Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-05-04 / 8. szám
p lőrebocsátom, nem csak a pedagógusok vannak nehéz helyzetben. Vegetál az ország, ki-ki a maga módján próbálja fenntartani a megszokott és — nem is olyan régen még agyonszidott — életszínvonalat. „Az iskolának megkülönböztetett helyen kell szerepelnie, hiszen rajta áll vagy bukik...” — mondja az unalomig ismételt szlogen. A vállalkozások korát éljük, de mintha elfelejtődött volna, hogy az „abszolút nyerő” te minden gyereket ismerek a városban, gyakran vásárolnak nálam. Nem hiszem, hogy a becsületes munka szégyellnivaló volna. Miért hagyta abba a tanítást? — Részint a pénz miatt. Nem azt mondom, hogy nagy lábon, de kényelmesen szeretnénk élni a férjemmel. Úgy tudom, hogy a férje orvos. — Igen, de nem értem, miért hiszi azt mindenki, hogy egy orvos milliókat tud összekaparni magának... igazgató átesett a ló túlsó oldalára. Be akarta vezetni a magyar nyelv tanítását, csak azért, hogy megnyerje a tétovázó magyar szülőket, és ne veszítse el a diákok egy részét. Persze leszavazták, de akkorra már úgy éreztem, nem maradhatok tovább. — Miért nem vállalt magyar iskolában állást? — Egyrészt mert egészen másképp kell ott tanítani, másrészt pedig azért, mert már körvonalazódott bennem, hogy mi az, amit szívesebben csináln-Fotó: Nagy László a következő generáció lehet, amelyik egyelőre még az iskolapadban ül. Ezért a pedagógus, kiváltképp a jó pedagógus, kincset ér. Vagy mégsem? Értéke koronában kifejezve mindenesetre elég kicsi, legalábbis a fizetése alapján ítélve. Persze nem a pénz teszi az embert tanárrá, sőt! Mégis kíváncsi voltam, hogy ugyan miért hagyják ott egyre többen a pályát több év, esetleg évtized munkájával a hátuk mögött. Három tanárnővel beszélgettem, akik közül ketten csupán névtelenül voltak hajlandók elmondani, miért is váltottak. Önként, de muszájból Z.-né egy kisvárosban tanított szlovák nyelvet és irodalmat. Ma apró kioszkjában lángost és üdítőt kínál a városka főterén. — Mi történik, ha a volt diákjai állnak meg az ablak előtt, hogy megigyanak egy pohár kólát? — Szeretném elfelejteni az iskolát, de egyelőre nehezen megy. Szinti lángos jobban jövedelmez? — Ez egy vállalkozás! A havi bérem mindenesetre magasabb, mint az iskolában volt. Persze most, hogy beindult az üzlet, szeretném bővíteni a boltot és esetleg más területen is körülnézni. Ehhez töke kell. — Igen, most éppen „spórolok”. De komolyra fordítva a szót, a pénzen kívül volt egy másik, nyomosabb oka is annak, hogy eljöttem az iskolából. Olyan szlovák iskolában tanítottam szlovák nyelvet és irodalmat, ahol a gyerekek és a tanítók hetvenöt százaléka magyar anyanyelvű volt. Az előző igazgató vasfegyelmet tartott. Sem az irodában, sem az osztályban, de még a folyosón sem volt szabad magyarul beszélni. Több összetűzésünk is volt, s egyre ridegebb lett a légkör, én ugyanis szintén magyar vagyok. Néhány kolléga meg is jegyezte, hogy a „vérmérsékletem” rontja a kollektívát. A változások után aztán az új 4 Nő
