Szabad Nógrád. 1954. április (10. évfolyam. 26-33. szám)

1954-04-24 / 32. szám

1954 április 24. SZAKAI» INOGHAT) 5 Gondolatok évforda lókról A Társadalomtudományi és Természettudományi Ismeret­terjesztő Társulat nógrádme- gyei szervezete folyó hó 11-én rendezte meg a salgótarjáni Pártoktatás Házában az egyes szakosztályok alakuló üléseit, amelyen az alapító tagok meg­választották a szakosztályok vezetőségeit is. így most már formailag sincs akadálya an­nak, hogy a T^TT teljes egé­szében kibontakozhassék és megkezdhesse a felvilágosító, ismeretterjesztő előadásainak megszervezését és megrendezé­sét modern tudományunk min­den ágában. Az egészségügyi biológiai szakcsoport alakuló, ülésén rá­mutattunk arra, hogy illik és szükséges is .megemlékezni a magyar tudományos élet há­rom nagy nevéről, három olyan férfiúról, akikben egyesült a köznapiból kiemelkedő, a hazai fogalmával, s akiknek szüle­tési, illetőleg elhalálozási év­fordulói csaknem egybees­nek tudományos szakosztá­lyaink megalakulási dátumá­val. ★ Ez év április 12-én volt 161 éve annak, hogy megszületett az az orvos, aki a tudását a szabadság szent eszméjének szolgálatába állította, s akinek az 1848-as szabadságharc vér- befojtása után megaláztatás, üldözés és rendőri felügyelet alá helyezés lett a sorsa. A megemlékezés Bugát Pált illeti, aki szervezője volt a magyar orvosok és természet­vizsgálók vándorgyűlésének és 1841-ben megalapítója annak a Magyar Természettudományi Társulatnak, melynek a mi mai TTIT-unk, ha nem is köz­vetlen jogutódja, de folytatója a modern természettudomá­nyos kutatásoknak, nem állva meg magánál a kutatásnál, ha­nem hasznosítva azok eredmé­nyeit, egész dolgozó népünk javára. Időben közelebb áll hozzánk a nagy magyar fizikus, Eötvös Lóránd alakja, akinek április 9-én volt 35. éves elhalálozási napja. 71 éves korában távozott el örök­re, koporsója leborítva a Ma­gyar Tanácsköztársaság vörös leplével. A szabadságharc évé­ben született és 1919-ben halt meg. A nép saját halottjának tekintette és tisztelte nagy fiát. Miként orvosi szemléletünk­re rányomja bélyegét a pavlovi felismerés helyessége, amely­nek értelmében az embert nem választjuk el többé környeze­tétől, amikor felismerjük, hogy meghaladott az a német Wirchovtól származó tévhit, amely az egyes szervek önálló betegségeiről regélt — a fizi­kai tanításának terén szinte pavlovi szemléletet honosított meg Eötvös, amikor az egye­tem katedrájáról is azt hirdet­te tanítványai felé, hogy a ter­mészet jelenségeit egymással összefüggésben és nem egy­mástól szeparálva, egymástól szétválasztva szabad csak vizs­gálni és magyarázni. Az orvosi és biológiai kuta­tás és gyakorlati élet nem nélkülözheti a fizikai kutatá­sok eredményeit. Igen szoro­sak itt is az összefüggések, hi­szen a fizikusok hozzák létre azokat az eszközöket, melyek nélkül milyen szegény és gyatra lenne az orvos gyakor­lati élete. Gondoljunk csak itt egy pillanatra az egyszerű hő­mérőtől kezdve a barométeren (légsúlymérő) át az anemomé- teren (szélsebességmérö) ke­resztül az elektrokardiográfig (szívvizsgáló eszköz) és így tovább. Korunkban igen nagy jelentősége van a fizikális je­lenségeknek bizonyos megbe­tegedésekkel való összefüggés­ben. A