Szabad Nógrád, 1951. december (7. évfolyam, 51-55. szám)
1951-12-30 / 55. szám
©st aseewEs? 3« SZÁSÁD K08BAD Ültessünk minél több dolgozó parasztleányt traktorra, szerettessük meg velük a gépet, a technikát Megyénk női traktorosainak tanácskozása Az Ízlésesen kidiszíletl szécsényi la- nácsh-úz i)agyie'nnében mosolygós arcú, pirosfejkendős, kék-overálos trakloroslá- nyiök , iaBúcakoznaic. A II. pár jkoagresz- szus határozatának végrehajtásáról folyik * *>• vila, amely megjelöli«, hogy a korszerű, nagyüzemi, gópcsíteit mezőgazdaságra Való áttérés fűül ja az el. aprózol’, egyéni parasztgazdaságok egyesítése te'mielöszövelkezelekbe, amelyekben éppen a korszerű gépesítés hozza meg a bőséges termést. Baranyi Bertalan, az ÁMG politikai osztályú- nak vezetője beszéli a nő 1 rákio'risiákhoz — Gépállomásainknak jelentős szere, pük van a falu szocialista átalakításának munkájában. A niunkásosziájy egyre több gépei gyári, hogy megkönnyítse a íaju dolgozóinak munkáját; Az új gépek új, s több iraki or re. zető; kívánnak. Éppen lérmelöszóvet- kezeteink. megszilárdítása, továbbfejlesztése követeli .meg', hogy az új traktoristák iiagyrésze termelőcsoportjaiiik parasztlányai legyenek. I )jenek traktorra, a korszerű gépekkel adjanak jobb lalajmunkát a közös művelés alá fogoit földjeiknek, hogy több leimé.-! takaríthassunk be, amely a szövetkezeti lagoik gazdagabb, kultúrál, tabb éjeiéi kozza magával, Rákosi elv- iárs azt mondotta a teraaelőezövetkeze- iek és gépállomásuk küldői leinek első országos tanácskozásán; „A nők akár ‘»lint traktorvezetők, akár mint a gép- állomások egyéb munkásai, a (apassta. iátok szerint nagyszerűin megállják helyüket“ így van ez nálunk, tXugród ban is Megszülettek a traljorvezetCs e[ső hősnői' A laraneskeszi gépül tamáson. Barfa Beging, aki vontatójával mindig időben biztosította az erő- , gépek üzemeltetését, — Hallod Regina, rólad beszélnek • súgja Regina felé az egyik trakto. TOSUö. , Regina szeme örömet Sugároz.. Ma gyón boldognak' érezte magát, érdemes volt küzdenie, tanulnia, s meghódítani a gépet, a technikát. — ,,Ue azért még mindig nincs meg az a szerepük, amely nekik kijár... több nőt kell a gépállomásokba bevonni“ így határozta meg feladatunkat lí ókori., cfv társ Rákosi <*j v' í r-s mondására igen felfigyeltek a tanácskozás résztvevői. Baranyi elvtárs beszéde után a női traktorosok hozzászólásra készülődnek. — Szép a traktoros élet, különösen műknek — kezdi beszédét a berceli gépállomás fiatal, komoly le.kinlet.ii . raktorosnője. — A múltban álmodni sem mertem volna árról, hogy valaha ■traktoros teszek, hogy így megbecsül- jók munkámat. A Iraktorvezetésre először a gépállomáson dolgozó nagybácsim, majd a bátyám tani lolt. Nincs annál nagyobb boldogsági amikor a treűctorszánfás után dúsan taron a föld, mint „ berceli Vörös Csillag fsz.nck Községünkben sok fiatat leány Tan, akikből ugyanolyan bátor trakloristái lehetne nevelni, mint jó magam is. Majd a telkiikre beszélek, ha lmzá hu- gytih, hogy jöjjenek Iraklórisiának. Most özy. Miliő Lászlóné, a szécsényi gépállomás traktorig iája emelkedik szólásra. Igazít egyet piros fejkendü- é'íó és beszélni kezd. — A nógrádmegyeri tszes.ből kerüljem a gépállomásra A kezdet nehéz volt, •nert nem Janitóltak szakmailag egyszer aztán kiküldtek. a községekbe ?ze- lektorozni. Mem