Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)
1991-12-16 / 4. szám
о N (О-Я _1 СП я Z 'О о И. erővel bíró közösség lassan megszűnik létezni. A helyzet ma, a rendszerváltás után, ha egyáltalán lehetséges, még súlyosabb. A lakosságot foglalkoztató két helyi kisüzem, a kőbánya és a mésztelep egyre csökkenti munkaerő-állományát. A bodrogszerdahelyi üzemek sorra bezárnak, egyre több embert fenyeget az elbocsátás veszélye... 2. Vas bácsit követem, a mokány parasztembert. I losszú léptekkel igyekszik a Bodrog felé, közben az embervastagságú füzeket mutatja. — Ezek is fékezik a víz folyását! mondja. — Nincs a meder kitisztítva, három híd van beleszakadva, azok is emelik a szintjét. Régen a normális vízszint vagy négy méterrel alacsonyabb volt. — Régen errefelé legeltettek? — Hatszáz darab marhát, háromezer juhot tartott el ez a határ. S ez még a szövetkezet idejében is így volt1 Tudom — néz rám komolyan —, mert én voltam a szövetkezet elnöke. Mennyit vesződtünk mi itt! Aztán azt mondták, nem adnak pénzt, mert nincs teljesítve a terv. Soha nem volt teljesítve a terv. Kijelentették, hogy nem tudok gazdálkodni. Én nem tudok gazdálkodni! Hát látszik — mutat az elgazosodott földek felé —, hogy ők mennyire tudnak gazdálkodni! Azt akarták, dózeroltassam ki, a hegyen a szilvafákat — dohog. — Mikor fölmondtám, azt mondták, nem engednek sehol megélni, Ostravába kellett utaznom munka után. — Errefelé is volt földje Vas bácsinak? — Volt vagy hat darab! — ráncolja a homlokát. — Azokból a földekből is akkor lesz valami, ha kézbe veszik majd részvénytársaságként vagy bérleti alapon. Mert másként ellopnak mindent! Mert most ellopnak mindent, aztán senkit sem szabad bántani érte. Ebben is a vezetés a hibás, mint ahogy mindig a vezetés a hibás. A nép azt teszi, amit parancsolnak neki. — Önálló gazdálkodásba kezdenek-e a ladamőciak? — En nem, mert én már hetvenkét éves vagyok — magyarázza. — De a többiek se nagyon bátorkodnak. Hisz még a földjeinkre se tudunk átjutni! Több mint negyven év óta nincs átjáró a Bodrogon. A régi rendszer még arra sem tartotta érdemesnek a népet, hogy legyen átjárója. Ezt kellene elébb visszaállítani! 3. A községi hivatal előtt álldogálunk. A hirdetőtáblákon a kommunista párt választási cseresznyéje árválkodik, s egy lista a szőlő idei felvásárlási árának alakulásáról. A polgármestert Bárány Istvánnak hívják. Magas, fekete hajú fiatalember. Hetvenkilenc óta irányítja a község életét. Nyugodt félmosolíyal fogad. — A NYEE támogatásával győztem, most ez a legerősebb mozgalom a faluban. A kilenc képviselőből öt a mi emberünk. De a választások itt nem jelentettek problémát. — Mi jelent problémát? — A munkanélküliség. Jelenleg huszonhét munkanélkülink van, jobbára nők. A kőbányában most szenet darálnak, de a mészgyár is visszafogta a termelését. Darát gyártottak — a földek savanyú kémhatásának csökkentésére —, de alig van megrendelésük; a szövetkezeteknek nincs pénzük már ilyesmire. Sajnos, eddig is kevés munkalehetőség volt a környéken, ezért is indult meg az elvándorlás. — Tehát semmi jó hír... — Az egyetlen pozitívum, hogy idén sikerült visszahozni az iskolát. Ami pénzünk csak volt, mind az iskolára költöttük. Kora reggeltől késő estig dolgoztunk, hogy másodikén elkezdődhessen a tanítás. Tizenhat gyerekünk van az egy osztályban — egy—három évfolyam! Bár örömünkbe üröm is vegyül. Szeptembertől a falusi iskolák ugyanis a járás hatáskörébe tartoznak. Ténykedésüket mindjárt azzal kezdték, hogy elvittek két hűtőt. I lát ezt nem fogjuk engedni! Az, hogy hozzájuk tartozik az iskola, nem jelenti azt, hogy levesszük a kezünket róla. Megteszünk mindent, amit lehet! — néz egyenesen a szemembe. — Rendbe tettük a kultúrházat, szépítgetjük a járdákat, jelenleg a közvilágítás átépítése folyik. Már csak a ó Nő halottasház hiányzik, de majd csak kiokoskodunk valamit... — És a falu? Hogy érzi magát a változásokban? — Az embereket legjobban a napi megélhetés foglalkoztatja. Itt faluhelyen az emberek legfőbb gondja — hiszen a többség kisnyugdíjas —. hogy minél olcsóbban tudjon bevásárolni. De csak egyetlen üzlet van, az pedig elég borsosán árul. A Nagymihályi ÁG jelentkezett ugyan, hogy a régi üzletet bérbe venné, de a tiszteletes úr a minap bejelentette, hogy az az ő épületük, s parókiát szeretne belőle. Nem mondom, mind a kettőre szükség van... A fiatalokkal például rengeteg a baj. A klubjukat tönkretették, motocross-versenyt rendeztek benne — most odaadtam a kultúrház kulcsát, de már ott is összetörték a székeket... 4. Sötétedik . A teraszosan épült házakból szalagfény vetődik a kövezetre. Az udvarokon ritmikusan hajlongó árnyékok — a szőlőt préselik. Mészáros Bözsi néni az unokákra vigyáz, míg a fiatalok dolgoznak. — Szegény falu ez nagyon! — kapaszkodik a szavamba. — És egyre nehezebb az élet, lassan kifogyunk a tartalékokból... A lányomék is mióta építik a házat, és nem bírják befejezni. A szőlővel pótitottuk eddig a jövedelmünket, de azért is mit adnak már, három koronát... Most fizettem ki a szénért 2300 koronát, a nyugdíjam meg csak 1800 ... — A legrosszabb, hogy itt a fiataloknak nincs semmi lehetőség... — réved el a tekintete. — Szerencsétlen vidék ez nagyon! S a fekete este még feketébbé vált. NAGYVENDÉG1 ÉVA