meteorológiai tényezők, mint a pavlovi összbehatások egyik részjelensége, magyará­zatot tud már adni bizonyos kóros elváltozások okaira, amelyeket az ilyen meteoroló­giai behatásokra erősebben reagáló embereknél, az úgy­nevezett meteoropatháknál észlelhetünk. Eötvös Lóránd egyetemi ta­nári évei sok magyar orvos­nak, biológusnak, tanárnak adta meg az alapokat ahhoz, hogy jó orvosokká, biológu­sokká és tanárokká legyenek, mert arra biztatta őket, hogy merjenek önállóan gondolkoz­ni, merjenek önállóan kutatni, megfigyelni, alkotni, cseleked­ni. Ez a felfogása, ez a kiállá­sa, korában, a kiinduló kapita­lista társadalmi berendezke­désben, ez a szinte el sem kép­zelhető merészsége, materia­lista felfogásának el nem pa­lástolása emelte toronymagas­ságba azt az egyébkent terme­tére nézve középmagas, őszes- szakállú, élénken gesztikuláló, mozgékony férfiút, akit e so­rok írója is tanítómesterének tisztelhetett, s aki előtt 1918- ban megjelenhetett, mint fiatal orvostanhallgató az előírt szi­gorlat letételére. A tudomány talapzatán állva, óriásként emelkedett ki Eötvös korának törpe „tudósai“ közül, akiknek látszattudása még kilóra mér­ve sem ért fel az eötvösi taní­tások 1—1 milligrammjával. Eötvös Lóránd a haladó ma­gyar tudomány hatalmas kép­viselője napjainkban is. Ért­hető tehát, hogy épülő szocia­lista országunk őt a maga nagy fiának tekinti. Ennek még az sem lehet az akadálya, hogy Eötvös tudományos munkássá­gát a franciák a „becsület- rend“-del, s az ezzel kijáró bárói címmel tüntették ki, amit azonban ő nem hasz­nált. Hogyan vélekedett er­ről ő maga, azt legjob­ban jellemzi az a történet, amely az egyik szigorlatozta- tása alkalmával játszódott le. Meg kell jegyezni azt is, hogy a szigorlatokon is igyekezett tanítani, magyarázni, szóval aránylag elég ritkán buktatott. Úgy esett, hogy egy nőszi­gorlót megbuktatott. Az per­sze mindent megkísérelt, hogy a professzort ítélete megmásí- tására bírja rá. „Tanár úr ké­rem — mondotta — én így, meg úgy és a többi... tanul­tam, készültem”. Eötvös nem reagált erre. „Kegyelmes uram! — folytatta a szigorlónő. — Tessék nekem még egy másik kérdést is adni." (Itt meg kell jegyezni, hogy Eötvös közok­tatásügyi miniszter is volt egy időben, s ezért kijárt neki a „kegyelmes“ cím.) A profesz- szor erre sem válaszolt. „De báró uram, én mindent elkö­vettem, hogy jól felkészüljek a. szigorlatra“ — mondotta most már zokogva a jelölt. De ekkor aztán Eötvös idegesen pattant fel székéről és emelt hangon szólalt meg: „Mit? Még báró is? No, most aztán takarodjon innen! Megbukott. Pont!“ Ezekután megemlékezünk még valakiről és ez a személy a butaság és az együgyűség prototípusa, pedig ez az ember bevonult az irodalomba, és halhatatlanná lett téve a gúny­nak tintájába mártott költői tolitól. Tévedés ne essék, nem költött személyről van szó, mert Horger Antal, a horthys­ta szegedi egyetem irodalom- tanárának a neve és valóban élő személy volt. József Attila, akinek születésnapja is egybe­esik a TTIT-szakosztályok megalakulásának napjával, pontosan „Születésnapomra“ című versében készítette ki az efajta „professzorokat“. „ön, amíg szóból értek én, nem lesz tanár a földtekén!