értettem a gép kezeléséhez, sokszor megjártam vele, elkeseredtem, Egy gondoltam, hogy vissza* megyek a tszes-be, de mégsem lettem. Azért is megmutatom, hogy legyőzöm a nehézségeket, határoztam, cl magamat. En győztem. Jó munkát végeztem. Sok vetőmagot tisztítottam meg. Munkámat megsze. vették a dolgozó Walsztok. Ahol vsak meglátnak, örömmel köszön lenek. Később aztán 2 hónapos t'raktorvezetü- Iké.pző iskolát végeztem. Tárók Józsefné iraki őri s’la elmondja, hogy az. új irakforista lányokat szép szoba, tiszta ágy, rádió várja. Mos; készül a fürdő is, öröm lesz ia. fa Ülni. Az első sorban ülő lányok között mozgolódás támadt. Olt ÜK Gulyás .Inig és Gyurkovics Rozália Mindketten az érsekvadkerti gépállomás traktorosai. A két lány halkan azon tanakodik, melyikük szólaljon fel. Mindketten' dolgozó paraszt,ok lányai, A múltban gyermekéveikben sok bánatot, ínségei; (Szenvedést éltek ál. Mem várhatlak' pemmi. j'ÍH ‘az urak rendszeréiül • akik ’ azt mondják, hogy a parasztlányoknak „hosszú a hajuk, rövid az eszük“. Az régen voll Most. amikor a dolgozó nép van halaimon egyenjogúak lettek a férfiakkal, lehetősége; adott nekik nép. alkotmánya, hogy tevékenyen rész;- vegyenek országunk politikai és £a2- dasági éle.tétjén. Gyurkovics Rózsi á|tt fel, nyugodtan megfontoltan beszéjt. — Ezév októberében leltem Irak loris [a barátnőmmel együtt — .mutál a szőkeuijú Gulyás Julis felé. — Ma- gyon megszeret Pin a gé. pel. A fiatal Nagygól segédvezetője, szorgalmasan én meg minden szavát figyeltem. Többször előfordul:, hogy Magygá] éjjel elaludt, vagy et- csavargoíl. Mo Rozi, itt az alkalom, magad vezethetsz, szánthatod az érsokvdkerti halár földjét, gondoltam magamban Megdobbant a szí- vem, amikor kezemnek engedelmeskedett a "ép. így szán 101 lim egész éjjel s egyre többször. Egyszer nagyon megijedtem. Éppen egyedül szán loti am. a mikor elém. toppant a gépállomásve- zeto. Mo Rozi, most „lekapnak“ gondoltam magamban. Úgy érez. tem, hogy a torkomba dobog a szivem Mézvagy a gépnek, jól szántasz., kapsz egy új gé. pci“, E szavak hallatára úgy éreztem, cu vagyok a világ légből dó. gabb lánya. GTj gépet kapok, magam színihalok, lettem 0 bál kell ettől nagyobb tanítót!, boldogság. •— Ej gépemmel a falu utcáján haladtam végig. A falu apraja, nagyja csodálkozva nézet; rám. En annál büszkébben vissza rá- juk. Zöllei Jóska felesége meg is jegyezte: Ahogy tudnak lányra bízni egy i]y|5n nagy gépet.“ Azt akartam ne. ki vissza kiáltani, hogy jöjjön el ö is trfckíoris- tánaik', vagy nézze meg, hogy fogok szántani, A lőrinepuszlai „Dimitrov szövetkezeinek szán. tot:am , Gulyás Julis volt a segédvezető, éjjel- nappal zugot! a traktorom. Egyre több lett a felszántott terület. A munkákat megnézték a Isz tagjai, meg p ditem vezetőnk' komoly arcát, amely hirtelen csérték érte mosolygóssá váll, majd nevünket a így szólt. „Láiom ura újságra is Az értekezletet Baranyai elvláis zárta be. Kihangsúlyozta, hogy az ill lévők az ú j .: raktorosleányok szervezésénél harcos fölvilágosító munkát folytassanak az egyénileg gazdálkodó f*a- tál parasz!lányok körében és a Terme. 