Szabad Nógrád. 1955. augusztus (11. évfolyam. 60-68. szám)

1955-08-06 / 61. szám

2

SZABAD NOGRID

1955. augusztus 6.

TISZTUL A ZAVAROS

Egy havas, esőtől borongós áprilisi reggelen, négy ember állt meg Pásztón a járási párt- bizottság épülete előtt. Rázták magukról a lo- csogós havat, s nagyokat dobbantottak a rácsos lábtisztítón. Az előcsarnokban, a nagy tisztaság láttán pedig, sorjában lépkedtek a gyékény lábtörlőre és egymás ellen csiszolták rajta talpukat. Ezután indultak el óvatos léptekkel, nehogy lábuk nyomot hagyjon a fényes kövezeten, egyenesen az első titkár szobája felé.

Csak odabent, amikor már otthonosan befészkelték magukat a párnázott karosszékbe és kényelmesen elnyújtóztak, még a felső kabátot is kigombolva szólaltak meg.

— Azért jöttünk titkár elvtárs, hogy rendezzük Palotás ügyét. Mert nekünk a községben egy talpig ember kell a párt élére.

Aztán szépen, sorjában, nehogy egy szót is elhamarkodjanak, előhozakodtak a kívánsággal. Ok Kiss Jánost szemelték ki erre a tisztségre és ebből egy jottányit sem voltak hajlandók engedni. Mert ugye érvek voltak a tarsolyban gazdagon.

— Kiss János egyszerű ember, a falu szülöttje. Ott ringatták bölcsőjét, ott cseperedett fel, ott taposta mint gyerek a sarat, ott kavarta a port, majd tanulta meg az ABC-t, ott markolta meg először a kőműves kalapácsot, ott választotta élete párját és nevelte becsületes emberekké 6 gyermekét. 50 egynéhány esztendő tanúskodik életéről. Ismerjük őt, mint magunkat..; — mondták, hogy egy kis szünetet tartsanak.

Node a tarsoly még nem volt kiürítve. Mert mi beszélne ékesebben Kiss János mellett, mint maga a megváltozott község, amit úgy festettek a titkár elé, hogy akármelyik elbeszélő megirigyelhetné.

— Nem volt nekünk jóformán semmink, a határ nagy szelet földekben volt, amik az uraságot táplálták. Neki volt kastélya, nagy majorja, nekünk még gyógyszertárunk sem. Most már van új iskolánk, szép, virágos parkkal, kultúrházunk, jókedvű ifjúsággal, sportpályánk országos hírű sportolókkal, új orvosi lakásunk, takaros rendelővel és mellé gyógyszertár. Aruházunk olyan, hogy a városban is megirigyelhetnék. Hogy mire képes Kiss János, azt akkor láttuk igazán, amikor mindezek megszerzéséért fáradoztunk.

Hát lehetne-e ellenkezni, ha még akarnának is az ennyire meggyőző szavak után? De mivel ezt senki nem akarta, megelégedéssel indult haza a 4 palotási küldött.

Ezután már a választás következett, és így lett Kiss János Palotáson a községi pártbizottság titkára.

★

Uj volt ez a megbízatás számára, mert igaz,

hogy ismerte a község minden búját-baját, zegét-zugát, dehát más az, valamit végrehajtani, mint közvetlen az élreállítva irányítani, tanácsot adni, ha kell keményen ítélkezni, egyszóval az egész falu gazdájának lenni.

Más ez. Ezt akkor látta meg igazán Kiss János, amikor a választást követő napokban jó mélyre belenézett a község dolgaiba.

Az egész olyannak tűnt előtte, mint egy óriási cérnacsomó, ami összevissza van kuszáivá és talán soha nem lehet kibogozni.

Most látta csak igazán, hogy amit eddig tettek, az csak annyi, mint egy nagy vihar elé kis védőgátat emelni, ami mögött egy ember biztonságra találhat.

Mert ugye ott volt mindjárt elsőnek a község fejlesztése. Amikor villamosítottak, menynyire örültek, hogy felgyulladt a tiszta fény. De közben a falu körül új település nőtt ki a földből, ahol esténként a petróleumfüstöt szűri a tüdő, télvíz idején meg térdig gázolnak a sárban, amit az idősebbek csak elbírnak, dehát a gyerekek!.,} Alig lehet rájuk ismerni.

