Szabad Nógrád. 1954. június (10. évfolyam. 43-50. szám)

1954-06-23 / 49. szám

4 SZABAD KOCKÁD 1954 június 23. Mit hozott az új irányvonal egy esztendeje az NDK dolgozóinak ? IJ| émetország Szocialista ™ Egységpártja központi bi- z< ' - igának politikai bizottsága 1953 június 9-én hozta nyilvá­nosságra a lakosság cletszinvo- na áriak gyorsabb ütemű emelé­sére vonatkozó javaslatait. A minisztertanács két nappal ké- subb a javaslatok alapján egész sor jelentős határozatot hozott: feifüggeszteit bizonyos korláto­zásokat áz élelmiszerjegy-ellá- tás terén, adóhátralékokat tö­rölt el, hitelek nyújtását rendelte el, stb. Az NDK lakossága az új irányvonal bejelentése óta újra meggyőződhetett arról, hogy a párt és a kormány szavára épít­het. A rendelkezésre bocsátott 670 millió D-márkábóI 1953 vé­géig 1275 lakás épült fel és 20.830 lakás építését kezdték meg. Az 1—IV. bérkategóriába tartozók bére 110 millió márká­val emelkedett. Az árcsökkenté­sek, adócsökkentések jelentősen növelték az összes dolgozók reálbérét. Csupán az októberi árcsökkentés, amikor 12.000 áru­cikk árát csökkentették, 3.3 mil- liárddal növelte a dolgozók vá­sárlóképességét. A parasztság jövedelme 1953 második felében 384 millióval emelkedett. Q ? lássuk csak, mit monda­" fiák maguk a dolgozók, mit jelentett nekik az új irány­vonal egv esztendeje? Irene Menkhoff, a berlini , J. V. Sztálin” villamossági készü­lékek gyárának dolgozója így nyilatkozik: — Az elmúlt évben vásárol­tam egy szoba- és egy konyha­berendezést összesen 1940 D- márkáért. Egy hónapja mentem férjhez, azért kellett. Anyámék évekig gürcöltek, mig egy szo­babútort szereztek. — Persze, nekünk nincs még meg mindenünk. Szeretnénk egy új hálószoba-berendezést, meg ezer apró-cseprő dolgot. De tu­dom, hogy ez is meglesz. Csak rajtunk, dolgozókon múlik ... Irene Menkhoff 390—450 már­kát keres havonta. Brigádvezető. Csoportjában az utóbbi hóna­pokban 7.10 százalékról 1.7 szá­zalékra csökkentették a selejtet. — Mindössze 8 hektár földem van — egy' év alatt mégis sok mindent vásárolhattam — mondja Ewaid Ábrahám goor- sdorfi egyénileg dolgozó pa­raszt. Tavaly 15.000 márkával több jövede'mem volt, mint a megelőző években. Többet ér­tékesíthettem szabadpiacon. Tel­jesülhetett régi vágyam: besze­reztem eg,y IFA F—8 jelzésű gépkocsit, meg egy gumikerekű homokfutót. Végre megvehettem a villamos füllesztőberendezést is. — Ezt főleg az új irányvonal tette lehetővé, kevesebbet kelteit beszolgáltatnom és e'cgendö műtrágyát, főleg nitrogént meg foszfátot kaptam. De magam is igyekeztem: átlagtermésem ta­valy 32 mázsa volt, iáén meg 36 mázsát akarok betakarítani hektáronként. — Szeretnék továbbra is bé­kében élni és kis gazdaságomat még jobban felvirágoztatni... Uerbert Riese mérnök, a je- nai Zéiss-müvék dolgozója így beszél: — Bizony a mi életünk is so­kat változott egy esztendő alatt. Könnyebb, kellemesebb lett. Két gyermekem van. Először a féle­ségem fizetése emelkedett 30 márkával, az adócsökkentés to­vábbi 12 márka megtakarítást hozott. Az októberi árcsökkentés átlaga 25 márkával növelte ke­resletünket, s így sorolhatnánk tovább. Egy év alatt egész szép