Szabad Nógrád. 1954. január (10. évfolyam. 1-8. szám)
1954-01-20 / 5. szám
1954 január 20. SZABAD >OC.BÍn 5 A PÁRTMUNKA TAPASZTALATAI * HOGYAN JEGYZETELJÜNK? A marxizmus-leninizmus tanítása, annak elsajátítása pártunk minden tagjának kötelessége. Az elmélet megismerése és helyes alkalmazása hatalmas erőt ad feladataink elvégzéséhez. Kalinin elvtárs mondotta: „A' marxizmus-leninizmus tanulmányozása nem öncél, nem a látszat kedvéért történik. Nem azért tanuljuk, hogy formálisan ismerjük, mint azelőtt a katekizmust. Eszközt és módszert látunk benne, amelynek segítségével helyesen tudjuk meghatározni a politikai, társadalmi és egyéni magatartásunkat. Szerintünk ez a marxilenini módszer az ember legerősebb támasza a gyakorlati életben.“ Tanulásunk tehát nem öncél, hanem azért történik, hogy a szocializmus építéséből, az imperialisták elleni harcból eredményesebben tudjuk kivenni a részünket. Feladat tehát az, hogy a tanulás módszerét állandóan javítsuk, fejlesszük. Tanulási módszereink megjavításában igen fontos helyet foglal el a jegyzetkészítés. Jegyzetet azért kell készítenünk, mert, ha a tanultakat, olvasottakat írásban rögzítjük, saját szavainkkal feljegyezzük, akkor az anyag jobban, mélyebben marad meg emlékezetünkben. Puszta elolvasás után hamar elfelejtjük a tanultakat. A jegyzetkészítés azonban nem célja, hanem eszköze az eredményes tanulásnak. Hibát követnek el azok, akik önmagáért a jegyzetért jegyzetelnek. Másrészt tudnunk kell, hogy a helyes jegyzetkészítés elsajátítása mindenki számára lehetséges. Szorgalmas munkával mindenki elsajátíthatja a jegyzetelésnek azt a módját, amely legjobban megfelel elméleti képzettségének. Nincs igazuk tehát azoknak, akik a jegyzetkészítésben valami „kivételesen“ nehéz feladatot látnak és visszariadnak attól, hogy tanulásukat módszeresebbé, hatékonyabbá tegyék azáltal, hogy jegyzetelve tanuljanak. Megyénk területén is sok problémát okoz a jegyzet készítése a propagandisták számára, de még többet a hallgatók és különösképpen az alsófokú politikai iskola hallgatói számára. Ebben a problémában segíteni a propagandistáknak és hallgatóknak igen komoly feladat, mivel a jegyzetelés tartalmi kérdés. Nem kis mértékben függ propaganda munkánk elméleti színvonalának megjavítása attól, hogy propagandistáink és a szeminárium hallgatói mennyire képesek az anyagok főbb kérdéseit a tanulás során megjegyezni, illetve a propagandista által tartott előadás alapján rögzíteni. Mindenekelőtt tisztázni kell azt, hogy mit jelent a helyes jegyzetkészítés tanulásunk Szempontjából? 1. A jegyzetkészítés önálló gondolkodásra nevel, fejleszti kritikai érzékünket. Arra késztet, hogy mérlegeljük az olvasottakat, megkeressük és kiemeljük a lényeget. 2. Alaposabbá teszi tanulásunkat, mert nemcsak átfutjuk az anyagot, hanem saját szavunkkal rögzítjük és így jobban meg is marad emlékezetünkben. Nézzük meg ezekután, hogyan készítsenek jegyzetet a propagandisták? Mindenekelőtt a jegyzetelés élőfeltételeit kell biztosítani. Kevés az olyan elvtárs, aki a külső körülményektől teljesen függetleníteni tudja magát. Nem véletlen, hogy azt szorgalmazzuk az elvtársaknál: tanuljanak a PH-ban, a pártmunkás könyvtárakban, vidéken a kultúrotthonokban, a párthelyiségekben. Tanulásuk beosztása olyan legyen, hogy hosz- szabb ideig tartson. Az, aki csupán fél, vagy egy órát akar kiszakítani a tanulás számára, az néhány hiábavaló próbálkozás után látni fogja, hogy mire előkészíti a szükséges könyveket, s nekiáll a tanulásnak, tulajdonképpen már el is szaladt a tanulásra szánt idő, nem tud alaposabban elmélyedni az anyagban. A tanulásra szánt idő 2—3 óránál semmi esetre se legyen rövidebb. Időnk helytelen beosztását jelenti az is, ha nem rendszeres időközökben tanulunk, Ez megyénk propagandistáinál nagyon is élő probléma. Propagandistáink egy része csak a foglalkozás előtti este veszi elő az anyagot. