Szabad Nógrád. 1956. január (12. évfolyam. 1-8. szám)

1956-01-21 / 6. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!

MDP NOGRÁDMEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA

XII. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM.

ÁRA: 50 FILLÉR

1956. JANUÁR 25.

A műszaki színvonal emelése előrehaladásunk döntő láncszeme

Rákosi Mátyás elvtárs felszólalása a SIÓT Vili. teljes ülésén

Rákosi Mátyás elvtárs, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára, a Szakszervezetek Országos Tanácsának VIII. teljes ülésén felszólalt. Beszédében többi között a következőket mondotta:

— Kedves elvtársak!

— Az egyik hozzászóló — Gál László elvtárs — azt mondotta, hogy pártunk Központi Vezetőségének az ipar műszaki fejlesztéséről szóló határozata hozott ugyan fellendülést, de ez azóta alábbhagyott. A beszámolót s az elvtársak hozzászólásait hallgatva, az a véleményem, hogy Gál elvtársnak igaza van. Úgy látom, az eddigi hozzászólók legtöbbje nem vette észre, hogy itt egy alapvetően új és életbevágó kérdésről van szó. Nem véletlen, elvtársak, hogy Központi Vezetőségünk külön ülést szentelt a műszaki fejlesztés kérdésének, és nemcsak nálunk, hanem más népi demokratikus országokban is napirendre tűzték az ipar műszaki fejlesztésének, a technikai színvonal emelésének problémáit.

— Miért volt erre szükség? Azért, mert ha az eddigi módszerekkel dolgozunk, a tőkés országok e téren maguk mögött hagynak, s különösen elmaradunk a külföldi piacokon.

— Hogyan áll a helyzet a tőkés országokban? A tőkést a profit érdekli, az érdekli, hogy mennyit keres. Ha valahol, mondjuk Amerikában, vagy Angliában egy földbirtokos, vagy egy kulák traktort akar vásárolni, öt-hat különböző márka között válogat, s a legmodernebbet és aránylag a legolcsóbbat vásárolja meg. A konkurrencia tehát rákényszeríti a tőkéseket arra, hogy éjjel-nappal a technika tökéletesítésén, az ipar műszaki színvonalának javításán törjék a fejüket. A bankár, a trösztigazgató, akinek kezében van az iparvállalat részvénye, kényszeríti az iparvállalat igazgatóját, hogy a lehető legjobbat gyártsa, folyton új, tökéletesebb gyártmányt dobjon piacra. Az igazgató hasonlóképpen kényszeríti a főmérnököt, a főmérnök a mérnököt, a mérnök a művezetőt — s mindegyik szakadatlanul töri magát, hogy valamit javítson és jobb, 'olcsóbb, szebb gyártmányokat készítsenek el. És ez a kényszer eljut egészen a munkásig. Ha az igazgató észreveszi, hogy a főmérnök, vagy a mérnök egy idő óta nem jön hozzá javaslattal, vagy a főmérnök észreveszi, hogy a mester nem töri magát — vagy a mester észreveszi, hogy a munkás se- lejtet gyárt, vagy a lendület hiányzik belőle, akkor egyszerűen kiteszi az utcára. Élethalál harc ez, mert ha a másik vállalat fölénybe kerül, a gyár csődbe jut, a mérnökök s a munkások az utcára kerülnek. Márpedig a tőkés országokban — különösen Amerikában — az utcára kerülni, kiváltképp ha negyven évesnél idősebb az ember, szörnyű dolog, mert a legtöbb gyárban 40 éven felüli dolgozókat nem vesznek fel.

