Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-01-13 / 1. szám
Tollas Tibor Az első felismerés Először vittük játszani a térre tipegő fiam, hol tavaszi fénybe' zsongott sok vidám bécsi gyerek. Körül a bácsik, nénik, boldogok, hol virág várja, hinta és homok s fűre hímes madárdal pereg. Ott állt a szélen, hol tömött sorokban várak épültek a hűs homokban, ment volna közéjük segíteni. Szóltak hozzá, ő felelt: — gereblye, s a csokálkozó gyermekszemekbe' mosoly bujkált, de gúnnyal teli. Újból szóltak, már magyarázó mozdulatokkal, ő felelt: — ásó, s körülfogták a furcsa jövevényt. О bizonygatta: homok, fű, kapa, hogy nem értették, elhalt szava, s legyintve otthagyták szegényt. A nyüzsgő gyermekhad között az árva csak állt a puszta homokban magába', sírásra görbült szája hirtelen, s már futott felénk, félve hozva ölnyi bánatát, hogy mért más, mint a többi, s hogy rajtunk kívül minden idegen. Ének egy kutyáról Szürke kutyáról szól az ének, Ki elhozta az emberséget Közénk egy őszi délután, Mikor a börtön udvarán A Dunapartról egymást váltva Toltuk a szenet taligába' Körül vigyáz sok fegyveres, Minden kis lépésünkre les. S a puskacső-szemek hideg Acélpupillái közt libeg Liliké, mintha korzón volna, Derűt hoz nékünk a nyomorba. Amerre útja elhalad, Terhével megáll mind a rab, Mázsás sorsát is földre téve, Hogy simogassa, hogy becézze. S mint csillagszóróból a szikra, Kérges tenyeréből száll a tiszta Simogatásra szánt meleg. Szeretni vágyó szeretet. Valaki embernek néz újra: Buksi fejét ölembe fúrja. Beszélő szemmel néma szót vált, Megértve csíkos társa sorsát, Már fut tovább, hol nevét hallja, Viszi vakkantó, vidám dalba Sűrített kölyök-boldogságát. S mint küldetést betöltő gályák, Kifut a rácsos nagy kapun, — Négy lábon mozgó evangélium. Kis korcs kutyába szorult lélek, Viszi e földet túró férgek Birodalmába az igét. S hogy megmutassa csöpp szívét, Csóválja forkát és csaholva Hívó örömét harangozza, Legyezőjéről tárva rád A béke selymes zászalját. Anyánk fehér kendője rég Intett búcsúzva így felénk, Mint ez a négy kis pamacsos Láb a lelketlen anyagot Legyőzve lelkét felmutatta, Az embereknek, új utakra. A költő hazára, a haza költőre talált Tollas Tibor gyűjteményes verseskötete elé „Az ébrenlét és álom közötti keskeny sávon” kövess, kedves olvasóm, a gyermekkor varázskörébe, melynek elmosódó határait eltávozott szeretteink emléke és fiatalságunk sugárzó évei védik. Anyánk vigyázó szeme, az első szerelem ma sem fakuló fénye, a régi játszótársak arca, a szülői ház kigyúló ablaka máig kísérnek. Az első szó, amit magunkba szívunk, egy virág illata vagy a hazai színek, ízek vezetnek a varázskör küszöbéig. Ez a tér kitágul időben és térben egészen a mindenség határtalanságába." — Ezekkel a szavakkal adja kezünkbe a költő, Tollas Tibor, 40 év válogatott verseinek gyűjteményét, a Varázskor; Forgószélben című könyvet, amely öt önálló kötetének és egyéb verseinek gyűjteményes kiadása. Tollas Tibor 1920. december 21-én született Nagybarcán. Szépapja 1848- as táborkari honvéd ezredesként harcolt az osztrák és a cári seregek ellen a magyar szabadságért. Az ő példáját követve, a Ludovika Akadémia növendéke lett. 1941-ben avatták hadnagygyá. 1945-ig hadi beosztásban, később pedig az ún. demokratikus honvédség tisztjeként szolgált. 1947-ben hamis vádak alapján perbe fogták. A reá kiszabott tíz év fegyházbüntetésből 18 Nő 9 évet a váci börtönben és a tatabányai bányában töltött. 1956 júliusában, a politikai perek felülvizsgálata nyomán szabadult. A sors iróniája, hogy a börtönévek után több mint 30 évet önkéntes száműzetésben élt, vagyis — akárcsak a börtönben született versei — a szabad világban megjelent költeményei is csupán „csempészáruként" kerülhettek a hazai olvasóhoz. Mint maga a költő mondja: „Nagy elégtétel és nem várt ajándék, hogy az utóbbi években, az 56 után felnőtt «búvópatak-nemzedéknél» előítélet nélkül visszhangra találtak ezek a versek”. A jövőnek ők igazolnak