összeget költöttünk ruházatra, cipőre. — De én inkább arról beszé­lők, hogy az üzemben új nap­köziotthon épül, az én gyerme­keimnek is. Ezt is az új irány­vonal hozta. Az állam 300.000 márkát fordított erre a célra. S idén újra olcsóbban nyaralha­tunk ... P ersze, tudom, hogy ezt ■ nemcsak a saját munkánk­nak, hanem a béketábor országai: a Szovjetunió és a többi ország segítségének is köszönhetjük. Mi magunk is mindent elköve­tünk. hogy békében dolgozhas­sunk, építhessünk és saját, meg gyermekeink élele napról napra könnyebb és szebb legyen. A Szovjet Légiflotta Június 20-án a szovjet nép megemlékezett a Szovjet Légi- flotta napjának hagyományos ünnepéről. Már reggeltől kezdve többs. azezer moszkvai gyűlt össze a tusinói repülőiéren. amelyet zászlók díszítettek. Az óramutató a 12-es szánthoz kö­zeledik. A Cska/ov központi re- piitökUib emelvényén megjelen­nek a kommunista párt és a szovjet kormány vezetői. Viha­ros taps tör ki. Az ünnepély első részében a DOSZAAF-hoz tartozó sportem­berek szerepelnek. A parádé következő száma a 24-es kötelékben repülő gépek bemutatója. A gépek pontosan végrehajtva a bonyolult gyakor­latokat. köröznek a levegőben. Megkezdődik az ünnepély má­sodik része. A nézők csodálattal nézik a iökhajtásos vadász- és bombázógépek repülését. Ezeket a gépiket a Szoviet Hadsereg pilótái vezetik. Lapsin repülő- őrnagy Iökhajtásos vadászgép­hagyományos ünnepe pel egyéni repülést végez. Alig lehet szemmel követni. .Még jobban elragadtatja a nézőket a tőkhajtásos vadászgépek csopor­tos repülése. A parádé harmadik részében a moszkvaiak a helikopterek be­mutatóját látták. A földön a gépekből katonák szállnak ki, ágyúkat és vontató- gépkocsikat, kirakva. Néhány perc múlva a gépek ismét a le­vegőbe emelkednek... A moto­rok fokozódó zúgása közepette csapatszállító gépek közelednek. A repülőtér fölött többszáz szí­nes selyem ejtőernyő bomlik ki. Az ernyők a szivárvány külön­böző színeiben pompáznak a napfényben, a bátor ejtőernyő­sök' simán” érintik a repülőtér gyepét. A tusinói repülőtéren megtar­tott parádé meggyőzően bizo­nyítja a szovjet repüléstechnika, s repülők, vitorlázók és ejtő­ernyősök kiváló és tökéletes mesterségbeli tudását. Kína lakossága meghaladja a 600 milliót Kínában a választások idején történt a lakosság általános összeírása. Az általános össze­írással foglalkozó szérvek ada­tai szerint 1953 június 30-án Kína lakossága 601.912.371 volt. Csütörtökön mutatkozik be a nemzet­gyűlésben az új francia kormány A Mendes-Franee kormány csütörtökön mutatkozik majd be a nemzetgyűlésben. A kormány kedden tartja első miniszterta­nácsát. Úgy tudják, a miniszlertanács meg fogja erősíteni Chauvel berni francia nagykövetet abban a megbízatásában, hogy Mendes- Franee távollétében vezesse a francia delegációt a tisztán tech­nikai jellegű tárgyalásokon. Az igazságot nem lehet eltitkolni A nyugati hatal­mak néhány genfi képviselője fáradsá­got nem. ismerve, Fiiricü világgá a Bao Daj-féle bábát- lam , erejét és szi­lárdságát", Vietnám­ban. Szavukat vissz­hangozza a mono- poitőke :ajtója. nyil­ván abban a hiszetn- ben, hogy Vietnám távoli ország és Európában nem