— Ott tehát ez a szakadatlanul működő nyomás ösztökéli a gyárost, az iparvállalat igazgatóját, a mérnököt, a művezetőt és részben a munkást is az ipar műszaki fejlesztésére, a technika javítására. Szemesnek áll a világ, vaknak az alamizsna — ez az elv szorítja rá a tőkés országokban az ipart a műszaki színvonal emelésére. És ez nemcsak egy-egy országban van így — hiszen a tőkés államok egymással is versenyeznek. Az amerikai

gyárosnak szakadatlanul szemmel kell tartania, mit gyárt az angol, a francia gyáros és újbban a népi demokratikus országok gyárai is.

— Nem kívánok most, elvtársak, részletesen, beszélni az érem másik oldaláról: azokról a döntő tényezőkről, amelyek akadályozzák a tőkés országokban a technika fejlesztését. A tőkés termelés anarchiája, tervszerűtlensége a társadalmi javak mérhetetlen pazarlásával jár együtt. Az óriási monopóliumok — éppen profitjuk érdekében — igyekeznek a műszaki fejlesztést is monopolizálni, s nem ritka, hogy a ialálmány a süllyesztőbe kerül.

— A mi rendszerünkben természetesen a technika fejlesztésének nincsenek ilyen korlátái. Mi előrelátó terv szerint gazdálkodunk. Az ország anyagi eszközeit a legfontosabb problémák megoldására tudjuk összpontosítani. Nálunk a dolgozókat nem kényszer hajtja, hanem az egyre magasabb színvonalú szocialista öntudat. Ilyen fegyverük a tőkéseknek soha nem lehet. Az a tudat, hogy a technika fejlesztése nem a profitot növeli, hanem a dolgozó nép jólétét szolgálja, újabb és újabb erőfeszítésekre készteti munkásainkat, mérnökeinket, tudósainkat. Amíg a tőkés cégek hétpecsétes lakat alatt őrzik műszaki titkaikat, addig a Szovjetunió és a népi demokratikus országok testvéri együttműködése gazdag kincsestára az ipar technikai fejlesztésének. Csak egy példát említek erre. Nagyon jó és külföldön is elismert a magyar kombájn, amelynek műszaki dokumentumait a Szovjetuniótól kaptuk. Mi tehát nemcsak saját tudósaink, mérnökeink, munkásaink alkotó erejére, hanem a szocialista béketábor valamennyi munkásának, mérnökének, tudósának eredményeire támaszkodhatunk.

— Ez azonban még csak lehetőség, amellyel nem élünk eléggé. Iparunk technikai színvonala az utóbbi években nem fejlődött kielégítően, egy sor területen nem tartottunk lépést sok más ország technikai

fejlődésével. Ennek persze objektív okai is voltak. Először is helyre kellett állítanunk a háborúban megrongált gyárainkat és az első ötéves terv idején pótolnupkj kellett ipari

elmaradásunkat'.

— A technikai színvonal ki nem elégítő alakulásában közrejátszott nálunk az is. 'hogy a felszabadulás utáni időben a belső piacot óriási áruhiány jellemezte, s a vásárló nem nagyon nézte mit kap, milyen a minőség. Emiatt a mi gyárosaink — értem most már a szocialista ipart, a gyárigazgatókon, sőt megmondom, nem egyszer a minisztereken kezdve egészen a munkásokig — nem érezték a tőkés viszonyok között uralkodó, szakadatlanul ösztökélő tényező hatását. Kényelmesen, szépen, nyugodtan gyártották, amit megszoktak és nem volt gondjuk azzal, hogyan adják el termékeiket. Egy-egy gyár készítményeit ugyanis vagy a belkereskedelem, vagy a külkereskedelem vette meg egy tételben, vagy az épülő új létesítményeink várták tárt karokkal. Az igazgatónak gyakran fogalma sem volt róla, hogy egy-egy exportcikk termeléséhez külföldön mennyi munkaóra, mennyi anyag kell. Nem is törődött vele. Neki az volt a fontos, hogy a belkereskedelem, vagy a külkereskedelem átvegye az árut. Ha egyszer átvette az árut, akkor az ő gondja megszűnt. Ha deficit volt, azt meg a Nemzeti Bank térítette meg, emiatt nálunk még egy gyár sem csukta be a kapuját és megfordítva: a külkereskedelem külföldi megbizottainak például Dél-Amerikában, Belgiumban vagy Indiában gyakran fogalmuk sem volt arról, hogy tulajdonképpen mennyibe kerül az áru előállítása itthon. Ök cnak azt tudták, hogy a konkurrencia ugyanezt a cikket mennyiért ajánlotta és igyekeztek annak megfelelően eladni azt. Részben ezért nem érvényesül nálunk az a szakadatlan hajtóerő, hogy jobban, olcsóbban, szebb kiállításban, korszerűbb árucikkekkel vegyük fel a versenyt a világpiacon.