1 üszővé: keze lekben is. Elsősorban a Gulyás Julig is szeretett volna önállóan dolgozni. Egyik sötét sete ezzel a szóval fordult hozzám: „Te Rózsi, éu kijövök hozzád éjjel, megtanítasz. szántani ágy-e“ Örömmel vállal, koztam rá. Gulyái Jut’s vezette a gépel, először fölösen, majd egyre hát- habban é« bátrabban. Reggelre már annyira megtanult vezetni; hogy elismerően nyilai koztak előtte a férfi traktoristák is. Szép napok vo|. iák czeie, életünk légből, dogabb napjai. 2 gép dolgozott akkor a tsz földjén, Stí kataszlrál's hold földet szinte ttunk fel másfél héten Imiül. 123S forintot kerestünk hárman. Tavaszra újra kezdjük és ügy do! gőzünk', hogy munkánkkal elősegítsük a termelő- csoportok fejlődéséi és hogy minél több para.azt- 1 árnnyal megszeret lessük a gépet, amely segítségével felszabadultunk végérvényesen a kulik- igauzssora béklyóitól. lermelőesoportoknak kell látniuk, milyen jelentősége van, ha a szövetkezetek lányai ülnek traktorra, azok hozzák el szővetkez.eleinkbe a gépet a magasabb terméseredményeket biztosító technikát Ki írták dicsérő íaliz Levél a palotást Palóc tsz-ből Termelöszövet kezei linknél a szovjet módszer szerint bevezettük a napi háromszori fejest és az egyedi — érdemszerinti — talxrrmányozást. Egyedül a hú-1 romszori fejér napi 21 liter tejei eredményezett 15 fejőstehénnél 6 napon belül. A fejési átlag 6-2 literről 7.4 literre emelkedett Próbafejéseink azt mutatják, hogy fokozatosan, mindennap emelkedik teheneink fejési átlaga. Szűcs Mihály tehenészünk az új módszer alkalmazását eleinte többletmunkának tekintette. Mi meggyőztük Szűcs Mihályt arról, hogy a háromszori fejes, az egyedi takarmányozás, a több tejtermelés záloga. Zárszámadásunk> eredményét a megyei sajtón keresztül ismertettük megyénk dolgozóival. Ezt olvasta Kovács János tsz-tag is, aki —■ mivel nyáron inkább a hűvöst kereste s ennél fogva csak 115 munkaegységet ért el —, majdnem ellenségesen így nyilatkozott: „Miért nem az én jövedelmemet ismertettétek újságon keresztül•“ Mi azt tartjuk, amit a közmondás is, ..aki nyáron hűvösül, az télen fázik'’. Kovács János igen sokat elmaradt munkából, ezért kevés lett a mun kacgysége s így a jövedelme is. Mi igyekszünk érvényesíteni a szocialista elvet, hogy mindenki a végeztl munkája után részesül a jövedelemből. Kovács János dacára annak, hogy a mull évben is kevés munkaegysége volt, most megint elment a cukorgyárhoz répát hányni. így aztán ne csodálkozzon, ha jövő évben megint azok közölt lesz. akik keveset részelnek a jövedelemből. Október I-löl napjainkig még csak 12.72 munkaegységet teljesíteti. így tiszonylik a munkához Löké Mihály is, akinek Krckács Antal felhívta figyelmét, hogy a Sztálin elvtárs születésnapjára test vállalást (gyümölcsfatelepítést) szorgalmazza. Löké Mihály erre ágy nyilatkozott, hogy öt nem érdekli a gyümölcsfatclepUés. A munkához rosszul viszonyló tagtásainkkal külön megbeszéljük Rákosi elvtársnak a munkafegyelem kérdéséről mondott beszédéi és meg fogjuk nekik mondani, úgy ahogy Rákosi elvtárs tanított bennünket: a munkafegyelem meglazulása az egész szocialista építést, az ország felvirágoztatását hátráltatja. GYŐRI ISTVÁN ORGOVAKYl JÁNOS üzemi párttitkár, ' elnök, a Szabad Nógrád levelezői1 1 FALU HARCA A JOVOERT Súlyon Ítéletei a begyűjtés elinulasxtása miatt A szécsényi járásbíróság újabb sö. lyos itéléIeket hozott az állami begyűjtési tcrv.lör.vény megszegői, Valamint „ spekulálófa ellen Új Ignác 17 holdast, mert.-3S7 ■ kg .biilrswnya,. 