“ gagyog s ragyog. Ha örül Horger Antal úr, hogy költőnk nem nyelvtant tátiul, sekély a kéj, Én egész népemet fogom — nem középiskolás fokon ta­nítani! A költő, a fizikus, az orvos — kiket ma itt megidéztünk — élete, munkássága arra tanít bennünket is, hogy nemzetünk felemelkedése csak az elnyo­mottak felszabadításával való­sulhat meg. Nekünk, az ország értelmi­ségének, akik felszabadult or­szágban szerény építőkockákat helyezünk a szocialista társa­dalomépítés hatalmas művébe, kötelességünk, hogy még foko­zottabban adjuk át tömegeink­nek azt a szerény tudást, amit a régi rendszer uralkodó osztá­lya a tömegektől tudatosan el­rabolt, annál is inkább, mert mi abban a véletlen szerencsé­ben részesülhettünk, hogy a legkülönbözőbb utakon és mó­don, nagy nehézségek árán, de mégis sikerült merítenünk a haládő tudomány kiapadhatat­lan forrásából. Mindez pedig most kötelességünk dolgozó népünk közkincsévé tenni. A TTIT szakosztályainak ka­pui most már nyitva állnak és szeretettel várják mindazokat, akik magukévá teszik a felis­merést, hogy nemes törekvés társadalmi munkában tovább­adni másoknak azt a tudást, amire dolgozóink Kisfaludy Károly szavaival úgy „kíván­koznak, mint a szép híves pa­takra a szarvas“. Haladó értelmiségünk ma még kissé bátortalanul teszi meg az első lépéseket, de egyre többen lépik át a kitárt kaput. Értelmiségünk nagyfel­készültségű tagjai is egyre job­ban felismerik a reális élet kö­vetkezményeit és megértik, hogy túlhaladott az az állás­pont, hogy „elefántcsontto­ronyba“ zárkózottan lehet élni és visszaélni egyúttal a tudo­mánnyal. Egyre többen isme­rik fel, hqgy a tudomány töb­bé már nem öncél és élő való­ság az a jelszavunk: „Tanulj, hogy taníthass!“ Dr. Szálkái Géza A FÉMGYŰJTÉS HÍREI A Nógrádmegyei MÉH fém- gyüjtési tervét április 16-ig 48 százalékra teljesítette. Ennek ellenére a vasgyüjtésben annál jobban elmaradt, mivel csak 23 százalékra teljesítette a tervét. A MÉH Vállalat öt telepe közül, a salgótarjáni érte cl a legjobb eredményt. A város tíz társadalmi átvevő­helyéről 10.5 vagon vasat, 48 mázsa színesfémet szállítottak a begyűjtési helyre. Az össze­gyűjtött vas- és fémmennyi­ség legnagyobb része az úttö­rők jó munkáját dicséri. A Sztahanov-úti általánosiskola úttörői ezidáig már 60 mázsa vasat szedtek össze. A Rákóczi- úti általánosiskola tanulói még jobb eredményt értek el, mert 70 mázsa vasat és 50 kilogramm fémet igazoló blokkot mutattak be az iskola igazgatóságának. Nem maradt el a ludányhalászi szövetkezet fémgyüjtőbrigád ia •sem. Itt figyelemreméltó a ta­nácselnök példája, amely a megyében csaknem egye­dülálló munka után, 29 mázsa vasat gyűjtött. A kis Fejes Tomi, ludányhalászi úttörőhöz híven, egyedül 4 mázsa vasat és 10 kilo­gramm fémet gyűjtött. A Salgótarjáni Vasöntöde és .Tűzhelygyár DISZ-fiataljai is kivették a részüket a fémgyűj­tésből. Ezidáig 100 tonna vasat és fémet gyűjtöttek, melyből 52 tonna vasat és fémet a MÉH 19-ig elszállított. Élenjártak a fémgyűjtésben: Angyal Imre, Simó János, Bendik Ferenc és Kövesi Árpád. Ez az eredmény köszönhető egyben annak is, hogy Lazsán József DISZ-titkár a fémgyűjtés beindításakor taggyűlést tartott, megmagya­rázta a fiataloknak a vas- és fémgyűjtés fontosságát. A további kilátások azt mu­tatják, hogy az üzem