megtakarítást kell elérni a beruházások és ezen belül mindenekelőtt az építkezések költségeinél. A lakásépítés átlagos költségét öt év alatt 15—20 százalékkal kell csökkenteni. Széles körben kell felhasználni típusterveket. Szabványelemeket, gazdaságos szerkezeti megoldásokat kell alkalmazni, meg kell szüntetni a tervezésben minden túlméretezést és pazarlást. A tervezési költségeket jelentősen csökkenteni kell, elsősorban a típustervek kiterjedt alkalmazásával. Egyszerűsíteni kell beruházások gazdasági és műszaki tervezését. Biztosítani kell az építkezések terveinek időben való elkészítését. Nagymértékben rövidíteni kell az építkezések időtartamát és ezzel is el kell érni a befejezetlen beruházások állományának csökkentését. Ki kell dolgozni egyes épületfajtákra az építkezés időtartamát és költségét meghatározó normákat és biztosítani kell ezek betartását; A beruházások tervszerű, Zalákkal. A második ötéves terv időszakában 24—25 mit liárd forintot kell gépi beru ... . , ... - keltté kei! tenni. Lehetőséget húzásokra fordítani, 75 szaza- j bÍ7tos-;;ani arra hogv lékkai többet, mint az első öt- i Keu f,1 ’ , , o rallnlainlr nvprPfiAPiíl eves terv során. 4. Fordulatot kell elérni a beruházásokra rendelkezésre álló eszközök takarékos felhasználásában. Biztosítani kell, hogy a beruházási eszközöket minden területen a legfontosabb célokra használják fel és elkerüljék a nem feltétlenül szükséges létesítmények vállalatok nyereségüknek a jelenleginél nagyobb részét fordíthassák a termelő- berendezések, valamint szociális és kulturális intézmények fejlesztésére. 5. A második ötéves terv beruházásaival meg kell teremteni a feltételeket » népgazdaságnak a harmadik, ötéves tervben való továbbfejlesztéséhez. A geológiai kutatások céltudatos kiszélesítésével elő kell készíteni a szén, olaj és földgáz termelésének 1960 után való további jelentős növelését. új erőművek építésének megkezdésével lehetővé kell tenni a későbbi években is a villamosenergia- termelő berendezések folyamatos üzembehelyezését, meg kell indítani a Duna és Tisza energiájának nagymértékű hasznosítására irányuló előkészítő munkálatokat, fel kell készülni arra. hogy a harmadik ötéves terv folyamán az energia új forrását, az atomenergiát állítsuk a fejlődés szolgálatába, meg kell teremteni a feltételeket a vegyiparnak a harmadik ötéves tervben való nagyarányú további fejlődéséhez, s mindezzel me» kell vetni az életszínvonal további emelésének alapját. Kikeli dolgozni a harmadik ötéves terv új létesítményeinek telepítésére vonatkozó irányelveket. 6. Lényegesen nagyobb gondot kell fordítani a népgazdaság állóalapjainak megóvására és fenntartására. Ezért a második ötéves terv folyamán felújításokra 30 milliárd forintot kell előirányozni, háromszor többet, mint ameny- nyi az első ötéves terv éveiben erre a célra jutott. A felújítási összegek meghatározott hányada az elhasznált gépek új gépekkel való felcserélésére legyen fordítható. A nehéziparban mintegy IC milliárd forintot, a könnyű- és élelmiszeriparban kb. 3 milliárd forintot, a mezőgazdaságban közel 2 milliárd forintot, a közlekedésben mintegy 6,5 milliárd forintot kell felújításra felhasználni. A lakások felújítására és tatarozására fordított összegeken kívül a szociális és kulturális intézmények, a víz-, gáz- és csatornahálózat felújítására, a helyi utak fenntartására mintegy 4 milliárd forintot kell fordítani, VI. Életszínvonal? kultúra, tudomány A második ötéves terv időszakában az ipari és mező- gazdasági termelés növelése, a termelékenység emelése és az önköltség csökkentése alapján biztosítani kell a munkások és alkalmazottak, valamint a parasztság jövedelmének rendszeres növekedését, egészségügyi ellátásának és kulturális színvonalának jelentős fejlődését. 