410 db tojás, 30 kg' baromfi, 170 kg kukorica, 13 mázsa, szénabeadási kötelezettségét néni teljééitelke, ellenben a felsorolt lermcnyinennyisógeket a böri önre, 2000 fo- Miklóg piacon, elfeketézte, 6 hónapi .1000 forint pénzbüntetésre, tint .vagyonelkobzásra ítélte. Eajost, mer;. 330 kg kukorica, 2Sü db lojás. .0 kg barcran.fi,. Tatamin: széna: begyűjtési tervének teljesítése; elmulasztotta. egy évi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre, 1000 foriai va- gyonelkobásra ítélte. Január 5-től 15-ig a községi tanácsok tanácsülésre készülnek En. nek a tanácsülésnek nagy jelentősége vau. Itt tárgyalják meg újólag a községek dolgozó parasztjaival együttesen Rákosi elvtárs no vemben 30-i beszédét, valamint a párt és kormán)’ határozatát a jegyrendszer megszűnte'őséről. az ár- és bérrendezésről, s a mezőgazdasági termények és termékek forgalmának felszabadításáról valamin' annak végrehajtását A községi tanácselnökök a beszámolókra úgy készüljenek fel, hogy Rákosi elvtárs beszéde — a párt és a kormányhatározat után bekövetkezett nagy változásokat beszámolóikban megmutassák Ha a községi tanácselnökök összebosonií'ják a határozat előtti és a mostani árueöá- tási viszonyokat — a község dolgozó parasztjai látni fogják azt a nagy változást, ami végbement az országunkon belül. A községi tanácsüléseknek feltétlen meg keil mutatni, hogy ennek az új gazdaságpolitikai helyzetnek a megszilárdítása attól függ, hogy a dolgozók munkájukon kérésziül hogyan segítik azt elő. Elsősorban szükséges az áilaínpol. gári fegyelem megszilárdítása. Különösen a szécsényi és a pásztói járásban van ezen a téren sok tennivaló. A községi tanácsüléseken el „Erősödött alapszervezetünk, mert megtisztítottuk sorainkat az oda nem való elemektől“ — írja Farkasinszki elvfárs Egyitázasdengelegről Kedves élv társak! meghaladja a 70 A SZABAD N OOP AD beszámolt a im>[, hogy községünk kommunistái kizárták soraikból a kötelesség mulasztó, kulákok szekerét toló tagokat. Községünk begyűjtési tervéért folytatott harcának .egyik sikeres döntő ütközete volt ez. K Dolgosé parasztságunk nagy többsége megértette, hogy államunk részéről községünknek nyújtott támogatók fenntartása és növelése elképzelhetetlen „ pontos adófizetés, « beadási kötelezettség időbe való teljesítése nélkül. Alap- szcrvezelvnk kommunistái kivétel nélkül teljesítetlek, kötelezettségüket. Például Ohtbük János elvtárs gabonabeadási tervét Z9l> százalékra teljesítette. Kukoricából, burgonyából is 100 százalékon jóval fepii adott be. Példájukat követték a becsületes dolgozó parasztok, A vezetőiégválaszlás még nagyobb lendületet adott « begyűjtésnek. Mind erősebbé váltak azok a hangok, amelyik követelték a hanyagok és a kötelesség-mulasztót: példás megbüntetését, Élesen bírálták azokat a lúgokat, akik megfeledkeztek magukról és- azokat, akik magatartásukkal segítenek az osztályellenségnek; tervünk elleni támadásában. A TAGGYŰLÉS KRITIKÁJÁNAK KATA,SARA nem egy addig hátul kullogó tagunk teljesítette az állammal ívemben adósságát. Néni úgy, mint Gyurik As Ja- kus Ok a bírálatot se,amibe se vettél:, Most már nyíltan kiáltottál: rájuk nem egyszer a- utcán A becsületes dolgozók figyelték minden lépesüket. Ok leplezlek le, amikor egyik kazalból az elrejtett kukoricát más rejtekhelyre szállította Gyurik A kivizsgálás során az el/ensé. pes tevékenység sorozatáru