— Iparunk elkényelmesedésére az is jellemző, ahogyan gyáraink gyakran a vevővel bánnak.

— Cipőgyáraink nem fogadnak el kisebb megrendelést egy fazonból tízezer párnál. A tőkés piacon olyan vevő, aki egy fazonból tízezer pár cipőt megvesz — úgyszólván nincs. Ugyanígy nincs olyan vevő, mint nálunk a Földművelés- ügyi Minisztérium, amely egy évben egyszerre 1500 traktort, vagy 1200 kombájnt vásárol, mert a világon olyan föld- birtokos, aki egy évben 1500 traktort, vagy 1200 kombájnt venne — nincs. Nálunk azon- ban vannak ilyen vevők. (Derültség.) És mi az eredmény? Lassanként elkényelmesedett, elmaradt iparunk technikai színvonala.

— Ezt csak egy példával kívánom szemléltetni. Nemrég e«v külkereskedelmi delegációnk járt Indiában és ott megnézett e°y varrógépgyárat. Ugyanolyan varrógépet gyárt, mint a mi RM Művünk. Egy különbség mégis van: az indiai új gyár 20 munkaóra alatt készít el egy varrógépet, az RM Művek pedig 47 óra alatt. Mi most Indiában adunk el varrógépeket. Világos, hogy nem veszik meg drágábban, mint az ott készülteket és az eredmény az. hogy egyetlen varrógépre. amelyet eladunk, 27 munkaóra díját kell ráfizetnünk, különben nem vennék meg. És rengeteg hasonló esetünk van. Mivel nem emeltük megfelelően az ipar technikai színvonalát — kezdünk elmaradni más vonalon is.

— Kara elvtárs, a MÁVAG- ból elmondotta, hogy a 270 lóerős lokomobil korszerűsítésén dolgoznak. Ez a lokomobil 20 évvel ezelőtt még új gép volt és ezt azóta szakadatlanul gyártottuk. A felszabadulás utáni években megvették, ezeket, azonban most már közük velünk: kedves barátaink, ez a géptípus elöregedett, ilyen répi gépeket nem vásárolunk. Ha nem modernizáljátok, akkor a legnagyobb sajnálatunkra nem fogjuk megvenni ezeket. Kara elvtárs bejelentése mögött az áll. hogy a modernizáláson még csak törik a fejüket. (Derültség.) S ez száz meg száz egyéb gyártmányra is vonatkozik.

— Vannak nekünk természetesen nagyszerű új gépeink is, például a szerszámgépek, vacuumtechnikai berendezések, amelyek belföldön, de külföldön is nagy keresletnek örvendenek — sajnos azonban nem ez a többség. Amíg belföldön nagy áruhiány volt, s külföldön, főleg a népi demokratikus országokban, s a Szovjetunióban folyt a háború utáni újjáépítés, még ment a dolog, de most kezd — elsősorban külkei-eskedelmi vonalon — jelentkezni az elmaradásunk.

