Szabad Nógrád. 1956. június (12. évfolyam. 44-52. szám)
1956-06-09 / 46. szám
Világ proletárjai egyesüljetek! V//Oy prOIGTQtJ Ul £ ||p Szabad nograd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A TRAKTOROSOKAT ÜNNEPELJÜK VASÁRNAP : » MM • XU. ÉVFOLYAM, 46. SZÄM. ARA: 50 FILLÉR 1956. JÜNIUS 9. KÖSZONTJUK A TRAKTOROSOKAT Harmadszor ünnepeljük a traktorosok napját. Egész dolgozó népünk megbecsüléssel tekint . gépállomásaink, állami gazdaságaink traktorosaira. Ezt a megbecsülést fejezi ki irántuk a Minisztertanács határozata is, amely minden esztendőben június második vasárnapját traktorosnapnak nyilvánította. Évről évre nagyobb elismeréssel fordulnak traktorosaink felé a termelőszövetkezetek tagjai és az egyénileg dolgozó parasztok. Ez érthető is. hiszen a gépek sok-so)c gyötrő fáradságtól kimélik meg őket, vezetőik méltán érdemelnek megbecsülést és elismerést Gépállomásaink egyre jobban betöltik hivatásukat: a mezőgazdaság fejlesztésének technikai központjai és biztos, erős tárna-' szai a szövetkezeti gazdálkodásnak. Míg a múltban a traktorok jobbára csak a nagybirtokosok földjein dolgoztak — a mai falu képéhez már szorosan hozzátartozik a traktorok egész serege, az egyre terebélyesedő, fejlődő gépállomások sokasága. Traktorosnak lenni nem könnyű, de szép hivatás. A traktoros élharcosa annak a küzdelemnek, amelyet a mezőgazdaság általános fellendítéséért. a magasabb terméshozamért, népünk jobb ellátásáért, az életszínvonal emeléséért folytatunk. A traktorosok ott küzdenek az első vonalban és dicséretükre legyen mondva, egyre jobban helytállnak. Érzik, tudják megyénk traktorosai is munkájuk jelentőségét. feladatuk nagyságát. Nem vallottak szégyent ez évben sem, emelt fővel ünnepelhetnek holnap. Tavaszi tervüket mintegy 50 nappal a határidő előtt teljesítették. Az ifjú traktorosok munkája is örvendetesen javult. Különösen a kukorica négyzetes vetésében értek el szép eredményt. Dalmádi Sándor, a Tolmácsi Gépállomás fiatal traktorosa például 220 holdon szórta földbe a kukoricát és már több, mint 220 holdat kapált. Az egész megye ismeri a nevét Zeke Józsefnek, Almási Jánosnak, Csépe Józsefnek, Pindur Antalnak, Szabó Sándornak, Ötvös Sándornak Dózsa Józsefnek, akik idényről idényre jó minőségű munkájukkal segítik elő a terméshozamok emelését. Kétségtelen, hogy az eredmények szépek és egyre javulnak. De korántsem lehetünk ezekkel elégedettek. Traktorosaink akkor ünnepük méltóképpen a harmadik traktorosnapot, ha számba veszik feladataikat. Mert az előttük álló feladatok jelentősek. Jelentősek a távlatiak is. de azok is, amelyeket most ezekben a hetekben. hónapokban kell megvalósítani A második ötéves tervben 27 százalékkal emeljük a mezőgazdasági terlelést az első ötéves tervhez viszonyítva. Javítanunk kell a gépek kihasználását és 10—12 százalékkal növelni az egy műszakra eső teljesítményt. Fokozottabban kell segíteni a termelőszövetkezeteket, Még több gépi munkát kell végezni és lényegesen megjavítani annak minőségét. Ez néhány távlati feladat, amit most a traktorosnapon feltétlen számba kell venni, hiszen mindezek megvalósítását népünk elvárja a traktorosoktól. A lehetőség megvan a feladatok megoldására. Nincs hiány szorgalmas, becsületes dolgozókból, nem vagyunk szűkében gépeknek sem. Megyénk gépállomásai 320 traktorral rendelkeznek. Ez a szám őszre 340 darabra növekszik és évről évre többet számlálhatunk majd. 35 univerzál traktor könnyíti a széna betakarítását és a növényápolást. 