jöttünk rá, A tagság a pártból kizárta őket. Az elicnscg azért, hogy zavart keltsen, a soraink között, azt terjesztette: „minden régi tagot kizárnák“. Azt is megpróbálta, hogy Sajnálatot keltsen irántuk, de eredmény veikül A becsületes dolgozók tettel válaszoltak, A burgonyabegyüjtés eredménye ezekben a napokban községi viszonylatban csaknem 110 százalékra emelkedett, A taggyűlést követő napokon „ kukoncabegyUjtés átlaga is felülmúlta a megelőzőket. Bár e téren még állnak fenn hibái: és azok kiküszöbölése feladat nálunk is, KÖZSÉGÜNK EZEFI ADÓHÁTRALÉKA azonban még ló 140 forint. Csal: SS.000 forint Freischlág Imiül: adótartozása, ami 5 éves hátralék Ezévi adójába, egy fillér/ sem Juciéit' Pedig SS hold gazdag termését takarította be. Eire nincs penge. De, amikor Szövetkezetünk a párt és a kormány legutóbbi határozata nyomán, Zsúfolásig megtett áruval — ahogy utólag leider ült — ö volt az elsők között; aki egyszerre több mint 1000 forint értékű ánt[ vásárolt, — Beadási hátraléka is mázsa bűzakiiogramot Népi demokráciánkat sssreiő dolgozó parctsziol: nap mint nap, követetik, hogy Freischtág huták is tegyen eleget lüteicizzíilségének cs a~l, hogy a helyi tanács ne tűrje egy pillanlig sem tovább községünk begyűjtési, adózási tervének ilyen nyílt szabotáiásét, s A TSZCS HELYESEN HATÁROZOTT, amikor eltávolította sorai közül „ befurakodott tszabotáló 'J.ulálcokat. Helyesen -mvndsa Petras János dolgozó paraszt: „A. törvény ■mindenkire törvény, még Freischtúgra is Nem tűrhetjük tovább, hogy községünk tervteljesítését bárki is akadályozza. Ha nem akarja megérteni, hogy mi a kötelessége, meg Leli tanítani rá. Van nekünk államunk, aki majd megta. nil ja, hegy jólétünk, -mindannyian]: felemelkedését célzó tervünket szabotálni ne,in lehet. Ilyenre le kell, hogy sújtson u dolgozó nép vaskeze“ Hagy a huták még mc*st. is ilyen nyíltan és merészen szabotálja és megszegi a törvényt, ap a mi hibánk A helyi vezetőség a kulákok ellen még egy féléve is úgy harcol!, mintha elegendő Jetit volna Csat: gazdaságilag kor. túlozni a kajálok erejci. Ennek tulajdonítható, hogy „ községben bizonyos „megbékélési hangulat“ alakult ki a kv Iákokkal szemben. „Nines ezeknél: már méreg foguk" _ m ondta nem egyszer a. régi vezetőség egyik tagja is Es a kulákok szinte akadály nélkül mérgezlek a, dolgozó parasztokat és uszítottak, így történhetett meg, hogy alap. szervezetünk nem. egy tagját befolyásuk api kerítettél:. SAJÁT KÁRUNKON JÖTTÜNK RÁ, nem a ,•-megbékélés“, hunéin az ellenség elleni kemény, megalkuvás nélküli hűre teszi erőssé alapszervezetünket, a kommunisták és a- ■párionkívül’ dolgozó parasztok közölti kapcsolatot, amely t.gyil: e-engcáheteiten feltétele 11. kongresszusunk határozat -megvalósításának helyi viszonylatban is E tanulság Egyluisasdengeiegen is alálAiitasztja szereteti Rákosi elvtársitok tanítását: „.„esek az elemek abban c, pillanatban, amil:or velük szemben lanyhul az éberség; azonnal működésbe lépnek és nem, egyszer jelentékeny l:á. rakat okoznak népi demokráciánknak“, Dolgozó paraisziságunk meggyőzödön helyi példákon arról, hogy ellenségei, elleni harcot a párt vezeti. Ezért kérte 4 páríonkívült példamutató dolgozó tagjelöltté felvételéi. Nem véletlen ez. Látják, hogy alapszer:Hni: 'mind helyesebben vezet, hogy az ellenség és ügy nőkéi'-: elleni harcban csak izmosodik, - csak erősödik. Látják cs ■meggyőződtek arról, hogy jövőnk kovácsa a kommunisták és a párlcml.