terü­letén még 40—45 tonna vas és fémet tudnak a gyár fiataljai összegyűjteni. Nem vette ki a részét a vas- és fémgyűjtésben a TMK-üzem, ahol csak az alapszervi titkár, Palócz József jelent meg a fémgyűjtésen. Április 19-ig 40 vagon vasat gyűjtöttek a Salgótarjáni Acél­árugyár fiataljai. Április 15-én 12 brigád fogott hozzá a vas- gyüjtéshez. A fiatalok úgy határoztak, hogy a vasgyiijtőhónapot összekötik a gyártakarítás­sal. Minden üzemrészben egy-egy brigád nagytakarí­tást rendezett. Az eredmény nem maradt el. A legjobb eredményt Lakatos Rezső fiatalokból álló brigádja érte el. A sodronygyárban 300 négyzetméter területről több mint 200 mázsa vasat gyűjtöt­tek össze. Hasonló szép ered­ményt ért el Benkő István DlSZ-brigád- ja: a gazdasági szerszám- gyár „B“-üzemének takarí­tásakor 116 mázsa hulla­dékvasat gyűjtöttek össze. Az április 14-én megrende­zett fémgyüjtővasárnapon be­kapcsolódtak a középiskolások tanulói is a fémgyűjtésbe. Együttes erővel egy délelőtt több mint hat vagont tett ki az összeszedett vasmennyiség. Nem vették ki a részüket a főműhely diszistái, a központo­sított iroda, a villamosközpont és a sodronyjavító diszisták. Merész vállalkozás - megérdemelt siker Az acélárugyári Petőfi színjátszók bemutatták a 1 ujlial a szel, eshet az eső. az acélgyári kultúrotthon felé siet mindenki. Nem is az acél­gyáriaké ez, a város lakói ma­gukénak érzik. Érthető hány vidáman eltöltött est, kedves emlék elevenedik fel az em­berben, amikor elindul, hogy ismét ott lehessen a nézőtéren. Még nagyobb az érdeklődés, ha a salgótarjániak rendezik az előadást. Nem egyszer bizo­nyították már be, hogy tudnak és megfelelnek a várakozásnak. A Petőfi színjátszócsoport öltözőjében a képek beszélnek. Megtudjuk, hogy 1949-ben a „Lear király“, a következő év­ben a „Moszkvai jellem“ és a „Revizor“, egy évvel később a „Kisunokám“ és a „Szabin nők elrablása“ szerepelt a műso­rukban. Egy másik kép a cso­port tagjait a „Liliomfi“ elő­adása után örökíti meg, de minden kép egy-egy emlék és bizonyítvány: akár Gogoly Re­vizorát, vagy Moliére Tartufí- jét játszották, telt ház volt. Még élénken az emlékeze­tünkben van, hogy vitattuk a „Harminc ezüstpénz“, vagy a „Két úr szolgája“ tetszett-e jobban. A vitára volt ok, mert a csoport válságos éveiben ke­rült a színre és talán egy árnyalattal gyengébben ment. Legszívesebben Bánfi György „Számonkéri az ország“ című művéről beszélnek. Ezzel ér­ték el az első helyezést a II. országos kultúrversenyen. Fe­ledhetetlen élmény maradt számukra e találkozás. Az előadás előtt a darab írója fel­kereste őket és hasznos taná­csokat adott munkájukhoz. A Petőfi színjátszócsoport azóta is szorgalmasan dolgozik. Nagy fába vágták legutóbb is fejszéjüket. A „Luxemburg grófja“ című operettet kezdték tanulni. Tudták, nagy a tét, nagy a feladat. Még ezzel a műfajjal nem próbálkoztak, de gondosan megvizsgálták, mire jut erejükből. Kicsi a színpad — de mit lehet csinálni? Már tervezik, hogy kibővítik a kul- túrotthont, olyan színpadot épí­tenek. amely nem okoz gondot a rendezőnek. Reméljük, a terv valóság lesz, mert Salgótarján­nak szüksége van a kultúrára. A tegnapi olvasót már kinőt­tük, városunk megyeszékhely és nincs egy megfelelő helyi­ségünk. Nem