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az illető propagandista fáradtan, felületes látszatmunkát végez, hanem azt is, hogy nagy megszakításokkal, rendszertelenül veszi elő az anyagot és így a tanulásból, az anyag folyamatos átvételéből teljesen kizökken. Felmerül itt az a probléma, hogy az elvtársak hosszabb lélegzetű tanulás közben elfáradnak. Ilyenkor nem az a jó módszer, hogy félretesszük a könyveket és semmit sem csinálunk. Sokkal helyesebb, ha rövid időre abbahagyjuk a tanulást és újságot olvasunk, vagy átnézzük az eddig készített jegyzeteinket. A tanulás előfeltételeinek biztosítása után következő lépésünk az olvasás sorrendjének a megállapítása. Mindig az alapvető, az általános kérdéseket tárgyaló munkát vegyük elsőnek és csak utána olvassuk el a részletkérdéseket tárgyaló irodalmat. Mindig elsőnek olvassuk el a marxizmus-leninizmus klasszikusainak megadott munkáját. Valamely kérdés tárgyalását csak akkor tudjuk kellőleg megalapozni, ha Marx, Engels, Lenin, Sztálin klasz- szikus meghatározásaiból indulunk ki. Ezen a téren propagandistáinknál komoly hiányosságok vannak, mert klasz- szikusok helyett sokkal inkább a különböző brosúrákból készülnek a foglalkozásokra. Az elvtársak gyakran nem azt nézik, hogyan értették meg az anyag fő kérdését, hanem azt, hogy hány oldalt olvastak el a kötelező és javasolt irodalomból. Csak akkor tudjuk a problémákat megérteni, eddigi ismereteinkhez kapcsolni, a jelenlegi viszonyokra konkréti- zálni, ha alaposan átgondoljuk az olvasottakat. Ha valamely kérdést nem tudunk egyedül tisztázni, akkor vessük fel ezt a problémát a propagandista szemináriumon, konzultációkon, vagy forduljunk a megyei, vagy járási elméleti tanácsadóhoz. Megyénk propagandistáinál az utóbbi időben már van fejlődés ezen a téren. Egyre több kérdést küldenek be az elméleti tanácsadóhoz, ahonnan meg is kapják a választ, ami nagy segítséget jelent munkájukban. Az irodalom átolvasásával egyidejűleg húzzuk alá a legfontosabb gondolatokat, amelyeket a későbbiekben saját szavainkkal kell kijegyeznünk. Aláhúzást persze csak saját könyvünkben tegyünk. Teljesen helytelen, ha például a párt könyvével tesszük ezt. Ha nem saját könyvből tanulunk, jelzőcédulát használjunk és azon jelöljük meg, hogy melyik kérdésre vonatkozik az elolvasott szöveg. Nem csupán a fontos részeket kell aláhúznunk, hanem meg kell jelölni azokat az idegen kifejezéseket is, amelyek az olvasott anyagban előfordulnak. Az idegen szavak magyar jelentését keressük meg az „Idegen szavak szótára“ című könyvben. Törekednünk kell arra, hogy az állandóan használatos kifejezéseket megtanuljuk. A megadott irodalom ilyen alapos elolvasása után kell a megjelölt fontos részeket saját szavainkkal leírnunk. Nagyon helytelen az a gyakorlat, amikor egyes propagandisták szó- szerint írnak ki bizonyos részeket a könyvből. Szószerint csak akkor írunk ki valamit, ha nagyon fontos idézetről van szó, amelynél nagyobb tömörséggel mi nem tudjuk azt a gondolatot kifejezni. A jegyzetkészítésnél a döntő természetesen az, hogy valóban a lényeget jegyezzük le. Hogyan tudjuk megtalálni? Nagy könnyebbséget jelent számunkra, hogy a propagandisták számára kiadott útmutatóban mindig meg vannak adva az anyagok főkérdései. Mindig ezeket a kérdéseket tartsuk szem előtt és ezekhez csoportosítsuk az áttanulmányozott irodalmat. Jegyzeteinkhez írjuk hozzá a saját gondolata- ■ inkát, amelyek az illető kérdéssel kapcsolatban felvetődnek bennünk. Ne csak a munkaterületünk problémáival