Egyszerre úgy szakadtak rá ezek a gondok, mintha egy bánya omlott volna össze felette. Ahhoz pedig édeskevesén voltak, hogy tartsák a terhet. A tanácselnök, és a tanácstitkár meg még egynéhányan, akik sürgették ugyan, hogy tenni kell valamit, dehát ilyen néhánykán ... ?

Szószólója akadt az ügynek! De ez semmi egyéb nem volt, mint amolyan követelés féle: „Oldjátok meg, mire beáll a tél...”

Hát ha csak ennyiből állt volna az egész, bizony nem lett volna gond. Dehát pénz kellett ehhez, mégpedig az egész falu hozzájárulása, aztán munkaerő, az egész falu ereje. A szószólók pedig eddig már nem mentek el. Az egyik tanácsülésen ez egészen világos lett.

Amikor Orgoványi János, a tanácselnök szép sorjában elmondta, hogy kibővítik a villany- hálózatot az újtelepre, aztán járdát is építenek, akkora taps kerekedett, hogy a húsvéti böjt keleplője is elbújhatott mögötte. De amikor az elnök bejelentette, hogy ehhez legalább 10 százalékos hozzájárulás kell minden adózótól, akkor olyan csend lett, hogy a halottas házat is megillette volna. Varga János kocor meg úgy felpattant, mintha kígyó marta volna, s egyenesen kijelentette: ő egy fillért se..;

Nem is boldogultak. Mert egyesek felálltak és elmentek, akik meg maradtak, alkudozni kezdtek:,, Elég annak 5 százalék is!” „öt-e...? tán három ...” Molnár Mihály a népfront elnöke egyenesen kijelentette:

— Esetleg 1 százalék...!

Kiss János úgy ült a gyűlésen, mintha a kavargó viharban a mentőövet várná. Figyelte, mikor szólnak a kommunisták, Dehát azok

csak leverték tekintete elől a szemüket. Ekkor látta, eddigi munkájuk bizonyos soványka volt.

De Kiss János arról volt mindig nevezetes, hogy rettentő akaraterő van benne. Most is csak gyűlt, gyülemlett belsejében az indulat. A következő napokban már egyik megbeszélés a másikat követte. Ha nem jöttek, akiket hívott, maga ment érte. Még olyanokat is munkába állított, mint Sándor Ferenc, aki egy igen akkurátos ember és egyszer megbántották a tanácsnál. Akkor kijelentette, amíg a két lába bírja, nem fogja őt a pártszervezet felé vinni. Es tartotta is szavát. Most meg, alig tért meg a földről, ott sürgött-forgott a megbeszéléseken és szószólója lett a községfejlesztési tervnek. Amikor a községi tanács MDP csoportjának tagjaival is külön-külön beszélgetett, megint összeült a tanácsülés.

Ezen az ülésen az MDP csoport tagjai álltak fel elsőnek és mondták el, ho.gy a községfejlesztés mindenkinek saját érdeke és ők 7 százalékot ajánlanak fel és emellett még társadalmi munkát, legyen az akár kőszállítás, vagy egyéb gyalogmunka. A többi már ment, mint a karikacsapás. Egyhangúlag jóváhagyták a hozzájárulást, sőt, a körzetek egymással versenyre keltek, hogy ki végez több társadalmi munkát a község építéséből.

Ez volt az első lépés.

♦

Már 31 idő a nyárba szaladt. A jó meleg napsugártói megkeményedett a ringó búza és már nem hajladozott kényesen, egymást zavarva, hanem öreges zörgésbe kezdett, ha a pajkos szél játszott felette.

Megkezdődött az aratás.

Nagy ünnepe ez a falunak. Mosolyra deríti a mogorva embert, szorgalmassá teszi a henyé- lőt, szólásra bírja a szótlant, megbékíti a haragost.

De Palotáson ez nem így történt, ami mód felett piszkálta Kiss János oldalát.