— A Kandó villamos mozdonyok például 40—45 évvel ezelőtt szerte a világon olyan kapósak voltak, mint a meleg cipó: szállítottunk E&zakOlaszországnak, Svájcnak, Franciaországnak is villamos mozdonyokat, de közben elöregedett ez a típus, s ma már szó sincs villamos mozdonyok exportjáról. Az elvtársak bizonyára sokat hallanak ,a die- selesítésről. A Diesel-motorokat a kapitalista államokban és tegyük hozzá: a Szovjetunióban is rohamosan korszerűsítették, mi pedig még körülbelül ott tartunk, ahol 10—15 évvel ezelőtt, ez pedig ma már édeskevés.

Vagy gondoljanak az elvtársak a műanyagokra. Ami ezen a téren történik — az egyszerűen tűrhetetlen. A tőkés országokban, a Szovjetunióban, a Német Demokratikus Köztársaságban hétmérföldes léptekkel mentek előre, nemcsak a textíliákhoz, de még a nehézipar gépeihez is egyre több műanyagot használnak fel — mi pedig ezen a téren rendkívül el vagyunk maradva. Ugyanez vonatkozik a munkaigényes termelési folyamatok gépesítésére is.

Ez az elmaradás a külkereskedelemben jelentkezik a legégetőbben, mert ott a vüág legmodernebb iparaival vagyunk kénytelenek versenyezni. Ha nem tartunk lépést a technikai haladással, akkor mi is úgy járunk, ahogyan a közmondás mondja: „Szemesnek áll a világ, vaknak alamizsna“ — s ebben az esetben mi lennénk a vakok. Ilyen körülmények között természetesen az életszínvonalat sem lehetne tovább emelni, a lakásviszonyokat javítani, népünk művészeti, kulturális igényeit kielégíteni. Éppen ezért az ipar műszaki fejlesztése döntő kérdés.

Amint már említettem, sem a beszámoló, sem az elvtársak eddigi felszólalásai nem tükrözték a feladat óriási jelentőségét. Márpedig, ha a szak- szervezetek és az ipar vezetői nem látják, hogy itt fordulát- ra van szükség, hogy teljesen új kérdésről van szó, amely a tizenegy esztendős újjáépítés és termelés után újfajta követelményeket támaszt, akkor nem is lesznek képesek megvalósítani ezeket a feladatokat.

Mi milliárdokat költöttünk új gépekre, korszerű gyárak építésére és elértük, hogy iparunk egy része ma modern. Iparunk másik része azonban még rendkívül elmaradt. Horváth elvtárs például elmondotta, hogy az RM-nél, a Durva- hengerműben olyan gépük is van, amelyet ötven évvel ez- (Folytatás a 2. oldalon)

Kommunistákkal az élen

De szép dolog is az, amikor egy országon belül a társadalmi és gazdasági élet különböző területein működő emberek: a munkás, a mérnök, a tudós, a miniszter mind egyet akar, egy célért küzd. A párt, a kommunisták nagyszerű programja, a szocializmus megteremtésének kolosszális terve tette ilyen egységessé az embereket. Mint az ország más részein, Nógrád megyében is sokat kellett harcolni, ezer és ezer nehézséget kellett leküzdeni az elmúlt évtizedek alatt, amíg népi demokráciánk második ötéves tervéhez elértünk és azt mondhatjuk! a szocializmus teljes győzelme ma már nem távoli álom, hanem közeli jövő. Igen. ma már ezek a szavak forognak a köz- nyelven. S a kommunisták, akik oly sok áldozatot hoztak ezekért a lelkesítő szavakért, akik az elmúlt években a termelés frontján is élen haladtak e nagyszerű program megvalósításáért vívott harcban, akik oly sok elismerést és megbecsülést szereztek bátor kiállásukkal, példamutatásukkal, ezekben á napokban még tovább fokozzák lendületüket, a már közeli, szép lelkesítő cél eléréséért.

