Szabad Nógrád. 1955. június (11. évfolyam. 42-50. szám)
1955-06-22 / 48. szám
1955 JÚNIUS 22. SZABAD NÓCüRAD 5 mmmmmmtmtmBxamammammmaBmmammmMKBBagammmmmmmamBammmmammBmm PYGMALION — A Somlay Arthur Központi Színjátszó Stúdió bemutatója — A MEGYEI KULTURÁLIS SEREGSZEMLE TAPASZTALATAI ontos. céltudatos, nevelő szándékkal íródott a nemrég elhunyt nagy angol drámaíró, G. Bemard Shaw ötfelvoná- bos vígjátéka, a Pygmalion. Próbáljuk megfejteni a mű sok-sok mondanivalóját, amely szellemes, találó szatírájával derűt fakaszt a nézők arcán, ugyanakkor elgondolkoztat mindenkit — szórakoztat, mulattat, de ugyanakkor tanít, állásfoglalásra késztet. A Londonban, az első világháborút megelőző években játszódó cselekmény egyes alakjaiban, az akkori angol társadalom jellegzetes típusainak jellemvonásait sűrűsíti az író. Szerepelteti az angol uralkodó osztály jómódú és már szegényedő vagy elszegényedett típusait, akiknek nincs egyéb munkájuk, mint a semmittevés. A bántóan vagy inkább úgy mondhatnánk nevetségesen szertartásos formaság. e semmittevés megnyilvánulási módja. Ez a formaság —, amelyet az uralkodó osztály az elnyomott, kizsákmányolt dolgozók elszigetelésére, társadalmi rendje helyességének, felsőbbrendűségének, valamint az ebből fakadó, külön jogának bizonyítására alakít ki a maga számára, nem más, mint hazug és értéktelen képmutatás; hiányzik belőle a tartalom. A formalitás mögött üres fejek konganak, az erkölcsösség látszata mögött valójában a legmélyebb erkölcstelenség bűzlik. A szegény virágárus leány sorsában is azt bizonyítja be az író, hogy a legműveletlenebb ember is, ha lehetőséget, alkalmat adnak neki, néhány hónap alatt megtanulhatja e forma megkövetelte magatartást: a helyes beszédet és társasági viselkedést — különbül mint azok, akik ebbe beleszülettek. Ennek az osztálynak a bűnét, silányságát fedi fel az író. Kiggins tanárnak, a híres nyelvtudósnak a szerepeltetésével is. A tanár tagja ennek az osztálynak, de az osztályához kötő tényezők ellenére is más ember: nagyműveltségű tudós, aki megveti ezeket a külsőségeket. A kapitalista erkölcs könyörtelen bírálatát mondja el az író, a szegény szemetes ember, Doolitle beszél tetősével. öntudatlanul, de nyíltan és őszintén mondja el, hogy ez a bizonyos helyesnek és igazságosnak vélt kapitalista rend hová juttatja erkölcsileg is a2 embereket. Ennek a mondanivalónak a megértetése a nézőkkel nem könnyű feladat. A csoport önbizalmára, bátorságára vall és becsületére válik, hogy mégis színpadra vitte ezt a rendkívül nehéz, nagy színészi tudást kívánó, a város dolgozói előtt még ismeretlen darabot. A türelmes elemző munka, a hónapokon át tartó éjszakába nyúló próbák eredményességét bizonyította a bemutató méltán megérdemelt nagy sikere. Túlzás lenne ugyan azt mondani, hogy ez az előadás tökéletes volt — voltak kisebb, nagyobb részlethibák, egy-két szereplő nem volt képes teljesen megbirkózni a szerepével, de hogy színjátszó- csoportjaink előadásainak egyik legjobbika volt a Pygmalion bemutatása, az kétségtelen tény. A szívvel és szeretettel végzett munka érződött a Hig- ginset alakító Csákvári László játékán, beleélte magát szerepébe. Tőle független okokból következően azonban nem tudta teljes egészében azt az alakítást nyújtani, amilyent szerepe megkívánt. Nem neki- való szerepet kapott, de jó játékával jelentéktelenre zsugorította az ebből származó hátrányát. A mű első részeiben jól jelenítette meg azt a tudós figurát, akinek mindene a tudomány, minden erejét erre áldozza. Módszere helyességének a megbizonyítása a hajtóerő nála, ugyanakkor nem látja meg a körülötte mozgó embert — úgy értem az emberben az embert. Lizi csak kisér'eti alany számára. _,Az író már a mű címében elárulja ezt. amikor az ókori mondái szobrászra, Pygma- lionra utal, aki nőtlenséget fogad, hogy csak művészetének élhessen. A jellemváltozást az jelenti nála, hogy miképpen Pygmalion is beleszeret a saját maga által készített szoborba, úgy ő sem tud már meglenni az ő „teremtménye“, Eliza nélkül. Amikor Lizi kiállja a