Mint az átok, úgy nehezedik a falura az az ellentét, ami a nagyhírű Május 1 Termelőszövetkezet tagjai és a falu gazdái között van. Az történt ugyanis, hogy beszivárgott a tsz-be, hogy az egyéniek lecselédezik a tagokat. A tsz tagjai, akik nagyot szippantottak a jómódból, ezen, — jogosan — annyira megsértődtek, hogy egyszerűen még a tekintetük is elkerüli a gazdákat.

A mostani aratásnál még az egyéniek utolsó büszkeségét, Illés Flóriánt is annyira megtépázták, hogy azok minden vitát haladéktalanul megszüntetve némák maradtak. Mert Illés egyszerre letette a garast: „Akkor lesztek versenyképesek, ha több búzát hoztok ki a földből, mint én.” Illés mindig nagyra tartva az ő szakképzettségét, ezt is úgy mondta, hogy a tsz tagoknak fejükbe tódult a vér. Hanem a mostani aratásnál lefőzték őt, mert amíg a tsz rendes vetésén 14 mázsát, a keresztsoroson pedig 17 mázsát értek el holdanként, addig Illés csak 10 mázsát tudott átlagtermésként felmutatni.

A tsz tagokat erre már úgy elfogta a büszkeség, hogy bizony ez már nem vezethet jóra. Már úgy vannak, hogy nem, ha a csillagos ég összetapadna a földdel, akkor sem mennének az egyénieket megkövetni, hogy menjenek a tsz-be. Kiss Jánost pedig ez kegyetlenül bántja. Mert nemrégiben is összetalálkozik Krácser Jánossal, aki olyan 7—8 holdas gazda és azzal állítja meg őt, hogy mondana valamit. Elkezdi, hogy: ő úgy látja, baj van a szövetkezetben... De azokkal errői nem lehet beszélni, mert úgy rámordulnak az emberre, akár a torkos gyerekre.

Kiss János csak fülel. O meg folytatja: „Mert igaz-e 1000 liter tejet adnak el. De eladhatnának 3000-t is, ha nem félnének a tehénállománytól és a takarmánytermeléstől. Mi pénzt hozna ez!” — veti szét mind a két karját.

— Nocsak ezt akartam! — ezzel továbbáll!

Hanem Kiss Jánosnak nemcsak azért van

a feje, hogy csupán a kalapot hordja, hanem azért, hogy gondolkodjon mások helyett is.

★

a kombájn méltóságteljesen ráállt a tsz búzájára, ott lépkedett az egyéniek közül tizedmagával a masina mögött. Őrködött, hogy azok kedvükre nézegessenek. Néztek is. Hajlongtak, kotorták a tarlót, jobbra-balra, keresték a szemet, mikor ráakadtak egy-kettőre diadalmasan álltak fel: „Itt van-e, elhul- lajtja!...” Kiss János csak mosolyogva válaszolt.

— Hát megnézhetjük a kasza után is. Aztán a hordás után is és a cséplés után is. Majd meglátjuk ott mi lesz.

Az egyéniek csak hümmögtek, a közelben lévő tsz-tagok meg jóízűen nevettek. Csak Gádor Márton az egyéniek egyik tagja mor- gott az orra alatt.

— Kifogtál rajtunk Kiss elvtárs.;;

Dehát ezzel még nem lett megoldva minden, mert a büszkeség most mégjobban dagasztja a Május 1 tagjait. De most mind gyakoribb lett a községben az olyan összejövetel, ahol az egyéniek és a tsz tagjai közös megbeszéléseken vesznek részt. Folyik a vita köztük. Majd szétveti a termet. Szó jön ott a tehenekről, tejhozamról, a takarmányról, egyezkednek. tisztul a zavaros.

Készül a második lépés.