Megyénk ipari üzemeinek kommunistáit’ a dolgozó nép iránti szeretet, a haza iránti önzetlen ragaszkodás, odaadás vezérli. Hűen igazolják ezt a kommunisták elmúlt évben végzett munkái: Kovács László margittárói kommunista vájár példája, aki csapatával együtt 1955-ben több mint két' és félezer tonna tervenfelüli szenet adott a hazának, Szőke Ferenc, a Salgótarjáni Acélárugyár kommunista hengerésze, az elmúlt negyedévben mintegy 15 mázsa hengerelt acéllal teljesítette túl előírt tervét. De a kommunisták példamutató munkájának köszönhető az is, hogy megyénk ipari üzemei szinte kivétel nélkül határidő előtt jelenthették az 1955-ös tervév sikeres befejezését.

A kommunisták kiapadhatatlan energiája, kezdeményező készsége és példamutatása, az új tervévben is tovább vezérli dolgozó népünk győzelmi sorozatát. A kommunistáknak, akiket a párt nevelt, nem szokásuk megelégedni az elért eredményekkel, nem jellemvonásuk az önhittség, a megnyugvás. Aa eddig elért vívmányokat csak kiindulópontnak tekintik, mert tudják, hogy a második ötéves tervben újabb magaslatokra kell emelniök a bányák és gyárak termelését.

A Magyar Vasötvözetgyár dolgozói pártszervezetük javaslatára nagy termelési héttel kezdték az új tervévet. A kommunisták kezdeményezéséhez lelkesen csatlakoztak a párton- kívüliek is. A lelkes vetélkedés során a Kossuth-brigád Nagy Béla kommunista kohóművezető irányításával 112 százalékot: ért el az első tíz nap alatt. A kommunisták példája nyomán a DISZ-fiatalok léptek fel kezdeményezően. Elhatározták, hogy a pártvezetőség újjáválasztásának tiszteletére 48 órás üzemi idő alatt kommunistákhoz méltó eredményekért harcolnak. Az eredmények ez alkalommal sem maradtak el. Jaku- bovics József és Toronyi Gyula ifjúmunkások 172 százalékra fokozták teljesítményüket.

A kommunisták kitartóan küzdenek a mindennapi tervek rendszeres teljesítéséért, a műszaki haladásért, lelkiismeretesen, odaadóan küzdenek a Központi Vezetőség 1955. novemberi határozatának végrehajtásáért. Petró János, a Salgótarjáni Acélárugyár kommunista fejszekovácsa már a múlt év decemberében gondoskodott arról, hogy a második ötéves terv: megindulásával új, fejlettebb technológia váltsa fel a régit} Ezelőtt úgy volt, hogy a fejsze készítésénél külön melegítéssel végezték a nyújtást és külön az egyengetést. Petró elvtárs arra törekszik, hogy a jövőben ezt a két külön munkafázist egy melegítéssel oldja meg, minek következtében nemcsak gyorsabbá válik a munka, hanem még egy ember fel is szabadul és más múnka végzésére lehet beosztani. Petró elvtárs jelenleg magyar irtókapákat gyárt, amelyből a felbontott terv alapján műszakonként 270 darabot kell készítenie. Ezt azonban csak tervnek tartja, mert erejétől és 19 éves szakismeretéből többre is telik. Mint emberben, a kommunista öntudat a munka szeretetével párosul és naponta az előírt 270 darab helyett rendszeresen 400 darab kapát készít. Emellett megfogadta azt is, hogy nagy gonddal neveli Tari Józsefet, a fiatal kovácstanulót, hogy belőle is jó szakmunkás váljon.

