Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-04-20 / 7. szám
A feminizmus „diadala” Ausztriában Bécsben csatangoló s netán németül is értő honfitársaink furcsa plakátokkal találhatják szemközt magukat Bécs legforgalmasabb pontjain. „Vannak emberek, aícik egyetemet végeznek, és kávéfőzésből vizsgáznak. Kérdezd meg a férfiakat, miért! Vannak emberek, akik a lakosság abszolút többségét, de a parlament abszolút kisebbségét alkotják.” — Ilyen és ehhez hasonló szlogenek hirdetik szomszédainknál a feminizmus „honfoglalását”. Miközben nálunk a honatyák az abortusz megszigorításán fáradoznak, Ausztriában éppen egy önálló költségvetéssel rendelkező nőminisztériumot hoztak létre. Hogy mennyire távol áll mindez tőlünk, már maga a kifejezés is bizonyítja. A német nyelvterületen használatos nőmozgalmi kifejezéseket például lehetetlen pontosan magyarra fordítani. Johanna Dohnál, az új osztrák miniszternő funkciója pontos fordításban például annyit jelent „nőminiszter”. Ami, talán mondanunk sem kell, magyarul roppant furcsán hangzik. A nőház kifejezést sem tudjuk pontosan „magyarítani”, fjedig már a harmadik ilyet hozzák létre Bécsben — pontosabb definiálására talán a „kivert nők házíf kifejezés szolgálna. Már olyan értelemben, hogy a férfiaktól erőszakot elszenvedett nők háza. De félre az okoskodással: mindez korántsem jelenti, hogy Ausztriában akár egy fikarcnyival is könnyebb lenne a nők dolga, mint, teszem azt, nálunk. Ahol intézményesítették a feminizmust Egész egyszerűen e kifejezések mögött húsz év erős nőmozgalmi harca áll. Az 1968-as diáklázadásokkal kibontakozó feminista mozgalom Ausztriába is begyűrűzött. Az egyenjogúság követelése választási kampányok részévé vált. A szociáldemokrata Johanna A „NŐMINISZTERNŐ" ÉS A NŐHÁZAK Dohnál követelésére például számos információs iroda létesült, s néhány tartományi főváros önkormányzata életre hívta a „nőfelelős” posztját is. Ez a fajta hivatalosan támogatott nőmozgalom azonban mérsékelt volt, nem jellemezte mohó férfiellenesség, egyedüli célja, hogy enyhítsen az anyák és dolgozó nők gondjain. A radikális feminizmus azonban egészen más célokat követ: a hetvenes évek elején még az abortusztilalom feloldásáért rendeztek tízezres tüntetéseket. Tömeges önfeljelentési akciókkal hívták föl magukra a figyelmet. „Én is abortáltam”, „Az én hasam az enyém”, hirdették megbotránkoztató transzparenseik. Heves radikalizmusuk alapjaiban rengette meg a kettős erkölcsre épülő rérfivilágot, az abortuszt tiltó reakció és a szexuális szabadságot magáévá tevő új baloldal világát. A nyolcvanas években pedig már a leszbikus nők szlogenjei hívták föl a figyelmet arra, hogy valódi függetlenséget a nők csakis akkor érhetnek el, ha a magánéletben is — megszabadulnak a férfiaktól! Férfiaknak belépni tilos! Ez utóbbi forradalmi kihívás azonban még nem söpört végig a világon. A hivatalos politikát tekintve — nálunk például a határokat még sokáig nem lépi át! Ausztriában azonban már majd mindegyik tartományi fővárosban működnek nőházak és alternatív kultúrközpontok — ahova a férfiak be sem tehetik a lábukat. Anyagi támogatást ezek a központok a nőminisztériumon kívül több helyről is igényelhetnek, Fotó: Ján Saudek például a városi és tartományi szociális, kulturális alapból stb. Persze azért szó sincs arról, hogy nyakló nélkül dőlne a pénz a különböző nőmozgalmi egyesületek kasszájába. A szociális jellegű nőházak és segélytelefonok állandó anyagi gondokkal küszködnek. Anyagi bázisukat kizárólag a szociáldemokrata párt többségi kormányzásának köszönhetik, azonban a hangulat jobbratolódásával helyzetük egyre nehezebben lesz. Kissé jobb anyagi helyzettel dicsekedhetnek a női kultúrközpontok, amelyek irodalmi esteket, koncerteket rendeznek, helyiségük és fizetett alkalmazottjaik vannak. Sajnos, az érdeklődés irántuk közel sem olyan heves, mint a feminizmus fénykorában. Persze a nőmozgalom korántsem egységes, a helyzetet csak bonyolítja, hogy a feminista és nem feminista leszbikus nők, a feminista, de nem leszbikus nők és az ősi eredetű női spiritualitást hirdetők csoportja nem mindig érti meg egymást... —néva— Nő 7