48 aratógép és 8 kombájn segíti a gyors és szemveszteségnélküli gabonabetakarítást. Gép tehát van, s egyre több lesz. Nincs gátja sem a távlati, sem a közvetlen feladatok megoldásának. Természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek a feladatok már nem a régiek. Az első években még csak azt követelték a gépállomásoktól. hogy sokat és jól szántsanak, idejében vessenek a termelőszövetkezeteknek és az egyénileg dolgozó parasztoknak is. Most azonban már azt várjuk tőlük, hogy korszerű gépeikkel, fejlett termelési eljárások alkalmazásával élharcosai legyenek a mezőgazdasági termelés fellendítésének. Mindez azt követeli a traktorosoktól, hogy fejlesszék politikai és műszaki képzettségüket, sajátítsák el a fejlett agrotechnikai eljárásokat, Az új gépek lényegesen magasabb szaktudást igényel-, nek. Ezenkívül növelni kell a traktorosok általános műveltségét. tájékozottságukat. Csakis politikailag fejlett, öntudatos, művelt gépállomási dolgozók képviselhetik méltóan a falu népe előtt a munkás- osztályt. Nagy szükség van arra, hogy a gépállomások és állami gazdaságok kommunistái, vezetői jó szervező és irányító munkát végezzenek. Az új feladatok követeük ezt. Tanítani, nevelni kell a traktorosokat. Sokan még nem ismerik jól a gépeket, mások nem éreznek hivatást a traktoros szakma iránt, csupán jó pénzkereseti lehetőséget látnak benne. Legyen a kommunisták legfontosabb feladata, hogy hivatásukat szerető sokoldalúan képzett traktorosok üljenek a gépre. Türelmes nevelőmunkával elérjük azt, hogy a ma közepesen, vagy gyengén dolgozó traktorosából a holnap kiváló dolgozója legyen. Vasárnap, a traktoros-napon több mint száz kitüntetést tűznek megyénk traktorosainak mellére. Több ezer forinttal jutalmazzák azokat, akik a legderekabb munkát végezték. Hétfőn pedig újból megindulnak a gépek. Kaszálni, kapálni kell. Néhány hét és itt az ideje az aratásnak. Az egész ország nagy figyelemmel kíséri a traktorosok munkáját. Adjon erőt további munkájukhoz annak tudata, hogy az első vonalban harcolnak a falu szocialista átalakulásáért. A Siabad tográd melléklete a/ első megyei ifjúsági béketaláikoióra 3. oldalon MEG Y ÉN KÉLETÉBŐL bj gépesített frontfejtés indult s^énmedencénkben A nógrádi szénmedence Ambrus-aknájában a nagytermelékenységű fejtésmódok kialakítása érdekében új, negyven méteres frontfejtés kezdett munkához: A messzemenő gépesítés és a munka ciklusgrafikon szerinti megszervezése nyomán a front az akna termelésének 65 százalékát adja. Kotroczó Ágoston frontcsapata — amely maga készítette elő a frontot — máris szép eredményeket ért el. Június első három munkanapján már 40 tonna szénnel többet termelt a tervben előírt feladatnál. Az új front eredményeinek alapján az akna bányászai elhatározták, hogy júniusban 105 százalékra teljesítik havi előirányzatukat. [perszüret Megkezdődött az eperszürct megyénkben. Elsőnek a nóg- rádszakáli gazdák láttak ebhez a munkához, de szórványosan beindult Honton is. A szakáliak Balassagyarmatnak, a hontiak pedig Salgótarjánnak küldték az első szállítmányt. A jövő héten már megkezdődik a folyamatos szedés. Nagyszerű termés ígérkezik. Holdanként 25—30 mázsára van kilátás. A belföldi piacok mellett külföldre is jut a Hont-kömyéki eperből. Ülést tartott a megyei MNDSZ-elnökség Péntek délután 3 órakor az MNDSZ megyei elnöksége ülést tartott, amelyen megbeszélték eddigi munkájuk tapasztalatait és a nőmunka további feladatait. Ezen az ülésen az országos nőtanács javaslatára elfogadták a Hazafias Népfronttal való egyesülést. KISS LAJOS, az Acélárugyár öntödéjének formázója tegnap kapta meg legelsőként