A kommunisták tehát olyan emberek, akik nemcsak a követendő út irányát szabták meg, hanem határozott keménységgel haladnak a terv megvalósításáért folyó harc élén is. Munkatársaiknak megmagyarázzák a terv mindennapi teljesítésének politikai jelentőségét. Ezt teszi Csongrádi János elvtárs, a nagybátonyi Kossuth-táró bányaüzem bányamestere is, Mint kommunista, elsőrendű kötelességének tekinti az irányítása alatt álló üzem termelésének jó megszervezését. Meghallgatja a bányászok javaslatait, de maga is jó tanácsokkal látja el a dolgozókat. Arra törekszik, hogy a meglévő gépi berendezéseket jól kihasználják. Gondos irányító munkájának meg is van az eredménye. Kossuth-táró dolgozói az új tervév első munkanapjától kezdve mindennap eleget tettek a széntermelési térv által előírt feladatoknak és január 23-ig havi esedékes tervüket 110,4 százalékra teljesítették;

Kovács László elvtársnak, a közismert margittárói kommunista vájárnak is továbbfolytatódik az új tervévben a termelés frontján elért győzelmi sorozata. Kovács elvtárs az új tervév eddigi időszakában közel 140 százalékos átlagteljesítményt ért el. Januárban új munkahelyre került, olyanra, ahol más csapatok nem tudtak jó eredményt elérni. Kovács László ezen a munkahelyen azóta már 208 százalékos napi teljesítményt is kiharcolt, sőt most azt kérte, hogy csapatának létszámát egy fővel csökkentsék le és a csökkentett létszámmal is kitermeli az eddigi szénmennyiséget. Kovács elvtárs a napi munkaidő minden percét kihasználja, mert tudja, hogy a szénmedence egy percnyi termeléskiesése mintegy 150 család egy havi szénszükségletének felel meg.

Az új tervév megnövekedett feladatokat állított megyénk ipari üzemei elé, de nem lehet kétséges, hogy ezek a feladatok is sikeresen megoldódnak, mert a kommunisták a harc élére álltak s a kommunistáikat hűségesen követik a párton- kívüliek és mert a kommunista munkások, mérnökök és vezetők életük értelmét a haza felvirágoztatásáért, a nép boldog gulásáért végzett nemes munkában látják.

A végzett munb eredménye

Legújabb jelentésünk szerint a Nógrádi Szénbányászati Tröszt túlteljesítette havi tervének esedékes részét. A hét elején már csak 3 üzemegység termelése maradt az előirányzat alatt, de ezeknek is csökkent az adósságuk az előző értékeléshez viszonyítva.

Ezek az eredmények azonban nem egészen megnyugtatóak, mivel a túlteljesítés úgy jött létre, hogy vasárnap is termeltek a nógrádi bányákban. Elbizakodottságra tehát semmi ok, sőt most még inkább szükséges a gondos műszaki irányítás és a jó munka, mint eddig bármikor!

ÉLENJÁROK:

Mizserfa: 2377 tonna többlet. Üzemvezető: Sándor Béla, főmérnök: Józsa Pál.

Szorospatak: 2327 tonna

többlet. Üzemvezető: Fuchs Jenő, főmérnök: Demeter Ferenc.

Kisterenye: 792 tonna többlet. Üzemvezető: Ujj János, főmérnök: Sándor Gáspár.

Kányás: 606 tonna többlet. Üzemvezető: Kovács D. László, főmérnök: Szebény Ferenc.

Ménkes: 316 tonna többlet. Üzemvezető: Szabó Imre, főmérnök: Cserlyési Miklós.

Tiribes: 212 tonna többlet. Üzemvezető: Pintér András, főmérnök: Bakos Péter.

Nagybátony: 155 tonna többi let. Üzemvezető: Tanyai Ferenc, főmérnök: Marton Mihály.

Róna: 12 tonna többlet}

Üzemvezető: Bükkhegyi János( főmérnök: Laczkó István.

ADÓSOK:

Zagyva: 213 tonna tartozás} Üzemvezető: Simon Ernő, főmérnök: Harmos Mihály.

Kazár: 599 tonna tartozás} Üzemvezető: Szomszéd Gy. István, főmérnök: Kreffly Iván?

Mátranovák: 1722 tonna tartozás. Üzemvezető: Sárai Lajos, főmérnök: Révfalvi János;

A tröszt többlete összesen: 5268 tonna.