lehet, hogy a jö­vőben ez legyen a város és Nógrád megye kulturális éle­tének fejlődését fékező körül­mény. Addig is dolgozni kell a lehetőséghez mérten. Így kép­zelte ezt Csics György is, a rendező. Ki gondolná, hogy há­rom hónapi kemény munka húzódik meg a kulisszák mö­gött. A csoport tagjai — mon­dani sem kell — nem hivatá­sos művészek, de szorgalmuk és lelkesedésük minden aka­dályt elhárított. A próbák a késő éjszakai órákig tartottak. Hány akadály volt, amire már csak úgy emlékeznek vissza és szeretnék, ha nagyobb megér­téssel lennének a munkahe­lyükön. Nem kis feladatot oldott meg Csics György. Nem is olyan régen még maga is játszott. Most rendez. Nem tanulta ő sehol, de a 12 év, amíg szere­pelt, nem múlt el eredmény nélkül. Akárhogy is nézzük, a „Luxemburg grófja“ előadása a Petőfi színjátszócsoport erő­södése mellett tanúskodik. Nemcsak a létszám szaporo­dott, de a színjátszók játéka is tökéletesebb lett. Nagy élményt jelent számukra egy-egy pesti út, amikor alkalom nyílik, hogy megismerkedjenek a fő­város színészeivel. Most vizsgáznak: kö_ zönség tapsol, ahogy szétnyílik a függöny. Az Eiffel-torony körrajza bontakozik ki a mesz- szeségből. Karnevál estélyén ott mulatunk a szereplőkkel a párizsi parkban. Ki tudna ellenállni a csábításnak. Ügyis hiába lenne próbálkozni, a farsangi forgatag magával ra­gad. Lehár érzelemteli muzsi­kája, a tánc, a humor fokozza érdeklődésüket. Figyeljük, mi lesz René Dupont (Dolnegó Pál) fiatal párizsi festő sorsa, aki Luxemburg grófságát örö­költe, de megtudjuk, hogy „csak címét hagyta a kincs he­lyett az új dinasztiára“ a meg­boldogult gróf. René kifejezi véleményét a társaságnak, akik előre ittak a kutyabőrre és most kétségbeesetten érdek­lődnek. Brissard (Kovács Gyula) meg is kérdi „se bir­tok, se vár, se semmi?“ Egy icike-picike kastély is jó lenne, hogy kifizessék a csekket a tü­relmetlen pincérnek, az Excel­sior halijában. De mit lehet tenni. Ilyet még René sem hal­lott. Azt már hallotta, hogy va­laki gróf lett, aztán tönkre­ment, de hogy valaki egyene­sen tönkrement gróf legyen, az a legnagyobb szerencsétlenség (akár Mikszáth dzsentriéi). De megérkezik Uganda kormány­zója Sir Bazil (Somoskői Ist­ván), akit hajt az önmaga ál­tal táplált rögeszméje. Halálo­san szerelmes Angélába (Ko­vács Irén), akit mindenáron feleségül akar venni a félke­gyelmű, mert „szívem szeret, valóság ez, nem álom“. Neve­tünk a szánalmas, fogyatékos­elméjű úri figurán, aki még magával is tehetetlen, de kö- lülrajozzák az élelmes üzlet­emberek, akiknek hálából örökséget ígér. A pénzariszto­krata tipikus képviselője. Sir, félmilliót áldoz remélt névhá­zasságára. Renét az anya­könyvvezető (Bolyós László) összeadja az ismeretlen nővel. A házasság után René, mikor már rendezte anyagi helyzetét, megismerkedik Angélával. Az ismeretségből szerelem lesz (nem is sejti, hogy házastársa). Mint minden titok, ez is kide­rül. A bírósági tárgyaláson hiába minden, Angela nem vá­lik el. Itt már csak egy meg­oldás van. Meg kell veszteget­ni a törvényszéki elnököt (Sztremen Rudolf), hogv ki­mondja a válást. Ügylátszik a polgári tisztesség érdemrend­jével kitüntetett álelnök ke­vesli a beígért összeget, mert felháborodik, de egy újabb