Bobál Gyula

Jó bányászt csak jó bányász tud nevelni

k nevelés? . a Az emberek " nevelése ..; Ez bizony nem könnyű dolog — mondogatják. Sőt egyesek úgy vélekednek: „Könnyebb egy mozdulatlan sziklából igazi emberhez hű szobrot faragni, mint egy élő embert megnevelni.” Mi is hát az a nevelés? Nem más, mint a sötétség és a világosság harca, az új és a régi harca, az emberek jellemének, gondolkozásának megváltoztatásáért vívott harc. Ez pedig az emberek osztályhelyzetétől, környezetétől, a társadalmi életben betöltött szerepétől függ. Sajnos, sokan vánnak még munkásaink között is olyanok, akik nem látnak eléggé tisztán. Nem mindegy hát, hogy kit bízunk meg mások nevelésével. Azokat a kommunistákat kell megbízni, akiknek világnézete teljes mértékben materialista, mert mindig az a jellem kerekedik felül e harcban, amely legközelebb áll a társadalmi élethez, az emberekhez, az újhoz, a jobbhoz, s ez a jellem a kommunistákban található meg elsősorban, s főleg materialista módon.

V

annak, akik csak beszélnek a nevelés fontosságáról, de a valóságban semmit sem tesznek. Sokan nem is értenek hozzá, de akadnak azért olyanok is, akik bebizonyították tehetségüket, Inint például Czikora László Kisterenyén, a pócsházi bányaüzem egyik csapatvezetője. Jó hírneve van, s hogy meggyőződjünk hírneve ellenében végzett munkájáról, augusztus 2-án, a délelőtti órákban Vilinek László lőmesterrel, a pócsházi bányaüzemben a munkahelyen felkerestük őt. A kézilámpa szokatlan volt, s észre sem vettem, hogy Czikora elvtárs és Kaszás Ferenc, az üzem villanyszerelője mellettem dolgoztak. A fúrógépet javították, amely a lövéshez készülődés közben romlott el. Itt a szén olyan kemény, hogy fúrógép nélkül nem igen lehet dolgozni. De azért pótolják a kiesett időt. A Czikora-csapat mindenhol elismert. A csapatban hat párttag dolgozik és ezenkívül két fiatal honvéd, Szu- nyi Mihály és Balogh Sz. Sándor. Erős, derék, telt emberek, mindketten DISZ-tagok. A párt Czikora elvtársat tette felelőssé nevelésükért. Hogyan oldotta meg feladatát? ...

A két fiatal elvtárs februárban került oda. Nem nagy örömmel jöttek. — Ök alföldiek, még sohasem dolgoztak a bányában, s nem is akarnak bányászok lenni — mondogatták. Czikora elvtárs és vele együtt a csapat kommunistái, többször elgondolkodtak, vajon érdemes-e az időt tölteni velük. De újra és újra megpróbálták meggyőzni őket. Abból az elvből indultak ki, hogy először is meg kell nyerniök a fiatalok bizalmát szeretetét. A z első napokban a csillé- ” két rakták. Kezükben a lapáttal hordták a szenet a szénfaltól a csillékig. Ez így haladatlan és fárasztó is. Ora- vecz Gábor az 51 éves vájár magyarázta meg a helyes rakodási módszert. „Minek kell annyit menni, csak helyből, nyújtott karral kell odadobálni, lehetőleg olyan gyorsan, hogy egymást érjék a levegőben — magyarázta el egy jó- párszor. A rakodás után ki kellett tologatni a csilléket. Ez se ment valami jól. Nem tartották be a tíz méteres távközöket, kezüket felrakták a csillék szélére. De Czikora elvtárs féltő figyelme, felelősségtudata határtalan volt. Ezeket a legapróbb hibákat is észrevette, kezüket ő személyesen ráhelyezte a csilléken lévő fogantyúkra és megmagyarázta, hogy a tíz méter távolság betartása a balesetvédelem szempontjából is igen fontos. A fiatalok megértették a szép szót. Érezték az idősebb bányászok meleg szeretetét, s ezek után mór meg is kérdezték, ha valamit nem tudtak. Aktivitásuk, érdeklődésük egyre nőtt. Hetekkel később már nemcsak a csilléket rakták, hanem segítkeztek az ácsolásban, a szenelésben is, sőt a fúrógépet is a kezükbe vették és a kijelölt helyre kifogástalanul befúrtak. Aktív tagjai lettek a csapatnak. A tervteljesítésben elért eredményük — mely a múlt hónapban 132 százalék volt — s ezzel párhuzamosan a fizetésük is napról napra emelkedik.

