Nő, 1990 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1990-10-02 / 40. szám
í . , * «**r A film címe egyszerűen: 1871. A színházi környezetbe ágyazott történet Párizsban kezdődik, amikor III. Napóleon császársága virágkorát éli. A francia—porosz háborúval folytatódik, majd 1871-ben, a párizsi kommün leverésével ér véget. Telve van indulatokkal, érzelmekkel, sőt érzékiséggel. Románc, amelyet azonban gyilkos féltékenység és osztályellentét sző át. A történet éppúgy szól a nemi elnyomásról és zsarolásról, mint a demokrácia éhéről, a politikai meggyőződés ingadozásáról, a sorsszerűségről. így jellemezhető röviden Ken McMullen angol rendező legújabb filmje. Ezek után joggal tehetjük fel a kérdést, hogy vajon most, amikor úgy érezzük, hogy valami történik a világban, amikor a történelem kereke Kelet-Európábán száznyolcvan fokos fordulatot tett, amikor a szocializmus és a kommunizmus ideológiájának végét éljük (hisz nem valósítható meg a gyakorlatban), miért eme abszurd játék, amelynek eszméi oly távol kerültek tőlünk ?! Persze, az alkotók sokkal tágabban értelmezik a kommün körüli eseményeket { a forgatókönyv írója, James Leahy egyébként történész): j meghatározónak tartják ugyanis egész Európa tör- ■ ténete és távolabbi jövője szempontjából. Sőt, az [ események elindítójának a francia forradalom utáni kemény terrort tartják. Az egyik szereplő (a figurák mind a fantázia szülöttei) fogalmazza meg, hogy harcuk nemcsak Párizsért, nemcsak Franciaországért, hanem az egész Európáért folytatott j harc, amely mindaddig ismétlődni fog, míg igazi demokrácia nem lesz a világon. Ken McMullen rendezővel az idei karlsbadi film- j fesztiválon beszélgettem. — Miért nyúlt ehhez a témához? — Mert „1871" nemcsak a francia történelem- ! I ben van, és mert nemzetközi viszonylatban is rendkívüli a jelentősége. Enélkül nem lett volna például 1917 sem. A kommün volt a főpróba. S mert jelentősége nincs méltóképpen értékelve, szükségesnek tartottam azt is ábrázolni, hogy mi is volt az események hátterében. A film a kommün gondolatát támogatja, még ha brutális és szadisztikus leverésének látványa sokkol is. A történelem mindig ismétlődik és ismétlődni fog, s ez lehetőséget ad arra, hogy tanuljunk a tapasztalatokból, bizonyos dolgokat pedig ezek alapján kivédjünk Meg kell tanulnunk a leckét! Emberek csinálják a történelmet, ezért ők érdekelnek elsősorban. A kommün jelentősége óriási volt, bár ez ellentétben látszik lenni azzal, ami most Kelet-Európábán lejátszódik. Viszont abban a formájában, ahogyan eddig a szocialista és a kapitalista társadalmi rendszert ismertük, láthatjuk, hogy sem az egyik, sem a másik nem a végső megoldás. A második császárság kora nagyon sok hasonlóságot mutat ^ Thatcher-korszakkal a mai Nagy-Britanniában.