a minőségi munkáért a szakma kiváló dolgozója kitüntetést. Már évek óta selejtmentesen dolgozik s munkamódszerét, amellyel ezt sikerült elérnie, több fiatal formázó- nak adta át. Kiss elvtárs újítással is foglalkozik. A legutóbb jelentős mennyiségű import magnezithomok hazaival való helyettesítését vezette be a vastörő foimázásánúl SZŐKE JÓZSEF, az Acélárugyár huzalmű üzemrészének kétszeres szakma kiváló dolgozója május havi tervét négy nappal a határidő előtt fejezte be. Szőke elvtárs már június első napjaiban 168 százalékos átlagteljesítményt ért el. Jelenleg 1956. október 26-i tervén dolgozik. Legújabb felajánlása az, hogy e havi tervét öt nappal a határidő előtt fejezi be Héhalmi borsó — Bécsben Megkezdték a hírneves hé- halmi borsó szedését. Ez évben a héhalmi gazdák közel 500 holdon termelnek borsót. Különösen jól bevált a ..májusi sárga”, amelyből egyre többet szüretelnek. Most több mint 20 mázsa terem holdanként. Az idén mintegy 100 vagon borsót ad majd az országnak Héhalom. Visznek belőle költőidre is. Az első export- szállítmányt ma indítják útnak az osztrák fővárosba. Mézeshetek Virágba borultak megye- szerte az akácfák. Egyre több vándorméhész keresi fel er- deinket szerte az országból. Több száz tehergépkocsi rakta már le kaptárait. Különösen a Karancs-völgyében üt tanyát sok vándorméhész. Nagy az öröm közöttük, hiszen évek óta nem voltak ilyen mézdúsaik az akácvirágok, mint most. Az idő ellen nincs panasz, gyűlik a méz. A traktorosnap programjából (Tudósítónktól.) Gazdag és változatos program várja vasárnap megyénk traktorosait. Erdőkürtön már 10 órakor elkezdődnek az ünnepségek. Az ünnepi beszéd után kerül sor a jól dolgozók megjutal- mazáaára. A közös ebéd után sportműsort, majd fővárosi művészek fellépésével kultúrműsort rendeznek. Az érsekvadkerti gépállomásnak 200 vendége lesz. A környező termelőszövetkezetek legjobbjait is megtnvitálták a vadkertiek. Kisterenvén az egésznapos műsor egyik kiemelkedő programja a lovasbemutató lesz. Ezen a napon 12 kormánykitüntetést osztanak ki és a megye több mint 120 traktorosa kapja meg a kiváló dolgozó, élenjáró dolgozó és kiváló szakember jelvényt, valamint oklevelet, Több ezer forint pénzjutalom is kiosztásra kerül. KÖNYVHETI SÉTA Az üveggyártól indultam a Rákóczi úton, a könyv- napi sátrakat kerestem. Bevallóm, csalódás fogadott. Magamban a Rákóczi út és a Csizmadia Sándor utca sarkán is elképzeltem egy sátrat, s ezt nőm találtam, Rét gyár munkás népe jár erre, a forgácsiak, som. lyóiak se mellőzhetik el, a város egyik legforgalmasabb pontja. Érdemes lett volna itt is felállítani egy sátrat Így aztán csak a megyei tanácsnál találkoztam először könyvnapi sátorral, könyvekkel. Megálltam távolabb, mert egy kisfiú ki- váncsiskodott a könyvek- nél Nemcsak a szemével, a szájával is nézett, nyitva felejtette. El nem mulasztana egy könyvet s<2. Mikor aztán mindent megnézeti, megállapodott egynél. Az Egri csillagokat nézte. Belelapozott. Az elárusítónők kedvesen magyaráztak. A fiú letette a könyvet és határozottan mondta: — Hazamegyek és pénzt kérek az édesanyámtól, Pár lépéssel tovább, a túlsó oldalon érdekes kép fogadott. A Rákóczi úti általános iskola kapujában a diákok árusítottak. Nekik nincs sátruk, nem is tud róluk az Állami Könyvesbolt. Az iskolába vitték a könyveket és most kihozták az utcára. Egy asztal, két szék, egy nagy ruháskosár tele könyvvel, ennyi volt a „bolt". No meg a három elárusító: két kislány és egy fiú. Ahogy közelebb értem, rám csaptak. — Tessék venni könyvet. Mindegyikük kezében