komoly próbát, csak azt látja Higgins, hogy a műveletlen lányból művelt embert faragott, mint ahogy a kő a szobrász keze alatt formássá alakul, természetesnek tartja a „sikert“ és azért nem lelkesíti azután sem ez, mert úgy érzi, hogy a lány csupán a tartalomnélküli formaságokat sajátította el, de hiányzik belőle a lélek. Akkor kezdi igazán becsülni Lizit, amikor az bebizonyítja mély egyéniségét, amikor tiszteletet, megbecsülést követel magának. Ezekből az összetevőkből alakul, ezeknek megfelelően változik Higgins jelleme. Csákvári László alapjában jól oldotta meg ezt a szerepét, beszédéből mindig érződött a lényeges, mozgása mindig lelkiállapotának megfelelő volt. A legnehezebb szerep Lizi alakítása volt. Ender Anikónak meg kellett mutatni azt a hatalmas átalakulást, amely a műveletlen szegény lányban végbemegy, amíg művelt emberré, Higgins egyenrangú társává válik, őt érik legsűrűbben és legerősebben azok a külső és belső, testen és leiken érződő, nyomothagyó, próbáttevő hatások, amelyek egészen más emberré formálják. Az első felvonás Lizije, és az utolsó felvonás Elizája között óriási a különbség és ez nem érződött eléggé az először színpadra lépő Ender Anikó játékában. Némajeleneteiből hiányzott a benne végbemenő lelkiharcot tükröző arcjáték. Igyekezett játszani a hangjával, de ezt sem mindig a mondanivaló szolgálatában tette. Sokszor mesterkélt hangejtésén a hatásra- törekvés érződött. Különben jól használta ki a szerepében rejlő, a nézők figyelmét meg_- ragadó lehetőségeket. Éreztette az alakítottja sorsában összefonódó, komikus és tragikus vonásokat. Kedves, közvetlen őszinteségével sokszor nevettette meg a nézőket, másszor pedig reménytelennek tűnő sorsával sajnálatot keltett Lizi iránt. A Higginsnét színpadra állító Fodorné, Bujovszky Mária nem élte bele magát alakítottja helyzetébe, lelki- állapotába, pedig egy-két nagyon jó jelenete alapján, nagyobb szorgalommal erre minden bizonnyal képes lett volna. A darab legjobb szereplője a Pickering ezredest alakító Markovich Gusztáv volt. Jól jelenítette meg azt az embert, akit életkörülményei a külsőségek szigorú tiszteletére neveltek. Hangja, mozgása első megjelenésétől mintaszerű volt. Aprólékos finomsággal dolgozta ki a lelkiállapot minden árnyalatát. Tehetsége a különösen nehéz némajelenetekben is kiállta a próbát. Kézmozdulatai, arcjátéka, figyelmessége, vagy figyelmetlensége, jól megjátszott udvariassága azt bizonyították, hogy tökéletesen benne élt a szerepében. Pauchlih Baby nagyszerűen alakította Pearcená figuráját. Rövid szerepében egyetlen egy jelentős mozzanatot sem hagyott elsikkadni. Tisztán, érthetően, mindig a hangulatnak megfelelően beszélt és játszott. Nagyszerűen tudott játszani a hangjával, mindenkivel szemben megtalálta a legmegfelelőbb hangot. Teljesen megérdemelte a róla kialakult általános jó véleményt, — a nőszereplők legjobbika volt. Az Eynsfordnét alakító Si- monyi Gabriella játékán nagyon meglátszott a hiányos szövegtudásból származó bizonytalanság. A Klára szerepében játszó Szabó Klára nagyszerűen oldotta meg a könnyelmű, szókimondó, izgalmakat kereső, önhitt, beképzelt lány alakítását. Közepes teljesítményt nyújtott Freddy alakítója, Pálmay Frigyes. Hiba volt nála, hogy a harmadik felvonásban az együgyű ifjút játszotta, holott az csak korlátolt és buta. Rossz felfogásban játszott a Doolittle-t alakító Bárdos Gyula. Doolittle őszinte szókimondásában nem együgyűség, butaság, vagy illetlenség rejlik, hanem a folyamatok, a dolgok nagyon is alapos ismerete. Felfogását azért vallja nyíltan, mert nincs miért titkolja. Már előre megfontolt szándékkal jön Higginshez, elkészülve és felkészülve a legkülönbözőbb lehetőségekre •és Higgins túljár ugyan az eszén, de ő is eléri a célját. Semmi változást nem mutatott Bárdos Gyula játéka a második és az ötödik felvonás között, pedig Doolittle körülményei alapvetően változtak meg, márpedig az anyagi helyzet változásának mindenképpen meg kell mutatkozni a magatartáson) Az állandó, egyforma hangtónus, a minden szónak