Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-01-27 / 2. szám
Bencze Mihály Naplemente Foszladozó felhőrongyokból kibújik mezítelen talpa Bársonyos réteken tücsökciripelés csiklandozza S nagyokat viháncol a kövér Nap az égen Belebámul az ég vizébe s fecskeraj parókáján derül Rejtett szűnyogcsípés marja s az éhségtől már szédül Szénaillatü gallérját feltűri a füstölgő falu szélén Összecsuklik a táj a Nap tar feje még vörös Ópiummámorban siklik a tudat alá az utolsó őrs Mint egy paprikás zsíroskenyér a koldus gyomrába Mézes hársfaillat lebeg megszólal egy templomharang Az est szétloccsan a házakon mint egy bódult elefánthang Üstökös ormánya leng egy Földön kívüli világban Sötét háztetők fűrésze karcolja a kovakő Holdat Belőle pattannak a szikrázó csillagok s a tudat Az álom mély tengerén egy-egy gondolat csobban Erdély csigaházként cipeled a hamisíttatlan múltad spirál kürt benne kemény harmónia feszül egymásba fényképezed az élményt és a szót az okot és a tettet és méltósággal lapulnak benned mint Arisztophanész ősi emberei két fejjel és dupla végtaggal s mielőtt körbeírhatóvá válnak konvex álmaid bősz ciklotron istenek kettészelnek hogy azontúl férfiként és nőként egymást keressétek s mire megtalálnátok a tudás lávájába kövültök mint Pompeji negatív szobrai őrizve a hajdani szerelem végső mozdulatát amelyből kiporladt a test Tolouse-Lautrec Héphaisztoszként születtél újra csak anyád mert vállalni Beton medence vízén könnyű aranylevelek ringatóztak Lelki mélységekbe nyúlt kezed szemeddel a szívnél megálltak Mint kihűlt húsleves felszínén a zsír fagyos karikái A Moulin Rouge fészkéből mindig lehullt egy madártoll Kéjelegve pörgött vad kánkán orgiát őrizte álmát Az ölelésektől búcsúzó tekintetek perzselő nyomát Szeszélyes völgyekben cikázott az idő szimfóniája a-moll Szerelmet illatozott Myriame pompázott az éjben a lány Az örökkévalóság horgára ráharapott a ficánkoló valóság Lecseppent a fény az éhes szívedre agyadban kinyílt a világ S a lét friss szénájára ráhasalt a túlérett szivárvány Az átok utolért Isten lettél de elvesztetted őt Éretlen fagyöngy könnyezett remegő kezedben Lelkedet Kronoszhoz küldted vissza dermedt részegen Fonnyadt szirmukat hullatják a rózsák a nők 18 Nő Bencze Mihály erdélyi költő önmagáról „Két évtizedes töprengés után úgy döntöttem, hogy az 1M hasábjain én is megpróbálok a nyilvánosság elé lépni verseimmel. A deriválás és integrálás lendülete néha csillagport töröl le a tábláról, mely lisztként hull a síkmértan koncentrikus köreinek víztükrére. Idegszálaim hálójával kihalászom őket, és a mesterséges légzés után megszületnek verseim. Brassó mellett, Csemátfaluban (ma Szecseleváros) születtem. 1978-ban végeztema kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem matematika szakán. Kihelyezésem alapján a mai napig a brassói gépgyár líceumának magyar tagozatán tanítom a matematikát. 1978-tól szerkesztem a Gamma című matematikai szaklapot, amely évharmadonként jelenik meg. 30 cikket. 2000 javasolt feladatot közöltem bel- és külföldi matematikai lapokban. Azóta sem tudok szabadulni a matekvers dilemmájától.”
