Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-01-13 / 1. szám
22 Nő Zoboralji lyukhímzés A fehér lyukhímzés a magyar hímzőhagyománynak talán az egyik legszebb ága. Nem harsognak a színek, a formák — a technika adottságaiból kövekezően — nem robusztusak. A vékony fonalú varrás finom, törékeny hatást kelt a gyolcs alapanyagon. Fejdíszek, főkötők pántját, kendőket, kötényeket, férfiingek elejét díszítették ezzel a technikával a népviseletben a magyar nyelvterületnek nagyon sok vidékén. A zoboralji viseletben különösen érdekes hatást keltettek a fehér lyukhímzéses vállkendők, kötények, a durva szövésű kendervászon ingek, a selyem vagy tarka kasmírszoknyák hegyén, illetve a színes szalagokkal, gyöngyökkel, flitterekkel gazdagon megrakott főkötők szegélyén. Ki tudja, miért kedvelték a zoboraljiakezt az erősen kontrasztos hatást? Tény, hogy a hagyomány szerint eredetileg csak Kolonban varrt csipke a múlt század végétől elterjedt a Nyitra vidéki magyarság többi falujában is. Bár igaz, a módosabb családok leányai nem mindenütt tanulták meg a hímzését. Az ő kelengyéjükbe szükséges darabokat a család a koloni varróasszonyoknál rendelte meg egy-egy csupor zsírért, tejfölért. A rajzunkon bemutatott fűzővíg hímzése egy főkötő csatját díszítette hátul a tarkón. Az egerszegi Biliig Rózsi munkája, akiről az a hír járta, hogy majdnem olyan jól varrta a koloni csipkét, mint maguk a kolóniák. Aki a technikát ismeri, e szép csíkmintával térítőkét, abroszokat hímezhet, de ingmellet, ingujjat is eredetivé tehet vele. —kocsis— Dobis Márta rajza
