Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)

1992-03-23 / 5. szám

RECEPT NÉLKÜL Ha Arany János élne, avagy új lehetőségek az epekövesség gyógyításában 175 éve, 1817. március 2-án született a legnagyobb magyar epikus költő, Arany János. E sorok írójának — foglalkozási ártalomként — Arany nevének említésekor az epekövek jutnak eszébe. Nem véletlenül. Közismert, hogy költőnket idős korában az epekőbetegség kínozta. Enyhülést a karlsbadi ivókúrák jelentettek számára. S mi­ért nem műttette meg magát, hogy megszabaduljon köveitől? Nos, többek közt azért nem, mert az epekősebészet Arany korában még nem volt „divatban". Az első epe­hólyag-eltávolítást éppen Arany halálának évében, 1882-ben végezték el. Az epehólyag-kövesség — népbetegség. Minden száz felnőtt közül tíz epekö­­ve(ke)t hordoz testében. Minél idősebb valaki, annál nagyobb valószínűséggel epe­köves. Még szerencse, hogy az epekövesek mintegy 75-80 %-a panaszmentesen hordja köveit. A fennmaradó 25 % azonban, Aranyhoz hasonlóan, komolyan szen­vedhet köveitől. A leggyakoribb panasz a nagy fájdalommal, hányással járó epekó­­lika, de gyakori a követ tartalmazó epehólyag gyulladása is. Amíg a kövek picik, könnyen távoznak az epevezetéken át a tizenkét ujjnyi bélbe. A nagyobb kő azon­ban megszorulhat, ami nemcsak nagy fájdalommal, hanem a beteg besárgulásával is jár. S mivel e súlyos szövődmény bekövetkeztekor az epeműtét is sokkal kocká­zatosabb, ezért a sebészek többsége még a panaszmentes kőhordozónál is a műtét, azaz az időben elvégzett epehólyag-eltávolítás híve. 1882 óta majd száz éven keresztül az epehólyag-eltá volítás volt az epekövesség radikális gyógyításának egyetlen módja. Az utóbbi évek e téren is lényeges válto­zást hoztak. Egyrészt lehetővé vált az epekőbetegség nem sebészi gyógyítása, másrészt magában a sebészeti beavatkozásban is forradaminak mondható újítások történnek. A nem műtéti kőeltávolítás lehetőségének megértéséhez tudnunk kell, hogy az epét a máj folyamatosan termeli. Ez a napi 7-12 deciliternyi zöldes színű, sűrű folya­dék a májunk alatt elhelyezkedő „raktárban", az epehólyagban gyülemlik össze. (Ha a hólyagot műtéttel eltávolítják, az epe az epevezetéken keresztül egyenesen a bél­be folyik). Epefesték, koleszterin s különféle epesavak találhatók az epében. Bizo­nyos körülmények közt az epe egyes alkotórészei, mindenekelőtt a koleszterin, s kisebb mértékben az epefesték, kristályok formájában kicsapódnak, és köveket ké­peznek. E kövek kezdetben lágyak, agyagszerűek, ám ha kalcium is keveredik az alkotórészek közé, igazi „kövek” keletkeznek. A kalcium jelenléte az epekövekben kulcsfontosságú a nem műtéti kőeltávolítás szempontjából. A kalciumtartalom ugyanis azt jelenti, hogy az ilyen köveket már nem lehet epekőoldással gyógyítani. Amerikai orvosok jöttek rá elsőként, hogy a koleszterin akkor csapódik ki az epében, azaz akkor kezd epekövekké összecsomósodni, ha bizonyos epesa vak mennyisége megcsappan. E megfigyelésből kiindulva, ma már olyan epesavtartalmú tabletták juttathatók be a szervezetbe, melyek megakadályozzák a további kőképződést, ill. a már meglévő s még nem nagy, kalciumot még nem tartalmazó koleszterinköveket feloldják. A kőoldó kúra hosszadalmas, több hónapig tart. Sajnos, hatása sem vég­leges: a kúra befejezte után a kezeltek mintegy felében pár év múlva újra megindul a kőkópződés. A kőoldás mellett a másik modern kezelési mód a lökéshullámmal való kőzúzás, kőrobbantás. Egy speciális gépezet a hasfalon keresztül a beteg epehólyagjára lö­késhullámokat bocsát ki, melyek apró szemcsékre robbantják szét a még kalciumot nem tartalmazó, apró köveket. Az apró szemcsékre tört kövek vagy természetes úton, az epevezetéken át a bélbe távoznak, vagy utólagos epesavkezeléssel felold­hatók. A sebészeti kezelés „slágere" a mindössze kót-három éves múltra visszate­kintő ún. laparoszkópiás epeműtét, melynek során — a klasszikus epeműtóttel el­lentétben — nem kerül sor a hasüreg szikével való megnyitására. A beavatkozás egy hasüregbe beszúrt, csőszerű eszköz, a laparoszkóp segítségével történik, és a sebész az egész műveletet egy videomonitoron követi szemmel. Mindezek ismeretében mégis leszögezhetjük: a klasszikus, hasmetszéssel járó epehólyag-eltávolítás továbbra is alapvető kezelési mód, a leginkább kitapasztalt, a legjárhatóbb út. A szakszerűtlen, nem orvosi javallat esetén a kőoldó kezelés nem­csak eredménytelen, hanem veszélyes vállalkozás is lehet. 28 Nő Dr. Kiss László Ne feledjünk egy alapvető sza­bályt: Az arc ápolásának nem sza­bad az állnál befejeződnie! A nyaknak és a dekoltázsból ki­látszó testfelületnek is ápoltnak kell lennie. Minden egyes arcápo­lás alkalmával gondolnunk kell tehát a nyak és a nyaktájék ápo­lására is. A szem körüli szarkalá­bak mellett a nyak bőre árulja el a leginkább a nő korát. Igen rossz szokás az ágyban va­ló olvasás, mert ilyenkor a fejet fel kell támasztani, és ez nemcsak ráncosodást, hanem tokaképző­dést is eredményez. A magas pár­na is ráncokat idéz elő, így lehe­tőleg lapos vánkoson kell aludni, hacsak valamilyen betegség miatt nem tiltja az orvos. A nyak és az arcbőr típusa között általában nincs eltérés. Mégis előfordulhat, hogy a nyak bőre szárazabb. Ilyenkor eltérő kezelést kell al­kalmazni. A nyak bőrének ápolá­sára különösen ajánlott az E- és F- vitamint tartalmazó hidratáló kré­mek használata. Az évek múlásá­val a nyak bőre szárazzá válik, és elmélyülnek a ráncok. Keletkezé­sük megelőzhető, illetve késlel­tethető, például különféle pako­lásokkal, borogatásokkal. Igen jó hatású a gyógyfű vés pakolás. Az idénynek megfelelő egymarék­­nyi konyhai fűszert forrázzunk le negyed liter forrásban levő tejjel. A leforrázott növényt terítsük szét egy kötözőpólyán, és fedjük be vele a nyakunkat. Egy másik pólyát itassunk át tejjel, és ezt is csavarjuk a nyakunk köré. Végül a borogatásra száraz törülköző kerül. Negyed óráig hagyjuk a nyakon. Pakolás: Forralt langyos tejben felolvasztunk egy pici va­jat, és a nyakat ezzel töröljük át.

Next

/
Thumbnails
Contents