1. A második ötéves terv éveiben a munkások és alkalmazottak egy keresőre jutó reálbérének átlagosan legalább 25 százalékos növelését a munkabérek emelésével és a kiskereskedelmi árak leszállításával kell megvalósítani. A bérrendszer fejlesztésével jelentős előrehaladást kell elérni a bérek között még meglevő aránytalanságok megszüntetésében. Az átlagosnál nagyobb mértékben kell emelni a magasabb szakképzettséget kívánó és nagyobb felelősséggel járó munkát végző dolgozók bérét. Ezzel biztosítani kell a magasabb szak- képzettséggel rendelkező munkások és értelmiségi dolgozók fokozott anyagi megbecsülését. Növelni kell a nehéz fizikai és egészségre ártalmas munkát végzők bérét. 2. Az állami vállalatokban és Intézményekben dolgozó munkások és alkalmazottak számát 1955-ről 1960-ra mintegy 250 000 fővel kell növelni. El kell érni. hogy a termelő- munkában részvevők száma nagyobb mértékben emelkedjék, mint a nemtermelő munkát végzőké. 3. A második ötéves terv folyamán fokozatosan meg kell kezdeni és a harmadik ötéves terv során be kell fejezni az áttérést a 7 órás munkanapra, illetve a 42 órás munkahétre. A munkaidő csökkentését a nehéz, a földalatti és az egészségre ártalmas munkáknál kell kezdeni és a második ötéves terv során be kell vezet, ni a 46 órás munkahetet; 4. A sokgyermekes családok részére a családi pótlékot fel kell emelni. 5. Biztosítani kell a parasztság pénzbeni és természetbeni jövedelmének mintegy 25 százalékos növekedését. A szövetkezeti nagyüzemi gazdálkodás előnyeinek érvényrejutta- tásával el kell érni. hogy a szövetkezeti parasztok jövedelme gyorsabban emelkedjék, mint az egyénileg gazdálkodóké. 6. Jelentős mértékben javítani kell a nők, elsősorban a dolgozó anyák életkörülményeit és munkafeltételeit. Az anyák és kisgyermekeik egészségének fokozottabb védelme céljából a jelenlegi 12 hétről 14 hétre kell növelni a szülési szabadság időtartamát: a gyermekek betegsége esetén az anyának a táppénzt — meghatározott időtartamra — a gyermek hároméves koráig kell biztosítani. A bölcsődei férőhelyek számát 5 év alatt 27 százalékkal kell emelni. Szélesíteni kell az óvodák és iskolai napközi otthonok hálózatát. A dolgozó nők helyzetének könnyítése céljából önköltségi alapon bentlakásos iskolákat, 6 napos bölcsődéket és óvodákat kell létesíteni. Széleskörű intézkedéseket kell tenni a nők háztartási munkájának megkönnyítésére. Nagymértékben fokozni kell a konzer-vek. mélyhűtött és hidegkonyhai készítmények árusítását. Ki kell terjeszteni az előrendelés rendszerét és az áruk házhoz szállítását. Szélesíteni kell a mosodai és vegytisztító hálózatot s javítani kell a szolgáltatások minőségét. Többszörösére kell emelni a korszerű háztartási gépek eladását: öt év alatt 410 ezer mosógépet. 130 ezer por szívót. 63 000 padlókefélőt 87 ezer villamos hűtőszekrényt 1 kell forgalomba hozni: 7. Az állami kiskereskedelem és a földművesszövetkezetek áruforgalmát 5 év alatt több mint 35 százalékkal keli emelni. Az élelmiszereladást mintegy 29 százalékkal, a vendéglátóipar _ és üzemélelmezés együttes forgalmát mintegy 35 százalékkal kell növelni. Az élelmiszerfogyasztásban jelentősen emelni kell a fehérjetartalmú étkezési cikkek arányát. A legfontosabb élelmiszerek közül 1960-ban hozzávetőlegesen 50 százalékkal több húst és húskészítményt, 35 százalékkal több zsírt cs zsírszalonnát, 55 százalékkal több étolajat, és margarint, legalább 19 százalékkal több cukrot, 30 százalékkal több tejet és vajat, 40 százalékkal több tojást kell a fogyasztók rendelkezésére bocsátani, ..lint 1955-ben. Mintegy 25 százalékkal kell növelni a forga- lombahozott sör és mintegy 75 százalékkal a bor mennyiségét. Növelni kell az üzemélelmezésben részvevők számát. Nagy gondot kell fordítani az üzemélelmezés minőségének és kulturáltságának emelésére. Lehetővé kell tenni, hogy a vendéglői rendszerhez hasonlóan, a dolgozók többfajta jó minőségű étel között választhassanak. Az áruforgalom átlagos növekedését meghaladó ütemben — több mint 40 százalékkal — kell emelni az iparcikkek forgalmát 1960-ban 1955- 'höz képest. 