Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-03-23 / 5. szám
úgy is föltehetjük: a magyar oktatói gárda képes lesz-e egyetemi szinten tanítani. — Mert nézzük csak — mondja —, melyik szekció önállósulhatna mint tanszék. Bizony, nem mindegyik! Óriási feszültséget okoz az oktatók túlterheltsége, hiszen nagyon megszaporodott a hallgatók száma. A dékánnak sokszor igaza van, mikor a szakmai színvonal elsődlegességét hangsúlyozza. Tény, hogy elsősorban szakmailag kell megerősödnünk, hogy megálljuk a helyünket. Követeljük, hogy magyar nyelven oktassanak minden tárgyat? Hisz még a kiírt pályázatokra sincs elég jelentkező! Alig van remény például, hogy az elméleti diszciplínák oktatására találunk embereket. Nagy gond, hogy az újonnan fölvett oktatók nagy része bejáró, a hét közepén már rohan haza. S ez nem jó se a hallgatóknak, se a színvonalnak, de az egyetemi életnek sem használ. — Az az igazság — ingatja a fejét , hogy középiskolai tanár nem szívesen megy tanítani főiskolára. Hiszen talán még a 3 500 koronás alapfizetést sem kapja meg, s az oktatáson kívül egyéb, kutatási, publikálási kötelezettségei is vannak. Nem akarok megint a pénzkérdéssel előhozakodni, de ne feledjük, hogy az önállóság pénzkérdés is. Őszintén meg kell mondanom, rengeteget ártott az ügynek a két évvel ezelőtti választási kampány, mikor egyes pártok, átesve a ló túlsó oldalára, Jókai Egyetemben kezdtek el gondolkodni. Teljesen másként állnának a dologhoz itt a főiskolán, ha ez nem történik meg, arról nem is szólva, hogy a politikai légkör sem kedvezett az ilyesfajta fölvetésnek. Először a Magyar Tagozatot kellett volna megerősíteni, s ez aztán alapja lehetett volna valami másnak, akár egy leendő egyetemnek. Hasonló aggályait a tanszékvezető, A la bán Ferenc sem titkólja. — Társelnöke voltam annak a vegyesbizottságnak — mondja —, amelyik a Magyar Tagozat koncepcióját lett volna hivatott kidolgozni. Az elvi szempontok egyeztetésekor óriási vitáink voltak. 1989 novembere után a Magyar Tagozat öntudatra ébredésének, megizmosodásának lehetünk tanúi. Kérdezhetjük persze, milyen fokú önállóságot képzelünk el a Magyar Tagozat számára. Azt hiszem, a vegyesbizottságban azért nem jutottunk közös nevezőre, mert az elvi kiindulópontokban nem tudtunk megegyezni. 2. Tény és való: épp ezzel az egyeztetéssel van baj! Mert hiába állítja az iskola vezetősége, hogy nem volt javaslat. Annyi javaslatot talán fennállása óta nem látott a Pedagógiai Kar, mint amennyit a Magyar Tagozat ügyében összehoztak. Folyik a papírháború minden szinten és minden emeleten. Au érintettek állandó (és lassan kizárólagos) levelezésben állnak egymással. Bizottságokból is volt egynéhány! Mint a hallgatóktól megtudom, a legújabb kilenc-, illetve tizennégy tagú (pontosítják a minisztériumból) lesz, és tanácsadó szervként fog működni a miniszter mellett. (És az előzetes információk ellenére, mégiscsak tagja lesz László dékánhelyettes, akit Liba dékán „elfelejtett” javasolni.) — Az átiratási ügy után tiltakozó levelet írtunk Pisút miniszter úrnak — mondja második találkozásunk alkalmával Domsitz Márton. — Erre január végén meghívást kaptunk Durikovic miniszterhelyeteshez, aki arra kért, a későbbiekről is tájékoztassuk őt. A koncepciótervezetre is rákérdeztünk, amire elmondta, hogy egy Fotó: Nagy László kilenctagú bizottságot állítottak össze „nemzetiségi kultúrák, pedagógusképzés” tá rg у к őrbe n... 1 logy ennek az újabb „bizottságosdinak” mi lett az eredménye, nem tudom. Én a jegyzeteléssel február elején leálltam. Ha úgy vesszük, nem vagyok bizakodóbb, mint az elején. Kivéve persze, ha csoda történik...és a Pedagógiai Kar, a Magyar Tagozat, az Akadémiai Szenátus, a hattagú vegyesbizottság, a kilenctagú vegyesbizottság, a tizennégy tagú vegyesbizottság... mégis közös nevezőre jut. Márpedig azt mondják, csodák nincsenek! Nagyvendégi Éva HELYBEN JÁRÁS 6 Nő