Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-04-06 / 6. szám
Szívtelen szívesek „A szívbetegek Lourdes-ja” — csak ilyen szerény neve van a kaliforniai Stanford Egyetem Transzplantációs Klinikájának. A klinika mindezt a világ legjobb szívsebészének tartott Norman Shumway-nek köszönheti. Az 6 betegei azok, akiknek a legnagyobb esélyük van arra, hogy életüket egy szívcserével meghoszszabbítsák. Shumway betegeinek állítólag a fele öt évnél is tovább él. Az amerikai szívsebész a szakmai vélemények szerint két tényezőnek köszönheti a kedvező statisztikát. Az egyik az az operációs technika, amelyet ő fejlesztett ki, s ma már a világ sok országában alkalmazzák. A másik tényező, amely a statisztikát kedvezővé teszi számára — és amit igen sok kollégája bírál —, ahogyan betegeit „megválogatja”. Christian Barnard professzor, a szívátültetés negyedszázaddal ezelőtti úttörője szerint „Shumway kritériumai, amelyek szerint kiválasztja azt, akit majd megoperál, túl szelektívek”. Az Egyesült Államokban természetesen több helyütt végeznek szívátültetést, s az ebben érdekelt intézmények között nem is Stanford a legnagyobb. Az operálandó szívbetegek kiválasztásában egyébként több utat követnek. A pittsburghi egyetemen, ahol az évi majd kétezer amerikai átültetés közül a legtöbbet végzik, például azok a páciensek élveznek előnyt, akiknek állapota kritikus, tekintet nélkül a korukra. A minnesotai egyetemen, a második legnagyobb transzplantációs központban viszont a nehezen beszerezhető szerveket legalább annyira féltik, mint a pácienst. Ez azt jelenti, hogy egy rossz általános egészségi állapotban lévő páciensnek kisebb esélye van arra, hogy új szervet kapjon, mint annak, akinek csak éppen az a szerve rossz, amelyiket ki kell cserélni. Pontosan ez az, amit dr. Shumway-nak is szemére vetnek: nála a páciensnek, akit meg fog operálni, nem lehet más betegsége, mint a szívpanaszai. A professzornál perdöntő az életkor is: állítólag 50-55 évesnél idősebb beteget nem is vállal. Általában a donorok is fiatalok, maximum 35-40 évesek. Az Egyesült Államokban az operációra váró betegek, ha megfelelnek az általuk választott or24 Nő vos kritériumainak, várakozólistára kerülnek, ami persze nem jelent feltétlen szoros sorrendiséget. Az operáció idejénél tekintetbe veszik a beteg általános állapotát, hogy egyáltalán érdemes legyen még megoperálni. Mint a minnesotai egyetem transzplantációs központjának vezetője állította: „Senkinek nem teszünk szívességet azzal, hogy egy donorszívet elpazarlunk, és olyan valakibe ültetjük, aki az átültetés után hamarosan meghal”. Ugyanakkor természetesen az operáció időpontja attól is függ, sikerül-e donort találni megfelelő szívnagysággal és vércsoporttal. így nem is mindenki kerül kés alá: a várólistára felkerült szívbetegek kétharmada meghalj mialatt új szívre vár. Új szívet kapni az Egyesült Államokban nem tartozik az olcsó dolgok közé. A páciensnek és biztosítójának — a szerződés jellegének megfelelően más-más költségmegoszlásban — 80-100 ezer dollárjába kerül a műtét, nem számítva az operáció utáni munkaképtelenséget és így a jövedelemkiesést. Shumway és nyomában egyébként egyre többen állítják, hogy maga az operáció már rég kisebb probléma, mint az utókezelés. Meg kell védeni ugyanis az új szívet attól, hogy a test kitaszítsa magából, ez azonban a beteg számára nem kis megpróbáltatással jár. A szervezet védekező immun-rendszerét folyamatosan el kell nyomni. Shumway szerint „az újszíves páciensnek számolnia