so­kan jönnek rá a tur­pisságra. Az igazsá­got azonban nem te­het véka alá rejteni. A Xyugai-Ber űri­ben megjelenő Ame­rikai-párti „Tages- spiegel” című lap ha­sábjain megjelent Theodor von Rad- toff újsr gíró hanoii tudósítása. Szerzője leírja a Bao Daj- rendszer helyzetét. Nyíltan kimondja, hogy a lakosság túl­nyomó többsége nem Dao Dajt. hanem * néphatalmat támo­gatja. „A Bao Daj-féle nacionalisták, — ír­ja továbbá, — sem­mi reményük arra, hogy a saját olda­lukra vonják s köz­véleményt ... A fran­ciák belefáradtak a háborúba. Nem lát­ják értelmét annak, hogy tovább folytas­sák". Mint a nyugatné­met. újságíró leírja, Indokína népei el vannak szánva arra, hogy kivívják szabad­ságukat: „Már kinőttek gyarmati korszak gyermekcipőjéből. Azt követetik, hogy úgy bánjanak velük mint felnőttekkel. £ jogot ma már senki nem veheti el Indo­kina népeitől. Genfben nem lesz könnyű határozni — e népek akaratát mel­lőzve. , Az újságíró tanú­ságtétele olyan lap­ban jelent meg, ame­lyet nem lehet az indokínai népek sza­badságharca iránti rokonszenvvel gya­núsítani. sem azzal hogy nem szeretné, ha fennmaradna a gyarmati elnyomás rendszere. [gymilliárd hektárnyi szíízföldet hasznosítottak Kazahsztánban Kazahsztánban eddig egy­millió hektárnyi szűzföldet tör­tek fel. Az új szántóföldeken teljesítették a gabonavetés ta­vaszi tervét. Egyre gyorsabb iramban haladnak az 1955-ben vetés alá kerülő területek szántási munkáival is. Igen szép eredménnyel példásan dolgoznak a szűz földek meg­művelésén a kiragandai terü­leten lévő „Munka“ gépállo­más gépkezelői. Sikereiket fő­ként a helyes, hozzáértő mun­kaszervezésnek köszönhetik. A gépállomás főmérnöke és főagronómusa nagy körülte­kintéssel szervezte meg a trak­torosbrigádok munkáját. Ver­senymozgalmat is kezdemé­nyeztek. Ugyanakkor gondos­kodtak a gépkezelők jóléti és kulturális szükségleteinek ki­elégítéséről is. A párt központi bizottsága februári és márciusi teljes ülésének határozatai új lendületet adtak Kazahsztán kolhozparasztjainak, akik nagy aktivitással és kezdeményező- erővel fogtak hozzá a gabona- termelés kiszélesítéséhez. „Visszatér, a múlt...4 A „Labour Research Departa­ment Publications” angol kiadó- vállalat nemrég brosúrát adott ki. Címe: „Ki ellenőrzi a nyu­gatnémet ipart?” A brosúra la­konikusan válaszol erre a kér­désre: „Azok az emberek, akik nyeregbe segítették Hitlert”. Kik ezek az emberek? Alfred Krupp háborús bűnös. 1948-ban 12 évi börtönbüntetés­re ítélték. Nemrég került sza­badlábra. A bonni kormány hi­telt nyújtott neki a hadiipar fel­újítására. Alfred Krupp 110 né­met és 41 külföldi cégnek a feje. 127 német és 25 külföldi cégnek pedig nagyrészvényese. Friedrich Flick szabadlábrahe- lyezeit háborús bűnös. Hitlerista rabságba hajtott munkások kiir­tásáért ítélték el. Most az acél­tröszt vezetője. Hjalmar Schacht szabadonbo- csátott háborús bűnös. Jelenleg nagy nyugat-német bankot ala­kít. Wilhelm Zangen, a volt hitle rista birodalmi ipari csoport egykori vezetője, Gőring egy­kori fegyverkezési tanácsának volt tagja. Most újra ö az igaz­gatója a „Mannesmann” nagy acélkonszernnak. A háborús bűnös ipari és fi­nánchatalmasságok