Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-03-23 / 5. szám
adták a statútumot a minisztériumból átdolgozásra. Javaslatainknak azonban újra csak nem tudtunk érvényt szerezni, az átdolgozott változatba sem kerültek bele. Hozzáteszem, hogy időközben megváltozott az iskola vezetősége, a múlt év februárjától új dékánunk van. Ami az egyetemi tervezetet illeti, már második éve készülnek a különböző javaslatok. A most elfogadott tervezet egyérteműen a Mezőgazdasági Főiskolával való „fuzionálás” felé mozdul el. A Magyar Tagozat kérdésének e szempontból két vetülete is van. Az egyik: milyen formában, struktúrában létezzen a magyar pedagógusképzés a transzformációig? A másik: hogyan tagozódjék be a leendő egyetem szerkezetébe? Az én javaslatom az volt, hogy próbáljunk meg egy koncepcionális javaslatot kidolgozni az egyetembe való betagozódásra — párhuzamosan a jelenlegi keretek pontosabb kijelölésével. Sajnos, a Magyar Tagozat szerkezetéről eleddig még nem sikerült mindkét fél számára elfogadható változatot kidolgozni. Az egyetemi javaslattervezetet megszövegező bizottságban pedig nem voltunk jelen. Javaslatainkat írásban nyújtottuk be! Tudomásom szerint az Akadémiai Szenátus tárgyalási rendjén egyáltalán nem szerepeltek. Múlt év áprilisában vettem részt utoljára a Mezőgazdasági Főiskolával folytatott tárgyalásokon, akkor be is nyújtottam a Magyar Tanszékkel közösen kidolgozott koncepciótervezetünket. Azóta viszont nem hívtak meg, egészen az akkreditációs bizottság döntéséig. Természetesen mi készek vagyunk tárgyalni, több javaslatot is kidolgoztunk, a legújabb egy ún. Nemzetiségi Kultúrák Karáról beszél. Ez a javaslattervezetünk már a minisztériumban van. Tóth Károly, az MPP alelnöke kijelentette, hogy minden politikai súlyukkal oda hatnak, hogy a tervezet elfogadtassák. A végső szót azonban erről is az Akadémiai Szenátus mondja ki. A törvény értelmében a főiskola ezen törvényhozói szervének a joga új karok létesítéséről dönteni. 4. Mint megtudom, eleddig rengetegen és rengetegszer tanácskoztak a Magyar Tagozatról, többek között a minisztériumban is. Tavaly november 6-án például Pisút iskolaügyi miniszter vezetésével ültek le a magyar képviselők, és Nyitra képviseletében jelen volt a dékán és a dékánhelyettes, László Béla is. Többek között olyan megegyezés született, hogy záros határidőn belül — december 15- ig — kidolgoznak egy tervezetet, amelyért a dékán és László Béla vállalnak felelősséget. A képviselők örömmel nyugtázták: Végre megindult a párbeszéd! Azonban nem hivatalos tanácskozásról lévén szó, az elfogadott határozatok nem voltak kö-Alabán Ferenc tanszékvezető telező érvényűek. December 16-án Liba úr ugyan megjelent a minisztériumban — de László dékánhelyettes nélkül, akit nem tartott szükségesnek magával hozni, és a benyújtott tervezetet sem ismerte a magyar „fél”. (Mint szigorú „magáninformációként” megtudom, ezt a változatot valószínűleg az a „magyar-szlovák” vegyesbizottság dolgozta ki, helyesebben annak a vegyesbizottságnek a szlovák „része”, amelyet Liba dékán szeptemberben nevezett ki.) Jegyzeteim természetesen más feltételezésekkel is kiegészülnek. Már az eddigiekből is elég nyilvánvaló egy hol nyílt, hol burkolt ellenállás a Magyar Tagozat önállósodási törekvéseivel szemben. M. M. adjunktus — Ne írja ki a nevemet, mert másnap már szedhetem a sátorfámat. Az az igazság, hogy azért nem szerepel a tervezetben Magyar Kar, mert se a dékán, se az iskola vezetése nem akarja, hogy legyen Magyar Kar. A dékán, mikor a minisztériumban sarokba szorítják, bólogat, hümmög, és mindent megígér, „otthon” aztán szépen „csúsztatja” a dolgokat. A Magyar Tagozat ügyében például senkit nem fogad, az újságírók elől is kitér. A javaslatokat nem tűzi napirendre. Gyakorlatilag nem mond se á-t, se b-t, az idő meg telik. Persze az az igazság, hogy Pastier, az előző dékán se sietett, ha erről volt szó. V. V. adjunktus — Azért lenne fontos az önálló Magyar Kar, mert jelenleg nincsenek meg a magyar nyelvű tanárképzés törvényes garanciái. A magyarul oktató tanárok szekciókba tömörülve különböző tanszékek kötelékébe tartoznak. A tanszékek rendelkeznek velük, nincs semmi önállóságuk. A szakpárosítások nyitása szintén a tanszékvezetőkön múlik. Vannak tanszékek, amelyek megértéssel, és vannak tanszékek, amelyek előítélettel viseltetnek az ügyünk iránt. Nem valószínű például, hogy nyílik a közeljövőben magyar-történelem szakpárosítás, mert a tanszékvezetővel nem lehet megegyezni. Mi egyszrűen azt akarjuk, hogy ne a tanszékvezetők hozzáállásán múljon a dolog. Egy esetleges Magyar Kar a rektorátus hatáskörébe tartozna, és garanciát jelentene a jövőre nézve. //. H. adjunktus — Kovác exminisztert sokan átkozzák, pedig neki köszönhető, hogy múlt évben kaptunk vagy kétmillió koronát. Ez har-László Béla dékánhelyettes mincöt oktató béralapjára lett volna elég. Kilencven őszén húsz embert vettek föl, köztük engemet. Az újabb helyekre kiírt pályázatokat még Pastier írta alá. Az új dékán, Liba azonban csak július elején nevezte ki a pályázati bizottságot. Véleménye szerint a kormányhatározat alapján szlovák tanárokat is föl lehet venni, hisz azok is tanítják a magyar hallgatókat. Azóta alszik az ügy, még két oktatót fölvettek, a többi pénzt pedig bizonyára fölhasználták másra. Természetesen a két évvel ezelőtti viszonyokhoz képest számottevő az előrelépés, háromszor annyi hallgatónk van. Kísérlet П. 1. Félve, rossz szájízzel írom le a beszélgetéseket. Félve azért, mert tudom, hogy bár a történetnek tartozékai, egysíkúvá tehetik a képet. Nem szeretném ugyanis, ha az emberi gyöngeségek, elfogadhatatlan „harci” eszközök fölötti fölháborodás elfedné a valóságot. Teleki tanárnő, a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének helyettes vezetője arról beszél, hogy a kérdést Nő 5