Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-23 / 43. szám
SOK FUNES FILM DIALÓGUSAIT SZINTE FEJBŐL TUDTAM . . . csak este fogtam hozzá a házimunkához, amikor már aludt. Minden rosszban van valami jó is. Talán épp azért, mivel nem volt hova tenni a gyereket, és a férjem kénytelen volt mindenhová magával vinni öt, nagyon bátor, nyílt, barátkozó természetű kislány lett belőle, több barátunkat ö „szerezte". Ki tudja miért, hogyan, utcán, strandon, kiránduláson mindig fiatal lányokkal barátkozott össze, akikkel sikerült annyira megszerettetnie magát, hogy felajánlották, ha a szükség úgy hozza, szívesen vigyáznak rá. így aztán ha a férjemmel el akartunk menni valahová kettesben, mindig akadt, akire rábízhattuk. • Az újságokban szinte hetente olvasható légikatasztrófák árnyékában hogyan lehet idegekkel bírni ezt a munkát? Egyáltalán, beszéltetek egymásközt ilyesmiről ? — Mindenki beszélt róla a munkában, valamiféle szent borzalommal, de én személyesen azt tapasztaltam, hogy minél intelligensebb valaki, annál kevesebbet foglalkozik egy ilyen tragédia lehetőségével. • Te magad átéltél ilyesmit? — Még az első években történt, hogy egy hatalmas vihar után sokáig köröztünk Pozsony felett és utasítást kaptunk, hogy mi, légikisasszonyok is csatoljuk magunkat az üléshez. Amikor végre földet értünk és mindenki kiszállt, a pilóták feltűnően szótlanul hagyták el a gépet, holott máskor mindig váltottak velünk néhány barátságos szót. Nem tudtuk mire vélni a dolgot, csak akkor hallottuk aztán, hogy életveszélyben voltunk, amikor a repülőtér földi személyzete gratulált a megmenekülésünkhöz. Noha a légikatasztrófák elemzésének zárójelentéseiben gyakran az emberi mulasztás szerepel kiváltó okként, az igazság az, hogy ritkán vezethető vissza egy-egy ilyen tragédia egyetlen okra, mindig két-három vagy több tényező, körülmény, szerencsétlen véletlen játszik közre. gép személyzete külföldön. Te általában mivel töltötted az idődet az idegen városokban? — Az idő nagy részét átaludtuk, mert óriási alvásdeficitünk volt. Én fehér hollónak számítottam a társaságban, mivel operába, hangversenyre, múzeumokba jártam. Több előadást láttam például a New-York-i Metropolitan-ben és a Brodway színházaiban. Amikor a Brodway egy-egy előadásáról lelkendeztem, akadtak, akik fanyalogtak, mondván, ez nem igazi művészet, csak amolyan amerikai tömegszórakoztatás, de nincs igazuk. Minden produkció tör kéletes: a szereplők, a színpadkép, a kosztümök csodálatosak, olyannyira, hogy a néző az előadás alatt tökéletesen megfeledkezik a külvilágról. Életreszóló élményem volt az emigráns orosz balett-táncos, Barisnyikov egyik fellépése is. Lenyűgöző személyiség, aki szinte hipnotizálja a közönséget. De a jegyek nagyon drágák, sokan nem hajlandók 30—40 dollárt fizeti azért, hogy színházba menjenek. Volt, amikor kollégáimmal közösen autót béreltünk, hogy láthassuk például a Niagarát vagy Washingtonban a Fehér Házat. • Ügy tudom, a változatosságról, az utazásról a repüléstől elbúcsúzva sem mondtál le. — Jelenleg több utazási irodának dolgozom mint tolmács és idegenvezető. Legutóbb Velencében voltam egy érsekújvári csoporttal. Rendkívül lelkiismeretesen készültem az útra, minden elérhető útikönyvet elolvastam, jegyzeteket készítettem. Aztán kiderült, hogy erre senki sem tart igényt. Csoportom tagjai az úton egyfolytában kártyáztak, Velencében pedig az üzleteket járták. Én mindenesetre gazdagabb lettem egy élménnyel, mert akkor voltam először Velencében. • A visszautazásig sokszor több napot tölt a repülő