nagy jelentőséget tulajdonító beszéd, egyszínűvé, unalmassá tette játékát. Sokszor esett túlzásba és ezzel még valószínűtlenebbé tette alakját. Az állandó nadrág- rángatás, ízléstelen és felesleges volt, sokkal fontosabb dolgokról vonta el a nézők figyelmét, Az előadás sikere Bulyovszky Dezső kiváló rendezői képességeit tanúsította, aki különösen ügyelt arra, hogy a darabot a mondanivalónak megfelelően vigyék színpadra. Nem fordított azonban elég gondot a mellékszereplőkre és nagyon súlyos hibát követett el Doolittle rendezésében. A darabban sok volt a technikai hiba, a fényhatás gyakran változott. Az eső, a villámlás és a mennydörgés éreztetése túl primitíven hatott; Szép, hogy ezzel is természetesebbé akarták tenni az előadást, de a színpad adottságai nem engedték meg, hogy ezt a szándékot megfelelő módon valósítsák meg. A jelmezek, Brunczel T'bor díszletei szépek, ötletesek és korhűek voltak. Azonban a csoport szerényebb kellékekkel sok pénzt és munkát takaríthatott volna meg és ez az előadásnak sem vált volna hátrányára^ Végezetül annyit, hogy a Pygmalyon előadása szép kezdete lehet a további jó és eredményes munkának. A csoport elsősorban az élő magyar drámaírók darabjait vegye elő, szovjet műveket játsszék, mert nemcsak azt kell megmutatni, ami rossz, hanem elsősorban azt, ami jó, ami előrevivő. Jobban válassza meg a csoport az előadásra szánt darabjait olyan szempontból is, hogy erejének, képességeinek megfelelőbb darabbal próbálkozzék, mert a siker megszerzésének, a 100 százalékos munkának az az útja, hogy biztos alapról indulunk el és a szerzett színjátszói, rendezői tapasztalatokkal csak azután kezdünk egyre nagyobb tudást kívánó, bonyolultabb mondanivalójú darabok előadásába. Tari István A körzeti és járási íkultúr- versenvek után szombaton este került sor a megyei kulturális seregszemlére. A Városi Kultúrotthon folyosója már 6 ára előtt tarkállott a színes, virágos szoknyák, gyöngyös fejkötők, pörge kalapok, ragyogó lakkcsizrnák tömegétől.' Az est folyamán mindenki meggyőződhetett róla, hogy ku 11úrcsoportjamkban sok tehetséges fiatal fiú és lány tevékenykedik. A fiatalság robbanó életkedve, lendülete, kulturális fogékonysága elsősorban a táncegyütteseknél érződött. (A táncok voltak különben a seregszemle legsikerültebb műsorszámai.) Osztatlan elismeréssel, lelkes tapssal fogadta a közönség a szécsényi járási kultúrház tánccsoport- jának fellépését. Az együttes méltán érdemelte meg az ünneplést, mert mindkét tánca („Szanyi legénytánc“, és „Mi- kebércsi csárdás“) alapos túr dásról, a tagok összeszokottságáról tett tanúságot. A legény- táncot külön meg kell dicsérnünk. A jól megtermett, daliás szécsényi legények minden mozdulatából tűz, mindenkit magával ragadó lelkesedés, a ritmus és a zene őszinte szerété te áradt, emellett azonban kifogástalan pontossággal, tökéletes összhangban mozogtak. Zavartalanul élvezhettük a népi tánc szépségét az ő tolmácsolásukban. Az együttes egyik tagja, a tehetséges Kolompár Péter egyedül is fellépett: egy cigánytáncot adott elő. Kitűnő volt! A helyi kultúrcsoportok, népi együttesek egyik fontos feladata, hogy felkutassák, feldolgozzák és terjesszék a helyi ének- és tánchagyományokat. Erre a seregszemlén részvevő csoportok közül a mátra- verebélyi díszesek és úttörők mutattak jó példát. Verebélyen az egyik öreg nénitől hallott régi mesét dolgozta fel az erre a célra alakult munka- közösség. Az érdekes mese által adott keretbe ötletesen illesztették be a községben felkutatott lakodalmas táncokat, népi játékokat, dalokat, s így az „Aranyfonal“ című mesejáték összefoglalva mutatja be Mátraverebély kulturális hagyományait, amelyeket lelkiismeretesen kutattak fel a község kultúrmunkásai. A táncos jelenetek mellett önálló ének- és zeneszámok is szerepeltek a seregszemle műsorán. Noha a citerások, a zongoraszólista és a szécsényi népizenekar egyaránt jó teljesítményt nyújtottak, mégis a ni vágyó fiatalokat, akik bizonyára kellemes és hasznos órákat töltenének népdal tanulással, kánonok gyakorlásával, s