Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-05-04 / 8. szám
ARITAS A Caritas tagjai vezetőikkel A Tornaijai Alapiskolában jó eredménnyel dolgozik a Caritas szeretetszolgálat. A több mint ötven tanulóból álló csoport tagjai rendszeresen ellátogatnak a város idős lakóihoz, az életük alkonyán megfáradt emberekhez, a magányosan élőkhöz. A rászorulóknak segítenek a különböző házimunkákban, bevásárolnak, kitakarítanak, beszerzik a gyógyszert, sok esetben még az orvos házhoz látogatását is ők szervezik meg. Gyakran megtörténik az is, hogy a jó szóra, megértésre vágyó idős embereknek, betegeknek ők az egyedüli meghallgatóik. A szeretetszolgálat tagjainak figyelmét nem kerüli el az állami intézetekben nevelkedő kortársaik sorsa sem. Karácsonyra például az árva és az elhagyott gyerekek számára ajándékcsomagok készültek, amelybe könyveket, játékokat csomagoltak a Caritas-tagok több mint 1 300 korona értékben. De nagy szolgálatot jelentett munkájuk akkor is, amikor a menekülteknek gyűjtöttek adományokat. A munka eddigi eredményeirők a Tornaijai Alapiskola folyosóján egy tábla ad hírt, egyben azoknak a gyerekeknek a figyelmét is felhívva a Caritas jelszavára, akik eddig még nem kapcsolódtak be a munkába:Annyi szeretetet várj, amennyit te adsz másoknak! Vígh Béláné Ligárt Ilona át az előadásokat. Ez a fiatalember keresett meg 1990-ben, azzal a képtelen ötlettel, hogy vállaljam el az Unitrade csehszlovák kirendeltségének a vezetését. Tréfából azt mondtam, hogy rendben van, ha a szerződéshez az egyéves fizetésemet is mellékelik, persze nem koronában. Pontosan egy hét múlva az asztalon feküdt a szerződés és a pénz. Hozzáteszem, hogy előzőleg soha nem foglalkoztam üzletkötéssel, ellenben megírtam egy tankönyvet, a hetedikesek magyar irodalomkönyvét. Már tanítanak belőle. Rengeteg energiát fektettem bele, sok délutánom és éjszakám ráment, kaptam is érte vagy hétezer koronát! A mostani fizetése? — Azt inkább nem mondom meg. Nézze, a pénz is fontos, kinek nem az, és köztudomású, hogy milyen keveset keresnek a pedagógusok. Volt azonban még néhány dolog, ami arra késztetett, hogy kihasználjam ezt a lehetőséget. Az iskolaigazgatók nálunk groteszk helyzetbe kerültek. Nem mindegyik volt bűnöző, nem 6 Nő mindegyik császárkodott, egy ostoba rendelet értelmében mégis mindenkinek mennie kellett. Engem kétszer szavaztak meg Izsán, úgyhogy ezzel nem volt gondom. De azért képzelje el, amikor például az írni-olvasni alig tudó takarítónő szavazata dönti el egy iskola sorsát! Hát micsoda helyzet az, hogy az igazgató, aki tulajdonképpen az egész iskoláért felelős, nem mer utasításokat adni, mert ha az esetleg nem tetszik néhány kollégájának, bármikor leválthatják?! Én szerettem volna ezt kikerülni, de a szavazást azért megvártam. Száz százalékot kaptam. Úgyhogy a végén nagyon szépen megköszöntem a bizalmat, és elmondtam, hogy a jövőben csak mint óraadó szeretnék bejárni az iskolába. Nem volt könnyű. A folyosón együtt sírtam a gyerekekkel, de úgy éreztem, kell, hogy kipróbáljam az erőmet! Hogyan egyeztethető össze az üzletasszony, a kétgyermekes anya és a történelemtanár szerepköre? — Nehezen. Az a szerencse, hogy a lányaim már nagyok, az egyik gimnazista, a másik felső tagozatos az alapiskolában. Kicsi koruktól önállóságra neveltem őket, és nagyon megértőek, segítőkészek. Másképpen nem is tudnám csinálni a munkámat. — Hosszú távon hogyan képzeli el az életét? Tanítani továbbra is mindenképpen szeretnék. S nem dicsekvésnek szánom, de a vállalkozásunk is elég sikeres. Az Unitrade nagyvállalat 71 fiókcége Ciprustól Argentínáig a világ legkülönbözőbb tájain megtalálható. Nem csupán közvetítünk, de vásároljuk és szállítjuk is az árut a cseréptől a meggy kom pótig, de még turistautakat is közvetítünk. Úgy érzem, megtaláltam a helyemet. — És ha visszahívnák az iskolába, olyan fizetéssel, minta mostani jövedelme? Tréfál? Csoda legfeljebb egyszer történik az emberrel életében. Az oktatásügyben pedig szinte soha! M. Csepécz Szilvia
