Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-05-18 / 9. szám
41arita^ lye - egyelőre - Harmancon, a Rimaszombati járásban van. A misszió feladata az ital rabságától menekjülni kívánó emberek megsegítése. Ezen kívül azonban felkarolja azokat az egyéneket is, akik lelki problémákkal, depresszióval vagy más szenvedélybetegségekkel küszködBIBLIÁVAL AZ ALKOHOL ILLEN A Magyarországon már több éve eredményesen működő Református Iszákosmentő Misszió tapasztalata adta az ötletet, hogy Szlovákiában is alakuljon egy ugyanilyen céllal működő szervezet. Erre az elmúlt év tavaszán került sor. A Református Mentő Misszió székhenek. Gyógyítási módszerük szöges ellentétben áll az alkoholelvonó intézetek ismert gyakorlatával. Nem a különféle drága külföldi gyógyszerektől várják a segítséget, a felépülést s a kiutat. Egyetlen orvosságuk - a Biblia. A hangsúly Is Isten igéjére összpontosul. Az egyes összejöveteleken a résztvevők bibliai igetanulmányozáson vesznek részt, s lehetőségeikhez mérten - meg az igénytől függően is - orvosi előadókat is meghívnak. A Mentő Misszió folyamatos működéséhez szükséges feltétel - egy központ kialakítása - egyelőre még csak tervben van. Nagyobb létszámú összejövetelek szervezésére így még nincs mód. A misszió munkája iránt érdeklődők levélben kaphatnak tájékoztatást. A szenvedélybetegek, lelki egyensúlyukat elvesztettek pedig néhány sorban megfogalmazott, reményt és biztatást adó szavakat kapnak, valamint - amennyiben igénylik - személyes beszélgetésre hívják meg őket. A Református Mentő Misszió címe: 980 42 Chrámec 12 tel.: 0868/931 41 iski kozói engedélye. Ebből egy férfi áruszállítással foglalkozik, három nő pedig magáncipőboltban dolgozik. Jablonca egyedüli jövedelmi forrása a különféle adókból származó bevétel. A falu kasszájába az elmúlt évben ilyen címen 200 ezer korona folyt be, ami persze nem nagy tétel. Viszont ebből kell gazdálkodni egész évben. Pedig lenne mit csinálni! Csak hát mindenhez pénz kell. Az út menti árkok mélyítésre szorulnak, a temető kerítését rendbe kéne tenni. 5. - A kultúrára manapság mondja Tamás Árpádné, s legyint egyet - az embereknek nincs idejük. Alig néhány éve még jó hangú asszonykórusa volt a falunak. Az idősebbek esténként eljártak énekelgetni. Még a versenyekre is beneveztek. Mára viszont eltűnt az egykori nagy lelkesedés! JELEN1ÉSA „VKARSAROK"-BÓL A jelenség máshonnan is ismert. Az embereknek valahogy nem futja az idejükből a kultúrára. Meg egy kicsit talán el is lustultak. Más a hozzáállásuk, mint régen volt, amikor a robot mellett jutott idő a fonóestekre, az énekelgetésre, a színdarabok betanulására. Jablonca egyedül a fiatalokban reménykedik. Az alapiskolásokban, akiknek van egy kis táriccsoportjuk. Egy kassai lány hetente jár ki hozzájuk a próbákra. A kamaszkorú ifjúság is gyakorol. Vi-6 Nő dám jelenetet tanulnak be a falu szórakoztatására. Örömmel teszik, mert a polgármester - aki bizonyára állja a szavát - támogatást ígért nekik! S ezért az ígéretért már megéri egy kis kultúrát csöpögtetni a szürke hétköznapokba. 6. A két tantermű óvodában tíz gyerek tartozik Iván Jolán óvónő felügyelete alá. Többet már nehezen tudtak volna összeszedni. A járási iskolaügy ezért nem is akarta támogatni a kis óvoda működését. De mert óvodára szükség van, .függetlenül a létszámtól, a szülők fölemelték a hangjukat . Erre lett is óvoda.! 7. - Jablonca valämikor a nagy települések közé tartozott - mondja a régi időkre emlékezve Kovács Béla nyugdíjas erdész. - Mi még nyolcosztályos iskolában koptattuk a padokat. Az ötvenes években leszűkült négyosztályosra. A körzetesítés idején meg teljesen fölszámolták nálunk az iskolát. Most a gyerekek Almásra buszoznak minden reggel. Igaz, nincsenek csak húszán. Hiába, kevés a fiatal család. Jablonca mégis szép falu! Jó a levegője, idilli a környezete. Az itteni ember megszokta a szépet is, de a sok kényelmetlenséget is az életben. Megszokta a „munka utáni” munkát - a kert, a szőlő művelését. És, sajnos, a hiányt is, ami miatt mindig buszra kell ülni... Iski Ibolya