Nő, 1991 (40. évfolyam, 1-5. szám)

1991-10-28 / 1. szám

töltésű darabok színreviteléhez nagy bátorság kellett. Mondanom sem kell, hogy ez a nézőkkel való cinkos összekacsintás rendkívüli sikert hozott. Ehhez természetesen hozzájárultak az olyan kivételes tehetségű emberek is, mint például Reviczky Gábor, Blaskó Péter. Emellett Száraz Györgyi és Tarján Tamás volt a dramaturgom. Egyszerűen elkerühetetlen volt a gyarapodás, amikor számtalan tehetséges és okos ember vett körűi. Jő tanácsadóim voltak, akiknek a tanácsaira hallgattam. Amikor nem hallgattam, meg is bántam... Úgy gondolom, hogy az ember a tapasztalatok révén edzi a képességeit. Amennyiben tehát az a visszajelzés, hogy időközben gyarapodtam, azt valóban csak a kollégáim tudják megítélni, mert az ember, szellemi képességeit illetően, általában változatlan állapotban érzi magát.

— Akárcsak a Thália, a Jókai Színház esetében is egyfajta — nem is annyira képletes — színházalapítás várt rád. A kommunista tobzódás idején ugyanis a hatalom díszes képviselői a „szocialista kultúra" nevű álkategóriát használták ki arra, hogy leemeljék a társulat feje felül a tetőt, majd mézesmázos ígéretek kíséretében felépítettük a MATESZ új székházát, amelyet — elkészülte után — a hatalom még mindig díszes képviselői „elvitattak" a színháztól, így az csupán albérlő lehetett a saját otthonában. A forradalom idején aztán az új politikai mozgalom s annak képviselői közbelépésével a Városi Művelődési Központ jogos birtokába ment át. A zilált anyagi és szellemi feltételeket azonban rendezni kellett, de erre az egymást követő önjelöltek képtelenek voltak. Ide tehát egy tapasztalt szakember kellett, aki kézbe tudja venni a színház művészeti, gazdasági és személyi ügyeit egyaránt. Erre a hihetetlenül nagy feladatra volt egy „ titkos " jelöltünk: Веке Sándor.

— Ez a lehetőség, ez az ajánlat váratlanul ért. Többek között az is nehezítette a döntést, hogy nehéz visszatérni ugyanoda, ahonnan az ember korábban eljött, hiszen én keserű szájízzel mentem el innen annak idején. Nem akarok utólag filozófiát gyártani a korábbi döntésemhez, de úgy érzem, hogy a morális kötődésre, érzelmi okokra tudnék hivatkozni. Ez úgy érvényesül, hogy tudniillik ha a lehetőségek olyannyira megváltoznak, hogy az embernek el kell mennie, akkor nem talál erkölcsi alapot, morális alibit arra, hogy azt mondja a nem létezőre, hogy van. Egyrészt ez az elv érvényesült döntésem meghozatalakor, másrészt az, hogy én úgy éreztem, s ma is úgy érzem, hogy tartozom valamivel annak a tájnak, annak a vidéknek, amely felnevelt. S az én esetemben ez nem szentimentalizmus, hanem komoly elkötelezettség. Döntő tényező volt továbbá, hogy a kassai és a komáromi társulat, valamint az akkori politikai mozgalmak kultúráért aggódó tagjai felkerestek azzal a kéréssel, illetve konkrét ajánlattal, hogy álljak a színház élére. Be kell vallanom, hogy a felkérés zavarba hozott, mert nem tudtam, hogy az adott, rettentően kusza és degenerálódott állapotok közt meg tudok-e felelni ezeknek az elvárásoknak. Hozzá kell tennem, hogy nagyon kemény év áll mögöttem, és azok az eredmények, amelyeket a nézők olyan kedvesen fogadnak, nagy harcok árán jöttek létre. Tehát ma is azt mondom, hogy aggodalmam jogos volt. Ezzel kapcsolatban mindössze egyetlen példa: míg egy magyarországi színház évi költségvetése 80 millió forint, addig a mi színházunk pillanatnyilag 4,5 millió koronából gazdálkodik. Köznyelvre lefordítva ez anynyit jelent, hogy koldusszegényen vagyunk kénytelenek létezni, mindamellett eleget kell tenni annak a késztetésnek, amely egyre magasabbra helyezi a mércét. Tudomásul véve ezeket a feltételeket, engem lehetetlenre kértek fel, s a lehetetlenre vállalkoztam. Említetted magát az épületet. Meg kell mondanom, hogy az nagyban rájátszott a döntésemre.

