Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)

1992-01-13 / 1. szám

általuk oldoz fel a holnap

Tollas Tibor nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját. Ebből az alkalomból többek között a müncheni Néprajzi Múzeum előadótermében rendeztek díszünnepélyt a költő köszöntésére, a Volt Politikai Foglyok Világszövetsége, valamint a Magyar Szabadságharcos Világszövetség Európai Elnöksége szervezésében. A díszünnepélyen Juhász László méltatta az ünnepelt politikai, költői és lapszerkesztői munkásságát. Tollas Tibor ugyanis nem csupán költő, hanem a Nemzetőr főszerkesztője és kiadója is egyben. 1956 telén Bécsben alapította a lapot, amely hamarosan az emigrációba kényszerített magyar demokratikus erők egyik legjelentősebb fóruma lett. A Nemzetőr azóta Münchenbe tette át székhelyét, s nem kevesebb, mint 94 országba jut el, ha nem is dömpingmennyiségben.

A költő irodalmi és dokumentumértékű ún. börtönverseit tartják a legjelentősebbeknek, ámde nagy igazságtalanság lenne ezt a megállapítást feltétel nélkül elfogadni a költő egyéb versei rovására. Műveinek szamizdat kiadásait követően, a Katalizátor Iroda jóvoltából, a hazájában is megjelentetett új köteteivel (Varázskor, Forgószélben, Hazafelé) költőt avatunk. Meglett költőt, akinek művei — sajnos — csak a közelmúltban váltak hozzáférhetővé számunkra. Olyant, aki előkelő helyet követel magának irodalmunkban. Joggal, mert Tollas Tibor költészete nem féloldalas, mint a legtöbb emigráns költőé. Nem érződik nála a külföldön eltöltött évtizedek gyakori kísérőjelensége, az anyanyelv-sorvadás. Közlendőjének szárnyakat tud adni a nyelv és a stílus. Gondolatilag mindig következetes és pontos, a nyelvi lehetőségek kihasználása által pedig képei gazdagok, telítettek, plasztikusak. Elmondhatni, hogy irodalmunk legjobb — hagyományos — vonulatát követi. Igazán nem véletlen, hogy a költő a számára rendezett müncheni ünnepség napján kapta kézhez a Magyar írószövetség tagsági könyvét Jókai Anna kísérő soraival, negyvenévi igazságtalan vádak és elhallgattatás után. Ezt az elismerést maga a költő is méltán tartja a legnagyobb (születésnapi) ajándéknak.

A küzdők, miként a történelem is mutatja, ritkán érik meg imáik és céljaik termésidejét. Felőrlődnek, elhullanak. Tollas Tibornak azonban pokoljárása idején is erősebb volt a hite, élet- és alkotásvágya annál, mintsemhogy feladta volna. Nem adta fel, s ennek most együtt örülhetünk!

CÚTH JÁNOS

Franz Kafka

tRégi História

Úgy látszik, mintha hazánk védelme nagyon el volna hanyagolva. Mostanáig nem törődtünk ezzel, csak végeztük a munkánkat; az utóbbi idők eseményei azonban gondokat okoznak nekünk.

Cipészműhelyem van a császári palota előtti téren. Hajnalban, még jóformán ki sem nyitom az ablaktáblákat, már látom, hogy a térre nyíló valamennyi utca torkolatát fegyveresek szállták meg. Ezek azonban nem a mi katonáink, hanem nyilvánvalóan északi nomádok. Felfoghatatlan számomra, hogyan nyomulhattak idáig, a fővárosig, amely igen nagy távolságra van a határtól. Mindenesetre itt vannak, sőt, mintha minden reggel többen lennének.

