Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)

1992-04-06 / 6. szám

KI LESZ MÉH EEDEIIA If rlKrlJA A NŐ-BEN? fogcsikorgatva mondok. Mert rettene­tesen össze tudok veszni emberekkel. Nehéz természetű vagyok. — Hallottam. Sőt, azt is hallottam, hogy írásaidért rendszeresen meg kell küzdened a lap vezetőségével. — Az azért túlzás, hogy rendszeresen. Három vagy négy olyan írásom volt, amelyikért, a te szóhasználatoddal élve, meg kellett küzdenem. És csak egyszer volt, hogy egy írást más laphoz kellett vinnem, mert mindenárom meg akartam jelentetni. Különben nem olyan tragikus a helyzet. S én megértem, hogy a cseh­szlovákiai magyar politikai élet mai viszo­nyai között nem egyszerű lapot szer­keszteni. Ne haragudj, hogy egy kicsit ej­­fogult vagyok az Új Szó javára. Az Új Szó-ban kezdtem dolgozni valamikor 1956-ban. Az utóbbi húsz évet pedig ki tudom törölni az emlékezetemből még akkor is, ha ez alatt az idő alatt az Uj Szó nevét nálunk csak a vécében volt szabad kiejteni. És mégis, szóba se került, hogy most más laphoz menjek. — Úgy tűnik azonban, Te most sem azonosulsz teljesen a lap irányvonalával. Te mindig renitenskedsz? — Ha nem renitenskednék, akkor nem lenne érdemes írni. Az Új Szó fejléce alatt a „Világ proletárjai, egyesüljetek" jelszó helyett most az áll, hogy „Független napi­lap”. De ez nem azt jelenti, hogy az ott dolgozó újságírók politikailag sterilek, azaz a véleményük és meggyőződésük nélkül írják meg a dolgokat. — Most ide kívánkozik a következő kérdés: Te nemcsak a lapod irányvona­lától tartod tisztes távolságban magad, hanem úgy tűnik nekem, s talán az a sok felháborodott hangvételű levél is ezt bi­zonyítja, hogy az olvasóidtól is. Szóval nem feltétlenül szolgálod ki a mindennapi tömegelvárásokat. — Ez természetes. Nem vagyok haj­landó kiszolgálni, ha egyszer tudom, meg vagyok róla győződve, hogy az rossz irányba visz. Az újságírásnak kü­lönben ez a legnagyobb buktatója. Ren­geteg tudatos és tudat alatti dolog afelé vinné az embert, hogy úgy írjon, ahogy az olvasók elvárják, azt írja, amit az em­berek szeretnének olvasni. Különben szentségtörést követ el. Például nálunk még mindig szentségtörésnek számít a 19. század végi magyar nemzetiségi politika témája, ami, tudjuk jól, nem volt tökéletes. Ha ezt így megírom, másnap az olvasóimtól vagy öt levelet kapok, hogy Tóth úr, maga nagyon kedves és szórakoztató, de ne írjon többet arról, hogy mi magyarok mit csináltunk rosszul, mert érveket ad a szlovák naci­onalisták kezébe. Hát ilyenkor elkezdek izzadni és a guta ütöget. Ezeket az ér­veket ugyanis a szlovák nacionalista politikusok már úgyis milliószor kiak­názták. Nekünk magyaroknak viszont tudatosítanunk kell, hogy olyan rosszul nem szabad politizálnunk, amint az a politikai kurzus tette. — Tervezed-e a közeljövőben, hogy a Reflex-en kívül más rovatot indítasz a lapban, esetleg más műfajban? — Interjúkat akarok készíteni, mert az fantasztikus műfaj. Feszültséget le­het benne teremteni. Azokkal a politiku­sokkal készülök nagy beszélgetésekre, s ezt már előre élvezem, akikkel gyak­ran nem értek egyet. Például Duka Zó­lyomi úrral vagy Popély Gyulával. Az­tán képviselőkkel is szeretnék elbeszél­getni. Megkérdezem majd tőlük, hogy tudatosan szavaznak-e a parlament­ben, vagy pedig úgy, hogy előbb körül­néznek, a másik, a pártvezér vagy a klub vezetője hogyan szavazott. Ez nem kajánkodás a részemről. De azt gondolom, hogy talán ezzel is egy mák­szemnyit formálni tudom a szlovákiai magyar politikai kultúrát. Ha mással nem, már a kérdések föltevésével. Ez a tervem félig-meddig talán öngyilkosság. De a le­hetetlent is meg kell próbálni. Egyszóval zajlik körülötted az élet. Szeretem, ha zajlik körülöttem az élet. Az állóvíznél rosszabb nincs. Amint Illyés Gyula kedves verssora mondja, a langyosat kiköpi az Isten. — Végezetül be kell vallanom, én most gratulálni is jöttem hozzátok, mivel Pákozdi Gertrúddal, aki korábban a Nő főszerkesztője volt, a közelmúltban összeházasodtatok. Mégpedig azután, hogy jó pár éve (vagy évtizede?) együtt éltek már. Idilli környezetet alakítottatok ki magatok körül egy öreg parasztházban, Gútoron. Körülöttetek sok állat, macs­kák, befogadott kóbor kutyák, akik sor­sa, tudom, nagy szívügyed. Hány is van most belőlük? — Most négy kutyánk van és talán hét macskánk. Egy kis kajánkodással azt is mondhatnám, mert tudod, az írásaimban is szeretek csúfolódni, hogy ilyen hosszú mátkasággal már bekerülhetnénk a Re­kordok könyvébe. Bizony, Gertivel már idestova húsz éve működünk együtt. — A szakmában is, hosszú évek óta együtt az Új Szóban. S lám, még a dol­gozószobátokban is egymásnak szem­befordítva áll a két íróasztal. Tökéletes „együttműködés” lehet ez. Talán már a gondolatok szintjén is. — Pontosan így van. Amikor nekem nem jut eszembe egy szó, egy név, nem tudom befejezni a mondatot, akkor Gerti fejezi be, ő mondja helyettem. Szóval né­ha már kezdek babonás lenni. — Végül föl kell tennem az utolsó kér­désemet. Ha netalán megnyernéd nagy versenyünket, s Te leszel Az év férfija a Nő-ben, mit ajándékozol annak a sze­rencsés olvasónak, aki majd elhozza ne­ked a megtisztelő címet? — Nevelek neki egy kiskutyát. — Köszönöm a beszélgetést, és előre a szép ajándékot. Kocsis Aranka Fotó: Prikler László Kedves Olvasónk! Előző számunkban ismertettük in­duló szenzációs játékunkat, amelybe Ön is bekapcsolódhat, és szavazhat arról, hogy ki legyen Az év férfija a Nő-ben. Feltételek nincsenek. Nem kell mást tennie, mint gondosan el­raknia ezt a lapszámot és a követke­zőket is, s bemutató sorozatunk vé­gén a 32. oldalon található szelvényt (november 20-ig) beküldeni szer­kesztőségünk címére az Ön nevével és lakcímével kitöltve. Termé­szetesen csak azt az egyetlen szel­vényt, azét a férfiét, akire Ön szavaz. Tehát haTóth Mihályra szavaz, ha Ön szerint ő a legérdemesebb lapunk megtisztelő címére, akkor ebből a lapszámból kell levágnia a szelvényt. Kapcsolódjon be játékunkba, és ne hagyja ki a következő lapszámo­kat se. Újabb, izgalmas egyéniségek­kel ismerkedhet meg! Nő 23

Next

/
Thumbnails
Contents