1960-ban több mint 40 százalékkal több konfekcionált áruc, közel 50 százalékkal több pamutszövetet. 35 százalékkal több gyapjú- szövetet. mintegy hússzor any- nyi szintetikus szálból készült szövetet, kétszer annyi gyapjúszerű műszálszövetet. 50 százalékkal több kötöttárut. 35 százalékkal több bőrlábbe kell a lakosság rendelkezésére bocsátani mint 1955-ben. A konfekcionált áruk forg ná- nak növelésével egyidejűleg jelentősen ki kell szélesíteni a méret, és modellválasztékot. Lényegesen több szintetikus szálból készült kiváló minőségű harisnyát, fehérneműt és egyéb ruházati cikket, valamint mikroporózus- és kreppgumitalpú cipőt kell forga- lombaihozni. Növelni kell a lakosság kulturális igényeinek kielégítésére szolgáló, korszerű műszaki és villamossági cikkek forgalmát. öt év alatt 1 400 000 rádióvevőt, mintegy 100 000 televíziós készüléket kell eladni. 1960-ban 1955-höz képest hatszor több 125 köbcentis motorkerékpárt. két és félszer több 250 köbcentis motorkerékpárt, 75 százalékkal több kerékpárt kell forgalomba- hozni. Többszörösére kell növelni a szintetikus mosószerek forgalmát. 1960-ra mintegy 10 000 tonna mosószappannak megfelelő, a szappannál hatékonyabb mosószert kell eladni. 1955-höz képest 1960-ban legalább 65 százalékkal több építőanyagot kell a lakosság rendelkezésére bocsátani, többek között legalább 70 százalékkal több téglát. 65 százalékkal több tetőcserepet. 80 százalékkal több meszet. 140 százalékkal több cementet. Többszörösére kel] növelni a faáruk pótlására szolgáló előregyártóit elemek eladását. A bútor kiskereskedelmi forgalmát 35 százalékkal kell öt év alatt emelni. Növelni kell a kereskedelem kulturáltságát, meg kell javítani a kiszolgálást, ki kell terjeszteni az önkiszolgálás rendszerét. csökkenteni kell a forgalmi költségeket. Ehhez a kereskedelmet az eddiginél több korszerű műszaki berendezéssel kell ellátni. A növekvő kereskedelmi forgalom lebonyolítására öt év alatt az állami és szövetkezeti kereskedelemben 2000 —2500 boltot és 900 új vendéglátóüzemi egységet kell létesíteni. főleg az újonnan épülő lakótelepeken, a városok külterületein és a falvakban. Az italboltok egy részét kisvendéglőkké kell átalakítani. A szállodai szobák számát öt év alatt legalább 35 százalékkal, ezen belül az idegenforgalom követelményeinek megfelelő szobák számát mintegy kétszeresére kell növelni részben úgy, hogy a régebben szállodai célra szolgáló épületeket e célra vissza kell adni. Ezzel is elő kell segíteni a kölcsönös. turisztikai célú utazások növekedését. 8. A, második ötéves terv éveiben összesen mintegy 200 000. állami erőforrásokból több mint 100 000 lakást kell építeni, kétszer annyit, mint az első ötéves terv során. Az állami lakásépítési program megvalósításában — szövetkezeti lakásakció útján — be kell kapcsolni a dolgozók e célra szánt megtakarításait is; Az egyéni lakásépítés elősegí* tésére — elsősorban a munkások. alkalmazottak és értelmiségiek. valamint a termelőszövetkezeti parasztok részére —• több mint 2 milliárd forint kedvezményes, hosszúlejáratú hitelt kell nyújtani. Támogatni kell a lakosság és a he* lyi szervek kezdeményezését a helyi építőanyagok kitermelésére. Az állami eszközökből történő lakásépftést mindenekelőtt Budapesten, a bányász-településeken. az ipari központokban és a vidéki nagyvárosokban kell összpontosítani. Állami erőforrásokból, szövetkezeti alapon és az egyéni építkezések állami támogatásával a szénbányászat dolgozói számára, mintegy 30 000 lakás építését kell biztosítani. Gondoskodni kell arról, hogy a lakáshelyzet megjavítása érdekében minél több, azelőtt lakás céljait szolgáló, de jelenleg más célra használt helyiséget adjanak vissza eredeti rendeltetésének. Ahol gazdaságosnak mutatkozik. irodaházakat kell építeni és ezáltal lakásokat kell felszabadítani. Javítani kell a meglévő lakások minőségét. Az eddiginél mértét-ben kell gon(Folytatása a 7, oldalon)