könyv és mutogatták, magyaráztak. Még Maupasant elbeszéléseiről is tudtak valamit mondani Minden járókelőt megállítottak, előttük nem lehetett elnyargalni. Meg is volt az eredmény. — Nemrégen jöttünk ki és már 160 forint értékű könyvet adtunk el — újságolták büszkén. Jogosan büszkék. Náluk nemcsak az ifjúsági könyvek és az Olcsó Könyvtár kötetei fogytak. Eladták Bartók válogatott írásait, sőt már egy szakácskönyvre is találtak vevőt. Ha egy könyvet eladtak, alig fértek a bőrükben. Azt hiszem, nekik volt a legnagyobb sikerük. A többi sátornál: a Szabadság téren, a Fő téren a mozinál nagyjából ugyanaz volt a helyzet. Legnagyobb a keletjük az Olcsó Könyvtár köteteinek és az ifjúsági könyveknek. A legtöbb helyen még sok volt a tapogatózás, nézegetés. Közben szinte észrevétlenül gazdára talált egy-egy könyv. Itt egy Mikszáth-kö- tet, ott az Anyák könyve vagy egy Jókai-kötet. A vásárlókat aztán újabb nézők váltották fel, akik közül egyik-másik már a pénztárcáját kereste és a könyv megindult az igazi otthonába, az emberek közé. Molnár Jenő '"MOOOOOOOOOOOOOO(X)OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOŰOOOOOOaOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOOaCOOOOOOOOaOG000^ooooooe)0OOOOOOOOOOQOOeQOOOOOOOOOlG Salgótarján nyári nagy vízfogyasztásának megoldásáért Salgótarjánban a Beruházási Barik megyei fiókja és a Nóg- rád megyei tanács kezdetné- nyezésére a napokban egy bizottság alakult a város üzemeinek és hivatalainak képviselőiből, hogy javaslatokat dolgozzanak ki a salgótarjáni lakosok nyári nagy vízfogyasztásának megoldására. A javaslatot kedden nyújtották be a városi tanácsnak, amely ennek alapján rövidesen meghozza intézkedéseit. A MÁV vasútállomás egyik, eddig még használaton kívüli kútjába búvárszivattyút szerelnek, amely naponta 150—160 köbméter vizet ad majd a városnak. Az ünnepnapi nagyobb fogyasztásnál pedig a. Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár nyújt majd segítséget azzal, hogy kútjait akkor is üzemelteti és így újabb 200 köb-méter tűzzel többet használhatnak fel a város dolgozói. A bizottság a vízprobléma végleges megoldására is értékes javaslattal állt elő. Azt indítványozta, hogy a legalsó vízgyűjtő kőzetig mintegy 1300 méterre fúrjanak le kutat, amely az előzetes számítások szerint bőségesen fedezné a vízszükségletet, míg a tervben szereplő négy kisebb kút — bár költségben csaknem azonos — erre nem lesz képes. Szlovák pedagógusok Salgótarjánban A közelmúltban — a pedagógiai munka tapasztalatcseréje érdekében — hattagú magyar küldöttség járt Csehszlovákiában. Ezt a látogatást adták vissza a napokban a csehszlovák pedagógusok ugyancsak hattagú küldöttséggel. Pámapos ittlétük alatt megtekintették a salgótarjáni Bartók Béla úti. a nagybátonyi. a lucfalvi, valamint a karancs- lapujtői általános iskolákat. — Különösen kedves volt az a fogadtatás, amelyben Ka- ranc'slapujtím volt részük — mondotta a küldöttség vezetője, Andrej Bencsik elvtárs. a Filakovai nemzeti bizottság oktatási osztályának vezetője. Itt az úttörők virágcsokorral fogadták a vendégeket, majd az iskolai szakköröket látogatták me», Nagy megelégedéssel beszéltek a testnevelési és a zeneszakkörökről. A karancslapujtői úttörők bemutatták vendégeiknek azokat a műsorszámokat is, amelyekkel a kulturális seregszemlén eredményesen szerepeltek. Ezek után kicserélték egymás tapasztalatait a pedagógiai munkában. Különösen sok szó esett a pedagógusok és a szülők közötti kapcsolat helyes kialakításáról. Szlovák vendégeink hétfőn hagyták el Salgótarjánt.