Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-04-06 / 6. szám
Fotó: Prikler László Már előre intem magam a beszélgetés alkalmával kívánatos semlegességre, mert könnyen elragadtathatom magam, miután az irodalom csábításának vagyok kitéve. Igaz, évtizedek, generációk, válaszfalak, felfogásbeli különbözőségek s az ismeretlenség választ el Holbay Lászlótól. Úgy látszik azonban, hogy ez a sok távolságteremtő körülmény csak fokozza a beszélgetés izgalmát. Tíz perc sem telik bele, s képzeletben már útjaink egybevágó szakaszait járjuk. Mire előkerül a boros üveg, már tény, hogy emberileg máris közelebb vagyunk egymáshoz, mint ahogy irodalmilag leszünk valaha is... A koccintásunk sem szertartásos, hiszen az ízek és fajták nyelvén már rég cinkosságra léptünk mindazokkal szemben, akik nem értenek a vetésforgóhoz, az évszázados körtefák fiatalításához, a rizling és a muskotály rokonításához. Milyen különös a sors: épp csak szóba kerül a szülőfalum, Búcs, Laci bátyám máris nyúl Nagy Lajos kötete után, amelyet a szerző dedikált. A szerző édesanyja pedig Búcson volt rektortanító, akinek kézjegyével sokat találkoztam az 1920-30-as években Búcson írt, szerkesztett és kiadott (!) Református Sión című folyóiratban... (gy csúszunk át, szinte észrevétlenül, ellenére az osztályban a második legjobb eredménnyel zárta a félévet. — S képzeletben már ott barangoltunk San Francisco és Monterey között a Napavölgyben, ahol Amerikában elsőként termett a Haraszthy Ágoston által meghonosított több tucatnyi nemes szőlőfajta... Mára a vidék (s egész Kalifornia) szinte verhetetlen a szőlő és a borok minőségében... — Akkor hogy is van ez? Maga járt odakint? — kérdezi tőlem meglepődve. — Laci bátyám szintén? ütöm vissza a labdát. — Jóformán többet tartózkodom odakint, mint idehaza. Két fiam él Kaliforniában, így aztán az irodalmi kapcsolataim is elevenebbek Amerikában, mint itthon. — Mivel magyarázza az angolszász irodalom és világ óriási vonzását? — A saját esetemben nem erről van szó. Én ugyanis a BESZÉLGETÉS HOLBAY LÁSZLÓVAL A „VOLT" ÉS A „LESZ" JEGYÉBEN az irodalom mezsgyéjére, de a különös párhuzamok tovább kísértenek. Előkerül Laci bácsi egyik nyomtatásban megjelent verse a Kettős járom alatt című amerikai lapból. — Ismerem — mondom —, Hites Kristóf adta ki a lapot, amely időközben, sajnos, megszűnt. — Igen, de Kristóf atyával azóta is tartjuk a kapcsolatot. Épp múlt nyáron szerette volna elvinni az unokámat Kaliforniába továbbtanulni, de... — itt elcsuklik a hangja — az unokámat néhány héttel az elutazás előtt halálos baleset érte.- Néhány percig nem tudtam, mondjam-e, illik-e mondani, de a dolgok egybecsengése olyan különös, szinte kísérteties volt, hogy nem tarthattam magamban. — Szóval... Kristóf atya az én unokaöcsémet vitte helyette Kaliforniába —mondom. — Épp tegnap kaptuk az értesítést, hogy a fiú, az idegen nyelv- és kultúrközeg 18 No háború vége felé Kiel mellett angol fogságba estem, így kénytelen-kelletlen megismerkedtem az angol életstílussal, kultúrával és a nyelvvel. Hát mit mondjak, az amerikaiak nem ragadtattak el sem emberi, sem erkölcsi kvalitásaikkal. — Akkor épp ideje, hogy „hazatérjünk”, s megkérdezzem, mikor és hogyan köttetett az irodalommal való „szerződése”. — Erre csak azt válaszolhatom, hogy gyermekkorom óta — a költészet vonzásában eszmélve — költőként indultam. Az egy más kérdés, hogy elképzelni is alig lehetne mostohább körülményeket az irodalom számára annál a kornál, amelyben én kezdtem a pályafutásomat. A tanulmányaim félbeszakadtak, s én kényszerpályára kerültem. Könyvkiadás nem volt, az anyanyelv használata bűntényszámba ment így az irodalom csak suba alatt létezett. — Innen hát az a néhány házilag sokszorosított füzetecske, amelyekben verseinek zöme fellelhető? — Igen. Ezek közül a Menedék című gyűjtemény a legjelentősebb. Úgy érzem, hazai irodalomtörténeti események gyújtópontja volt, lehetett volna ez a kiadvány, tekintve, hogy jogfosztottságunk idején szamizdat-kiadásban jelentettük meg, s köréje tömörülve, nagyjából mi úgymint Cséplő Ferenc, Szőke István, Décsy Gyula, Luzsica Lajos alkottuk a Szent György Kollégium Baráti Körét. Azt tűztük ki célul, hogy a velünk szemben intézményesített diszkrimináció remélt megszüntetése ne találjon bennünket felkészületlenül. Sajnos, szétszórattatásunk meghiúsította terveinket. A köztes évtizedekből nem is dokumentálható ennek a nemzedéknek a tevékenysége? — Alig dokumentálható. Néhány megsárgult lap a Fáklya, a Hét, keserű hangvételű levelek őrzik, illetve alkotják a sovány termést. Egyes csinovnyik-lapszerkesztők visszautasításait is el kellett viselnünk, akik egykettőre odavágták, hogy „a maga korában, teljesen ismeretlenül?”. Ehhez aligha kell kommentár. Mindezek ellenére dolgoztunk, ki-ki a maga módján. Hosszú-hosszú viszszavonultság után nem olyan régen Londonban járva, felébredt bennem annak az igénye, hogy megírjam a fogságom utáni élnónyeket. El is kezdtem a munkát még ott helyben, majd Kaliforniában folytatva egy teherautó kabinjában, megírtam két regényt. Az idén lát nyomdafestéket mindkettő Amerikában. — Vannak-e további tervei, s ha igen, azok milyen jellegűek? Szeretnék megírni egy lazán egymásba fűződő regényciklust. Bevallom, további munkámhoz igen jó ösztönzés lesz, ha a Francia táska című regényemet viszontláthatom folytatásokban a Nő-ben... Tudja, ez a regény a szlovákiai magyarság legsúlyosabb éveit dolgozza fel, s annak egyes szereplői egy egész közösség megpróbáltatásairól szólnak. , — Kívánjuk, hogy további alkotókedvéhez ne hiányozzon se az egészség, se az ösztönzés... Cúth János