kell azzal, hogy alaposan meg kell változtatnia az életformáját, és állandóan mérgező gyógyszereket kell szednie. Ez a túlélés ára.” Ráadásul — mondják már a tapasztalatok birtokában — ez csak a probléma egyik fele. Legalább ilyen súlyos gond ugyanis a beteg operáció utáni lelkiállapota. Amerikáról lévén szó, természetesen vannak olyan pszichológusok, akik kifejezetten a transzplantált szervvel élő betegekre specializálták magukat. Ok egész sor, gyakran ismétlődő problémát figyelnek meg a szervátültetésen átesett betegeiken: ilyen a depresszió, az impotencia, az új szerv kilökésétől való állandó szorongás, a halálfélelem. Ehhez járul még — mondják — „a beteg bűntudata, hogy saját életét más halálának köszönheti”. /hvg/ II edves Olvasóink! Talán nehezen hihető, de a lakáskörülményeknek még nagyobb jelentőségük van a gyerekek, mint a felnőttek életében. A rossz lakáshelyzet — a számukra rossz lakás! — mind fizikai, mind szellemi fejlődésüket visszavetheti. Próbáljuk ezért beleélni magunkat a gyerek helyzetébe! Ne röstelljünk akár négykézlábra ereszkedve végigmászni a lakáson, hogy érzékeljük, milyen jelentősége van egy szobasaroknak, küszöbnek, szőnyegnek, milyen ijesztően hatalmas alulról egy asztal lába. Mindenkinek — a gyereknek is — fontos az a hely, ahova visszahúzódhat, ahol azt csinálhat, amit akar. Ahol nincs gyerekszoba, ott is módot lehet találni egy szobarész gyerekkuckóvá alakítására: leválasztható például egy szobasarok — szekrény vagy polc térbe állításával. Általában a legkisebb szobát szoktuk gyerekszobának kijelölni, holott a gyereknek a mozgáshoz helyre, tágas játszóterületre van szüksége. Gyakran előfordul, hogy a szülők régi, kiselejtezett bútoraikat helyezik el a gyerek szobájában. A felnőttek bútorai azonban többnyire alkalmatlanok a gyerek számára (nem szólva a behemót, politúrozott „szekrénysorokról”), a mi asztalaink kényelmetlenek a tanuláshoz, nagyméretű fekhelyeink általában ellenkeznek a gyerek „saját birodalom” igényével. A berendezésben a célszerűség és a jó közérzet a legfontosabb! Lényeges például, hova helyezzük az ágyat. A védett, meleg sarok az ajtóval szemben — ez az ideális megoldás! (Az ajtó résnyire hagyva az alvásnál biztonságérzetet ad!) Kis helyen jó megoldás az emeletes ágy. A tanulóasztalt helyezzük az ablak alá vagy mellé úgy, hogy a fényt szemből vagy balról (balkezeseknél jobbról) kapja. Jó, ha az iskoláskor előtti gyerekek játékmunkaasztalát többen ülhetik körül, és elmozdítható. Jobb, ha itt történik a ruhák tárolása is, mert elősegíti, hogy a gyerek önállóan öltözködjék. Játékait ajánlatos úgy elhelyezni, hogy azokhoz mindig könnyen hozzáférhessen (nyitott polc, tárolódobozok, ládák). Tegyünk a falra parafa táblát, vagy hagyjunk meg egy hungarocellel borított oldalfalat (szekrényajtót) arra, hogy oda saját műveit kitűzhesse! Különösen csúszó-mászó korban, de később is célszerű a gyerekszobában vidám, színes és könynyen tisztítható anyagokat (mosható tapétát, padlóburkolatként parkettát, linóleumot, táblás szőnyegpadlót, az ágy mellett mosható textilburkolatot) használni. Fekvés szempontjából a déli, délkeleti tájolású szoba a legjobb. A lámpák elhelyezésekor gondoljunk a gyerek szemmagasságára. Szükséges általános (mennyezeti) megvilágítás, a már olvasó gyereknek az ágynál is kell egy lámpa, de legyen külön világítás a munkaasztalnál is. Hasonló gondosságot igényel a gyerek munkaszékének a kiválasztása. A legmegfelelőbbek az állítható üléslappal ellátott székek. Lé-