felsorolását még sokáig lehetne folytatni. Kurt von Schröder, von Witzie- ben, Henrich Dinkelbach sib., stb. „Visszatér a múlt... — ol­vassuk a brosúrában. — Ve­szélyben van más országok ex­portja és a teljes foglalkozta­tottsága ezekben az országok­ban. de veszélyben van a béke is. Hisz éppen ez a gazdasági alapja a német terjeszkedésnek, amely 80 éve alatt háromízben vezetett véres háborúra.” Qsszonuokncik mMMSm .................. ■ • ■ .............. Fi atal háziasszonyoknak Zöldborsóleves: A csontból, a zsenge zöldborsó héjából le­vest főzünk. Leszűrjük, s pu­hára főzzük benne a zöldborsó- szemeket. Világos rántást készítünk, s berántjuk a levest. Felforral­juk, kissé megcukrozzuk. Tá­laláskor nyers, finomra vágott petrezselyemzöldjét adunk a levesbe. Csipetke, vajasgaluska illik hozzá betétként. Tejfeles párolt spárga: A megtisztított spárgákat gyen­gén sós vízben kissé előfőzzük. Vajat olvasztunk, felereszt­jük 2—3 dl zöldséglével, bele­rakjuk a lecsurgatott spárgát, fédő alatt puhára pároljuk. Tálaláskor leöntjük meleg tejfellel, meghintjük vagdalt petrezselyemlevél lel. Cseresznyéskalács: 25 deka liszthez 3 tojássárgáját, kevés I sót és annyi hideg vizet dől- J gozunk, hogy puha fánktészta- szerű legyen, ekkor hozzádol­gozunk két evőkanál konyakot vagy rumot és a tojások cu­korral habbá vert fehérjét, vé­gül elvegyítünk a tésztában félkiló kimagozott cseresznyét és az egészet kivajazott formá­ban vagy tepsiben, vajdarab­kákkal meghintve pirosra süt­jük. Hideg gyümölcskrém: Hozzá­valók: tojásfehérje, cukor gyü­mölcs (málna, eper, ribiszke, őszibarack stb.) rum. A tojásfehérjét, a cukrot, a kimagozott — nagyobb gyü- mölcsegyedek esetén feldara­bolt — nyers gyümölcsöt ke­verőtálba tesszük, s kézi vagy gépi erővel 40 percig kever­jük. Hozzákeverjük a rumot. Talpas üvegpohárban vagy krémtálkában tálaljuk. Friss gyümölccsel díszítjük; A kismamákat érdekli Hogyan adjuk a gyermeknek a főzelé­ket, gyümölcsleveket és a csukamájolajat? Minden gyermek­nek. még ha anya­mellről tápláljuk is, három hónapos kor­tól kezdve, csukamáj­olajat kell kapnia. A csukamájolaj angol­kór, (rahitis) ellen védő vitamint tartal­maz és így elősegíti egészségének meg­szilárdulását. Elein­te fél teáskanál csu­kamájolajat adjunk egyszer naponta, két héttel később jé! teás­kanállal kétszer na­ponta, négy-öt hóna­pos kortól kezdve, kétszer naponta egy egész teáskanállal. A gyümölcsleve­ket és nyers jözelék- pépet négy-ót hóna­pos kortól kezdve adjuk a mellről táp­lált, és két-három hó­napos kortól kezdve, mesterségesen táp­lált gyermeknek. Eleinte naponta I—2 teáskanál levet ad­junk, majd fokozato­san emeljük az ada­got, két evőkanálig. Idősebb gyermekek­nek kétszer adtunk naponta két evőka­nál (30 g) levet. A gyümölcslé vi­tamintartalma nagy, ezért rendkívül érté­kes táplálék. A for- róvizben megmosott gyümölcsöt, vagy fő­zelékfélét nyomkod­juk szét kanállal, vagy préssel, majd a kapott levet szűrjük át gézen, öntsük ste­ril palackba és tet­szésszerinti meny- nyiségű cukorral íze­sítsük. A sárgarépát és az almát előzőleg reszeljük meg. A kőbaltás ember Cérna és befőftesüveg Sokat