köziben ízlésük is csiszolódna, nemesedne. Szép számmal képviseltették magukat a megye színjátszó csoportjai is az ünnepi bemutatón. A kis zagyvapálíal- vi úttörők a „Hamupipőke“, dramatizált változatát mutatták be. Megkapóan helyesek, kedvesek voltak és felnőtteket is megszégyenítő biztonsággal mozogtak, beszéltek, énekeltek a színpadon. (Arról nem tehettek* hogy a mese színdarab- változatának végét bántóan hamisan, frázisosan és feleslegesen „időszerűsítette“ az átdolgozó.) örvendetes jelenség, hogy színjátszóink végre felismerték az egyfelvonásosok bemutatásának jelentőségét, hasznosságát és a mohoraiak kivételével egyfelvonásosofckal léptek színpadra. (A mohorai színjátszók tehetsége is jobban érvényesült volna, ha Csiky Gergely „Nagymamá“-jának egy kiragadott részlete helyett önálló, rövid jelenettel mutatkoztak volna be Salgótarjánban!) Az Acélárugyár színészei megelőzően adták elő a „Kilenc akasztófa“ c. jelenetet. A nagybátonyi MTH vájáriskola diszistáit az dicséri, hogy egyedül ők választottak mai tárgyú, fiatalokról szóló darabot, noha igaz, hogy a „Fiata- lók” c. egyfelvonásom művészileg bizony eléggé alacsony színvonalú alkotás. A nagy- bátonyaiak szívvel, lelkesen próbálták előadni a darabot, de annak írói fogyatékosságait nem tudták elfeledtetni. Teljesítményüket károsan befolyásolta az is, hogy szavaik belevesztek a nézőtér zsongásába, az ajtócsapkodások zajába, az állandó jövés-menés lármájába. Az ajtóhoz áhított rendezők ugyanis az első mű- sorszámok után eltűntek a helyükről, s ettől kezdve szabadon járkálhatott ki-be akárki. De nemcsak jobb rendezést, hanem több és megértőbb nézőt is joggal elvárhattak. A közönség háromnegyed részét ugyanis a fellépésüket váró szereplők és azok hozzátartozói tették ki. A salgótarjániak közül igen-igen kevesen jöttek el. Ügy látszik, sokan még A hollókői népi együttes ének- és tánccsoportja ZSURB1N CSALÁD F.gy szovjet munkáscsalád életét, az egyszerű emberek problémáit, szenvedését, boldogságát ábrázolja mély realizmussal és művészi erővel a Zsurbin-család című színes, magyarul beszélő szovjet játékfilm. A film június 25-től 27-ig a kistere- nyei, 26-tól 28-ig a szécsényi mozi műsorán szerepel. magyarnándori DISZ-énekkar munkáját kell kiemelnünk. Ez az énekkar nem nagy létszámú, tudása sem rendkívüli, ennek ellenére bemutatkozását igen nagy tetszéssel fogadta a hallgatóság. Talán műsorukban kell keresnünk a siker titkát: a jól kiválasztott orosz és magyar népdalok éppen megfeleltek a csoport hanganyagának, képességeinek s így azokat könnyedén, vonzóan tudták tolmácsolni. Ilyen énekkart minden faluban lehetne alakítani, ahol hozzáértő, énekvezetésben jártas pedagógusok és dalolni szerető, jóhangú lányok és legények vannak. Márpedig ugyan hol hiányoznak ezek a feltételek? Nemzeti zenekultúránk ápolása szempontjából hatalmas jelentősége van a helyi, kisebb kórusok megalakulásának! Ugyanakkor számos olyan faluban, ahol egyelőre nincs megfelelő helyiség és más lehetőség nagyobbszabású kul- túrmunka megindításához, az énekkar megszervezése révén lehetne összefogni a művelődném bíznak megyénk kultúrcsoportjainak képességeiben..» Hogyan lehetne ezen segíteni? No6, a népszerűséget, az általános megbecsülést maguknak a csoportoknak kell kivívniok. Az utóbbi hetekben, hónapokban sokat tettek már ezért. Amint Márkus Erzsébet elvtársnő, a DISZ Megyei Bizottságának munkatársa üdvözlő beszédében elmondotta, a körzeti, járási és megyei seregszemléken 316 csoport vett részt, 10 619 szereplővel. A csoportok közül 25 a DISZ Központi Vezetőségének felhívására alakult, sok olyan együttes pedig, amely évekig csak papíron létezett, most a versenyek során éledt újjá; A további fejlődésnek tehát megvan a megfelelő alapja! A legközelebbi feladat most az, hogy a DISZ megyei, járási és községi szervezetei, továbbá a megyei népművelési szervek úgy őrizzék, ú—- segítsék és foglalkoztassák a 316 kultúr- csoportunkat, mint kulturális életünk fe’virágoztatásának nélkülözhetetlen feltételeit. Miklós Dezső