ajánlat — valószínű kedvező^ — s az érdemrend a zsebbe ván­dorol és a házasságot érvény­telennek nyilvánítják. René visszafizeti a pénzt Sir Bazil- nak és a fiatalok egymásé lesz­nek. Zsebük üres, de szívük tele van szerelemmel és re­ménnyel. Hosszantartó taps jelzi, hogy a közönség megértette az ope­rett eszmei mondanivalóját. A csodálatos dallamok mellett r.em laposodott el a szatíra. Somoskői István játéka ér­zékeltette a mű nevelő erejét. Meglepte a közönséget Kovács Irén hangja és játéka. Még csak most került a csoportba, de elmondhatjuk, hogy az elő­adás színvonalát emelte já­téka. Csics György is erről be­szélt. A három hónap alatt nag'-ot fejlődött. Hangja és já­téka alapján minden remény „Luxemburg grófja"-t megvan rá, hogy még tovább fejlődik. Dolnegó Fái játssza a cím­szerepet. Eddig csak kisebb feladatokat kapott. Ez volt az. első nagy szerepe. Szorgalmán múlik, hogy még sokszor lás­suk őt a színpadon. Főleg a hangjának kell fejlődnie. Ágos­ton Júliát Juliette Vermont szerepében láthatjuk. Kovács Gyulával, az operett humorát tolmácsolják. Bolyós Lászlónál a jeliem- és a helyzetkomikum pálosul. Turek Berta Fleury* alakítja. Az ö játéka tetszett a legjobban, de Sztremen Rudolf is sokat fejlődött. Hogy az előadás egészében sikerült, ahhoz hozzájárult minden szereplő, de nem fe­ledkezhetünk meg Kovács An- talné munkájáról. A balettbe­tét elnyerte a közönség tetszé­sét még akkor is, ha az csak a kezdet kezdetén mozog. Ez arra kötelez mindenkit, aki a népművelés fáradhatatlan munkása, hogy tovább foglal­kozzanak a tánchoz tehetséget érző fiatalokkal. Miért nem iehet megvalósítani, hogy Salgótarjánban rendszeres táncképzés legyen. Most a népi tánccsoport tanulta be az ope­rett táncait. Krajcsi Lajos karmester és a zenekar egyik fő részesei az eredményeknek. Erős próbára tette őket az operett. Nemcsak Dolnegó Pál: René Dupont, Luxemburg grófja. fizikailag állta meg a helyét a 32 tagú zenekar, hanem a tel­jesítményük is elismerést ér­demel, különösen akkor, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a tanítványok is játszottak. Krajcsi Lajos már lassan két évtized óta vezényel kisebb operetteket, de vállalkozott, hogy nagyobb feladatot is meg­old. A díszleteket a közönség nagy tapssal köszönte meg a tervezőjének, Bruncel Tibor­nak. Egy hónapi munkát igé­nyelt csak a tervezés. Szükség volt, hogy megismerkedjen a kor irodalmával, építészetével. Csak így tudta megoldani a feladatokat, mert nem szak­mája, de öt év alatt már iga­zolta tehetségét és nem vélet­len, hogy a közönség mindig többet vár tőle. Az ő munkáját segítette a műszaki brigád. Lelkes asztalosok és más szak­munkások voltak a terv kivi­telezői. Egyedül a világítás nem tud a csoport fejlődésével lépést tartani. Hogy amennyire mégis sikerült megoldani, az a fia­tal és tehetséges világosító, Fü­redéi Gábor munkájának és ügyességének köszönhető. Mos! még estéről estére a „Luxemburg grófjával“ szó­rakoztatják Salgótarján dolgo­zóit, de a terv már most is lap­Bolyos László: anyakör.yv- vezető. pang a színjátszók között, őszre drámát szeretnének be­tanulni. Ügy mondják „ez fek­szik legjobban a csoportnak“. Szakái Imre

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents