Nő, 1992 (41. évfolyam, 1-9. szám)
1992-01-13 / 1. szám
ADunaszerdahelyen megrendezett II. Szlovákiai Táncháztalálkozó kirakodóvásárára Németh György mosonmagyaróvári népművész áttetsző, törékeny, szépségükben a drágakövekkel vetekedő ékszereket hozott magával. A nyakláncok, karkötők, gyűrűk szokatlan alapanyagból, lószőrből készültek. A lószőrfonás ősi mesterség tájainkon aligalig ismert. Németh Györgyöt arra kértem, mondja el, hogyan került kapcsolatba a lószőrékszerekkel. — Egy népművészeti táborban találkoztam először ezzel a mesterséggel. Ott egy zenész ráérő idejében hurkolta a karikát, és aztán megmutatta azt a néhány fogást, amelyből tulajdonképpen az egész áll. — Mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember ezt a kézművességet megtanulja? — A mesterséget egy tíznapos táborban is meg lehet tanulni, a többi aztán az ember egyéniségén, ráérzésén múlik, akárcsak más művészeti ágakban. ízlés és tehetség dolga, hogy a különböző formákat, színeket hogyan kombináljuk, hogyan alakítunk ki belőlük ékszert. — Sokáig tart, amíg elkészül egy-egy mutatós nyaklánc? — Nem néztem utána, de egyszer talán meg kéne számolni, hogy hány kis karikából áll egy átlagos nyaklánc. Nekem kilenc év gyakorlat után egy karika elkészítéséhez nyolc-tíz percre van szükségem. Fonni azonban nem lehet órákon keresztül, mert egy idő után az ember szeme előtt fekete és színes karikák kéz-Füstszínű szépség nyomában Ismerkedés a lószorékszerekkel denek ugrálni. A szem elfáradása tehát megnyújtja a készítés idejét. Miután én csak kedvtelésből űzöm a mesterséget, kevés időm jut rá, és esténként lámpafény mellett hurkolni még sokkal rosszabb. — „Civilben" mivel foglalkozik? — Népművelő vagyok a mosonmagyaróvári művelődési központban, tehát a munkámhoz mindenképpen kötődik a hagyományőrzés, kulturális értékeink ápolása, bemutatása. A lószőrékszerek készítésének varázsát Magyarországon Bodrogi Sándor fedezte fel újra, tőle sokat tanultam. Sajnos, egy Foto: Nagy László éve meghalt. Én azt szeretném folytatni, amit ő elkezdett, vagyis legalább olyan fontos számomra ennek a mesterségnek a továbbadása, mint az, hogy valamilyen módon profitáljak belőle. A tanítás talán még a saját munkámnál is fontosabb. Hozzá kell hogy tartozzon mindennapjainkhoz, hogy ha az ember a kezébe vesz valamilyen anyagot — teljesen mindegy, hogy csuhét, lószőrt, vagy vesszőt —, tudjon vele mit kezdeni. — Sok fiatalt érdekel ez a művészet? — Nagyon sok érdeklődő van. Az elmúlt nyáron első lószőrékszer-készítő táborunkba mintegy ötvenen jöttek el. Ezt a tábort egyébként most már évente szeretnénk megszervezni a Szigetközben. Ezenkívül a népszerűsítés érdekében lószőrékszer-készítő pályázatokat hirdetünk, kiállításokat szervezünk stb. — Ezek az ékszerek, amelyeket elhozott a vásárba, szintén kiállítási darabok, vagy meg is vásárolhatók? — Megvásárolhatók. El kell azonban mondanom, hogy az érdeklődők jobbára a népművészetet kedvelő „vékonypénzű” fiatalok közül kerülnek ki, így legfeljebb a gyűrűket, fülbevalókat, kisebb karkötőket tudják megfizetni. A nyakláncokat, komolyabb garnitúrákat már kevésbé, mert az áruk úgy tízezer forint körül mozog. Az, hogy meghívtak erre a táncháztalálkozóra, nem az anyagiak miatt érdekes, hanem sokkal inkább azért, mert a szlovákiai magyarok körében a lószőrfonás szinte teljesen ismeretlen. Ez most jó alkalom a mesterség népszerűsítésére, ezért is örülök, ha közreműködhetek abban, hogy itt is megismerjék. tést! Köszönöm a beszélge-M.CSEPÉCZ SZILVIA Nő 13