egészítsük ki az olvasottakat, hanem országos és nemzetközi kérdésekkel is. Ebben elengedhetetlenül szükséges a „Tartós béke“ a „Szabad Nép“, valamint a megyei, üzemi lapok állandó olvasása, mert csak így tudunk állandóan tájékozódni. A politikai iskolák hallgatóinak jegyzetelésével kapcsolatban természetesen nem léphetünk fel olyan igényekkel, mint a propagandistákkal szemben. A gyakorlatlan elvtársakat, akik most vesznek részt először politikai oktatásban, az alapvető módszertani kérdésekre kell megtanítani. Az első lépés az legyen, hogy azok a hallgatók, akik még sohasem jegyzeteltek, otthon a tanulás során húzzák alá a szemináriumíüzetben a legfontosabb gondolatokat. A politikai iskolák propagandistáinak természetesen segíteniök kell ebben a hallgatókat. Néhány alkalommal meg kell beszélni a hallgatókkal, hogy a szemináriumi füzetben melyek a legfontosabb gondolatok, mit kell aláhúzni. A második lépés, amikor a hallgatók jelentős részének már jól megy a lényeges gondolatok kikeresése, akkor a hallgatók saját szavaikkal írásban adjanak rövid választ a propagandista által megadott kérdésekre. A propagandisták itt is adjanak a hallgatóknak segítséget úgy, hogy mutassák meg: egy-egy feltett kérdésre a szemináriumfüzet melyik részéből adják meg a feleletet. Miután a hallgatók már ezt is jól begyakorolták, rá lehet térni a tulajdonképpeni jegyzet- készítésre, arra, hogy a hallgatók saját szavaikkal írják le a heti tananyagként feladott irodalom lényegét. Igen fontos, hogy az előadó ellenőrizze a hallgatók jegyzetét. Leghelyesebb, ha az ellenőrzés eredményét az egész szeminárium előtt elemezzük, mert ez valamennyi hallgató számára segítséget ad a további munkában. Néhány szóban beszélni kell az előadások jegyzeteléséről is. , Ezen a téren is komoly problémával küzdenek a politikai iskola hallgatót Több helyen felvetették, a hallgatók, mint például Mátranovákon, Dorog- házán, Nagybátonyban, hogy azért nem jegyzik az előadást, mert csak mondatokat tudnak leírni, nem bírják követni a propagandista előadását Látni kell, hogy feladat az előadás lejegyzetelésénél az is, hogy a lényeget írjuk le és ne szószerint. Minél inkább csak a lényeget írjuk le, annál jobban tudunk az előadásra figyelni és nem foglal le minket teljesen a jegyzetkészítés. Azonban ennek megtanulása nem megy magától. A propagandistának itt is komoly segítséget kell adnia a hallgatók számára. Helyesen segíti az előadás jegyzetelésében a hallgatókat Nádasdi Ferenc elvtárs, a mát- ranováki politikai iskola II. évfolyamának propagandistája. Elmondja az előadás egy részét és utána megmondja a hallgatóknak, hogy mi az a két- három mondat, amit ebből le kell írni. Ezt a módszert javasoljuk a többi propagandista elvtársnak is. A közép- és felsőfokú tanfolyamok hallgatóinak jegyzet- készítése természetesen eltér a politikai iskola hallgatóinak jegyzetkészítésétől. Az itt tanuló elvtársak már az elmúlt évek során megtanulták a jegyzetkészítés alapelveit. Ezek a hallgatók a propagandistáknak megadott módszerek szerint készítsék jegyzeteiket. Ebben a cikkben felvetett módszertani kérdések a jegyzetelésre vonatkozólag nem érintene^ minden kérdést, csak a legalapvetőbbeket Hiszen a helyes módszerek kialakítása egyéni munka eredménye. Ha az alapokat jól raktuk le, ha jó jegyzeteket készítünk, úgy ennek a további tanulása során nagy hasznát látjuk. Az itt felvetett kérdések mellett a propagandista elvtársak bátran alkalmazzák a náluk már bevált jegyzetelési módszert. A propagandista eivtár- sak pedig ennek a cikknek az alapján írják meg véleményüket és javaslataikat, esetleg saját bevált módszereiket, hogy a jegyzetkészítést megjavítsuk, ami elengedhetetlen feltétele propaganda munkánk tartalmi színvonalának megjavításához. Koncz Borbála, az MB agit.