Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1990-10-23 / 43. szám

SOK FUNES FILM DIALÓGUSAIT SZINTE FEJBŐL TUDTAM . . . csak este fogtam hozzá a házi­munkához, amikor már aludt. Minden rosszban van valami jó is. Talán épp azért, mivel nem volt hova tenni a gyere­ket, és a férjem kénytelen volt mindenhová magával vinni öt, nagyon bátor, nyílt, barátkozó természetű kislány lett belőle, több barátunkat ö „szerezte". Ki tudja miért, hogyan, utcán, strandon, kiránduláson mindig fiatal lányokkal barátkozott össze, akikkel sikerült annyira megszerettetnie magát, hogy felajánlották, ha a szükség úgy hozza, szívesen vigyáznak rá. így aztán ha a férjemmel el akartunk menni valahová ket­tesben, mindig akadt, akire rá­bízhattuk. • Az újságokban szinte hetente olvasható légika­tasztrófák árnyékában ho­gyan lehet idegekkel bírni ezt a munkát? Egyáltalán, beszéltetek egymásközt ilyesmiről ? — Mindenki beszélt róla a munkában, valamiféle szent borzalommal, de én személye­sen azt tapasztaltam, hogy mi­nél intelligensebb valaki, annál kevesebbet foglalkozik egy ilyen tragédia lehetőségével. • Te magad átéltél ilyes­mit? — Még az első években történt, hogy egy hatalmas vi­har után sokáig köröztünk Po­zsony felett és utasítást kap­tunk, hogy mi, légikisasszo­nyok is csatoljuk magunkat az üléshez. Amikor végre földet értünk és mindenki kiszállt, a pilóták feltűnően szótlanul hagyták el a gépet, holott máskor mindig váltottak ve­lünk néhány barátságos szót. Nem tudtuk mire vélni a dol­got, csak akkor hallottuk az­tán, hogy életveszélyben vol­tunk, amikor a repülőtér földi személyzete gratulált a meg­menekülésünkhöz. Noha a lé­gikatasztrófák elemzésének zárójelentéseiben gyakran az emberi mulasztás szerepel ki­váltó okként, az igazság az, hogy ritkán vezethető vissza egy-egy ilyen tragédia egyet­len okra, mindig két-három vagy több tényező, körülmény, szerencsétlen véletlen játszik közre. gép személyzete külföldön. Te általában mivel töltötted az idődet az idegen városok­ban? — Az idő nagy részét áta­­ludtuk, mert óriási alvásdefici­tünk volt. Én fehér hollónak számítottam a társaságban, mivel operába, hangversenyre, múzeumokba jártam. Több előadást láttam például a New-York-i Metropolitan-ben és a Brodway színházaiban. Amikor a Brodway egy-egy előadásáról lelkendeztem, akadtak, akik fanyalogtak, mondván, ez nem igazi művé­szet, csak amolyan amerikai tömegszórakoztatás, de nincs igazuk. Minden produkció tör kéletes: a szereplők, a szín­padkép, a kosztümök csodála­tosak, olyannyira, hogy a néző az előadás alatt tökéletesen megfeledkezik a külvilágról. Életreszóló élményem volt az emigráns orosz balett-táncos, Barisnyikov egyik fellépése is. Lenyűgöző személyiség, aki szinte hipnotizálja a közönsé­get. De a jegyek nagyon drá­gák, sokan nem hajlandók 30—40 dollárt fizeti azért, hogy színházba menjenek. Volt, amikor kollégáimmal kö­zösen autót béreltünk, hogy láthassuk például a Niagarát vagy Washingtonban a Fehér Házat. • Ügy tudom, a változa­tosságról, az utazásról a re­püléstől elbúcsúzva sem mondtál le. — Jelenleg több utazási irodának dolgozom mint tol­mács és idegenvezető. Legu­tóbb Velencében voltam egy érsekújvári csoporttal. Rendkí­vül lelkiismeretesen készültem az útra, minden elérhető úti­könyvet elolvastam, jegyzete­ket készítettem. Aztán kide­rült, hogy erre senki sem tart igényt. Csoportom tagjai az úton egyfolytában kártyáztak, Velencében pedig az üzleteket járták. Én mindenesetre gaz­dagabb lettem egy élménnyel, mert akkor voltam először Ve­lencében. • A visszautazásig sok­szor több napot tölt a repülő­

Next

/
Thumbnails
Contents