— Azt kell hinnem, hogy a komáromi társulat mégsem tudott találni annyi gondot és problémát, hogy ne maradjon időd a kassai színházra..

— Tavaly júliusban leválasztottuk a Thália Színházat a komáromi központról, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szlovákiai magyarságnak immár valóban két színháza van: egy Kassán, egy pedig Komáromban. Ezáltal lehetőség nyílt arra, hogy a Jókai Színház kialakítsa jellegzetes arculatát. Megszűnt „rétestészta" jellege, miszerint adott egy hosszan elnyújtott terület, amelyen ez a bizonyos, kettőnek tűnő egy színház megosztotta magát.

— Hogyan diagnosztizáltad a színház állapotát, és milyen gyógymódot alkalmaztál?

— Elzárkóztam attól, hogy visszamenőleg értékeljem a színház állapotát, netán azt, hogy morálisan milyen mélyre süllyedt. Én ugyanis tíz-egynéhány éven keresztül nem tettem be a lábam ebbe a színházba, mert nem is tehettem. Meg sem hívtak, így nem voltam az ehhez szükséges információk birtokában. S bár mindezek ellenére tehettem volna, nem tartottam méltányosnak, hogy páholyból ítélkezzem. Mindemellett ismeretesek voltak előttem a bajok okai, legalábbis a leglényegesebbek. Határozottan közbeléptem és kategorikusan megszüntettem, azokat a dolgokat, amelyek a konfliktusok kiváltói voltak. Az okok közé tartozott többek között a haknizás, ami a társulat tagjai közt elharapódzott, s a tényleges alkotói képességek fejlesztése helyett a színészek ezen a „pólyán" szórták szét magukat. Közbelépésem nem tiltás volt, mindössze az, hogy ragaszkodtam ahhoz, minden ilyen műsort megnézhessek. Ezek után nem nehéz elképzelni, hogy egy-két kivételtől eltekintve, színészeinknek nem volt bátorságuk ahhoz, hogy bemutassák nekem ezeket a produkciókat. Remélem, nem szükséges hangsúlyoznom, hogy amit bevezettem, az nem cenzúraként, hanem az igényesség védelmében működött. Emellett persze olyan telített munkaprogramot állítottam össze, amelybe egyszerűen nem fért bele hakni. S itt, megragadva az alkalmat, hadd tolmácsoljam hálás köszönetemet a színészeknek azért a nagyon kemény munkáért, amelyet a tavalyi év, illetve évad folyamán végeztek. Ezek voltak a legfontosabb összetevői annak, hogy a szakmai eredményesség morális edzettséggel párosulva — visszaadta a színháznak az önbecsülését és a kifelé megnyilvánuló vonzását, amelyet megőrizni is nehéz lesz. Volt azonban egy makacs elhatározásom: kiegészítő kereseti lehetőségeket teremtek színészeink számára azáltal, hogy életre hívom a nyári szabadtéri játékokat. Létrehoztam a Jókai Alapítványt, s elvállaltam kuratóriumi elnökségét. Nincs szó eget verő összegekről, de a szabadtéri játékokon való sze(folytatás a 18. oldalon)

Cs. Nagy Erzsébet (Néni) és Petrécs Anna (Anya) Rozewicz Fehér Házasság című darabjában

Árpádházi Szent Margit egyik jelenete a Bástya Színházban

Nő 15