ívüliek összefogásának alkotó ereje páriánk célkitűzéseit magukénál: tezj; és ezért kérik felvételüket, Farkasinszki Lajos f~a=B 'gyliűeasi&gefeg. kell érni, hogy a beadásukat példa san teljesítő dolgozó parasztok meg. bélyegezzék, elítéljék a nemtörődömöket, a spekulálókat. Fiatal tanácsainkra egyre nagyobb feladatok hárulnak. Pártszervezete, ink ennek megfelelően segítenek a tanácsülések eiC-készl ésében inunké, juk végrehajtásában, az ellenség elleni harcban, hogy tanácsaink e feladatoknak megfelelően előre tudják vinni a párt cs a kormány határozatának megszilárdítását. * TERMELŐSZÖVETKEZETEINK egyre nagyobb mértékben végeznek saját erejükből építkezéseket. Most az országos értekezletre készülve meggyorsítják a munkát. A mátramidszenli Alkotmány tszcs saját erejéből sertésfiazl utót épít- A tszcs tagsága a takarmányozás pó'iá- sára 4 és fél vagon makkot gyűjtött 0-7- sze. .Számlán a „Lenin” tszcs 60 férőhelyes szarvasmarhaistállót és 20 férőhelyes settésfiaziatól épít. Az építkezések már befejezéshez közelednek. A hor- pácsi „Lenin’ tszcs most fejezte be egy 24 férőhelyes szarvasmari lóistálló építését és a 21 férőhelyes építése befejezéséhez közeledik. A tolmácsi Szabadság tszcs pedig az őse/ folyamán, kapott juhállomány részére sajál erejéből 251) férő helyes- bodályt építA SZTÁLIN ELVTARS SZÜLETÉSNAPJÁRA kezdeményezett mun, kaverscnyből a Nógráiinicg.vei Tejipari Vállalat dolgozói is kivették a részüket. Vállalták, hogy begyiij’ési tervüket 100 százalékra t.e'jesitik. A dolgozók 80 százaléka vállalta, hogy decemberben egy-egy rosszul ■teljesítő községet látogat meg a te.i begyűjtés szorgalmazásával kapcsolatban. Ennek eredménye már az eddigi vállalati begyűjtési átlagban is mutatkozik, Ugyanis, amíg november hasonló időszakában a begyűjtési eredmény 74.3 százalék volt, decemberben 83.5 százalékra eme kede’ t, ami majdnem 10 százalékos eme:ke. dóst jelent. Az állami gazdaságok, tszcs-k, valamint földművesszövetkezetek között tejbegyüj’ési verseny indult. A pásztói telep már hosszú idő óta párosverseny ben áll Egerrel, amelyet ismét a pásztóiak nyertek meg. ALBERTTELEP ES RAU AKNA bányászai december 21-én avatták fet újonnan felszerel.; és á építc’t kultur. házukat. A kultúrotthon új rádiót kapott; valamint eg.v asztalitenisz felszerelést, továbbá könyvszekrény: és a szovjet és magyar irodalom k’as'/.- szikusainak és szépirodalmának müveit RÁKOSI ELVTARS NOVEMBER 30-1 BESZEDE ÓTA megyénk területén megjavult az adófize'és. A Kalló községhez tartozó Magyaros puszta újonnan földhöz jufa’ott dolgozó parasztjai 1 évi adóhátralékukat fizették ki és vállalták, hogy rövid időn helül minden tartozásukat rendezik. Rákosi elvtárs beszéde ó'a a kallói tanács is fokozottabb gonddal fog’átkozik az adófizetéssel. A legutóbbi 15 nap alatt 130.000 forint adót fizettek be a község dolgozó parasztjai, amivel túlhaladták az október és november hónapban befizetett összeget. A jó eredmények mellett még sók helyen hiányzik a példamuta'ás és maguk a tanácstagok ron ják a község eredményét. A nagylóci tanácselnökhelyettes még mindig 300 forintos adóhutra'ékbai! van és ideje lenne, ha alaposan á'taulmányozná ö is Rákosi elvtárs, beszédét.