Czikora elvtárs és a csapat párttagjai jó bányászokká nevelték Szunyi Mihály és Balog Sz. Sándor DISZ-tagokat. De a harc még tovább folyik azért, hogy a két elvtárs jelleme minél pártosabb legyen. Egyszóval, tagjelöltté akarják őket nevelni, mert a jó bányászoknak a pártban a helyük.

Munkájuk mellett — e két fiatal elvtársnál — még azt is megfigyelik, hogy szabad idejükben hogyan viselkednek, mert a szórakozás és a munka szoros kapcsolatban vannak egymással. Minden legkisebb hibájukra rámutatnak. A fiatalok már megszokták ezt az életmódot és szinte követelik a bírálatot. Ez lett a kölcsönös őszinteség gyümölcse.

A bányászoktól kapott nevelés meglátszik közvetlen feladataik végrehajtásánál is. Parancsnokaik a legjobbakat mondják róluk. A nevelésnek nagyon sok irányú kihatása van. Az említetteken kívül jelentősen észrevehető ez a

T> iacainkon csúcsforgalom

A van most. A felhozatal a gyümölcs- és zöldségszezon megindulása óta óriási mértékben megnövekedett. A városi lakosság élelmiszerellátásában most különösen nagyszerepet játszik a szabadpiac. Nem véletlen tehát, hogy olvasóink levelei egyre többet foglalkoznak a szabadpiac kérdésével. Sokan nem látják tisztán, hogy miért van szükség arra, miért nem lehet egyes piaci spekulánsok, árfelhajtók üzérkedéseit lehetetlenné tenni úgy, hogy állami és szövetkezeti kereskedelemmel helyettesítsük a szabadpiacot. Ezáltal ugyanis — mint írják — a városi lakosság nem lenne kitéve annak, hogy az esetenként felszökkenő árak drágítsák az élelmezést, a spekulánsok ké- nyük-kedvük szerint sz bják meg az árakat.

Az alábbiakban a szabadpiac, valamint fz állam piac- szabályozó szerepét kívánjuk tisztázni. Feleletet adunk arra: miért van szükség szabadpiacra, és hogyan érvényesül ott az állam befolyása, amely mind a munkásság, mind a parasztság érdekét szolgálja.

Nem vit tható, hogy termelőszövetkezeti mozgalmunk egészséges fejlődésnek indult. Ez év első hat hónapjában például 113-mal nőtt az ország termelőszövetkezeteinek száma. Napról napra többen lépnek a nagyüzemi g zdálkodás útjára, a szocialista szektor egyre nagyobb teret hódít.

Az sem kétséges azonban, hogy a kisárutermelés még uralkodó szerepet tölt be a mezőgazdaságban. Számottevő súlya van. És mint minden szocializmust építő országban, úgy hazánkban is ezért elkerülhetetlen szükségszerűség a szabadpi c fenntartása. A kis- árutermelő ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy termékeit szabadon értékesíthesse. És ezt a törekvését a proletariátus államának támogatni kell. Elő kell segíteni azt, hogy a dolgozó paraszt beadási kötelezettsége teljesítése után. termékeit szabadon, minden megkötöttség nélkül adhassa el. Vagyis fenn kell t'rtani a szabadpiacot

A szabadpiac fenntartásának

■^fontos politikai és gazdasági jelentősége van. Szerves részét alkotja a város és a falu közötti gazdasági, áruforgalmi kapcsolatok rendszerének, ami közvetlen gazdasági alapja a munkás-paraszt összefogásnak. Többtermelésre ösztönzi a parasztot. ami a mezőgazdasági termelés fellendítéséhez, a piaci árak csökkenéséhez, és a munkás-paraszt szövetség megszilárdításához vezet.