-prop. o. pol. munkatársa ★ Szül ej man Szfalszkij: 1924 JANUÁR 21 A Nagy Lenin, édes apúnl^ Elment tőlünk e gyásznapon* Szívünkben megfagyott a láng, Agyunk zsibong e gyásznapon. Elment Iljics, a drága, jó, A Nap hideg-vörös golyó. A bánat, mint komor folyó Zúdult reánk e gyásznapon* A lét szűk lett — hossz« az éj, A csend a földön néma, mély, S a csendben, mely Róla beszél, Gyászének zsong e gyásznapon, A kerti mandulavirág Most elhullatja bíborát Szegényeknek vezér, barát *■* Lenin — már nincs e gyásznapon* Szulejman, könnyben ég szemei, Kezed a bánattól remeg. A téren máglyák fényiének. Minden dermedt e gyásznapon* R»dá György fordítás* ★ Wmß LENINRŐL: rína: ESTI HARANGSZŐ Megzörrent a retesz. Vlagyimir Iljics villámgyorsan lenyelte a kenyérbél-kalamárist, a sarokba dobta a könyvet és az ajtó felé fordult. Anyja állt előtte ég könnyein keresztül rámosolygott. Eljött, kiharcolta — páratlan eset! — kiharcolta, hogy ne a közös teremben, hanem zárkájában látogathassa meg! Vlagyimir Iljics leültette anyját a keskeny, kemény fekvőhelyre. Az anyja elsimította kalapja alól előbukó ősz fürtjeit. Látta, hogy a felügyelő ott áll az ajtóban s kedvesen mondta: — Nézze, én semmi titkot nem beszélek a fiammal. Nem is ismerem az ő ügyeit. Engedje meg, hogy négyszemközt szólhassak vele, hagyjon magunkra bennünket. — Nem lehet, madam, erre nem kaptam parancsot — dör- mögte eléggé udvariasan az őr. — A szívétől várja a parancsot — tanácsolta neki az anya. — Hiszen magának is van anyja, ugye? Bizonyára jóravaló kis öregasszony? — Az madam, jóravaló kis öregasszony volt, isten nyugosztalja! — És az őr, Vlagyimir Iljics csodálkozására, becsukta maga mögött a zárka ajtaját. Kettesben maradtak. Marija Alekszandorvna, aki egészen eddig uralkodott magán, most sírva fakadt. Köny- nyei végigfolytak lesoványodott arcán. Nagyon is súlyos szenvedések jutottak neki osztályrészül. Még nem gyógyult be a seb, amelyet idősebb fiának halála ejtett szívén, s Vlagyimir máris börtönbe került... Fegyenccsapattal Szibériába száműzik, s az anya hosszú időre utoljára látja fiát, aki maga választotta ezt a veszedelemmel teli utat. És ha még egyedül volna! De magával ragadta nővéreit, magával ragadja öccsét is. Vlagyimir már ilyen! Az anyját pedig magány, magány várja öregségére, amikor különösen kellenek a gyermekek, a hangjuk, a kezük. Sírt, szorosan hozzásímult fiához, az pedig csendesen simogatta anyja ősz haját és arra gondolt, hogy azoknak az embereknek számára, akik a forradalmi tevékenységnek szentelték magukat, nincs rettenetesebb az anyai könnyeknél. Mit mondhat anyjának vigaszul, mivel élessze fel reményét? .. ; Marija Alekszandrovnának különben eszébe se jutott, hogy eltérítse gyermekeit attól, amit életük céljául tűztek ki. Szívének azonban nem parancsolhatta meg, hogy kővé váljék! Amikor valami rettenetes erő egyik fiút a másik után tépi ki az anya karjaiból, elgyöngül a szív, dér lepi be a hajat és nem lehet visszafojtani a hívatlan könnyeket. — Elég, anyám! —■ mondta csendesen Uljanov, — Elég a sírásból! Miért sírsz? Nézz rám, friss vagyok, egészséges, még egészségesebb, mint amikor szabadon voltam, becsületszavamra! És tudod-e miért? Sokat kell írnom, és az íráshoz tejet használok. Amint az őr kinyitja az ajtót, nyomban lenyelem a kalamárist. Így, akarva, akaratlan, mindennap megiszom egy palacknyi tejet. Nem szeretem ugyan, de vitathatatlan, hogy javamra válik. Felkacagott. Könnyei között az anya is elmosolyodott. — Igaz, meghíztál egy kicsit, de sápadt vagy. Nyilván keveset alszol és folyton olvasol, ugye? —r Nem, nem — nyugtatta