mérgelődtek háziasszo­nyaink az utóbbi időbén a hiá­nyos fehércérnaellátás miatt. Ezt az állapotot részben á gyá­rak okozták, amelyek ebben a negyedévben nem készítették azt a cérnamennyiséget, amely­re szükség volt. Legnágyobb- részt azonban magúk a háziász- szonyók idézték elő. Illetve a háziasszonyoknak az a fajtája, akik ha például szállítás késle­kedése, vagy más technikai okokból csak egy napig nincs valami egy boltban, már vásár­lási lázba esnek. Sorra járnák mindén boltot és olyan mennyi­séget vásárolnak fel, amennyit más, józanul gondolkodó asz- szony hónapokig nem vesz. Most ezeknek a józanul gondol­kodó asszonyoknak a megnyug­tatására közöljük, hogy az or­szág összes cérnagyárai teljes erővél azon igyekeznek, hogy bepótolják azt. amit mulasztot­tak és azt a hiányt is, amit a túlzott vásárlás okozott. Rövi­desen az eddiginél sokkal na­gyobb mennyiségű cérna érke­zik a boltokba. A háziasszonyok ügyeljenek arra, hogy túlzott vásárlással senki sem bonthassa meg az áruforgalom szokott rendjét. • A megyei tanács kereskedelmi osztálya közli a háziasszonyok­kal, hogy okulva a tavalyi hi­bán, olyan nagymennyiségű be- föttes- és uborkásüvegeket szál­lítottak ki már jó előre a megy e összes boltjaiba, hogy bármi­lyen igényt ki tudnak elégíteni. Ez a címe Szentiványi Jenő kitűnő könyvének, amelyet most az Ifjúsági Könyvkiadó jelente tett meg dicséretére mondva: iz léses külsővel. Az ősemberről szó! ez a törté net- Az író nagy megjelenítő erővel varázsolja körénk az euró pai jégkorszak kiimáját és fló raját, s robbanó eseménnyel in dúl a cselekmény. Tűz üt ki a pusztán, s a megrémült, men; külő állatok között ott nyargal inas lábaival a legfejlettebb á lat, az ember is. Hosszú mene külés, utazás után a lángoktól kergetett horda, amelyet kiemelt az író, hogy e kis részletben az egészet, az egész ősemberi közösségei tökéletesebben meg mutathassa, látszólag révbe ér­kezik. Nádas, mocsaras folyó övezte szigeten telepednek Azonban pusztít a mocsárláz, egy másik ellenséges horda meg támadja őket. A történelemben mindig akadnak kiemelkedő hő sök. akik társaikra támaszkodva egyéni képességeiket a köz szol gálatába állítva vezetik az élet- halál harcot. Szentiványi jól áb­rázolja Ge-Og nevű hőséi, aki minden esetben bátorságával, leményességéve! vívja ki a töb­biek megbecsülését. Az idegen horda rabságából a folyó hátán menekülnek. Egy újabb ellenség is akad, a tél. Régenlátott vendég: csak a leg­öregebbek, mint Ka-Bor, a ha- talomravágvó, furfangos va rázsló, emlékeznek a télre, amely apró, fehér jegeket szór az em bérré. Menekülni, menekülni! Ezer veszedelem vár a hordára amíg mamuttal harcolnak, era- bérfalók törnek rájuk, a hideg dermeszt. Sikerül végül elérni a Kárpát-medencébe, s az Avason megfelelő barlangra bukkannak. Nehéz a tél, nehéz a vadászat Igaz, már a mamutot is el tud jáfc ejteni. Egy szép napon ro­kon hordával hozza őket a jó- sors. S Ge-Og remekel újra: rá­jön a kifeszített bél repítő ere­jére: feltalálja az ijjat, s ezzel kiérdemli a „Messziről ölő” ne­vet. Harccal indul e regény, harc­cal ér véget. Szakadatlan harc az ősember élete. A gyengék el­pusztulnak, az erősek győznek örök törvény. Az író nagy érdeme, hogy kerek történet ke­retében meseszerűen, mindenkit érdeklőén mond el tudományos dolgokat. Például azt, hogy' a primitív kőeszközök után a csontszerszámokat alkalmazták elődeink. Az olvasmányos törté­pet megalkotása stiluskérdés. Mii a titka azonban annak, hogy Szentiványi olyan hitelesen áb­rázolja az ősember gondolkodást- módját, s a felfedezés, feltalá­lás gyermeki örömét? Az író maga adja meg a vá­laszt könyve utóhangjában. „Minden adatom meg volt már erről az ősemberről... próbál­gattam szerszámait, fegyve­reit ... de még mindig képtelen voltam követni gondolatait, nem tudtam magam elé képzelni egyéni életét, hogyan fogadta az előtte eddig ismeretlen dolgo­kat. Miközben pedig ez járt ál­landóan eszemben ... kislányom másfél éves lett és egy nyáron először került ki a városból fa­lura, számtalan előtte ismeret­len csoda közé. Láttam miként ismerkedik meg állattal, növénv- nyel, neki eddig rejtélyes, sőt félelmetes dolgokkal, mint pél­dául az a kődarab, amit fel­emelt és a lábára ejtett, hogy végül ugyanezzel a kővel ba­rackmagot törjön és megdobálja az idegen kutyákat. Ez a kis emberpalánta, aki fel­fedezte és birtokába vette a falu előtte eddig ismeretlen világát, szemléltető választ adott a rég­óta firtatott nagy kérdésre: ős­emberünk életének kérdésére, a hogyan és miért titkára.” Ezért ember ábrázolása. Külön kell szólni a kötet il­lusztrációiról. Sebők Imre kife­jező, a testek arányait és for­máit remekül érzékeltető rajzai nagymértékben hozzájárulnak a regény érdekességéhez, plaszti­kusságához. Örülnünk kell az ilyen illusztrációnak, mert való­ban illusztrál és nem karikíroz, vagy éppen elkedvetlenít. Jó len­ne már, ha rajzolóművészeink is tudomásul vennék, hogy a gyer­mek is tudja: tenyerünk, öklünk, mégis csak kisebb, mint fejünk, az embernek dereka is van és a pacni — ha még Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséje tarkítja is — pacni marad. Maradandó barátunk marad a regény minden hőse: Ge-Og, a Messziről ölő, Ka-Bor, a va­rázsló, Ho-Bi, a Szarvasinú, Ma-Ra, Ge-Og felesége. Pong a félelmeteserejű vadász és a töb­biek. Szivünk ajtaján eresztjük be őket abba a csodálatos mese­világba. ahol Robinson. Guliver, Nemecsek, Bőrharisnya, Nyilas Misi és még sok más gyermek­kori hősünk éli halhatatlan éle­tét. Nagy Pál, a pásztói járási könyvtár - vezetője. Kardos László: : : Tanulj tovább! A boldog fények sorra gyulnak, Komor bilincsünk összetört. A népnek adja, nem az úrnak, Hatalmas kincseit a föld. Apád még szolgasorba tengett, Előtted megnyílt a világ, S az új kor új parancsa zengett: Tanulj, tanulj, Tanulj tovább! Ne légy az egyszeregyre büszke, Még nem minden, ha olvasol. Messzebbre-magasabbra tűzte Hős célodat a nép s a kor. Üzent a gyár, a föld, a bánya, Mind bízó szemmel néz reád, Munkás, paraszt fia-leánya: Tanulj, tanulj Tanulj tovább! Te légy a mérnök és a bíró! Te légy az orvos és tanári Te légy a művész és az író! A toll, a szín, a zene vár! A bátor maga írja sorsát, A rest, a gyáva: lomha báb — Tanulj és tied Magyarország: Tanulj, tanulj. Tanulj tovább!

Next

/
Thumbnails
Contents