Nem kétséges, hogy a paraszt csak akkor törekszik többtermelésre, csak akkor tgyekszik gazdaságát — a kisüzemi gazdálkodás korlát i között — a lehető legmagasabb színvonalra emelni, ha látja,

nevelőkön, a csapat tagjaim Mint Czikora elvtárs mondotta:

— Mások nevelésével mi magunkat is neveltük, finomult jellemünk, mert minden dologban meggondoltabban cselekedtünk, igyekeztünk még józanabb életmódot élni, mert a személyes példamutatás nélkül nem lehet eredményes munkát végezni.

A

rany igazság ez, sőt törvényszerű, hogy jó bányászt csak jó bányász, jó tagjelöltet csak jó kommunista tud nevelni. S hogy a két fiatal elvtárs jó bányász lett —• hogy továbbra is bányászok akarnak maradni — ez is ebből az igazságból, törvényszerűségből következett. A hónapok óta végzett mindennapi munka így vált anyagi erővé. Az eredmény nemcsak Czikora elvtársat, hanem a csapat valamennyi tagját dicséri, mert a nevelés kollektív volt. A harmad műszak kommunistái kéthetenként magukhoz vették őket, s közösen igyekeztek megmagyarázni a termelés és a társadalmi élet összefüggéseit. Nem volt könnyű feladat, de végül a kommunisták jelleme a meggyőzés útján hozzájuk is behatolt.

hogy abból haszna, nagyobb jövedelme származik, ha feleslegét szabadon értékesítheti. És a szabadpiac éppen ezt biztosítja számára.

A piaci értékesítés szabad- sága azonban csak olyanokra érvényes, akik saját termékeiket árulják. De nem ritka eset, hogy a dolgozó paraszt — az őstermelő — és a városi dolgozó —• fogyasztó — közé törvény- ellenesen olyan üzérkedők, spekulánsok kerülnek, akik felhajtják az árakat és a munkások, parasztok kárára jogtalan jövedelmet vágnak zsebre. Ezek tevékenységükkel nagy mértékben ártanak a munkás-paraszt szövetség ügyének, rontják a város áruellátását, tompítják a parasztság termelési kedvét. Az árfelhajtóknak, spekulánsoknak nincs helyük piacainkon. Valamennyi parasztnak, a város valamennyi dolgozójának érdeke és kötelessége, hogy leleplezze őket, felfedje tevékenységüket, mert ezáltal a munkás-p~raszt szövetség közös ügyét segítik győzelemre, a szabadpiacot védik meg ezzel.

A szabadpiac sokrétű, fontos feladatát csak akkor tudja betölteni, ha a piacon érvényesül az állam befolyása. Most vizsgáljuk meg, hogyan képes az állam befolyást gyakorolni a piacra, hogyan segítheti elő az ár k csökkenését.

Elöljáróban említettük: fh- hoz, hogy az állam betölthesse piacszabályozó szerepét, megfelelő készletekkel és tartalékokkal kell rendelkeznie azokból a mezőgazdasági termékekből, r melyek a lakosság ellátásában döntő szerepet játszanak. Hogy az állam e feladatát teljes mértékben elláthassa, abban legjelentősebb szerepe a kötelező begyűjtési rendszernek vrn. Az állampolgári fegyelem megkövetelése, betartatása, egyik legfontosabb előfeltétele az árak csökkenésének. Mert a kötelező beadás helyes rendszere nemcsak munkás, hanem paraszt érdek is. Védelmet nyújt a spekulációs tevékenységek ellen, hisz az állam éppen a begyűjtött készletek segítségével veszi elejét az árfelhajtásnak és biztosít szilárd szabadpiaci árszínvonal!

T áthatjuk tehát, hogy a piaci ár?k csökkentésének, az ellátás megjavításának nem az a módja, hogy a szabadpiacot állami és szövetkezeti kereskedelemmel helyettesítsük, hanem az, hogy a dolgozó parasztság a mezőgazda- sági termelés fellendítésére törekedjen. Növelje terméseredményeit. beszolgáltatási kötelezettségét becsülettel teljesítse és vigye a piacra fe'es’eges terményeit. Ugyanakkor a munkásosztállyal összefogva, fokozottabban harcoljon az árfelhajtó üzérek ellen, akik a termelő és a fogyasztók közé ékelődve, rontják a munkások és parasztok közötti szövetséget.

A SZABADPIACRÓL