meg fia. — Tökéletesen jól érzem magam, hidd el. — Ujjait végighúzta anyja haján. — Hanem te egészen megőszültél! Ez az érintés megnyugtatta az asszonyt; régesrégi emlékeket vert fel benne. Apró ujjaival éppen így simogatta az arcát is, amikor még kicsi volt. Istenem, csakugyan olyan régen történt? Régen volt-e, amikor beszélni kezdett? — Tudom, nehéz a sorsod — kezdte a fiú, de anyja félbeszakította: — Elég már, velem ne törődj. A legnehezebb már elmúlt. Miért rettegjek attól, amit már átéltem? — Bátor asszony vagy anyám, könnyű dolgunk van veled! — mondta mély gyöngédséggel a fiú. — Nem tudom, ki jutalmaz majd meg és hogyan. — Ti jutalmaztok — mondta az anya. — Büszke vagyok rátok, nem hibáztatlak benneteket, isten mentsen! Az életben mindenkinek lelkiismerete szavára kell hallgatnia, annak kell engedelmeskedni, nem pedig az érzelmeknek... De néha te is szerezhetsz nekem egy kis örömet. ■ Mindenféle jót küldök neked, te meg azt mondják, alig eszel valamit. Miért? — megróvóan csóválta a fejét. — De anyám — mentegetőzött Vlagyimir Iljics — hiszen annyit küldesz, hogy egy egész század katona jóllaknék belőle. — Egy egész század katona! — zsémbelt az anya. — Mondhatom, igen szerény étvágyuk lehet azoknak a képzeletbeli katonáidnak. — Jó, jó, szavamat adom, kétszerannyit eszem ezután, mint eddig. Az anya gyengéden meghúzta a fia fülét. — Te tréfamester — dorgálta tettetett szigorral. — Még a börtönben is folyton tréfálsz! — Elhallgattak. — Nemsokára végeznek az ügyeddel —- mondta szomorúan; —> A miniszter mondta. Messzire, nagyon messzire visznek! Vágyódom majd utánad. Ne felejts el engem, írj. Hacsak egy-egy sort is, de minél gyakrabban. — Gyakran írok majd, na* gyón gyakran. A felügyelő kinyitotta az ajtót. — Madam — mondta oktató hangon — sajnálom, hogy jelentenem kell, de letelt az ideje. — Rögtön, rögtön. Csukja be egy pillanatra az ajtót! Az őr vállat vont, de becsukta. — Hát a viszontlátásra, Vologya! Ne erőltesd meg a szemed, olyan fáradtnak látszik! — újra fiához simult és a melléhez szorította arcát. Sokáig nem mozdult. Aztán hirtelen kiegyenesedett és erőt vett magán: — Légy erős, kedvesem és szilárdlelkű! Ne törjön meg semmi! És ne felejtsd el: veled leszek, mintha háborúban harcolnál! Segítek mindig, amiben csak tudok. A viszontlátásra ... már nem látlak többé. Marija Alekszandrovna forrón megcsókolta fiát. — Ne sírj, anyám — vigasztalta megindulva a fiú. — Nem sírok, nem én! Nevetek, nézd... — Madam... — szólt be az ajtón szemrehányóan az őr. — Megyek, megyek. Marija Alekszandrovna elment. Vlagyimir Iljics ismét ma- gáramaradt a cellájában. Leült az ágya szélére. Dermedt, síri csend ... Mintha egyedül volna ezen a kihalt puszta világon — ő, meg a rácson átszür- kélő februári ég egy darabja..; Szürke ég, szennyes, szürke falak ... Milyen lázasan forgatná ki helyükből ezeket a köveket, amelyek maguk közé zárják a legnemesebb emberi érzéseket, a legnagyszerűbb eszméket^ és szándékokat, a törekvést a boldogság felé... S kisablak párkányára veréb telepedett, csőrét tisztogatta ... Uljanovnak úgy rémlett, hogy a kis madár a szürke kőhalmaz láttára unatkozva ásított, majd elrepült. Vlagyimir Iljics elmosolyodott, amikor az ásító verébre gondolt, majd nevetve maga elé képzelte ezt a fantasztikus jelenetet. Újra számításaiba merült. Még két-három hónap és ösz- szegyüjtötte és rendszerezte könyvének egész anyagát. Még nem tudta pontosan, mi lesz a könyve címe. Talán „A kapitalizmus fejlődésének története Oroszországban“ címet adjá neki, ha tartalma megfelel ennek a komoly címnek. De befejezheti-e egyáltalán munkáját? Hátha megakadályozzál! benne? (Részlet Virta: „Esti harang* szó“ című művéből.)