Természetüknek megfelelően a szabad ég alatt tanyáznak, a lakóházakat megvetik. Kardjuk élesítésével, nyilaik hegyezésével, lovaik gyakorlatoztatásával foglalatoskodnak. Ebből a csendes, mindig nagy gonddal tisztán tartott térből valóságos istállót csináltak. Olykor kiszaladunk boltjainkból, és megkíséreljük, hogy legalább a trágya nagyját eltakarítsuk, de ez egyre ritkábban sikerül, mivel erőfeszítésünk hasztalan, és ezenkívül abba a veszélybe sodor bennünket, hogy vad lovak alá kerülünk vagy megsérülünk az ostoroktól.

Beszélgetni nem lehet a nomádokkal. Nyelvünket nem értik, nekik pedig jóformán nincs is. Valahogy úgy érintkeznek egymással, mint a csókák. Folyton-folyvást hallani ezt a károgást. Életmódunk, berendezkedésünk számukra éppoly felfoghatatlan, mint amennyire közömbös. Ennek következtében visszautasítanak minden jelbeszédet is. Kificamíthatod az állkapcsod, kitekerheted a kezed, mégsem értenek meg, és nem is fognak megérteni soha. Gyakran vágnak fintorokat; ilyenkor kifordul a szemük fehérje és habzik a szájuk, de ezzel nem akarnak mondani semmit, és ijesztgetni sem akarnak senkit; teszik, mert ez a természetük. Amire szükségük van, elveszik. Nem lehet állítani, hogy erőszakot alkalmaznának. Mielőtt támadnának, félrehúzódunk és átengedünk nekik mindent.

Az én készletemből is elvittek már néhány jobb darabot, ha azonban azt nézem például, hogy szemben a hentesnél mi történik, nem panaszkodhatom. Még be sem viszik az áruját, már mindenét elragadják; gyakran előfordul, hogy lovas és ló egymás mellett hasal, és ugyanabból a húsdarabból táplálkozik, az egyik az egyik, a másik a másik végén. A hentes fél, és nem meri beszüntetni a hússzállítást. Mi megértjük ezt, pénzt adunk össze, és támogatjuk őt. Ki tudja, mit eszelnének ki a nomádok, ha nem kapnának húst, de ki tudhatja, mit eszelnek ki még akkor is, ha mindennap megkapják a húsukat?

A minap arra gondolt a hentes, hogy legalább a vágással járó fáradságot megtakaríthatná, és ezért egyik reggel egy eleven ökröt hozott. Ezt még egyszer nem teheti meg. Legalább egy órán át feküdtem a műhelyem legmélyén a földhöz lapulva, magamra terítve összes ruhámat, pokrócomat és vánkosomat, csak hogy ne halljam az ökör bőgését, melynek eleven, meleg húsát a minden oldalról ráugró nomádok a fogukkal marcangolták darabokra. Már régen csend volt, amikor kimerészkedtem; fáradtan hevertek a nomádok az ökör maradványai mellett, mint boroshordó mellett a részegek.

Éppen ekkor úgy láttam, a császár áll a palota egyik ablakában; egyébként sohasem tartózkodik ebben a külső épületszárnyban, mindig csak a legbelső kertben él; most azonban ott állt az egyik ablakban — legalábbis nekem úgy rémlett —, és lehorgasztott fejjel nézte a palotája előtti garázdálkodást.

— Mi lesz? — kérdezzük egymástól. — Meddig kell még elviselnünk ezt a terhet és ezt a gyötrelmet? A császári palota idecsalogatta a nomádokat, ahhoz azonban nem ért, hogy el is űzze őket. A kapu zárva; az őrség, amely azelőtt ünnepélyesen, folytonfolyvást ki-be masírozott, most a rácsos ablakok mögött tartózkodik. Ránk, kézművesekre és kereskedőkre hagyták a haza védelmét, mi azonban nem ilyen feladatra termettünk, sohasem dicsekedtünk vele, hogy erre alkalmasak volnánk. Ez csak félreértés lehet, de mi belepusztulunk.

GÁLI JÓZSEF fordítása

Nő 19